(Folytatás)
Amit leírtam, az csak gyenge árnyéka a valóságnak, amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el, hogy van pokol. Midőn magamhoz tértem, nem tudtam a rémülettől rendbe jönni, annyira lesújtott a lelkek szenvedése. Ezért még buzgóbban imádkozom a bűnösök megtéréséért. Szünet nélkül könyörgök értük Isten irgalmához. Ó, Jézusom, inkább haldokolnék a legnagyobb kínok között a világ végezetéig, mintsem megbántsalak a legkisebb vétséggel! (741) A fecsegő szerzetesekről említi:
Nincsenek meg bennük az alapvető erények, sem az Istennel való bizalmasság. (...) Az a lélek, aki nem tapasztalta meg a belső csend édességét, nyugtalan szellem, aki zavarja mások csendjét is. A pokol torkában sok olyan lelket láttam, akik nem tudták megtartani a csendet. ők maguk mondták el ezt, amikor megkérdeztem tőlük, mi az oka elkárhozásuknak. Ezek szerzetesi lelkek voltak. Ó Jézusom, micsoda fájdalom, hiszen ezek a lelkek nemcsak az égben lehetnének, de akár szentekké is formálódhattak volna. Ó, irgalmas Jézusom, remegek, ha arra gondolok, hogy számot kell adnom nyelvemről. A nyelvben élet rejtőzik, de halál is; nemegyszer ölünk is a nyelvvel valódi gyilkosságot követünk el vele. (119)
Két utat láttam: egyet széles, homokkal és virágokkal teleszórva, tele örömmel, zenével, s más kellemes dolgokkal. Az emberek táncolva, szórakozva mentek ezen az úton – úgy értek az Út végére, hogy észre sem vették. De ott egy rémséges mélység tátongott előttük, nevezetesen a pokol torka. A lelkek vakon hullottak a mélységbe ahogy mentek, úgy estek is bele. Oly sokan voltak, hogy nem lehetett megszámlálni őket.
Láttam egy másik utat is, vagy inkább ösvényt, mert keskeny volt. Tövisek és kövek borították, az emberek könnyes szemmel haladtak rajta, sok szenvedésben volt részük. Egyesek megbotlottak a köveken, de rögtön felkeltek és tovább mentek. Az út végén csodás kert virult, mely a boldogság minden fajtájával volt beterítve. Minden ide igyekvő lélek bejutott a kertbe. Már az első pillanatban elfelejtették minden szenvedésüket. (153) (folyt) 
