Részlet, fr. Barsi Balázs OFM: 2001. július 14-16-án a Pécsi Kármelita Nővérek templomában elhangzott triduumából
Semmi sem fordítja jobban a keresztényt a Szűzanya felé, mint a mennyek országáért vállalt és valóban megélt tisztaság, és semmi sem viszi távolabb tőle, mint a tisztátalanság, amely nem ismer bűnbánatot. Nem csoda, hogy Newman megcsodálja a római egyházban a cölibátust, és kincsnek tartja, a katolicizmus hitelesítő pecsétjének.
„Róma nagy egyháza mellett egyéb érvek is szóltak: a tanbeli tisztaságnak és a cölibátus szabályának éber őrzése (ezeket apostoli örökségnek tartottam)... s mindezek megszelídítették magatartásomat irányában...” (Ap 135.) A legújabb kutatások eredményei is a cölibátus apostoli eredetét tanúsítják, s ma, amikor a katolikusok körében is oly sokan ellenzik, s tartják bűnök és személyiségtorzulások forrásának a kötelező papi nőtlenséget, elgondolkodtató Newman megállapítása, mely szerint ha annyi házas protestáns pap ugyanazoknak a gyalázatos vétkeknek ugyanazon fajtáját és ugyanolyan számban elkövette, mint a katolikus klérus tagjai, akkor semmi esetre sem a cölibátus e bűnök oka, és nem a házasság a gyógyszere, hanem pusztán arról van szó, hogy ezek is, azok is engedtek az eredeti bűnből fakadó gyengeségnek és a kísértőnek.
Abba a házba, ahol a Gyermek és Anyja van, mindenekelőtt tehát a szent tisztaság vezeti, akár a szűzi, akár a házas életformában.
Newman a St. Maryben lett plébános. Meg is említi, hogy a Szűzanya templomát szolgálta, s hogy ez a körülmény nem volt rá hatás nélkül. Pontosan egy olyan ház elöljárója lett, amelyben a Gyermeket Anyja ölén találhatta meg.
Egy anglikán jó barát, Hurrel Froude is mély hatással van rá, és akarata ellenére is sodorja a Szent Szűz felé: „Gondolatai lenyűgöztek és komoly befolyást gyakoroltak rám, még akkor is, ha nem fogadtam el őket. Nyíltan bevallotta csodálatát a római egyház, s gyűlöletét a reformátorok iránt... Nagyon nagyra becsülte a szüzesség belső szépségét, amelynek szerinte a Szent Szűz volt a példaképe. Kedvét találta a szentekről való elmélkedésben, a szentségnek, a szentté válás lehetőségének a gondolatát élénken méltatta... szilárdan hitt az eucharisztikus jelenlétben...
Nehéz mindazt rendre felsorolni, amit teológiai hitvallásomhoz e barátom tett hozzá... Megtanított, hogy csodálattal tekintsek Róma egyházára, s ugyanolyan megvetéssel a reformációra. A Szent Szűz tiszteletének gondolatát mélyen belém véste, s fokozatosan elfogadtatta velem a valóságos eucharisztikus jelenlétet is.” (Ap 98.)
