Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 8
A 80-as évek fordulóján, Erzsébetet egyre több pap látogatta meg 'kis otthonában', aztán többé-kevésbé föladva 'rejtett alázatosságát', fogadott érdeklődő, lelkes civileket is. Rengeteg új információ jutott el így hozzá és sokan a véleményét kérték pl. Garabandálról, Boldog Taigi Annamária „háromnapos sötétségéről” és az abban az időben hazánkban elterjedt „Szent Charbel kultuszról”. (Ez a „kultusz” igen sok pozitívuma mellett, furcsa elvárásokban is megnyilvánult. Ilyen volt a „Sarbel-cseppek” használata, valamint az élelmiszertartalékolás meghirdetése is!)
Puszta feltételezés csupán – ám nem kizárható –, hogy Erzsébet asszony „emberi tényezőjében” ennek nyomán fogalmazódott meg „égi üzenetként” egy nagyszabású élelmiszer tartalékolás meghirdetésére. A naplóban nem olvasható üzenet, hozzávetőlegesen így hangzott: „Az ország legnagyobb Mária-temploma belső űrméretének megfelelő mennyiségű bort, búzát és olajat kell összegyűjtenie az egyháznak, mert súlyos megpróbáltatások várhatók!” Nos, Antalóczi atyának – mint lelkivezetőnek – e kérdésben, természetesen komoly fenntartásai voltak! Szabadkozásában elmondta, hogy az ő egyházi státusza nem csak nem teszi lehetővé ilyen nagyságrendű akció meghirdetését, de ez olyan káros politikai reakciókat is kiválthatna, melyek végzetes csapást mérnének a Szeretetláng Mozgalom LELKI ügyére! Erzsébet asszony nem méltányolta Antalóczi atya józan megfontolásait és csalódását fejezte ki vele szemben. A nagy és bensőséges kapcsolat hirtelen „ellaposodott” és Erzsébet új lelkivezető után nézett, akit megtalálni vélt 
Mersey Antal, Érd-Póstástelepi plébános személyében. Ám nem kell azt képzelni, hogy harag maradt volna köztük, sőt! Erzsébet úgy állította be, miszerint 'Eger messze van' lelkivezetésére egy közelebbi pap felel meg jobban.
Úgyhogy Antalóczi és Mersey atyák jó barátként (Erzsébettel együtt vagy nélküle) találkozgattak. Mikor Antal atya sem támogatta a „gyűjtőakciót”, Erzsébet nem forszírozta azt tovább. Mersey atyáról elmondható, hogy igazán mértéktartó, a mögöttes tényezőket is jól átlátó, nyugodt és tapasztalt idősödő pap volt. Ám, neki is szembesülnie kellett néhány "sajátságos" indíttatással. Ilyen volt pl. a Kármelita Harmadrend sürgős megszervezése (1980 ősze) mely P. Bertold és P. Jeromos kármelita atyák közreműködésével meg is valósult. És ilyen volt Erzsébetnek azon 'üzenete' is, hogy a francia Marcell Lefebvre érsekkel személyesen kell beszélnie, s a neki szánt égi üzenetet senkinek el nem mondhatja. A feladat nem kis gondot okozott Antall atyának hiszen jól tudta amellett, hogy a szakadár francia érsekre bizony ráférne egy 'égi üzenet', ám ebben ő teljesen tehetetlen. Konzultált megyéspüspökével Dr. Szakos Gyulával akivel abban maradtak, hogy Erzsébettel beszélgessenek el, miközben viselkedéséből kipuhatolják az ügy komolyságát. A találkozás azonban igen balul sikerült, részint a püspök számon kérő hangvétele, de főként Erzsébet asszony ingerültsége miatt, mely fáradtságának és talán már lappangó betegségének is betudható volt. Erzsébet, naplójába ezt – igen szűkszavúan –, így jegyezte be: »1981. IV. 6-án püspökatyánál voltunk Atya, a Tibi és én. Ez a látogatás előre bejelentett volt. Alig indult meg a beszélgetés a püspök atya igen nagy eréllyel fordult hozzám és szavaival vádolt. „Hogy mertem én külföldön kinyomatni a Szűzanya Szeretetlángját? Kitől kaptam erre engedélyt? stb.” Engem meglepett ez a kérdőre vonás, de a Szűzanya azonnal a nyelvemre adta a szavakat és én megválaszoltam: 'volt nekem lelkivezetőm, ő intézkedett és én nem is tudtam róla, csak utólag! Ő a kivonatolt anyagot bemutatta nekem, de hogy külföldre megy, azt nem közölte!« (vö IV/29) .jpg)
(Mint e sorok írója tanúsítom, ennél feszültebb volt a helyzet, különösen Erzsébet asszony kemény hangnemét illetően!) Bár a búcsúzás szívélyes volt, hazafelé Erzsébet asszony Mersey atyát és engem vádolt a kínos helyzetért, miszerint „kínpadra vontuk” őt! Egyfelől, se „kínpadról” se „vonásról” nem volt szó, hiszen Erzsébet asszony kifejezetten örült, hogy a püspök fogadja! Másfelől pedig már sokkal kínosabb helyzetekből is kiverekedte magát született „diplomáciai” érzékével! A tény, hogy a bontakozó betegség és az ebből eredő szenvedések kezdték felőrölni addigi türelmét. Végül is az következett, hogy Antal atya is menesztve lett! És itt jött a képbe egy általa már régóta ismert pap, akiről évekkel korábban még azt a súlyos szavakat mondta, hogy „ez a 'faramuci' atya sajnos gyakran az ördög befolyása alatt áll”. Az, hogy Erzsébet asszony ennek az atyának valóban a lelkébe látott-e, és hogy ez esetben miért nem érvényesült, az kérdőjel marad! Az nem vitatható, hogy élete vége felé, a lelkivezetők iránt egyre türelmetlenebb volt, és akit le nem „váltott”, ahhoz már bizonyára nem maradt jártányi ereje...
Mindazáltal, Erzsébet asszony esetében nem vitatható a leglényeg, hogy „a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, s a hitet megtartotta!" (Vö 2Tim 4,7) És hozzá tehetjük, a rábízott ügyért alaposan megszenvedett, mely épp ezáltal elterjedt az egész világon, „még a legmegközelíthetetlen helyeken is" (I/85)!
