A világ gyarlósága beleszól
Elérkeztünk hősünk történetének egyik homályos és igen zavaros részletéhez, amelyre ‒ hála a rendelkezésre álló okmányoknak, ‒ fényt tudunk deríteni.
Az Écully-i plébános közbenjárására történt „katonai felmentés” ‒ mint kiderült ‒, sajnos csak a nagyobb papi rendeket felvett személyekre vonatkozott. A Lyon-i szeminaristákra vonatkozó felmentési ígéret sajnos, csak a császár esetleges kivételezése volt. Az 1809-es „harci helyzet” azonban igen kedvezőtlen volt Napóleon számára. Egyidőben két oldalról is támadták, Ausztria és Spanyolország részéről.
Az új háborúkhoz új és friss csapatok kellettek az emberveszteségek pótlására. Ennél fogva, egyre keményebb lett a katonaállítási törvény, így erősen csökkentették a kivételeket! Ágyútölteléknek besoroztak olyan fiatalokat is, akik még el sem érték az előírt korhatárt, miként olyanokat is, aki valamilyen okból addig fel voltak mentve.
A helyzet egészen abszurd volta, hogy bár a Lyon-i egyházmegyében a papnövendékek sorozási mentességét nem függesztették föl, mégis Vianney Jean-Marie-t és három társát váratlanul behívták.
Nagyon valószínű, hogy vagy Balley plébános mulasztotta el felhívni az egyházmegye figyelmét a fiatal Vianney szeminarista státuszára, vagy adminisztratív hiba történt az érseki helynökök részéről, elmulasztva Vianney nevét bevezetni a szemináriumi névjegyzékbe. Így történhetett, hogy a sorozóhatóság besorozta őt. Menetlevele a spanyol harctérre szólt: a Bayonne-i katonai parancsnoksághoz.
A behívót Dardilly-ból Écully-be küldték, és Balley plébános majdnem rosszul lett. Nyomban Lyon-ba sietett, hogy növendéke esetét tisztázza. A toborzó irodák viszont nem ismerték el Vianney szeminarista voltát. Világos magyarázattal érveltek, miszerint, későn kezdte meg tanulmányait, egy falusi gazdánál lakik és a plébániára csak tanulni jár. Különben sem szerepel neve az egyházi hatóság által kiállított névjegyzékben. Így, a reklamáció eredménytelen volt!
Íme egy újabb lehangoló erkölcsi megpróbáltatás szentünk számára, mely reményeinek halálát jelentette. Legalább is ezt hitte, hiszen majdnem 24 éves volt, a tanulmányokban amúgy is lemaradt, és ezzel a behívással, már aligha lesz pap belőle!
A törvény megengedte ugyan, hogy valakit egy helyettessel a katonai szolgálatból ki lehetetett váltani, persze nem kis pénzzel! Így Jean-Marie kérte apját, vegye meg ezt a helyettest, mert ez volt az egyedüli lehetőség tanulmányai folytatására. A családfő, aki eddig is csak félig-meddig egyezett bele a fia hivatásába, hallani sem akart a dologról. Kivásárolta már az idősebb Ferencet és pénze alig volt. Mégis, fia szomorúsága, valamint az anyai könnyek, megindították őt. Készpénzével a 8 kilométernyire fekvő Lyon-ba ment, hogy helyettest keressen. Talált is egy fiatalembert, aki háromezer frank fejében ráállt a vásárra, ha ez összegen kívül kétszáz frank értékű ajándékot és néhány ruhadarabot is kap. Ámde három nap elteltével a fiatalember visszaadta a kapott összeget. Így aztán szentünk kénytelen volt elindulni.
Október 26-án szentünk bevonult újoncként, az egyik Lyon-i kaszárnyába. A katonai életet egyáltalán nem ismerte, és bizony társai harsány magaviselete, káromkodása módfelett megbotránkoztatták.
A megfeszített addigi tanulás, a szellemi kimerültség és persze az önsanyargatás megviselték egészségét. Hirtelen belázasodott, amit csak fokozott a szokásaiban beállt változás. Október 28-án már nem tudott lábraállni.
A katonaorvos igen súlyosnak találta állapotát és kórházba szállíttatta Mint később mondta: „a kaszárnyában csak komiszkenyeret ettem, mert mást nem bírt a gyomrom!”
A két hétig, míg a kórházban volt, Balley plébános és közeli rokonsága többször meglátogatta őt.
(Források a 2. részben!) (folyt.)