393. Utolsó ítélet azért lesz, hogy Isten szentsége, igazságossága és bölcsessége az egész világ előtt megdicsőüljön, és a jók elnyerjék a megérdemelt tiszteletet, a gonoszok pedig a megérdemelt szégyent. Akkor már Istent senki sem tagadhatja vagy vádolhatja, a jókat senki sem nyomhatja el, nem gúnyolhatja és gyötörheti őket. „Akkor az istentelenek lelkük kínjában felnyögnek: Ezek azok, akiket mi valaha nevetségeseknek tartottunk és szidalmakkal illettünk”. (Bölcs 5,35) (uo)
394. Az idők végén fogja elérni Isten Országa a maga teljességét. Az egyetemes ítélet után a testben és lélekben megdicsőült igazak örökké uralkodni fognak Krisztussal. Az Egyház az emberi nemmel együtt a mennyei dicsőségben kiteljesedik, miként az egész világmindenség is megújul. Mindaz, amely bensőségesen kapcsolódik az emberhez, tökéletesen helyreáll Krisztusban. (vö ÚK 1048) Akkor Isten lesz „minden mindenben” (1Kor 15, 28). Az új föld várása azonban nem csökkentheti a jelen világ iránt való felelősségünket! (EM 39) (vö ÚK 1060)
395. Akkor majd a hitből látás lesz, a reményből birtoklás. Nem lesz többé kísértés, küzdelem, éhség, szomjúság, szenvedés, széthúzás, szakadás és halál, mert egy lesz az ég és a föld és az angyalok seregei Isten gyermekeivel egyesülnek Istenben. Akkor nem lesznek már templomok, mert maga a megváltott teremtés lesz az Isten ragyogó Háza. Nem lesznek évek és napok, mert mindenki Isten örökkévalóságában él és üli azt az Ünnepet, melyet az Atya a világ kezdetétől készített. (HK nyomán)
396. A Szentírás a titokzatos megújulást, mely átalakítja az emberiséget és a világot, nevezi „új égnek és új földnek” (2Pt 3,13). Ez lesz Isten tervének végső megvalósulása: „összefoglalni mindent Krisztusban, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,10). (ÚK 1043)
397. Az új mindenségben, a Mennyei Jeruzsálemben Istennek lakása lesz az emberek között. „És letöröl a szemükről minden könnyet és nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom nem lesz többé, mert a korábbiak elmúltak” (Jel 21,4). (ÚK 1044)
398. A kinyilatkoztatás, mély közösséget állít az anyagvilág és az ember rendeltetése között: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását /.../ abban a reményben, hogy a mulandóság szolgai állapotából fölszabaduljon. (vö ÚK 1046)
399. Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult alakja, de Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben igazságosság lakik majd, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a békevágyat, mely valaha feltört az emberi szívekből (GS 39). (ÚK 1048)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.