Jácinta keresztútja 3
Egy elmélkedése alkalmával újból megjelent neki a Szűzanya (Jácinta ezeket a látomásokat természetesnek vette), hogy felkészítse őt keresztútjának utolsó szakaszára. Azt mesélte Lúciának: "A Mennyei Anya hírül adta, hogy elvisznek a lisszaboni kórházba és sem téged sem a szüleimet nem fogom többé látni. Sok szenvedés után teljesen egyedül halok majd meg. De nem kell félnem, mert Ő maga jön el, hogy az égbe vigyen." .jpg)
Sírva ölelte át szíve bizalmasát: "Többet már nem foglak látni, nem jöhetsz meglátogatni. Sokat kell értem imádkoznod, mert egészen egyedül halok meg."
A gondolat, hogy egyedül kell meghalnia, nagyon bántotta. Lúcia egyszer látta, hogy szorongatja a Szűzanya képét és azt suttogja: "Ó égi Anyám, tényleg egyedül kell meghalnom?" "Semmi az, ha eljön érted a Miasszonyunk!" "Igazad van, de néha elfelejtem, hogy a Szűzanya értem jön, és akkor csak arra gondolok, hogy egyedül kell meghalnom és te nem leszel mellettem." "Ne gondolj rá!" "Csak minél többet gondolok rá, annál inkább szenvedek, és szenvedni akarok az Üdvözítő iránti szeretetből és a bűnösök megtéréséért." Lúcia hallotta csendes suttogását: "Ó Jézusom, most sok bűnös megtérhet, mert ez az áldozat igazán nagy."
Egy váratlan esemény igazolta, hogy a Szűzanya előrejelzése teljesül.
1920. január hónap közepén Fatimába zarándokolt dr. Enrico Lisboa, egy híres orvos. Megismerkedett mind a két kislánnyal. Amikor látta Jácinta szomorú egészségi állapotát, rábeszélte a szülőket, hogy küldjék őt Lisszabonba. Azt remélte, hogy műtéttel meggyógyíthatják. A szülők hiába magyarázták, hogy a kicsi, súlyos szenvedése ellenére, senkinek sincs a terhére; egyetlen kívánsága, hogy mielőbb a Szűzanyához kerüljön és hogy ugyanezt kívánja a Madonna is; aki Ferencet már magához vette, és ezért minden fáradozás hiábavaló; ezt már látták a Vila Nova de Ourém-i kórházban. A segítőkész orvos ragaszkodott ahhoz, hogy újabb kísérletet tegyenek a gyógyításra, és így Jácintát é
desanyja Lisszabonba vitte. Ezzel megkezdődött a keresztútja.
