Kindelmann Károlyné Szántó Erzsébetként született, 1913. június 6-án Kispesten, egyszerű, katolikus polgári család gyermekeként. Szüleinek ő volt a tizenharmadik, egyben utolsó kicsinye. Tizenkét éves korára mindenkit elvesztett, a szülei és a testvérei is meghaltak. A serdülőkorú Erzsébet teljesen egyedül maradt, sokféle veszélynek kitéve, de elképesztő akarattal, Istenbe vetett maximális hittel sikerült megőriznie a tisztaságát és lelkileg megerősödve kikerülnie kilátástalannak látszó helyzetéből. Már ezekben az években vágyott rá, hogy Istent szolgálhassa. Tizenhat évesen férjhez ment a nála 35 évvel idősebb, harmadrendi ferences Kindelmann Károlyhoz, aki özvegyember volt. Hat gyermekük született. Kindelmann Károly 1945-ben meghalt. Erzsébet asszony ettől kezdve egyedül nevelte gyermekeit, egyre súlyosbodó nélkülözések közepette, hiszen a kommunista államosítás minden megélhetésétől megfosztotta a családot. Erzsébet asszony munkát vállalt, de több helyről is elbocsátották nyíltan vállalt katolikus hite miatt, és mert nem volt hajlandó aláírni a Mindszenty József hercegprímás elleni ívet, gyermekeit pedig beíratta az iskolai hittanra. Ezekben az embert próbáló évtizedekben is bízott az Úrban és hite egyetlen pillanatra sem ingott meg. Gyermekeit tisztességben felnevelte és úgy gondolta, hogy önállóságukkal, ő maga majd kissé szabadabb lesz és "megpihenhet".

     Az 1961-es esztendőben már nagyon fáradtnak érezte magát, pedig épp ez az esztendő lett a meghatározóbb életében. Egyfelől, ekkor kapta meg Jézustól fő hivatását, az égi megbízást, másfelől viszont hamarosan egy tragikus esemény fokozottabb áldozatvállalásra késztette: árván maradt három unokája felnevelését és beteg fia gondozását vállalta magára. Keményen meg kellett küzdenie, hogy a kicsik ne kerüljenek állami gondozásba, mivel a kommunista illetékesek nagyfokú ellenállást tanúsítottak a nagyanyai jogok gyakorlása iránt. A hat gyermeket felnevelt anyát – gyakorló hite miatt – nem találták alkalmasnak három unokája felnevelésre,. Erzsébet asszony életében, egyszeriben összeért az ég és a föld valósága: egyrészt igyekezett maximálisan eleget tenni Jézus és Mária sürgetésének, másrészt haláláig ápolta gyógyíthatatlanul beteg fiát, s nevelte az unokáit. Egyszerre kellett tehát teljesítenie égi és földi feladatait. Nyilvánvaló, hogy e kettős küldetését a gondviselés segítsége nélkül képtelen lett volna teljesíteni.

     Az égi megnyilatkozásokat életének egyik legválságosabb, legkilátástalanabbnak látszó helyzetében kapta. Jézus azt kérte Erzsébet asszonytól legelőször, hogy mondjon le önmagáról és minden javáról, imádkozzon másokért, segítve ezzel a bűnösök megtérését: „Imádj és engesztelj mások helyett!” Jézus nem titkolta előtte, hogy szenvedések várnak rá, kifejezetten kérte: „Fogadd el a szenvedést a lelkek megtéréséért.” A szenvedések mellett azonban Jézus a kegyelmet is megígérte Erzsébet asszonynak: „Leányom, sokat kell szenvedned, itt a földön semmiféle vigasztalást nem nyújtok, mely a földhöz kapcsolná életedet. Erősítő kegyelmemet szüntelenül reád árasztom, és a Szentlélek erőssége veled lesz.” Jézus megígérte választottjának, hogy Édesanyja, Szűz Mária állandó segítségére lesz. Mindehhez azonban Erzsébet asszonynak, teljesen le kellett üresítenie magát, ahogyan azt Krisztus kívánta: „Leányom, mondj le akaratodról, mindig arra kérlek. Megváltó munkámban csak úgy vehetsz részt, ha egészen és állandóan velem egyesülve élsz minden pillanatban… Leányom, tégy meg mindent ernyedetlen szorgalommal a lelkek megmentéséért… A Szentlélek Úristen veled fog munkálkodni, rosszra hajló természetedet segíts átalakítani üdvösséged javára.” Jézus folyamatos áldozathozatalt és odafigyelést kért Erzsébet asszonytól: „Szüntelenül lobogjon benned az áldozat, az imádság és önmegtagadás szelleme.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír cikkének első része nyomán. Eredeti forrás (Folytatása holnap!)

Kép: www.konyv.devocionalia.eu