A szeminarista 2
1694. szeptember 18-án azonban újabb megpróbáltatás érte Grignon Lajost: meghalt a kisszemináriumot fenntartó atya, mely gyászról így írt nagybátyjának:„Sajnos elhunyt Barmondière atya, lelkivezetőm és elöljáróm, az egyházközség és a kispapok nagy bánatára. Az elmúlt vasárnap temettük. Könnyek közt írom, hogy ő volt, aki alapította ezt a szemináriumot, ő volt aki szó nélkül befogadott engem, ő volt aki igazán megértő volt irántam. Szentként élt és szentként halt meg! Nem tudom, hogy maradhatok-e még, vagy el kell mennem. De bármi is történjék, nem aggódom, mert van Égi Atyám, aki el nem hagy soha! Ő vezérelt ide és Ő irányítja egész életem! Jóllehet bűneimért csak büntetést érdemelnék, bízvakérő imámat abba nem hagyom, s csak az Ő gondviselésére hagyatkozom.”
A szulpiciánusok végtére is becsülték Grignon Lajost és maradhatott az intézményben. A közösséget egy másik atya vette át, de a körülmények sokat romlottak. A diákoknak maguknak kellett felváltva főzniük és emiatt Lajos olyan súlyosan megbetegedett, hogy gyógyulását csodának tartották.
Bár az utolsó évfolyamokra már járhatott volna a nagyszemináriumba is, mégsem a Sorbonne-ra járt, mint a többiek. A hatalmas egyetem könyvtárát azonban szorgalmasan látogatta, tanulmányozva a szentatyák és a híres tudósok írásait, ami által alapos teológiai tudást sajátított el. Felkészültségével később a szentbeszédeiben és írásaiban könnyen vissza tudta verni ellenfeleit, főleg a janzenistákat. Szeminarista társai közt – elöljárói engedéllyel –, elkezdte a „Jézus rabszolgái Máriában” lelkitársulatot.
Társainak egész életére kihatott az az egyszerű, de szent tanúság, amit Grignon Lajos előadásaiból leszűrtek: A legszentebb Szűz, a kegyesség és irgalom Anyja soha nem engedi, hogy szeretetben és bőkezűségben túltegyünk rajta. Ha látja, hogy valaki egészen és teljesen Neki ajándékozza magát, hogy tisztelje és Neki szolgáljon, akkor Ő is egészen és teljesen, viszonos módon odaajándékozza magát annak, aki mindent Neki adott. Elmeríti őt kegyelmeinek tengerébe, felékesíti érdemeivel, támogatja hatalmával, felvilágosítja az igazságra, lángra gyújtja szívét szeretetével, s közli vele erényeit: alázatosságát, hitét, tisztaságát. Ő lesz kezese Jézusnál. Egyszóval, minthogy az ilyen egyén teljesen Szűz Máriáé, Szűz Mária is teljesen övé! (vö. TMT 144)
Lajos korábbi lelkiatyja példáját követve, keményen gyakorolta az önmegtagadást és az alázatot. Egy levelében a csigához hasonlítja magát: „Ha egy csigaházat szemlélsz, azt hiheted, hogy valami, ám ha előbújik lakója, akkor látod, hogy csak egy csiga!” (Ha egy önmegtagadó, alázatos életet szemlélsz, azt hiheted, hogy valaki, ám ha erényeit elhagyja, akkor látod, hogy csak egy esendő ember). Kortársai megütközésére, kalapját hóna alá vágva úton-útfélen fedetlen fővel járt „Isten jelenléte iránti tiszteletből”. Ha egy lakásba belépett, még a házigazda üdvözlése előtt letérdelt a küszöbön és elimádkozta szertartásos imáját: „Látogasd meg Urunk, ezt a hajlékot..!”
Jóllehet, kiváló beszédkészsége volt, szívesebben hallgatott. Ha mégis megszólalt, csak istenes dolgokról volt hajlandó beszélni. Amikor elöljárója arra buzdította, hogy vegyen részt világiasabb társaságban is, e célból megtanult egy rakás humoros történetet, ám oly jámborsággal adta elő, hogy poénjaikat mind elvesztették.
(folyt. köv.)