HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

AVILAI SZENT TERÉZNEK TULAJDONÍTOTT IMA Hozzon a mai nap belső békét számodra.Bízz az Istenben annyira, hogy tudd,pontosan ott vagy, ahol lenned kell.Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket,amelyek a hitből erednek.Használd az adottságokat,amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet,amely…

Szólj hozzá!

     A titok harmadik részében mi az, amely csak 1960 után vált „érthetőbbé”, hiszen Lúcia nővér is a nyilvánosságra hozatal dátumát 1960 utánra jelölte meg?      VÁLASZ: Az 1956-tól 68-ig eltelt 12 esztendő, olyan nagyságrendű választóvonal az emberiség történetében, mint a Véres Francia Forradalom…

Szólj hozzá!

Hálaadás (Kilencedik napra)      (Ha lehet, gyújts két gyertyát a Pompei Szűzanya képe előtt. Vedd kezedbe a rózsafüzért és mondd:) Istenem, jöjj segítségemre! ‒ Uram, siess megsegíteni engem!      I. Íme, lábadhoz borulok, Jézus szeplőtelen Anyja, akit Valle di Pompeiben a Rózsafüzér…

Szólj hozzá!

Ámbár a Szentolvasó égi eredetű és pápai bullák számtalanszor jóváhagyták, mégis akadnak úgynevezett „felvilágosultak” (protestálók), akik alvilági befolyás hatására teljes erejükkel hadakoznak a Rózsafüzér ellen. Támadásuk azonban nemcsak egy Mária-ájtatosság ellen irányul, hanem maga a jó Isten…

Szólj hozzá!

2 perc 50 mp. https://youtu.be/IVD2sft_5zo Elmélkedések a Szűzanyáról, akinek jelenései Isten segítő ajándékai A Mária-jelenések, veszélyes helyzetünkből kiutat jelölnek meg és ehhez eszközöket is ajánlanak. Ilyen pl. a Skapuláré, a Rózsafüzér, a Csodásérem, az Engesztelés, az Öt elsőszombat, a…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Tekintve, hogy itt-ott hallható bizonyos kétkedés a III. Fatimai Titok teljessége és az Egyház ez ügybeni igaz magatartását illetően, ezért hiteles források nyomán megkísérlem az aggályokat megválaszolni! 1. KÉRDÉS: Ha a titok „csupán" ennyiből állt, miért kellett ilyen sokat…

Szólj hozzá!

Kilenced a Rózsafüzér Pompei Királynőjéhez (Ez az imasor 8 napon át azonos, míg a 9. napra külön HÁLAADÓ imádság következik. Ezt holnap olvashatják!) KEZDÉS:     (Kiemelt helyre tedd a Rózsafüzér Pompei Királynőjének csodatévő képét, esetleg gyújts mellette két gyertyát, a szívedben élő hit…

Szólj hozzá!

Kérve kérlek benneteket azzal a szeretettel, melyet Jézusban és Máriában irántatok érzek, (…) imádkozzátok el naponta az Olvasót, sőt az egész 15 tizedes rózsafüzért... Halálotok óráján áldani fogjátok a napot és az órát, amikor nekem hittetek...!                 (Grignon TMT 254.) 

Szólj hozzá!

2 perc 50 mp. https://youtu.be/VmHPOK574n8 Elmélkedések a Szűzanyáról és a rózsafüzér imádságról Isten az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta, ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A kellő óvatosságot fontos hangsúlyoznunk akkor, amikor a hamis üzeneteket dömpingszerűen terjesztik, a valódiakat pedig megpróbáltatják kétségbe vonatni! Ennek folytán, nem csak a 2005-ben elhunyt Lúcia nővér egyszemélyi voltát kérdőjelezik meg, de a közzétett III. Fatimai titok valódiságát…

1 komment

Amit a Rózsafüzér Kilencedről tudni kell    A  Pompei rózsafüzér kilenceddel lehetetlennek látszó kegyelmeket is elnyerhetünk, különösen, ha a kilenced alatt minden nap szentmisére is járunk, és felajánljuk a Rózsafüzér Királynője tiszteletére. Egy kegyelem biztos: nagyon megszeretjük Istent,…

Szólj hozzá!

2 perc 50 mp. https://youtu.be/TkgM9rip10s Elmélkedések a Szűzanyáról és a rózsafüzér imádságról A szentolvasó a legalkalmasabb imádság, melyet felajánlhatunk Istennek, ha nem így lenne, a Szűzanya nem kérné olyan állhatatosan!

Szólj hozzá!

     A Szűzanya maradéktalanul be akarja teljesíteni küldetését: "Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is velem együtt! Azért adom kezetekbe a FÉNYCSÓVÁT, mely Szívem Szeretetlángja." (III/144) A kedves Olvasó, jól olvasta FÉNY-CSÓVÁT említ a Szeretetláng Lelki Napló, azt,…

Szólj hozzá!

Egy érdemszerző élet műve      Boldog Bartolo Longo életműve által a romváros Pompei hamarosan világhírű kegyhely lett.      Tekintve, hogy a kegytemplom pápai Bazilika, nem plébános, hanem pápai legátus vezeti, akit egy igazgatótanács segít. A háromhajós, latin kereszt alaprajzú templom fölött 57…

Szólj hozzá!

Lelki szárazságban, a kétségek örvényében és az elhagyatottság sötétségében szentolvasód legkisebb részét se hanyagold el, mert ez a gőg és hűtlenség jele lenne. Ne légy gyerek, aki mindig édességet szeretne kenyere mellé, hanem megpróbáltatásaid idején szeresd még forróbban rózsafüzéredet,…

Szólj hozzá!

2 perc 50 mp. https://youtu.be/V_OLpJVOJw0 Elmélkedések a Szűzanyáról, és a rózsafüzér imádságról Különösen igényli az imát a család, mint a társadalom alapsejtje, melyet elméletileg és gyakorlatilag egyre támadnak a bomlasztó erők.

Szólj hozzá!

     Az „Istenanya” elnevezés a görög Theotokosz (Istenszülő) szóból ered. A „theotokosz” kifejezést az Efezusi Zsinaton (431) fogadták el. Ezzel, a nesztoriánus eretnekséggel szemben megerősítették Jézus isteni voltát, s ebből következőleg kinyilvánították Mária istenanyaságának dogmáját.   …

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóimban is kérdésként merülhet fel, hogy a Szűzanya fatimai kérései teljesültek-e a megjövendölt büntetés elkerülésére?      A Világfelajánlás a Szűzanya akaratával egyező módon teljesült ugyan, de maradt még egy második feltétel is, az öt elsőszombati engesztelő szentáldozás…

Szólj hozzá!

Pápák imádkoztak a Pompei Mária-kegyhelyen     Szent II. János Pál kétszer kereste fel pompeji szentélyt, 1979-ben és 2003-ban. XVI. Benedek pápa 2008-ban, Ferenc pápa pedig 2015-ben. Mindhárom pápai látogatás a Rózsafüzér Királynője hónapjában, októberben történt.       A pompei kegykép előtt a…

Szólj hozzá!

A szentolvasó nem csupán a Miatyánkok és Üdvözlégyek élettelen szövedéke, hanem Jézus és Mária, a két legszentebb élet titkainak kimeríthetetlen kincsestára. Ez az imádság a fentieken kívül oly sok és nagy búcsúkat eredményezhet, melyeket az Istenanya és az Egyház ígér azoknak, akik egyénileg vagy…

Szólj hozzá!

2 perc 50 mp. https://youtu.be/O28sWSlacDQ Elmélkedések a Szűzanyáról és a rózsafüzér imádságról Sajnos, sokan lekicsinylik a szentolvasó imádságot, pedig pápák és szentek sora ajánlotta! Pedig a rózsafüzér imádsága nem csak a szóbeli, de az elmélkedő ima elvárásainak is megfelel, a titkokon…

Szólj hozzá!

     A következőkben, hallgassuk meg Ratzinger bíboros kommentárját, Lúcia nővér III. Titokról szóló leírásához (részletek). „A kereszt szárai alatt angyalok fogják fel a vértanúk vérét és az Istenhez igyekvő lelkekre öntözik. Krisztus vére és a vértanúk vére a látomásban eggyé válik: a vértanúk…

Szólj hozzá!

A Dicsőség Koronájának utolsó ékkövei      Bartolo Longo Egyetemes Rózsafüzér Társulatot alapított, mellyel elindította a rózsafüzér egész világon történő együtt-imádkozását. Az új pápa, Szent X. Piusz (1903-14) jóváhagyta a Társulatot, melybe maga is belépett.1906-ban Bartolo Longo minden…

Szólj hozzá!

2 perc 50 mp. https://youtu.be/SB8D-44ieUI Elmélkedések a Szűzanyáról, és a rózsafüzér imádságról A rózsafüzér a feszületre irányul, Tőle indul és Hozzá érkezik, hiszen Krisztusban összpontosul a hívek imádsága.

Szólj hozzá!

     Nos kedves Olvasók, ennyi a III. Fatimai Titok! Vannak, akik borzalmasabbat vártak és vannak akik világkatasztrófát, és vannak akik egyáltalán csak jóval hosszabbat! Éppen ezért, beszélni kell a Titok magyarázatairól!     Márpedig a III. Fatimai Titok képi jelentéseit értelmezve valóban hosszú.…

Szólj hozzá!

Aulich Lajos (1793-1849)némethonvéd tábornok"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."  Damjanich János (1804-1849)szerbhonvéd tábornok"Legyőztük a halált, mert bármikor készek…

3 komment

A Világegyházat fenyegető veszély és a Magyar Szentkorona      1901-ben, az alapkő letételének 25. évfordulóján a templom bazilika rangot kapott. XIII. Leó pápa a Szentév meghirdetésénél, a következő kijelentést tette: "Menjetek el Pompeibe, menjetek és imádkozzatok a pápáért a kegytemplomban".  …

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása