(Maria Veronika Rinderer OCD írása (Füzetként megjelent magyar nyelven egy szintén kármelita nővér fordításában!)
Szegény József 2
Ez a „semmit magáénak akarás” volt József benső szegénységének tükre. Bizonnyal ő volt az első, akit Jézus szavai illettek: „Boldogok a lelki szegények” – mert ők gazdagok lesznek Istenben. A semminek látszást, Szent József szíve mélyéből igényelte, így sikerült neki egy igazán tiszta lelki szegénységet elérnie. A Kisjézust engedelmes gyermekként tartotta karjaiban, noha mint nevelőatyának parancsolnia kellett az Istennek. Ez volt életének legnagyobb vezeklése, hiszen kicsinységét és tehetetlenségét folytonosan átérezte. Mélységesen meg volt győződve arról, hogy Isten kegyelme nélkül semmi, és hogy emberileg segítségre szorul. Nevelői feladatát, csakis Isten iránti hálából és engedelmességből teljesítette, mindazáltal kiválóan értette, hogy atyai előjogaival egyidejűleg, miként érlelheti magában az egyszerűség és alázatosság gyümölcsét; a gyermeki bizalmat.
A szegénység csak akkor valódi, ha határtalan bizalmat vált ki; bizalmat az erőben, Isten szerető erejében. Csak Isten nagyságának és tökéletességének fényénél leszünk igazán kicsinyek, beleveszve a semmibe – jobban mondva –, semmiségünk által veszünk bele Isten nagyságába.
Azért is szerethetjük tehát kicsinységünket és gyengeségünket, hogy Isten ereje hordozhasson minket. Ezért nem félünk, ha emberi erőtlenségünkben elesünk, mert Isten hatalmas karjaiba esünk. Ezért nem borzadunk meg a véres sebektől, mert Isten a gyógyítással, a szeretetének nagyságát nyilatkoztatja ki. Minél gyengébbek, minél kisebbek és nyomorúságosabbak vagyunk – és ekként akarunk is maradni –, annál erőteljesebben nyilvánul meg Isten szeretete, amelyet nekünk ki akar nyilatkoztatni. Isten a kicsit keresi, hogy alkalmassá tegye a nagyságra. „...ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek...” (Mt 18,3)
Erre a gyermekségre, gyengeségünk állandó megtapasztalásával nevel minket az Isten, és érezteti velünk szerető atyaságát. Csak semmiségünkben élhetjük meg egyre jobban Isten erejét, és ezt a boldogító tapasztalatot az a vágy szerzi meg nekünk, hogy egyre kevesebbek, egyre kisebbek, egyre szegényebbek akarunk lenni, hogy Isten mindinkább szívünk gazdagsága lehessen. Ha a bárány megtapasztalja az őt hordozó pásztor oltalmazó kezét, arra fog vágyódni, hogy többé ne kelljen szaladgálnia. Hasonlókép mi is gyengék és gyámoltalanok akarunk maradni, hogy mindig meghitten maradhassunk Vele, hogy szegénységünket az istenibe süllyeszthesse.
