Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 3
»1962. XI. 22. A Szentszűz jóságos kérő szavaival ezt mondta: „Vágyakozásod az nagy, de tudod mit mondtam? Szállást kell keresni Szeretetlángomnak. Induljunk el!” Szívem összeszorult. Ezen szenvedések és megaláztatások, melyeket a Szent Láng átadásánál el kell viselnem, mindig újabb és nagy küzdelmet jelentenek számomra. Lehajtott fejjel csak csendben figyeltem a Szűzanya szavaira, mit is fog mondani, merre, kihez menjek. 
Mivel többen is gyóntattak nem tudtam melyikhez menjek. 'Vezesd lépteim Édesanyám!' - és megkérdeztem a mellettem levő gyóntatóhoz menjek-e? A Szűzanyától vezettetve /azonban/ átmentem a másik oldalra és az ott gyóntató papnak elkezdtem mondani jövetelem célját. Először meggyóntam és csak utána tértem rá amiért hozzá kellett jönnöm. Szívem /ilyenkor a/ torkomba dobogott. Az előttem ismeretlen atya, mikor még csak a felénél tartottam azt kérdezte, /hogy/ miért kellett ezt neki elmondanom, és miért vagyok olyan nyugtalan? Közben megkorholt, hogy amit neki mondtam öt perc alatt is el lehetett volna mondani, miközben folyton sürgetett. Én sajnos nehezen kapok levegőt és ez még lassította beszélni valóm. Ö azt mondta szakítsuk meg /bár hozzátette/ közömbös hangon, ha éppen akarom később folytassam mondani valóm. Én közben a gyóntató helység közelébe maradtam és mivel a gyónók hamarosan elfogytak újra bementem hozzá, nem részletezem a gyötrő kínokat a megaláztatást és a szégyent amit átéltem, nem is tudom miért. Semmiért! A lelkemben ezt a választ hallottam: 'a te kevélységedért melytől nem akarsz szabadulni!' Ilyen gyötrelmek között mégis bementem folytatni. Most már az atya türelmesebben hallgatta mindazt, amit elmondtam. Közben több mindent mondott, hogy egyszer egy fiatal ember arra kérte vegye fel a szerzetükbe, mert őt az Úr Jézus küldte. Ő erre azt válaszolta a fiatal embernek, hogy ha az Úr Jézus neki is megmondja akkor felveszi, és a fiatal ember nem jött többet vissza. Azután a sarkalatos erényekről kezdett beszélni és hivatkozott az okosságra, melyek mind között a legfontosabb, és megkérdezte tudom-e én ezt. Majd Szent Pál szavait idézte, vizsgáljátok meg a szellemeket, /mert/ háromféle szellemi /hang/ van. Az egyik Istentől a másik a gonosztól a harmadik önmagunktól /való/. Hosszas beszélgetés után végre abban állapodtunk meg, hogy én a legközelebbi vasárnap elviszem hozzá az Úr és a Szent Szűz közléseit. Ő közömbös hangon /erre/ ennyit mondott: 'ha éppen akarja, hozza el. Elolvasom, de ez még nem jelent semmit!' Még utoljára arra kért, hogy imádkozzam a Szeretet lelkéhez. Én is megkértem, hogy imádkozzon értem és áldjon meg még egyszer. Mikor kijöttem a gyóntató atyától át gondoltam a hallottakat és kértem a Szentlélek Úristent, /hogy/ derítsen fényt azok lelkére is kik már tudnak valamit a Szeretetlángról, és hassa át bensőjüket a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi kiáradása.«
Mivel többen is gyóntattak nem tudtam melyikhez menjek. 'Vezesd lépteim Édesanyám!' - és megkérdeztem a mellettem levő gyóntatóhoz menjek-e? A Szűzanyától vezettetve /azonban/ átmentem a másik oldalra és az ott gyóntató papnak elkezdtem mondani jövetelem célját. Először meggyóntam és csak utána tértem rá amiért hozzá kellett jönnöm. Szívem /ilyenkor a/ torkomba dobogott. Az előttem ismeretlen atya, mikor még csak a felénél tartottam azt kérdezte, /hogy/ miért kellett ezt neki elmondanom, és miért vagyok olyan nyugtalan? Közben megkorholt, hogy amit neki mondtam öt perc alatt is el lehetett volna mondani, miközben folyton sürgetett. Én sajnos nehezen kapok levegőt és ez még lassította beszélni valóm. Ö azt mondta szakítsuk meg /bár hozzátette/ közömbös hangon, ha éppen akarom később folytassam mondani valóm. Én közben a gyóntató helység közelébe maradtam és mivel a gyónók hamarosan elfogytak újra bementem hozzá, nem részletezem a gyötrő kínokat a megaláztatást és a szégyent amit átéltem, nem is tudom miért. Semmiért! A lelkemben ezt a választ hallottam: 'a te kevélységedért melytől nem akarsz szabadulni!' Ilyen gyötrelmek között mégis bementem folytatni. Most már az atya türelmesebben hallgatta mindazt, amit elmondtam. Közben több mindent mondott, hogy egyszer egy fiatal ember arra kérte vegye fel a szerzetükbe, mert őt az Úr Jézus küldte. Ő erre azt válaszolta a fiatal embernek, hogy ha az Úr Jézus neki is megmondja akkor felveszi, és a fiatal ember nem jött többet vissza. Azután a sarkalatos erényekről kezdett beszélni és hivatkozott az okosságra, melyek mind között a legfontosabb, és megkérdezte tudom-e én ezt. Majd Szent Pál szavait idézte, vizsgáljátok meg a szellemeket, /mert/ háromféle szellemi /hang/ van. Az egyik Istentől a másik a gonosztól a harmadik önmagunktól /való/. Hosszas beszélgetés után végre abban állapodtunk meg, hogy én a legközelebbi vasárnap elviszem hozzá az Úr és a Szent Szűz közléseit. Ő közömbös hangon /erre/ ennyit mondott: 'ha éppen akarja, hozza el. Elolvasom, de ez még nem jelent semmit!' Még utoljára arra kért, hogy imádkozzam a Szeretet lelkéhez. Én is megkértem, hogy imádkozzon értem és áldjon meg még egyszer. Mikor kijöttem a gyóntató atyától át gondoltam a hallottakat és kértem a Szentlélek Úristent, /hogy/ derítsen fényt azok lelkére is kik már tudnak valamit a Szeretetlángról, és hassa át bensőjüket a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi kiáradása.« »1962 XII. 18. Mivel a Marcell atya beteg volt hosszú időn át. Újra (B.J.) atyához mentem gyónni. Ő nagyon meglepődött. Szavaiból azt vettem észre, /hogy/ örült. 'Miért nem jött?' - kérdezte /mert/ már várt rám. Elmondtam neki, /hogy/ a közbeeső időben Marcell atyánál voltam. Aki a legmesszebbmenőkig vissza utasított és nagyon megbánta, hogy velem szóba állt. Elmondtam azt is (B.J.) atyának, hogy /Marcell a./ szigorúan megkért, mellőzzem az ügy tovább tárgyalását, mert ő nem hajlandó tovább foglalkozni ezzel kapcsolatban velem. Meggyóntatni ugyan meggyóntat, de tovább ne terheljem. Mivel rendkívüli lelkiállapotom melyben élek, sehogy sem tudom ezen dolgok mellőzésével elvégezni a szentgyónásaim, ezért most arra hivatkoztam, hogy /mindezt/ nem a saját akaratomból teszem, hanem a mellém rendelt nővér tanácsának engedelmeskedve jöttem ismét vissza az atyához. Mikor a (B.J.) atyának elkezdtem a szent Ügyről beszélni, már sok mindenre nem emlékezett. Hivatkozott rossz memóriájára, és hogy gyengélkedik. Majd türelemre intett és Szent Juliannára hivatkozott ki 40 esztendeig tartotta lelke mélyén Isten Szent Ügyét, míg napvilágra jutott. Isten ügye lassan jut érvényre mondta Ő, majd a régebben átadott írásból, melyet átolvasott megállapította, hogy az Úr Jézus engem nagyon szeret és ezért az átlagon felüli szeretetért, mellyel elhalmoz legyek nagyon hálás az Úrnak. Hivatkozott arra, hogy /az Úr/ a tanítványait sem szerette mindet egyforma mértékkel és több megbeszélt dolog után kijelentette, hogy ő nem érti a dolgokat. Nem csodálom mondtam Neki. Aztán elbeszéltem a Szent Szűz kegyhelyén történteket mikor is a Szűzanyától vezettetve kellett egy egészen ismeretlen Atyához mennem. Az ő utasítására át kellett adnom a közléseket.
Mondtam a (B.J.) atyának, hogy az a pap is kétszer elolvasta és ő is azt mondta, hogy nem érti a dolgokat. Én értem! Én ugyanis gyakran visszaimádkozom a Szentszűz szavait és kérem a Szentlelket derítsen fényt azokra akik már tudnak erről. Majd utána /olyan/ szóvita támadt köztünk, hogy alig tudtuk kivárni egymás szavának befejezését. Az atya azt válaszolta, úgy veszi észre, hogy én nagyon is erőszakolom a dolgokat és ezt ne tegyem, mert Isten dolga, hogy meglegyen. Mondtam én neki, hogy jól veszi észre de én nem tehetek róla nekem igen erős indításom van, hogy a dolgokat sürgessem. Ezt az erőszakos sürgetést a Marcell atya is észre vette és azt mondta várjam meg Isten akarata úgyis kitisztul.
Testem és lelkem borzalmasan megviseli ez a nagy 'erőszak'. A magam erejéből nem tudnám ezt megtenni, mert ez oly nagy megaláztatás számomra, /hogyha/ csak rajtam múlna, szóra se nyitnám a számat. /Csupán/ a Szent Szűz sürgetésére szólok. Az atya erre azt mondta az Úr Isten, a nyugalom Istene. Legyek csak én nyugodt és szívemben őrizzem meg az Úr békéjét. Utána még nagyobb vita lett, nem tudtam elhallgatni. Éreztem ez a beszéd nem az én természetes erőmből származik. Míg végül az atya azt mondta: ő átolvasás végett átadja az ügyet egy másik főtisztelendőnek. Legyek hozzá bizalommal, mert az illető egy nagyon bensőséges lelkületű! Egy időpontot tűzött ki, hogy hol és mikor lesz a tisztelendő atya (Gy.K.).«
»1963. Január. 19-én. Most ismét nagy szenvedésekkel vagyok telítve az én Uram és én Istenem szeret engem a zavaros hangok melyek miatt gyötrődöm lelkem sötét vakságát borítják rám. Angyalom hangja azt mondja, ő eszközölte ki nekem a kegyelmet: „Látod jó, hogy őszinte voltál és lelkivezetőd szavára hallgattál ő bölcs, okos és szentéletű, s megszabadított kínjaidtól. Tudod, hogy gyóntatód tanácsát szent engedelmességgel követned kell! /.../ Légy hálás nekem és gyóntatódnak, nagy harcunk volt veled, mert igen erőszakos vagy. Gyóntatód is megmondta, hogy ő azt látja te erőszakolod a dolgokat. Ezek a zaklatások csak úgy özönlöttek bennem.” Újra felsóhajtottam! Én Istenem mi tesz engem világtalanná? Vagy most vagyok valóban az igaz úton? Ez az állandóan váltakozó lelki kín, egyfelől arra késztet, hogy adjam át a Szentszűz közléseit, másfelől meg vissza tart, /hogy/ lelkivezető nélkül ne tegyek semmit. „Az ő szavai ugyan is tőlem valók - /mondta az Úr/ -, és szent engedelmességgel fogadd azokat!” Így tehát a kényszer hatása alatt állandóan őrlődöm. /Egy/ hang arra biztat, 'égesd el tüzeld el! Míg ezt /meg/ nem teszed, nem lesz teljes lelked nyugalma.' /.../ A Marcell Atya szavaira gondoltam ne engedjem magamhoz a zavaró gondolatokat.«
