Nyilvánvaló, hogy az időtájt egy magánkinyilatkoztatás, mely azt állította magáról, hogy a szíveken át az egész emberiséget kívánja megérinteni, ráadásul Magyar Ügyként (még „asszonybeszédként” is) gyanakvást keltő lehetett, különösen azok körében, akik addigra már 
jártak az alattomban működő államapparátus „árnyékvilágában”. Senki sem tudhatta ugyanis, hogy ki az, aki csak „kikóstolja” hozzáállásukat, véleményüket. Érdekes mód, pont az akkor regnáló „internacionalisták” rettegtek leginkább egy máriás-lelkiség internacionalizmusától!
Az viszont tény, hogy az efféle rettegés és beijedés nem volt jellemző a Mária Szíve Szeretetlángja továbbadására kiválasztott hatgyermekes családanyára! Erzsébet bátorságára jellemző, hogy annak idején környezetében egyedüliként nem írta alá a Mindszentyt elítélő gyűjtőívet, nem fizetett békekölcsönt (nem is volt miből) és hősiesen kitartott gyermekeinek iskolai hittan beíratása mellett is!
Erzsébet asszony csupán egyetlenegytől félt és egy dologtól rettegett, nehogy maga megtévesztett és másokat megtévesztő legyen!
Kifejezetten aggasztotta emberi tehetetlensége, hogy egyedül nem képes az égi megbízatását kétségek nélkül teljesíteni! Alig-alig akadt olyan gyóntatóra, aki útbaigazítást adott volna teendőit illetően.
(folyt.)
