Barsi Balázs: Újjáteremtő Lélek
Barsi Balázs szerzetes, pap, a sümegi ferences kolostor elöljárója könyvében rámutat: az embernek nemcsak gondjai és feladatai vannak, előbb-utóbb léte egészével, élete értelmének kérdésével is szembetalálja magát. Ha pedig ezen eltűnődik, egészen biztos, hogy találkozik a Szentlélekkel, „mert nem csupán porból, hanem Lélekből is vagyunk”.
A kötet szerzője megkülönbözteti az önzést az önszeretettől, hangsúlyozva, hogy az előbbi bűn, az utóbbi viszont az Istentől akart legalapvetőbb törvény. A tiszta önszeretetre azonban csak az ártatlan gyermek képes. „A felnőttben elromlik az önszeretet, minthogy életünk alakulása legtöbbünket meggyőz arról, hogy nem vagyunk méltók a szeretetre.” A még ártatlan és tiszta gyermek viszont még hisz abban, hogy őt lehet, sőt kell is szeretni, mégpedig „végtelenül”. Ha ugyanis a szeretet nem végtelen, akkor nem is szeretet. Erre utal Jézus, amikor azt mondja: „Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda.” (Mk 10,15) Az Isten országába történő belépés ugyanis annak elfogadása, hogy Isten „szeret minket, feltétel nélküli és érdemeinktől független szeretettel”.
Barsi Balázs leszögezi: nem lenne születés a földön, ha Isten nem lenne Szentháromság. Isten azonban három személy: Atya és Fiú és Szentlélek. „Az Atya megismeri magát, van magáról egy képe, ez a kép azonban nem tárgyi valóság, hanem egy másik személy, a Fiú, aki viszontszereti őt. S ez a Szeretet, amellyel viszontszeret, szintén nem valami, hanem valaki, a harmadik személy. A Szentlélek. Az Atya öröktől fogva szereti a Fiút, és a Fiú öröktől fogva viszontszereti az Atyát.”
A szerző emlékeztet rá, hogy az emberi személy teremtése pillanatában megkapta a Szentlelket, akit még nem ismert: „Az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett”. (Ter 2,7) Azt, hogy itt egy „őspünkösdről” van szó, a feltámadt Krisztus igazolja: amikor megjelent tanítványainak, így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,22)
A szerző rámutat: az első ember Isten belső életéből részesült, s bár még nem ismerte, mégis kapott a Lélekből. „Mert azért teremtette Isten az embert saját képére és hasonlatosságára, hogy egykor felvehesse örök, benső, isteni életébe. Isten az ember iránti szeretetét kezdettől fogva kiárasztotta az ember szívébe a Szentlélek által.” Ezért az Istentől eltávolodott, hitetlen és gonosztevő ember is csak azért tud élni, mert működik benne a kezdetben adott Lélek. „Mert amit mint végső ajándékot ad az Isten, azt kezdettől fogva adja, Istennek az ember iránti szeretete a Szentlélek titokzatos jelenléte által már Ádám szívében, személyében megjelent, mint őseredeti, édes és végtelen vonzás.”
Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását követően a felebaráti szeretet mércéje többé nem az önszeretet, hanem a megváltó Isten keresztet is elviselő szeretete. Ezért mondja az Úr az utolsó vacsorán: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Erre képességet is adott nekünk, amikor elküldte a Szentlelket, aki maga a Szeretet. Ő tanúsítja az Atya szeretetét irántunk a mi szívünkben, de azt is lehetővé teszi, hogy vele viszontszeressük az Atyát, amint az ő egyszülött Fia teszi. „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” – olvasható Szent Pál Rómaiakhoz írt levelében (5,5).
Barsi Balázs szomorúan állapítja meg, hogy sok katolikus hívő nem ismeri az Isten hatalmát, nem hisz a feltámadásban, nem várja a holtak feltámadását,„Istent csak az evilági dolgok zökkenőmentességét biztosító és hiánypótló automatának tartja”. Pedig aki Istenről nem feltételezi, hogy erősebb a halálnál, „igazából a halált isteníti. Ezért épül ma körülöttünk a halál-isten civilizációja.” A halál-bálvány mögött a sátán áll, akiről tudjuk, hogy kezdettől fogva gyilkos és a hazugság atyja (Jn 8,44). A szerző emlékeztet rá, hogy Szent Pál, aki a damaszkuszi úton látta a feltámadt Krisztust, és akiben Isten kinyilatkoztatta Fiát, így kiált fel: „Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? Az Élet elnyelte a halált.” (1Kor 15,54-55)
Barsi Balázs vallja: nincs annál nagyobb pünkösdi esemény, mint amikor valaki hisz. A csodás események, halottak feltámasztása mind mellékes ehhez képest, mert csak következmény. A hit eseményében a teremtő és Jézust halottaiból feltámasztó Szentlélek működik, aki bennünket is feltámaszt a hitben, mert „senki sem mondhatja, hogy Jézus az Úr, csak a Szentlélek által” (1Kor 12,3). Az az erő pedig, amely a bűnös és hitetlen emberben működik, ugyanaz a teremtő erő, amelyet a Szentlélek kifejt Jézus testének feltámasztásában.
A Szentlélek a hit által új, „feltámadott életre támasztja az ember személyét”. Ebben az értelemben kell értenünk Szent Pál kijelentését, hogy „Krisztussal együtt” feltámadtunk (Kol 3,1). A hit, a remény és a szeretet pedig nem csupán lelki tevékenységek, hanem átfogják az egész embert. A Szentlélek Jézushoz vonz bennünket a hitben, és rögtön Jézus szeretetét is megadja. Krisztusban igazán hinni abban a pillanatban kezdünk, amikor már szeretjük őt. „Az a hit ugyanis, amely nem szereti Krisztust, nem lehet igazi hit. Ezért minél jobban szeretjük Jézust, annál jobban hiszünk is benne, és minél inkább hiszünk benne, annál jobban fogjuk szeretni őt.” (Korda Kiadó, 2014)
(Bodnár Dániel/Magyar Kurír nyomán)
