Ferenc szent halála
.jpg)
1919. április 2-án Ferenc állapota válságosra fordult, papot hívtak, hogy meggyónhasson. Még nem volt elsőáldozó és félt meghalni az Oltáriszentség vétele nélkül. Ahogy anyjának bevallotta, ennek már a gondolata is fájdalmat okozott számára, mert a Szentáldozás volt a legnagyobb vágya.
De hallgassuk most Lúciát, aki mindenkinél jobban ismerte Ferenc angyalian tiszta lelkének titkait: "Már hajnalban eljött értem nővére, Teréz, hogy gyorsan jöjjek, mert Ferenc nagyon rosszul van és valamit mondani akar nekem. Gyorsan felöltöztem és szaladtam hozzá. Megkérte anyját és a testvéreit, hogy hagyják el a szobát, mert egy titkot akar nekem mondani. Amikor kint voltak, azt mondta nekem, hogy ma gyónnia kell, hogy megáldozhasson, azután meg fog halni. Ha tudok valami bűnéről mondjam meg neki és kérdezzem meg ezt Jácintától is. Azt válaszoltam, hogy néha nem fogadott szót az édesanyjának, amikor otthon kellett volna maradnia, engem látogatott meg, vagy elbújt valahová. Erre ő igazat adott nekem.
Megkérdeztem Jácintát, aki gondolkodott egy kicsit, majd azt felelte, hogy még mielőtt megjelent a Rózsafüzér Királynője, egyszer ellopott az édesapjától egy fél frankost, hogy szájharmonikát vegyen; amikor pedig az aljustreli fiúk kővel dobálták a boleirosiakat, ő is velük tartott.
Elmondva ezt Ferencnek, azt válaszolta, hogy ezt már meggyónta, de meggyónja még egyszer, mert lehet, hogy az Üdvözítő ezek miatt a bűnök miatt szomorú. Azt is mondta, hogyha nem halna meg, akkor soha nem tenne többé ilyesmit [...]"
Összetett kézzel imádkozta: »Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, s vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.« Aztán hozzám fordult: »Kérd te is az Üdvözítőt, hogy bocsássa meg a bűneimet.« Azt mondtam neki, hogy a bűnei már biztosan bocsánatot nyertek, hiszen a Szűzanya azt ígérte, hogy magával viszi az égbe [...] Most szentmisére megyek, és imádkozni fogok érted az elrejtőzött Jézushoz. »Kérd őt, hogy a plébános úr hozza el nekem az Oltáriszentséget.«
Amikor visszatértem hozzá, Jácinta ült az ágyánál. Ahogy meglátott, mindjárt megkérdezte: »Kérted az elrejtőzött Jézust, hogy a plébános úr hozza a Őt?« Mondtam, hogy igen.
Amikor este újból elmentem hozzá, ragyogott az örömtől: meggyónt és a plébános úr megígérte, hogy másnap reggel elhozza a Szent Útravalót, mert nem volt nála. (Amikor másnap az atya megérkezett a Szentségi Ostyával, Ferenc már halott volt!) 
Lúciát és Jácintát arra kérte, hogy imádkozzák helyette is a rózsafüzért, mert ő már nem tudja. (Ferenc aláírása)
Ima után azt mondta: "Most elmegyek az égbe, de kérni fogom Jézust és a Szűzanyát, hogy titeket is vigyenek oda, amint lehet."
Estefelé a lányok elbúcsúztak tőle: "Isten veled, Ferenc... Ha ma éjjel az égbe kerülsz, ne felejtsél el bennünket..." "Nem felejtelek el titeket, nyugodtak lehettek." "Viszontlátásra az égben!"
A következő nap péntek volt, 1919. április 4-e. Reggel 6 óra körül a haldokló az anyjához fordult: "Nézd mama a szép fényt az ajtónál!" Pár pillanattal később: – "Már nem látom..."
Angyali mosoly ült az arcára és minden haláltusa nélkül, egyetlen jajszó nélkül, nyugodtan meghalt. Mosolyogva meghalni – ez a Szűzanya kiválasztottainak a kiváltsága!
Még 11 éves sem volt, amikor az örök hazába távozhatott.
