Lehetnek-e kétségeink? 1
1. kérdés: Miért kellett ilyen sokat arra várni, hogy a Szentszék nyilvánosságra hozza a titkot, ha a titok „csupán" ennyiből áll?
Válasz: Ha valaki a nyilvánosságra hozott Harmadik Titkot "nem tartja teljesnek", bizonyos lehet benne, hogy ő a metaforák mély és titkos értelmét nem fogta fel. Mi több, nem lát az orránál tovább! Ez nem meglepő, hiszen Ratzinger bíboros is hangsúlyozza Teológiai Kommentárjának elején, hogy „egy nehezen megfejthető, szimbolikus nyelven leírt jelenetről” van szó, amit persze sokak meg- vagy félreérthetnek! Mindenesetre a pápának és oly sok püspöknek, valamint különböző társadalmi osztályból és állásból származó embernek a titok harmadik részében megjövendölt halála elég okot ad arra, hogy ezt a 'Demoklész kardot' ne lengessük meg abban a világban, ahol túl ideologizált hatalmak már vagy megtették, vagy inspirációt kaptak volna a megjövendölt események teljesítésére! Ezért döntöttek a titok zárolása mellett XXIII. János és VI. Pál pápák, mert nézetük szerint ezáltal a feszültség nyugat és kelet között csak erősödött volna a hidegháború alatt. Ez pedig az akkor vasfüggönnyel elzárt országokban az egyházüldözés további erősödését eredményezte volna, hiszen valamelyik fél magára értelmezte volna! (A Szeplőtelen Szív végső győzelmének ígérete, nem csak a politikai, hanem a féltékeny vallási indulatokat is felfokozhatta volna, amiként napjainkban is tapasztalhatjuk!) Ezen előrelátással gondolkozott II. János Pál pápa is, amikor németországi tartózkodásakor tett interjújában ezt nyilatkozta: "A közzététel esetén a vallásüldözés, helyenként elállatiasodott volna!" A pápa az említett interjúban még hozzátette: A tudás, felelősség és felmutatta a rózsafüzérét, mint biztos védelmi fegyvert! (Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a rózsafüzér imádkozását minden Mária-jelenésben hangsúlyozottan kérte az Istenanya – Ő tudja miért! Nagyon úgy néz ki azonban, hogy valóban ajánlatos – mi több NÉLKÜLÖZHETETLEN –, hogy a szentolvasó körülölelje a földet!) Ebbéli meggyőződésünkhöz, természetesen ajánlatos jól értelmezni az „idők jeleit”. A Harmadik Fatimai Titok teljes értelmét, csakis a történelmi fejlődés egy nyugvópontja teszi majd lehetővé, akkor ugyanis már higgadtan szemlélhetjük az eseményeket anélkül, hogy heves és szenvedélyes vitákat váltanánk ki. Jelen időnkben pedig azok, akik az egyházi tisztségviselők állandó kritizálása folytán, azt sem hiszik el ami igaz, magukra vessenek! Mi több, magukra vetessék az első követ...! Ja, hogy a felajánlással késedelmeskedett az Egyház? Ugyan bizony a Misztikus Testet csak Krisztus és a földi Helytartója alkotja, vagy mi magunk is?
A keresztény világ maradéktalanul teljesítette-e – akár csak a rózsafüzér napi imádkozását is – vagy csak a Pápáktól várja el a Fatimai Üzenet MARADÉKTALAN teljesítését???
(Képünkön egy keresztény gyermek kálváriája valahol a Közel-keleten.)