Dr. Kovács Zoltán mariológus atya ezt írja teológiai szakvéleményében: A Szeretetláng tehát Isten egyik kegyelmi adománya, mely a gonosz lélek hatalmát megtöri, s így elősegíti a hívő lelki növekedését, és megerősíti az üdvösség felé vezető úton (különösen halála óráján). A halál után pedig megtisztulása folyamatát gyorsítja. Az, hogy a Szűzanya Szívében a Szentlélek által az Isten- és emberszeretet tüze ég, mely felénk tör, nem új tanítás, s nem is a Lelki Naplóban jelenik meg először. Ami valóban új a Naplóban, az a szeretet-kiáradás módjának és intenzitásának leírása, valamint az ehhez fűződő kérő imádság (vö. IV/36). (Teológiai Szakvélemény 6.2; Szeretetláng Lelki Napló 406-407)
A Szeretetláng kiáradásáért magunknak is tenni kell, melyhez a Szűzanya segítséget ígér: „Tüzet tűzzel fogunk oltani, a gyűlölet tüzét, a Szeretet Tüzével!” (III/203) Az Úr Jézus szavaiként: „Azt amit tesztek, égjen mint az égő csipkebokor mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, melynek szeretettől égő tüze Hozzám ér!” (II/108-109).
Nos, mit tehetnénk még röviden hozzá? Az Énekek Énekében olvashatjuk „Ki az, ki eljön, mint a hajnal pírja”. (6,9), miként Grignon Szent Lajos is így ír: Szűz Mária a hajnalpír s általa kell, hogy kinyilváníttassék Jézus Krisztus. (vö TMT 50/c)
(Vége!)