Egy exorcista meséli − 2. részlet
A Szentírás az angyalokról és a démonokról kifejezetten, mint szellemi lényekről beszél, akiknek saját értelmük, akaratuk, szabadságuk és függetlenségük van. Ezzel szemben, a modern teológusok a sátánt a gonosz elvont eszmeként azonosítják. Ez egyértelműen eretnekség, ami ellentétben áll a Bibliával, a patrisztikával és az Egyház tanítóhivatalával.
A múltban soha nem kérdőjelezték meg ezt az igazságot, ezért nem történt meg eddig a sátán és a démonok létének dogmatikus definiálása. Ám a IV. Lateráni Zsinat világosan kimondja:
„Az Ördögöt (tehát a sátánt) és a többi démont Isten természetüknél fogva jónak teremtette, de ők saját hibájukból (szabad akaratukból) gonoszak lettek.”
Az is nyilvánvaló, hogy Jézus kereszthalálával legyőzte a sátánt, de ezen felül még tanításával is: „De ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa” (Lk 11,20). Jézus az erősebb, aki a sátánt megkötözi, amely így nem állhat fenn tovább (Mk 3,26-27). Jézus megadja az apostoloknak a hatalmat az ördögűzéshez. Azután ezt a hatalmat kiterjeszti a 72 tanítványra is, végül mindazoknak megadja, akik hisznek őbenne!
Az Apostolok Cselekedetei beszámol arról, miként folytatták az apostolok a Szentlélek eljövetele után a démonok kiűzését. És ugyanígy tettek a későbbi idők keresztényei is. Már a legkorábbi egyházatyák, mint például Jusztin és Iréneusz, világosan beszéltek a sátánról és az ő kiűzésére szolgáló hatalomról. És ugyanígy tanítottak a többi egyházatyák is, akik közül én különösképpen Tertulliánuszt és Origenészt emelem ki.
Elég ezt a (fenti) négy szerzőt idézni, azon modernista teológusok megszégyenítésére, akik gyakorlatilag nem hisznek az ördögben és ezért nem is beszélnek róla. Aki a sátánt eltűri, az a bűnt is eltűri, és nem érti meg többé a krisztusi kegyelem működését. (Kép: A sátán már tudja mi az örök kárhozat.) (Források az első részben!)
(folyt.)
