A nagy felismerés
Az igazság megismerésében Newman számára döntő jelentőséggel bírt az Egyház kezdeti történelmének és az egyházatyák írásainak tanulmányozása. Rájött, hogy az Anglikán Egyház liberalizmusa nagy hasonlóságot mutat azzal a légkörrel, amelyben az első keresztény századokban az arianizmus eretneksége létrejött.
Feltárva az igazságot az első századok Egyházáról Newman ezt írta: „Állandóan az a gondolat lebegett előttem, hogy léteznie kell valami nagyobbnak, mint az Anglikán Egyház, s hogy ez a »valami nagyobb« az első századokban alapított Katolikus és Apostoli Egyház.”
Newman morálisan bizonyos lett abban, hogy az Anglikán Egyház szakadár, s hogy a Római Katolikus Egyház az apostolok egyháza. A lelkiismerete világosan megmondta, hogy a Római Katolikus Egyházban van a helye, s hogy csak ott juthat el az üdvösségre. Ugyanakkor félelmet is érzett.
Ezt türelmes várakozással, intenzív imával, vezekléssel és tanulással küzdötte le. Mindennap négy és fél órát szánt az imára, és kilenc órát a tanulmányaira. A nagyböjtben szigorú böjtöt tartott és nem ivott alkoholt. Szerdánként és péntekenként este hat óráig nem vett magához ételt és nem olvasott újságot.
Abban az időben sok levelet kapott a barátaitól, akik figyelmeztették őt, hogy a Katolikus Egyházba való átlépése „szörnyű” következményekkel fog járni. 
Newman nem tartott több előadást az egyetemen. Littlemore-ba, plébániája csendjébe húzódott vissza és szinte szerzetesi életet élt. Ott hat évig érlelődött benne a Katolikus Egyház közösségébe való átlépés döntő gondolata. A lelki 
küzdelmeknek ezt az időszakát az 'Apologia pro vita sua' című könyvében írta le. 1843 szeptemberében Littlemore-ban elmondta az utolsó prédikációját az Anglikán Egyházban.
(folytatása köv.)
