Korunk sötét oldalai 2
Általánosan megfigyelhető, hogy az Evangéliumot, a katolicizmust és a Pápa személyét minden módon igyekszenek kikezdeni, az örök szerető Istent távol tartani a lelkektől és másodlagossá tenni! A Megváltó Krisztus személyét 'per' „Jézusotok”-ként, szupersztárként, a megváltás tényét pedig ámításként igyekszenek beállítani, a szentségi Jelenlétet pedig „kárhozatos bálványimádásnak” degradálják. Ál-evangéliumok, ál-történeteinek ál-kutatási eredményeit jelentetik meg rombolásként (Da Vinci kód, Júdás evangéliuma, protestáns Káték stb.) Ez is a személyes gonosz hatékony inspirációinak eredménye!
Ez a hamiskodás már Jézust követően elkezdődött az ál-evangéliumokkal, ám a médialehetőségek mára milliószor nagyobbak!
Ratzinger bíboros a Hittani Kongregáció vezetőjeként való két megnyilatkozása: „Akinek világos képe van korunkról, ennek sötét oldalairól, láthatja azokat az erőket, amelyek azon munkálkodnak, hogy szétverjék az embereket összekötő kapcsolatokat.” „Van valami ördögi abban az aljas közönyben, amivel a pénz nevében tönkreteszik az embert, kihasználva gyöngeségét és megkísérthetőségét. Pokoli az a nyugati kultúra, mely bebeszéli az embernek, hogy az élet egyetlen célja a gyönyör és az egoista önzés!”
Ahol kiszorítják a keresztény nevelést, ott csakhamar pusztulnak a keresztény erkölcsök, elhatalmasodnak a tévelyek sötét rémei, és vakmerően üti fel fejét a gonoszság. (vö. XIII. Leó Humanum genus)
(Források az első részben!) (folyt.)