Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett gondolatait ismertetjük. Napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is, ott is feltámad, majd világméretűvé válik. „A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (Bölcs 5,23) A Szentírás szerint a hitehagyás törvényszegése hozza elő e globális felfordulás törvényszegő vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Báránya teljes uralmához.
A második pecsét
„Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: 'Jöjj!' Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki.” (Jel 6,3–4)
Évszázadok óta „titkos társaságok” dolgoznak azon, hogy káoszt előidézve megdöntsék a bárhol fennálló rendet, hogy majd "ők" kínálhassák fel (készségesen) a maguk "rendjét". A szbdkmvesek jelmondata a káoszból megteremtendő új világrendre utal: Ordo ab chao (rend a káoszból).
„Manapság pedig azt tapasztaljuk, hogy a gonosz irányzatok pártolói mindnyájan összeesküdve, kettőzött erővel működnek, amiben őket a 'szbdkmvesek' elnevezés alatti erősen szervezett szövetkezet nemcsak ösztönzi, hanem hathatósan támogatja is. ... Végcéljuk nem egyéb mint tudniillik, alaposan felforgatni a keresztény intézmények által megteremtett vallási és állami rendet, s helyébe saját kényük szerint a puszta természetelvűség tanainak alapján újat létesíteni.” (XIII. Leó pápa Humanum genus enciklikája a szbdkmvességről, 1884. április 20.)
A tervük, hogy egy esemény vagy eseménysorozat erőszakot fog kirobbantani, amely „megfosztja a Földet a békétől”. E pontról nem lesz többé visszatérés; ez az a pillanat, amelyet egy évszázada próbál feltartóztatni közbenjárásával a Szűzanya. De vajon nem lehetséges, hogy a terrorizmus, a közel-keleti háborúk, a szemünk láttára kirobbanó forradalmak bizonyos tekintetben már e vörös ló mennydörgő patáinak közeledtét jelzik? (Magyar Kurír 2012. július 19. cikke nyomán. Ha még nem törölték!!!)
(folyt.)
Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/07/30/valoban_megkezdodott_a_het_pecset_feltorese_i_resz