Ha az utolsó pillanatban is, de...
Besötétedett, amikor Paolónak, közel Roccaporénához sikerült gázlót találnia a folyóvá duzzadt patakon. Amint azonban átkelt és már látta otthona fényeit, hirtelen egy késszúrást érzett a hátában. Sötét volt. A merénylőjét nem látta, összeesett és levegő után kapkodva vergődött a sárban. Átfutott előtte egész élete, a gyalázatos kalandoktól a véres gyilkosságokig, mely iszonyattal töltötte el. Átérezte, hogy az élete tökéletesen hasonlított eme szerencsétlen végéhez. Még fájóbb volt számára, hogy sivár és kegyetlen életének egyetlen boldogító napsugara, szeretett feleségének türelmes mosolya volt, amelyet soha nem viszonzott kellően. Most minden pillanatnyi kínját feledtetné, ha utoljára láthatná és bocsánatot kérhetne tőle. Ám, még szörnyűbb rettegés kerítette hatalmába, amiért az Istentől való bűnbocsánat kérését halogatta. Attól a szerető Istentől fordult el, aki ekkora ajándékot adott neki családjában, érdemtelenül! És ez mélységes bűnbánatra késztette. Paolo egyre csak zokogott és legkevésbé az életét sajnálta, inkább csak azt, hogy az üdvössége szempontjából teljesen eltékozolta.
Viharos éjszaka volt, és a család rettenetesen aggódott, amikor egy faág megzörgette az ablakot. Rita feszült idegállapotában összerezzent. Végképp rosszat sejtett. Azonnal elküldte két fiát apjuk felkutatására, akik a sötétség ellenére nyomban rátaláltak a haldoklóra. Egyikük elszaladt a papért és riasztotta a szomszédokat.
Hazavitték. Paolo végre töredelmes gyónása után még tiszta tudattal fogadta a szent Útravalókat. Ezt követően, szerető és hálás pillantást vetett Ritájára és lehunyta szemét, mint aki csak erre várt, nyomban elhagyva ezt a bűnnel teli világot, melynek lelki vakságában oly tevékeny részese volt.
18 évig éltek házasságban.
Apjuk meggyilkolása miatt a két fiú ‒ helyi szokás szerint ‒, nyomban vérbosszút esküdött.
(folyt.)
A legalsó kép, Paolo meggyilkolásának helyszíne.
