A démon viselkedése – (Amorth a.)
Elsőként rögtön tisztáznunk kell, hogy a démon mindent megtesz azért, hogy ne fedezzék fel, takarékoskodik a szavakkal és minden eszközt latba vet, hogy a beteget és az exorcistát elbátortalanítsa. Ennek jobb megértéséhez a démon viselkedésében négy fázist kell megkülönböztetni: a felfedezés előttit, az exorcizmus alattit, röviddel az áldozat elhagyása előttit és a megszabadulás utánit. De két egyforma eset soha nem létezik. A gonosz viselkedése mindig különböző és előre nem látható. Ezért amit most leírok, csak olyan különböző viselkedési minták, amik a leggyakrabban fordulnak elő.
1. A felfedezés előtti: A démon testi és lelki panaszokat okoz, ami miatt az érintett személyt orvosok vizsgálják, akik a baj igazi okát nem is gyanítják. Ezért az ilyen betegek gyakran cserélnek orvost. Még ennél is nehezebb a lelki bajok orvoslása. A specialisták semmit sem tudnak megállapítani, úgyhogy a beteget a hozzátartozók ezután „képzelt betegnek” tekintik. E „betegek” számára ez a meg nem értés, további nehéz terhet jelent. Miután a hivatalos medicina portáján hiába kopogtattak, előbb vagy utóbb felkeresnek egy természetgyógyászt, vagy ami rosszabb, egy mágust, jósnőt, vagy energia-átadót. Ezek persze készségesen fogadják, és ha meggyógyítják a tüdejét, de fájni fog az epéje, ha ezt is meggyógyítják, görcsöl majd a lába stb., és a baj még rosszabbá válik!
Azt is szem előtt kell tartani, hogy a démon még a totális megszállottság eseteiben is − bár működik megállás nélkül −, hosszabb-rövidebb nyugalmi időszakokat hagy. Az érintett személy nyugodtan be tudja fejezni tanulmányait vagy végezheti munkáját – kivéve a legsúlyosabb eseteket –, és kívülről teljesen normálisnak hat. Azt csak ő tudja, hogy ez mekkora erőfeszítésébe kerül.
2. Az exorcizmus alatti: A démon alapvetően mindent megtesz azért, hogy ne fedezzék fel, vagy legalábbis a megszállottság súlyosságát elrejtse, akkor is, ha ez nem mindig sikerül neki.
A démon nagyon különböző módokon reagál az imákra és könyörgésekre. Gyakran kényszeríti magát, hogy közömbös maradjon, holott nagyon szenved, és szenvedése egyre csak fokozódik a megszabadulás bekövetkeztéig.
Néhány megszállott mozdulatlanságba és hallgatásba burkolódzik és csak a szemével reagál, ha izgatják. Mások viszont jajgatnak, különösen akkor, ha a stólát a fájó részre nyomják − ahogy ezt a rituálé tanítja −, vagy ha keresztet vetnek felette, szentelt vízzel meghintik. Lényegében csak kevesen őrjöngnek, de ezeket a hozzátartozóknak vagy a segítőknek szorosan le kell fogniuk.
A megszállottság súlyossága, a Szent Nevek említésére a démon reakciójából is megmutatkozik. A gonosz ezeket a neveket általában nem ejti ki és nem is tudja kiejteni, hanem más kifejezésekkel helyettesíti: Istent, Jézust és Isten Anyját „ő”-nek hívja. Néha azt mondja, hogy a „főnököd” vagy „asszonyod”. Ha azonban a megszállottság nagyon súlyos és a démon magas rangú (mint már mondtam, a démonok megtartják azt a rangot, amit angyalként viseltek), akkor előfordul, hogy kiejti Isten és a Madonna nevét, de csak szörnyűséges káromkodásokkal együtt. (Források az első részben!) (folyt.)
