HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Három videó a Quitói jelenés történetéről QUITO 1 https://youtu.be/Dwy4dSNMBBA QUITO 2 https://youtu.be/hkUnBJ5lX7Y QUITO 3 https://youtu.be/iEl4WrbEH9Y

Szólj hozzá!

Sorozatom célja legkevésbé sem az emberi kíváncsiság kiszolgálása, hanem egyfelől, a jövendő sorsunkért érzett felelősség – másfelől –, az elhunytaink túlvilági sorsa iránt érzett aggodalom felébresztése. Buzdítás, hogy segítsünk azokon, akik nem képesek enyhíteni vagy megrövidíteni szenvedéseiket,…

Szólj hozzá!

Kilenced Rózsafüzér Pompei Királynőjéhez  (Ez az imasor 8 napon át azonos, míg a 9. napra külön HÁLAADÓ imádság következik. Ezt holnap olvashatják! KEZDÉS:     (Kiemelt helyre tedd a Rózsafüzér Pompei Királynőjének csodatévő képét, esetleg gyújts mellette két gyertyát, a szívedben élő hit…

Szólj hozzá!

Hogyan imádkozzuk? 2      Amikor a Szűzanya Lourdes-ban a kis Bernadettnek szótlanul intett: „Fogd meg a szentolvasót és nézz rám!” – És íme, ebben rejlik a rózsafüzér ereje –, amely Máriára, Jézus leghűségesebb követőjére fordítja a tekintetünket. Prohászka püspök gondolata, hogy: „szent vízió,…

Szólj hozzá!

Bevezető 1      Számtalan irodalomba ástam bele magam, hogy a tisztítótűzről (vagy purgatóriumról) anyagot gyűjthessek e sorozathoz, melyet most posztként, de nyomtatásban is kínálok az érdeklődők számára. Ezen összeállításomban kénytelen voltam vegyíteni a tudományos (teologikus) fejtegetéseket a…

Szólj hozzá!

Zárszó      „Miasszonyunk a Tisztulás nagy Eseményének Asszonya” nemcsak gyengéd Anya, de Győzelmes Királynő is. Az Ő szeretetteljes tekintete biztosít minket a Két Szentséges Szív végső győzelméről, a „boldog újjáépítésről”, amikor mint Király és Királynő fognak uralkodni. Édesanyai tekintetével…

Szólj hozzá!

Amit a Rózsafüzér Kilencedről tudni kell    A  Pompei rózsafüzér kilenceddel lehetetlennek látszó kegyelmeket is elnyerhetünk, különösen, ha a kilenced alatt minden nap szentmisére is járunk, és felajánljuk a Rózsafüzér Királynője tiszteletére. Egy kegyelem biztos: nagyon megszeretjük Istent,…

Szólj hozzá!

     A Supremi apostolatus (1883) volt XIII. Leó pápa rózsafüzérről szóló első enciklikája, melynek elején emlékezetbe idézi, hogy Szent Domonkos „mennyei fénytől megvilágosítva ismerte fel, hogy nem lehet hatásosabb üdveszköz (e világ bajai ellen), mint az emberiség visszatérte Jézus Krisztushoz,…

Szólj hozzá!

     Az Őrzőangyalok ünnepét a XVI. században kezdték megülni Spanyolországban. Liturgikus ünnepük a XVII. században vált általánossá; X. Piusz intézkedésére került Mihály arkangyal nyolcadába, október 2-ára.      A katekizmus a következőket tanítja: a gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra…

Szólj hozzá!

Jobb még életünkben elmélkedni a purgatórium titkos mélységein, mint kitenni magunkat annak, hogy majd halálunk után kelljen fájdalmasan megismernünk!           (Szent Ágoston) Források az esetleges rövidítésekkel: (képek az internetről!) SCHÜTZ: DOGMATIKA – Bp. SZIT Bp. 1937. /= röv: SCH/ XVI.…

Szólj hozzá!

Az erőszakos kormányváltás következményei      A tisztelt Olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy szép-szép, de az évszázadokkal később élt Gabriel Garcia Moreno ecuadori elnök (1820-1875), miként került bele a 17. századi Tiszteletreméltó Mariana de Jesús de Torres anya csodás történetébe,…

Szólj hozzá!

Egy érdemszerző élet műve      Boldog Bartolo Longo életműve által a romváros Pompei hamarosan világhírű kegyhely lett.     Tekintve, hogy a kegytemplom pápai Bazilika, nem plébános, hanem pápai legátus vezeti, akit egy igazgatótanács segít. A háromhajós, latin kereszt alaprajzú templom fölött 57…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó pápa arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg…

Szólj hozzá!

A rózsafüzér lényege 2      A rózsafüzér – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemei sűrítve tartalmazzák az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, az Ő örök magnifikátja, a megváltói…

Szólj hozzá!

A gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.X. Piusz pápa „a modern…

Szólj hozzá!

Egy hiteles keresztény államfő meggyilkolása      Idézet Marian T. Horvat, Ph.D.: „The Last Day of Gabriel Garcia Moreno” cikkéből. „A felbőszült szocialisták és szbdkmvesek, akik hivatalukat vesztették, amikor Garcia Moreno elnök lett, mohó kampányokat folytattak ellene. De semmivel sem sikerült…

Szólj hozzá!

Pápák imádkoztak a Pompei Mária-kegyhelyen     Szent II. János Pál kétszer kereste fel a pompei szentélyt, 1979-ben és 2003-ban. XVI. Benedek pápa 2008-ban, Ferenc pápa pedig 2015-ben. Mindhárom pápai látogatás a Rózsafüzér Királynője hónapjában, októberben történt.       A pompei kegykép előtt a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

     Sajnos, korunkban kevesen vannak tisztában a Szent Rózsafüzér kegyelmi hatásaival és „fegyver” nagyságrendű, nem evilági erejével! Nem csak a pápák, a szentek, de az Istenanya is ajánlotta minden hiteles jelenésében a rózsafüzér imádságot!   1726. március 26-án XIII. Benedek kiadta a római…

Szólj hozzá!

A rózsafüzér lényege 1      A rózsafüzér nem csak egy ima, de fegyver a gonosz ellen, a benső léleképítés eszköze, az egységnyi idő Istennek ajánlása, az önfegyelem és a szabad akarat szép megnyilvánulása is. Egyben elmélkedés a Megváltás misztériumáról, részesedés Mária Igen-jéből és titkos értékű…

Szólj hozzá!

Kattints IDE!     (17 perc 50 mp)  

Szólj hozzá!

Egy kiváló keresztény államfő, mely ritkán adatik a népeknek      Amiként a Szűzanya előre jelezte Marianának,1830-ban megalakult az Ecuadori Köztársaság, melynek három nagyobb városa volt Quito, Guayaquil és Cuenca. Gabriel Garcia Moreno elnök (1820-1875) Quitót fővárossá tette utak, vasutak,…

Szólj hozzá!

A Dicsőség Koronájának utolsó ékkövei      Bartolo Longo Egyetemes Rózsafüzér Társulatot alapított, mellyel elindította a rózsafüzér egész világon történő együtt-imádkozását. Az új pápa, Szent X. Piusz (1903-14) jóváhagyta a Társulatot, melybe maga is belépett.1906-ban Bartolo Longo minden…

Szólj hozzá!

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29.)      A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis…

Szólj hozzá!

Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola 2      Az életét meg-határozó (az előzőkben említett) sugallat alapján úgy érezte, hogy Pompeiben templomot kell építenie a Rózsafüzér Királynője tiszteletére. Imameghallgatások bizonyságai után, 1876. május 9-én Longo letette egy nagy kegytemplom…

Szólj hozzá!

A Tisztulás nagy Eseménye, a Szeretetláng kiáradása? 3      Azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a magyar Szeretetláng üzenete minden elképzelést felülmúló mértékben terjedt el Dél- Amerikában és egyik legjelentősebb központja Quito! Ez még akkor is csodálkozó kérdést vet fel, hogyha ismerjük a…

Szólj hozzá!

A Világegyházat fenyegető veszély és a Magyar Szentkorona      1901-ben, az alapkő letételének 25. évfordulóján a templom bazilika rangot kapott. XIII. Leó pápa a Szentév meghirdetésénél, a következő kijelentést tette: "Menjetek el Pompeibe, menjetek és imádkozzatok a pápáért a kegytemplomban".  …

Szólj hozzá!

Ez az imádság a Garganó-i Szent Mihály kegyhelyen olvasható! Az angyali karok csodálatosan nemes Hercege, a Magasságbeli jeles harcosa,akiben buzgó szeretet ég, lángol az Úr dicsőségéért, az engedetlen és lázadó angyalok rémülete, minden igaz angyal szerelme és gyönyörűsége,drágalátos Szent Mihály…

Szólj hozzá!

Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola 1      B. Bartolo Longo Itáliában, a Brindis-i melletti Latianóban született 1841. február 11-én. 1863-ban beiratkozott a nápolyi egyetemre, ahol erős liberális, egyházellenes hatásra hitbeli kételyei támadtak, és a spiritiszták közé sodródott, akiknek…

Szólj hozzá!

     És ezzel még a Nagy Eseményről, a Szeretetláng kegyelmi hatásának majdani kiáradásáról még nem is szóltam, mely új világot teremt! És hogy mit mond erről a Nagy Eseményről a Szeretetláng Napló? „Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével…

Szólj hozzá!

A "szocialista-mentes" szocializmus     1891. május 24-én Bartolo Longo felhívást tett közzé a Szűzanyát tisztelő hívők, és az egész világ jóakaratú emberei felé, hogy segítsék a Börtönben Lévők Fiainak Intézetének létrehozását. Sok-sok nehézség leküzdése után végül már egy évre rá, 1892-ben…

Szólj hozzá!

A mennyország kapuja      A rendkívüli eseménynek híre ment, ám abban az időben – de még ezer évre rá –, sem volt biztonságos végigzarándokolni az itáliai félszigeten! (Nem úgy, mint a szentistváni Magyarországon, ahol példás közbiztonság volt!) 1118-ban a Templomos Lovagok vállalták egy…

Szólj hozzá!

A tiszteletreméltó Marie-Pauline Jaricot és az Élő Rózsafüzér 2      Ez a rózsafüzér azért élő, mert a 15 tag, akik közül mindegyik naponta csak egy tizedet imádkozik, bár láthatatlanul, de mégis egymással összefonódva, együtt, mindenki javára az egész zsolozsmát elimádkozza. Ez a horizontális…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása