Ez az a hely
Ez már sok volt Bartolónak, de ekkor nem várt dolog történt, melyről maga így ír:
"A nolai püspök Msgr. Giuseppe Formisano, váratlanul – amikor már majdnem föladtam a reményt ‒, megadta a felhatalmazást három szent papjának, hogy kezdjék meg a szent misszót 1875. november hónapban.
Én magam mentem eléjük, hogy fogadjam a három szerencsés szolgát, akik arra voltak hivatva, hogy elsőként hozzák a világosságot a népnek, mely sötétségben élt. Személyük, nem csak az én emlékezetembe, hanem Mária anyai szívébe is beleíródott.
A felújított vallei fogadóban szállásoltuk el őket.
Micsoda megindító látvány volt, hogy férfiak, asszonyok, öregek, gyermekek jöttek hallgatni, és nem csak a helybéliek, hanem a szomszédos településekről is. Könnybelábadt a szemem, amikor láttam, hogy akik nem fértek be a templomba, azok kint ültek-álltak, kitéve magukat a novemberi hidegnek! A prédikációk után az emberek mindannyiszor a rózsafüzért imádkozva, énekelve mentek hazafelé. Éreztem, hogy a Rózsafüzér Királynője megmutatta hatalmát!"
A nolai püspök, annyira megrendült a sikeres evangelizáció hallatán, hogy személyesen látogatott Pompeji Vallé-ba. Bartolo Longo és De Fusco grófnő előadhatták a főpapnak tervüket, hogy egy szabadtéri Rózsafüzér-oltárt szeretnének építeni. A püspök szemében könnyek jelentek meg és annak a vágyának adott hangot, hogy nem szabadtéri oltárt, hanem egy nagyobb templomot építtet a Rózsafüzér királynője tiszteletére. Hogy a népesség is részt vehessen ebben a szándékban, mindenki járuljon hozzá havi egy soldóval és akkor ő a püspök, kiegészíti azt 500 Lírával! (Megj.: 20 soldo volt 1 Líra. Tehát aki adakozott a templom javára, az 20 hónap alatt adott 1 lírát!)
A püspök kinézve az ablakon, prófétai hangon így kiáltott: "Ez az a hely, ahol templomot kell építeni!"
(A források felsorolását, lásd az első részben!)
