Előszó II.
Végtére is József, dávidi származása ellenére politikailag jelentéktelen, és szegénysége miatt törzsének családjai között megvetett volt. Ennek ellenére, Máté genealógiája szerint (Mt 1-22), József lett korának összes dávidi leszármazottai közt az, akinek a dicső múlt szent öröksége jutott, a Dávid királyi méltósága. Hiszen, ha nem is vérszerinti apjaként, de nevelője lett a Messiásnak, a Királyok Királyának.
Márpedig, ha szent Egyházunk adósa Szűz Máriának azért, mert általa kapta Krisztust, akkor Mária után nyilvánvaló, hogy József felé is különös hálával és tisztelettel kell adóznia. Ezzel együtt az ősegyházban Józsefnek mégsem volt sokáig külön ünnepe ‒ meglehet azért ‒, mert nem ismerték sem a halála napját, sem a sírjának helyét.
A március 19-ét először a 10. századi Fulda martirológiuma említi.
Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben (IV. Sixtus), majd 1621-ben (XV. Gergely) vették föl az általános naptárba.
(Források a 11. részben!) (folyt.)
