Hilarion Alfejev: A hit titka
2013. 10. 22.
Hilarion Alfejev orosz metropolita, 2003-2009 között a Magyar Ortodox Egyházmegye ideiglenes kormányzója volt. Könyvében az ortodox egyház teológiájába és lelkiségébe vezeti be az olvasót.
Hilarion Alfejev inkább kérdéseket tesz fel, mintsem válaszokat fogalmaz meg. Tényként állapítja meg, hogy a hit titok és szentség. „Miért van az, hogy az egyik ember válaszol a hívó hangra, a másik pedig nem? Miért van az, hogy az egyik ember, miután meghallja Isten szavát, kész elfogadni Őt, a másik viszont süket marad a hívásra? Miért van az, hogy az egyik ember, miután életútja során találkozott Istennel, rögtön félredob mindent és követi Őt, a másik viszont félreáll?” A szerző arra is figyelmeztet: a hitről mondott szó soha nem volt könnyen befogadható, ám napjainkban az emberek annyira a földi lét gondjainak szorításában élnek, hogy sokaknak nincs idejük arra, hogy meghallják Isten hívását és elgondolkozzanak azon. A vallásosság gyakran arra szorítkozik, hogy az emberek megünneplik a karácsonyt és a húsvétot, megtartanak bizonyos szokásokat. Az is előfordul, hogy divatból kezdenek el templomba járni, de sokak számára mindennél fontosabb az üzleti élet, a munka.
Hilarion Alfejev az isteni hívó hangot nyílhoz hasonlítja, „mellyel Isten, mint egy gyakorlati vadász megsebzi az ember lelkét. A vérző és be nem hegedő seb arra indítja a lelket, hogy mindenről megfeledkezve orvost keressen. Annak a lelke, aki megérezte a hívást, az Isten iránti forró vágyakozás állapotába kerül.” Az emberek különböző utakon jutnak el Istenhez, a Vele való találkozás gyakran váratlanul történik, máskor viszont keresések, kétkedések, csalódások előzik meg. Előfordul, hogy Isten „rajtaüt” az emberen, de az is, hogy az egyén önmagától fordul Teremtője felé. Ez megtörténhet gyermekként, ifjúként, felnőttként, idősként. „Nincs két olyan ember, aki egyazon úton jutott volna el Istenhez, és nincs olyan kitaposott út, amelyen még egyszer végig lehetne menni a másik után. Itt mindenki felfedező, mindenkinek magának kell megtennie a teljes utat, magának kell megtalálnia a személyes Istenét…”
A könyv szerzője rámutat, hogy Istent Igazságnak és Szeretetnek is nevezik. (...) Isten tulajdonságait illetően – „láthatatlan, érzékkel fel nem fogható, leírhatatlan, elérhetetlen, át nem fogható, megközelíthetetlen…” – Hilarion Alfejev figyelmeztet, hogy akármennyire is igyekeznénk megismerni, akármennyit is gondolkodnánk Róla, „Isten úgyis megfoghatatlan lesz az ész számára, mert Ő felette van minden gondolatunknak... A hit beéri azzal a tudással, hogy Isten van (nem pedig azzal, hogy Ő milyen)…” Az ember kapcsolatba kerülhet Istennel, részesülhet az adományaiból, de sohasem értheti meg, mert az, hogy mi Isten lényege, megértés fölötti dolog.
A kép és hasonlatosság kérdéséről a szerző idéz a Teremtés könyvéből: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket” (1,27). (...) Isten az embert tökéletesen szabadnak teremtette, és végtelen szereteténél fogva nem kényszeríti sem a jóra, sem a rosszra. Nem vak engedelmességet, hanem viszont szeretetet vár az embertől, aki csak szabad lényként, a Teremtője iránti szeretet segítségével képes hasonulni Hozzá. Az embernek minden képességét arra kell felhasználnia, hogy „művelje” a földet, alkosson, mélyüljön el az erényekben és a szeretetben, hogy ezen keresztül Istenhez hasonuljon. (...) Az orosz metropolita és teológus könyvét a teljességre való törekvés jellemzi. (Kairosz Kiadó, 2013).
Bodnár Dániel/Magyar Kurír nyomán részletek Forrás http://www.magyarkurir.hu/hirek/hilarion-alfejev-hit-titka
