Egy levélre való válaszom
Email címemre kaptam egy rövidke „reakciót”:
»A „Most az egyszer elmondom” poszt-cím, nem kevés önteltségre utal, hiszen ilyet az jelenthetne ki, aki az igazság vitathatatlan birtokában van, márpedig ki vagy te, hogy kihívó módon osztod az észt? „robuszt66”«
A válaszom: Kedves „robuszt66”!
Köszönöm a figyelmet! El kell mondanom, hogy minden megkeresztelt ember az alapigazság birtokába kerül. Az más kérdés, hogy e Szentlélektől való „birtoklást” igyekszik-e valaki egy életen át, saját igazság keresésével kiteljesíteni, megőrizni, vagy sem!? A kérdéses poszt-cím, csupán azt jelenti, hogy a szerkesztő fejti ki "egyszer" a saját meglátását!
Ha ugyanis eleve hiányában lennénk egy alapvető igazságtudatnak, akkor a felelősségünk is vitatható lenne, hiszen amiről nem tudunk, vagy aminek bűnös voltáról nincs tudomásunk, az kevéssé kérhető számon. (Itt most figyelmen kívül hagyom, a mindenkibe beleíródott Természeti Törvényt – mert –, az ez ellen való tudatos cselekedet is a lélek kárára lehet!)
Tekintve, hogy az ember nem csupán önmaga-, vagy szerettei lelki üdvéért felelős, hanem (széleskörűen) az embertársaiért is, mindenkinek kötelessége az „irgalmasság cselekedeteinek” indíttatására, az igazságra való rámutatás! Az Írásban is mondva vagyon, hogy ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel”! (2Tim 4,2) Ennek az indíttatásnak teszek eleget – úgy, ahogy – de nagy igyekezettel! Nem beszélve arról, hogy a „nagyszerű gondolatok” többsége nem tőlem való (miként olykor jelölöm is)!
(Hogy ezúttal is osszam az észt – most az egyszer elmondom –, hogy én változtatnék a „nick"-néven, úgy a "robuszt", mint a 66-os számon!)
Isten áldását kérve figyelmes kritikusomra: a blog szerkesztője
_______________________
A levélen kívüli hozzáfűzni valóm, hogy bár én igaznak véltként közlöm amit közlök, a kedves Olvasónak nem kötelező „igazságként” elfogadnia azt, sőt már az is haszon, ha egyetlen mondat is elgondolkodásra késztette. És ez a cél! Példaként hozom fel, hogy a veszélyhelyzethez közeledőre rászólhatunk, hogy „nézz körül, hogy hova hajszolod magad”, de figyelmeztethetjük akként is „vigyázz, a falnak rohansz!” Sőt rá is sikolthatunk: VIGYÁ-Á-ÁZZ! A három közti különbség csupán az udvariasság és a sürgetés halaszthatatlanságában van. Van, amikor már nincs idő az udvariaskodásra.
(A Szűzanya könnyezve teszi ezt, hiszen látva-látja gyermekeinek testi-lelki veszélyeztetettségét. Én csupán megpróbálok a magam módján, az Ő szócsöve lenni. Ha halk vagyok, segítsetek kiáltani és terjesszétek ezt a blogot! Amúgy pedig imádkozzatok értem – miként egymásért is –, hogy Istennek tetszően teljesíthessem életfeladatomat, miként ezt minden megkereszteltnek tennie kötelessége!)
