1846 őszén Newman Rómába ment, ahol teológiai tanulmányai után 1847. május 31-én Fransoni bíboros pappá szentelte, majd belépett az oratoriánusokhoz. 1847-ben IX. Piusz pápától engedélyt kapott, hogy 1848-ban Birminghamben, majd 1849-ben Londonban is oratóriumot alapítson, és mint az új angol oratoriánus kongregáció tartományfőnöke tevékenyen részt vett a lelkipásztorkodásban, és plébánosként teljesen a szegények gondozásának szentelte magát. 1851-től hét éven át az új dublini katolikus egyetem rektora lett, majd visszavonult kolostorába Birminghambe, ahol előkelő családok gyermekeit nevelte és a tudománynak élt. Innét, edgbastoni magányából haláláig ő irányította Anglia szellemi és vallási mozgalmait.
Útja a katolicizmuson belül sem volt problémamentes. Megtérése után sok félreértés és megaláztatás érte: egyrészről elvárták, hogy sok konvertitát hozzon az egyházba; másrészről a Katolikus Egyház hivatalos képviselői sokáig bizalmatlanok voltak vele szemben, „liberális katolikus”-nak tekintették.
A csalódások a lelki élet mesterévé érlelték. Newman szerint a keresztény lelkiség alapjai: a lelkiismeret utasításának- és a belső „Krisztus-képnek” a követése, amit maga Krisztus ültet a megkeresztelt lelkébe, mely a szentírásolvasás és elmélkedés, az imádság és böjt által válik a Szentlélek lakásává.
Volt benne valami hajlam a misztika felé is, amikor a megismeréssel szemben való szkeptikus alapmagatartását az átélés erejében való erős bizalommal és az ezen alapuló meggyőződéssel kapcsolta egybe.
Newman művei az angol irodalom remekművei közé tartoznak. Összegyűjtött munkái még életében, 1870-1879 között, harminchét kötetben jelentek meg, amit még hat posztumusz kötet követett, köztük a Meditations and Devotions, melyek a keresztény áhítat maradandó kincseivé váltak. Költeményeket is írt (Lyra Apostolica).
Lelkipásztori és tudományos munkássága elismeréséül XIII. Leó pápa 1879-ben bíborossá nevezte ki, amellyel sikerült eloszlatnia a Newmant takaró felhőket, és hazájában tiszteletet és nagyrabecsülést keltett iránta.
Életének utolsó éveit szinte teljesen megvakulva élte le, szüntelen a rózsafüzért imádkozva. 1890. augusztus 11-én hunyt el Birminghamben.
XII. Piusz pápa az angol nemzet világosságot árasztó fényességének és rendkívüli ékességének (lumen et decus eximium) nevezte.
Életszentségének híre, mely már életében is jelentős volt, halála után tovább növekedett, ezért a birminghami érsek 1958-ban kezdeményezte kanonizálását. II. János Pál pápa 1991. január 22-én a tiszteletreméltóak közé sorolta, 2010. szeptember 19-én a birminghami Cofton Parkban boldoggá avatta XVI. Benedek pápa. Ez volt az első boldoggá avatás Angolföldön.
Forrás felhasználásával (wikipedia.org)
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr305702810
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.