A kárhozottak, már semmi jót nem tudnak kívánni
Oly nagy a gyűlöletük, hogy semmiféle jót nem képesek akarni vagy kívánni, hanem mindig káromolnak engem. És tudod miért nem képesek vágyódni a jóra? Mert amikor véget ér az ember élete, megköttetik a szabad akarata, s így − elvesztegetvén az alkalmas időt − többé már nem szerezhet érdemeket.
Ha a gyűlölet állapotában a halálos bűn vétkével fejezik be életüket, a lélek az isteni igazságosság következtében végleg megkötözött marad a gyűlölet kötelékeiben, végleg rögződik abban a rosszban, ami az övé, önmagát mardosva; így mindig gyarapodik a szenvedésben, különösen azok gyötrelmei miatt, akiknek 
kárhozatát ő okozta. Ezt mutattam meg nektek az elkárhozott dúsgazdagban, amikor kérte a kegyelmet, hogy elmehessen Lázár a testvéreihez, akik még a világban éltek és hírt vihessen a kínjairól (Lk 16,20). Ezt nem szeretetből tette, s nem is a testvérei iránti részvétből, hiszen meg volt fosztva a szeretettől és semmiféle jóra sem tudott vágyódni: sem az én dicsőségemre, sem az ő üdvösségükre. Mondtam ugyanis, hogy a kárhozottak semmi jót sem tudnak tenni a felebarátnak és csak káromolnak engem, mivel életük az irántam és az erények iránti gyűlöletben fejeződött be.
Akkor hát miért tette ezt a gazdag? Azért tette, mert ő volt a testvérei között a legnagyobb, s ugyanabban a nyomorúságban nevelte testvéreit, amiben ő maga is élt: így oka lett a kárhozatuknak. Látta, hogy ebből további gyötrelmek származnak majd számára, mert ha testvérei is eljutnak a rettenetes kínokra, mindig marni fogják egymást a gyűlöletben, mivel életük gyűlöletben ért véget. (D.80) 
