Az Úr színe előtt
A második vád a bűnös felé – ó drága leányom – abból a tényből következik, hogy elérkezett utolsó percéhez a halál pillanatához, amikor nincs több orvosság, hanem megjelenik a lelkiismeret férge, amely − mint mondtam −, megvakult az önszeretettől. Most, a halál pillanatában, látván, hogy kezeim közül nem képes kibújni, ez a féreg látni kezd és ezért siránkozva rágja önmagát, mert felismeri, hogy a saját bűne vitte ily nagy bajba.
Ha a léleknek volna világossága arra, hogy beismerje és megbánja bűnét − nem a pokol büntetése miatt, ami bűnét követi, hanem mert engem bántott meg, aki a legfőbb és örök Jóság vagyok −, még irgalmat találna. De ha a lélek (...) jobban bánkódik a saját kárhozata, mint az én megbántásom miatt, akkor az örök kárhozatra jut.
Akkor ugyanis, az én igazságosságom kegyetlenül vádolja majd a lelket, mind az igazságtalansága, mind a hamis ítélkezése miatt! És nem csupán azért az általános igazságtalanságáért és ítélkezéséért, ami általában minden cselekedetében megnyilvánult a világban, hanem sokkal inkább amiatt a konkrét igazságtalanság és ítélet miatt vádolja, amit az utolsó pillanatban követett el, azaz amikor feltételezte, hogy a saját nyomorúsága nagyobb az én irgalmamnál. Ez az a bűn, amely nem nyer bocsánatot sem itt, sem odaát, mert ezzel a lélek nem akarja, hanem megveti irgalmasságomat. Valamennyi bűn között, amit csak elkövettek, ezt tekintem a legsúlyosabbnak. Ezért volt annyira utálatos előttem Júdás kétségbeesése: /mely/ súlyosabb bűn volt, mint hogy elárult. Hamis ítéletük miatt lesznek vádolva, tehát azzal, hogy a saját bűnüket nagyobbnak tételezték fel, mint az én irgalmasságomat; és ezért az ördögök büntetését kapják és velük együtt gyötrődnek mindörökké.
De vádolva lesznek az igazságtalanságért is, mivel jobban bánkódnak a saját káruk, mint az ellenem elkövetett bántás miatt. (...) Látod tehát, hogy igazságtalanságot követnek el, és az előbbiekkel együtt eléri őket is a büntetés, mert megvetették irgalmasságomat. Igazságosan adom át őket annak a kegyetlen szolgálónak, ami az érzékiség, és annak a kegyetlen zsarnoknak, aki az ördög: az ő rabszolgái lettek ezek a lelkek épp az előbb említett szolgáló, az érzékiség által; átadom őket, hogy miként együtt vétkeztek, együtt is bűnhődjenek és szenvedjenek. (D.77)
