Kísértések és felismerések
1817-ben Oxfordban kezdte el tanulmányait. Az első négy évben irodalmat, matematikát és jogot, később anglikán teológiát tanult. Különleges képességeinek köszönhetően már 1822-ben a teológia professzorává nevezték ki őt az Oriel College-ban.
A kifelé kiváló és sikeres ember, bensőjében hatalmas küzdelmeket, heves kísértéseket élt át, melyek ellen elszántan küzdött. Erről így írt: „A testi és a hitetlen emberek a világban meg vannak győződve arról, hogy a kísértések, melyeket átélnek, és a bűnök, melyeknek átadják magukat, a természetükhöz tartoznak, s ezért nem az ő hibájuk; így kétségbe vonják a bűn létezését, pedig az minden ember legnagyobb tragédiája.
" Lehetetlen a mennyország boldogsága felé tartani a hit útján, ha már az út legelején nem gyűlöljük meg a bűnt,” Ezért Newman így imádkozott:
„Istenem, arra teremtettél minket, hogy boldogok legyünk. Boldogságunk pedig az irántad való engedelmességben rejlik. Ám mi elhagyván téged más utakon kerestük a boldogságot. Ó Istenem, milyen hálátlanok vagyunk – miként magam is –, amikor vétkezünk!"
Szörnyű hálátlanság a részemről! És milyen büntetés vár rám, ha elutasítom a boldogságot, és a mennyország helyett a poklot választom! Tudom, azt mondod majd: »Tégy, amint akarod! Ha a kárhozatot és a pusztulást keresed, meg is fogod találni! Mert aki elveti a kegyelmeket, amelyeket adok neki, azok mind átokká válnak a számára!«
Istenem, neked jogod van rám, egészen a tiéd vagyok, a te tulajdonod, a te műved vagyok és egyetlen kötelességem az, hogy neked szolgáljak. Istenem, megvallom, hogy gyakran egészen megfeledkezem erről.
Nagyon gyakran úgy viselkedtem, mintha a magam ura lennék és szembeszegültem veled. Azt tettem, amire csak kedvem szottyant és nem kérdeztem, hogy neked tetszik-e, oly nagy a szívem keménysége és érzéketlensége, hogy alig érzem tetteim gonoszságát. Nem fogom fel a bűn szörnyűségét, nem gyűlölöm, és nem félek tőle annyira, amennyire kellene. Nem irtózom tőle és nem utálom, nem fordulok el a rossztól attól undorodva, hogy az megbánt téged, hanem játszadozom vele, s bár a súlyos bűnöktől tartózkodom, bocsánatos bűnöket minden további nélkül elkövetek. Ó, Istenem, milyen borzalmas, szörnyű a különbség aközött, aki vagyok és aközött, akinek lennem kellene!” – És ezt szívesen megbeszélte Mary nevű húgával a családban.
(Képünkön John Henry nővérei is öccse társaságában).(folytatása köv.)
