HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Erzsébet asszony életének alkonya (1980-1985)

      Erzsébet asszony – aki csak öregségi támogatást kapott  hat gyermeke után –, még 16 évig nevelte három unokáját is. A 80-as évek elejére már egyre fáradtabbnak érezte magát. Ennek ellenére, egy kedves ismerősének – fizetség fejében –, elvállalta idős és vak apja gondozását, mert a vérében volt az ápolás és a szeretetszolgálat. Egyfelől úgy érezte, hogy a meg nem értések miatt összetört lelke egy "belátható" feladattal rendbe jöhet, másfelől tervezgetett álma volt, hogy a családi ház szeretetotthonná alakuljon. Ehhez azonban az kellett volna, hogy gyermekeit örökrészük szerint kiválthassa. Nos, ez az első és egyben utolsó páciense, a vak Hanzi bácsi volt, egy idős, hajdani banktisztviselő. A több nyelven beszélő, intelligens úr, nagyon jól érezte magát, úgyhogy bármeddig maradt volna. 

Erzsébet asszony, egészen különös figyelmességgel gondozta. Egy alkalommal sajtot készített elő a bácsi reggelijéhez, és a szeletelésnél egy piciny foltot látott meg rajta. Valami azt súgta neki, hogy „nem számít, úgy sem látja!” Lelke mélyén azonban az Úr hangját hallotta: – Nekem is így adnád oda? – Mint mesélte, igen elszégyellte magát!

     A Szeretetláng látnokának egészsége azonban nem volt már a régi! Több gondoskodásra és figyelmességre lett volna szüksége magának is. Bár kitartott „gondozónői” szolgálata mellett, a szegény idős bácsi azonban – jó egy év után –, hirtelen belealudt az örökkévalóságba. Erzsébet asszony úgy érezte, hogy minden téren magára maradt és egész élete sikertelen volt. Nem tudta magára hagyatottan megvalósítani az Égiek kérését, Mária Szíve Szeretetlángja kiáradásának az Egyház általi előkészítését! Csüggedtségét csak fokozta, hogy 1984. május 3-án Szakos Gyula székesfehérvári megyéspüspök az Új Ember hetilapban megjelent nyilatkozatában visszavonta a (püspökelődje által egy olasz kis füzetre adott) Nihil obstatot. Erzsébet asszony a hírre csak ennyit mondott e sorok írójának „Fiacskám, az Isten szándékát sem a közömbösség, sem az értetlenség, sem a félelem nem tudja keresztül húzni!”

     Lelkivezetője Mersey Antal (a képen) előzetes bejelentkezésére, látogatást tett a fehérvári püspöknél. Nem ez volt első találkozásuk, most azonban Erzsébet asszony igen neheztelőn tekintett az apostolutódra amiért az nemhogy nem lépett semmi pozitívet a Szűzanya ügyében, sőt még elődje jóváhagyását is visszavonta. Még lelkivezetőjét is tehetetlenkedéssel vádolta és (e sorok írójával) a titkárával sem volt elégedett. Ettől kezdve Erzsébet asszony kissé rezignáltabbá vált, mint aki nem találja a helyét. A gyomrát fájlalta és nem kis iróniával meg is említette, hogy „amíg évekig böjtöltem, a gyomromra soha semmi panasz nem volt!”

     Amikor Erzsébet 1984-ben betegeskedni kezdett, fokozatosan „leépített” maga körül mindenkit. Úgy nézett ki a dolog, mint akinek valami sértődöttség folytán végleg elege lett mindenkiből! Ennek természetes magyarázata egyfelől a szüntelen a gyomortáji fájdalmak, másfelől – mint később kiderült – (a régi munkatársaktól való elzárkódás) jelentős mértékben új lelkivezetőnek Izeli János atyának tudható be, aki talán kíméletből is, de igyekezett mindenkit eltávolítani Erzsébet asszony addigi környezetéből. Sajnálatosan erre a sorsra jutott e sorok írója is! Amikor efelől megkérdezte Erzsébet asszonyt, miszerint már nem 'titkár'? Ő ekként válaszolt: „Én Fiacskám nem azt mondtam, hogy a Szűzanya visszavonta a megbízatását – te csak dolgozz tovább –, hanem azt, hogy mellettem nincs már semmi feladatod, tehát fölösleges hozzám járnod!” 

Lelkivezetőjétől annyit elmondható, hogy 2-3 naponta meglátogatta Erzsébet asszonyt hidegkúti otthonában, segítő asszonyokat vitt ápolására, megáldoztatta, sőt szentmisét mutatott be a betegágynál! Arra azonban az atya mindig ügyelt, hogy senki ne keveredhessen a beteggel hosszabb magánbeszélgetésbe – ebből következően –, szinte kizárólagos kapcsolatba került vele. Okkal tételezhető fel tehát, hogy ez a helyzet, nagymértékben befolyásolta Erzsébet asszonyt a döntéseiben, így a temetkezési helyének megválasztásában is! 

     1984-ben súlyosbodott az állapota, novemberben kórházba szállították. Az Szent János és a Tétényi úti Kórházban is kezelték.

     1985 március 24-én a kórházból, körzetorvosi felügyelet mellett ápolásra magához fogadta az idős Hámori házaspár Törökbálintra. Erzsébet bár sokat szenvedett (rákja volt), mégis kiegyensúlyozott maradt és boldognak mondta magát, amiért nem a kórházi körülmények közt tölthette napjait.

     1985. április 11-én rózsafüzérrel kezében, szentségekkel többször megerősítve, arcán enyhe mosollyal költözött az égi hazába. Bizonyára a lelkivezetője iránti hála késztette Erzsébetet, hogy kívánságára – melyet előzetesen magnóra mondott –, Érd-Ófaluba kérje temettetését. 

     1985 április 16-án volt volt koporsós temetése 6 pap és nagyszámú gyászoló jelenlétében. A búcsúbeszédet P. Böcskei József Bertold OCD kármelita atya mondta, aki jól ismerte Erzsébetet, az általa képviselt ügyet pedig hitelesnek tartotta. 

     1997 tavaszán, egykori szobája helyén, Takács Nándor megyéspüspök engedélyével kis kápolna épült.

     2000. június 22-én legidősebb leánya – a család beleegyezésével –, exumáltatta és a családi sírhelyre, a Remete-Kertvárosi Szentlélek plébánia altemplomába helyeztette. A beszentelést – volt lelkivezetője – Antalóczi Lajos pápai prelátus végezte. 

A Szentlélek templom volt az, ahol Erzsébet asszony éjszakába menően oly sokat adorált, és ez volt az a hely ahol csendes magányában, maga Jézus szólaltatta meg az orgonát a „Templom csendes mélyén” gyönyörű dallamával.

Úr Jézus: „Neked is azt mondom, amit a jobb latornak: Még halálod napján Velem leszel a paradicsomban. Te sem vágyódhatsz jobban Utánam, mint Én teutánad, hiszen a mi szívünk együtt dobban. Halld meg Szívem dobbanását, mely szívedben visszhangzik.” (IV/17) Szűzanya: „Halálod után neked Mellettem lesz a helyed, és a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életed által Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe. Az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. Ők keresni fogják ennek okát és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és a megváltó munkában való részvételt folytatni fogod halálod után is.” (III/227)

– Begyik Tibor – (Minden idézet vagy közlés, csak a szerkesztő és a forrás megemlítésével!) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr933335675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása