Az emberiség szerepköre, a férfi szerepköre?
Kérdés: a mai modern férfi valóban harcol-e a gonosz ellen, vagy ellenkezőleg, együttműködik vele?
II. János Pál alapgondolata volt, hogy minden ember megkapta az értelem, a sza-bad akarat és a lelkiismeret ajándékát. Sajnos, az ember a szabadságot nem független-ségként értelmezte, hanem az elfogadott értékrend iránti függőségként, melyben úm. az értelem korlátozza a szabadságot, az elfogadott értékrend (a Tízparancsolat) alapján. És ebbe a gondolat-sorba férkőzött be a kísértő!
A Szentatya sokszor hangsú-lyozta a tettek fontosságát is. Így fogalmazott: "A halál pillanatában a tetteitek fognak felettetek ítélkezni!" Bizony ez így is van! És bölcs az az elgondolás, miszerint a legnagyobb purgatóriumi kínt akkor szenvedjük el, amikor Isten megmutatja majd nekünk: "Ilyen voltál és ilyennek szerettelek volna téged!" – Gondolkozzatok el ezen férfiak! – teszi hozzá a szerkesztő!
A pápa azért avatott sokakat boldoggá és szentté, hogy példaképeket állítson az emberek, a hivatást kereső nők és férfiak elé, mintegy megértesse velük, hogy van lelkük és a lelkük képes fejlődni (épp ezért, nem szabad kiszolgáltatni a test akaratának). A Szentatya sokszor figyelmeztetett az emberi lelkekre vadászó Gonosz személyes jelenlétére is és határozottan biztatta a szülőket, hogy óvják tőle a fiatalokat, mert üdvösségük vallhatja kárát! Ennek elkötelezett harca (felelőssége) pedig a legközvetlenebbül a házasfelekre, APÁKRA és anyákra, a családra vonatkozik. És bizony ez így volt már a kezdetek óta!
"Az ember egész történetén végigvonul valami élethalálharc a sötétség hatalmai ellen; ami a történelem hajnalán kezdődött, és az Úr tanítása szerint az utolsó napig fog tartani. Az ember benne áll ebben a harcban, szüntelenül küzdenie is kell, hogy kitartson a jóban;..." (GS 37) – És íme, mára már kozmikus méretű harc folyik külön-külön valamennyi lélekért, a technika, a megtévesztés és a csábítás minden eszközével, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. A házasságban erre a harcra választ magának küzdőtársat az ember! – Hansúlyozandó, hogy nem az "együttélésre", hanem az együtt küzdésre kaptak hivatást, mégpedig az EGYMÁS lelki üdvéért is!!!
Sajnos a házasulók sokasága alig gondolja át, hogy mire is vállalkozik. Adódhat ez abból, hogy a kezdetek felszínes, romantikus vágyaitól fűtött élményeiket tekintik állandónak és életre szóló "zsinórmértéknek". Ezzel szemben a lelki- és jellemi sajátosságok hitbeli kötődései, kevéssé válnak a mélyebb megismerés és vonzalom alapvető meghatározóvá. A "holtodiglanra” mondott igenjükben nem számolnak a "majd addig" felmerülő esetleges életviteli- és anyagi gondokkal, a várandósságok, a "már nem, vagy még mindig" értetlenségeivel, az egészségben való fogyatkozás és az életkori sajátosságok következtében felmerülő hormonális-, hangulati tényezőkkel.
A házasok, férfi-női szerepkörüket a divatos elvárások szerint alakítják, és nemhogy igyekeznének elősegíteni egymás lelki üdvét, de még gyermekeiket is szabadjára engedik, nem csak Isten örök elvárását feledve, de még a természeti törvényeket is! Mulasztásaik és bűneik aztán, feldobott kőkén zuhannak vissza fejükre és gyermekeikre, s végül még Istent vádolják ezért, holott maguk tehetnek róla! (És ebben rejlik a Gonosz egyik diadala!)
Az ennek folyamán felmerülő zavarok, szenvedések és kifáradások következtében változhatnak az ingerküszöbök, eltolódhatnak az egymás iránti elvárások, így a "kezdő mértékhez" képest, abszolút csalódottság és kiábrándultság lehet a következmény, aztán jön a "bezzeg"! Könnyen kimondják a válási szándékot – amely a Gonosz több évszázados "liberális" mesterkedésének eredménye – és lám, manapság már egy tollvonással végbe lehet vinni! Az élet azonban nem tart örökké, annál inkább a következménye! (folyt.köv.)
