A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül, és érdekes, hogy a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bernát, Szent Bonaventúra, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a Szeplőtelen Fogantatás tanítását. Természetesen komoly érveik voltak, ám nehézségeik abban rejlettek, hogy ők képtelenek voltak Máriának az áteredő bűntől való mentességét összeegyeztetni az áteredő bűn egyetemességével és azzal, hogy minden embernek szüksége van az üdvösségre. A problémára a helyes megközelítést Boldog Duns Scotus dolgozta ki és terjesztette el széles körben. Nem véletlen, hogy Szent II. János Pál pápa Duns Scotust az 1993-as boldoggá avatásakor "a megtestesült Ige énekesének és a Szeplőtelen Fogantatás védelmezőjének" nevezte.
IV. Sixtus 1476-ban vette fel a római kalendáriumba, és az 1431-es bázeli zsinaton, a skizmatikus viták közepette kikötötte, hogy a december 8-i ünnep és annak tartalma nem képezheti vita tárgyát!
XI. Kelemen pápa tette 1708-ban az egész egyház számára nyilvános ünneppé.
Figyelemre méltó, hogy a Szent Szűz 1830-ban Laboure Szent Katalinnak a Csodásérem átadásakor, mint a Szeplőtelen Fogantatás mutatta meg magát, és az érem feliratos fohásza is így szól: "Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!"
Végül IX. Pius pápa vetett véget az évszázadokig tartó pro és kontra hitvitáknak azzal, hogy kibocsátotta az Ubi primum kezdetű körlevelet, amely Szűz Mária tiszteletének fontosságát hangsúlyozva tudakolta a püspökök és teológiai fakultások véleményét a Szeplőtelen Fogantatás dogmaként való kimondása ügyében. A válaszok összegzése alapján 543 püspök közül 484 akarta, 18 nem akarta a dogma kimondását. 41 püspök pedig vagy közvetett megfogalmazást javasolt, vagy az időt nem találta alkalmasnak a dogma kihirdetésére!