Egy rendkívüli gyermek lehetetlen csodája A szülők, Isten ajándékaként boldogan fogadták kislányukat, bár fiút szerettek volna. Bensőséges, példás egyszerűségben és istenfélelemben nevelték.
Rita életét már gyermekkorában csodás jelek kísérték. Egy alkalommal, szülei a Cascia környéki kis birtokuk szántóföldjén dolgoztak, a kis csecsemőjüket kosárkában egy fa árnyas hűvösében helyezték el úgy, hogy édesanyja szemmel tarthassa.
A közelben egy földműves sarlózás közben csúnyán megsebesült a kezén és a faluba sietett, hogy bekötöztesse. A fa mellett elhaladva rémülten látta, hogy egy rajzó fehér méhcsalád teljesen ellepte a kis Ritát, még a szájába is bemásztak, ám ő kezecskéivel boldogan kapkodott a röpködő méhek felé. Az ember nem törődve a maga bajával, megpróbálta elhessegetni a méheket a kisbabáról, minden eredmény nélkül. A csapdosás ellenére, a méhecskék egyiküket sem csípték meg, sőt az ember keze eközben hirtelen és nyomtalanul meggyógyult. A különös esetnek híre ment és hosszú ideig másról sem beszéltek a környéken, mint „Mi lesz ebből a gyermekből”? A méhecskék, gyakran még a lakásukban is meglátogatták védencüket!
(A fehér méhek aztán a casciai Mária Magdolna ágostonos nővérek kolostorának falába fészkelték be magukat, ahol később Szent Rita 36 éves korától élt. A különös méhek ma is ott élnek vagy hatszáz éve, de Rita halála óta a színük szürkére változott. Minden esztendő tavaszán, rendszerint a nagyhéten, előjönnek és mézet gyűjtenek. Majd május 22-én visszatérnek fészkükbe, lezárják annak nyílásait, s várják a következő évet.
VII. Orbán pápa kíváncsi volt ezekre a különös méhekre. Elfogtak neki néhányat, s elküldték a Vatikánba. Ott aztán próbaként a kis rovarok lábára selyemfonalat erősítettek, és úgy engedték őket szabadon. Casciában ráismertek, amint visszatértek a kolostorhoz. Egyébiránt, a szentek történetében talán még Szent Ambrus kötődik a méhekhez, akit kisgyermekként szintén elleptek a méhek ‒ erre utalva méhkas az attribútuma ‒, vagy Keresztelő Szent János, „aki vadmézet evett”. Alább egy festmény is ábrázolja Ritát és Ambrust, mint a méhek által "hitelesített" gyermekeket.)
(folyt.)