Jácinta keresztútja 1
Jácintát nagyon megviselte bátyja halála. Mielőtt elhagyta a Földet, rábízta az üzenetét: "Üdvözöld nevemben sokszor, nagyon sokszor az Üdvözítőt és a Szűzanyát. Mondd meg nekik, hogy a bűnösök megtéréséért és Mária Szeplőtelen Szívének engeszteléséért szívesen szenvedek bármennyit." Gyakran mélyen elgondolkodott. Ha megkérdezték, mire gondol, azt válaszolta: "Ferencre! Nagyon szeretném látni!" És szeme könnybe lábadt.
Nemsokára találkoztak is, de előtte még egy nehéz, fájdalmas utat kellett végig járnia. Röviddel Ferenc halála után a spanyolnátha utóhatásaként gennyes mellhártyagyulladást kapott. A Vila Nova de Ourém-i kórházba került. Ott volt egész júliusban és augusztusban, de gyógyítása nem járt eredménnyel. Kérésére Lúcia kétszer meglátogatta. Nagyon örült a látogatásnak, és kérte anyját, hagyja őket magukra. Lúcia megkérdezte, sokat szenved-e. "Igen, szenvedek, de ezt a bűnösök megtéréséért ajánlom fel és Mária Szeplőtelen Szívének kiengesztelésére... Boldog vagyok, hogy szenvedhetek értük szeretetből..."
"Másodszor is – írta Lúcia – boldognak találtam őt, mert szenvedhetett Isten és Mária Szeplőtelen Szíve iránti szeretetből, a bűnösökért és a Szentatyáért. Ez volt az ő eszménye és mindig erről beszélt." Idővel Jácinta hazatért, de egészségi állapota nem javult. A mellén egy seb keletkezett, amelyet naponta át kellett kötözni. Folytatódott szenvedése, de ezt ez az ártatlan angyal zokszó nélkül tűrte. Az elégtelen higiénia miatt a seb megfertőződött; az átkötözések nagy fájdalommal jártak, de még ebben az állapotban sem tudott kitérni a látogatások és a kérdezősködők elől.
Vágyakozva gondolt a napokra, amikor a bátyjával elrejtőztek a barlangban. "Milyen szívesen mennék rózsafüzért imádkozni a mi barlangunkba! De többet már nem mehetek! – mondta Lúciának, miközben folytak a könnyei. – Ha Cova da Iriába mész, imádkozz értem, én már nem jutok el oda soha."
(Kép: A Vila Nova de Ourém-i Szent Ágoston kórház, ahol Jácinta 1919. július-augusztusában feküdt.)
