Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.
Keresés és csüggedés
A Szűzanya megjelenését követően Bruno Cornacchiola élete egyre több nehézségbe ütközött, nagy megpróbáltatásokkal.
A lelki megrázkódtatás és a természetfeletti élmény továbbra is tükröződött a tekintetén, egész külsején és viselkedésén. Ugyanakkor Bruno, valóságosan a lélek sötét éjszakáit élte meg, mivel egyre csak arra a jelre várt, amelyet a Szeplőtelen ígért neki.
Bár már nem volt protestáns, de a Katolikus Egyház közösségéhez sem tért még vissza hivatalosan. Ezért nem is gyónhatott, hanem szívében hordozta bűnei súlyát, a fájdalmat, a lelkiismeret furdalást, a bizonytalanságot.
A Szűzanya utasítása alapján minden papot, akivel találkozott megkérdezett – utcán, villamoson vagy a templomban, azonnal feltette a kérdést: „Beszélhetnék az atyával?” De a válaszok különböztek attól, mint amit a Szeplőtelen adott át neki. Múltak a napok és Bruno egyre inkább magában kereste a hibát, hogy képtelen megtalálni azt a papi személyt, akiről a Szűzanya beszélt neki. Frusztráltan, kedvetlenül, egyre rosszabbul érezte magát, végül már munkába sem ment.
Május 6-án elment a jelenési barlangba azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy reménykedhet és az igazi utat járja.
(folyt. köv.)
