A Jó Fény Rómára mutat!
1832 decemberében Newman hosszú tengeri útra kelt Spanyolországba, Gibraltárba, Algériába, Máltára, Szicíliába, Nápolyba és Rómába.
1833. március 2-án érkezett meg az Örök városba. A római templomok, a gazdag műalkotások és a csoda szép építészet látványa térdre kényszerítette. Olaszországban megbetegedett, már-már úgy érezte, hogy meg fog halni, ám belül, szíve mélyén érezte, hogy dolga van még a földön, hogy a megkezdett utat végig kell járnia! (A visszaúton, amikor megálltak Bonifacio elragadó kikötőjében, Newman megírta „A felhőoszlop” (The pillar of the Claud) című verset és a „Jó Fény, vezess” (Lead, Kindly Light) kezdetűt, mely az egyik legismertebb vallási ének lett. Harminckét éves korában Szicíliából hazautaztában ebben így ír: „Vezess, szelíd fény, a rám boruló sötétségben, vezess előre” ‒ s ez a szelíd fény tizenkét évvel később az anglikán egyházból Rómába vezette. Katolikussá lett, mert úgy érezte, „megsértené az Istent, ha nem lenne azzá”.
„Éveken át majdnem a kétségbeesés, meg a lelki sötétség állapotában éltem. Nem úgy, hogy nem mondhattam volna bensőleg: Istenem és mindenem, mert ezek a szavak állandóan számban voltak, de sok minden volt, ami rám nehezedett”. 1845 októberében tette le a katolikus hitvallást (kéziratát lásd lent!), melyben kifejezte létének törékenységét, és teljesen átadja magát az irgalmas Isten kezébe. Erről így írt: „Ha nem szeretjük Istent, ez amiatt van, hogy nem akarjuk őt szeretni, nem igyekszünk őt szeretni, soha nem imádkoztunk azért, hogy szeressük őt. Nem hordoztuk nap mint nap lelkünkben ezt a gondolatot, vágyat és nem tartottuk nap, mint nap szem előtt”
Newman szerint a keresztény lelkiség alapjai: a lelkiismeret utasításának gondos követésében rejlik, abban a benső „Krisztus-képben”, a belső világosság jelenlétében, amelyet a Szentlélek ajándékoz a megkereszteltnek. Így a lelkiismeretet, állandó kapcsolat lehet a kinyilatkoztatás Istenével. Ez az a benső indíttató, amely az eleven képzelőerővel végzett szentírásolvasásra és elmélkedésre, az imádságra és böjtre; általában a keresztényi erényekre késztet (pl. békességre törekvés és harc az igazságért); „az életszentség egyszerű útja” (a mindennapi kötelességek egyszerű teljesítése), a szenvedés és betegség elfogadása és rész vállalás Jézus megváltó munkájában! Ez a felismerés vezette őt ‒ az anglikán papot ‒, az általa szeretett közösségből abba a Római Katolikus Apostoli Egyházba. Ez magyarázza, hogy Newmant a csalódások a lelki élet mesterévé érlelték.
(folytatása köv.)
