Előszó 2
Fontos tudnivaló, hogy a Katolikus Tanításból nem lehet önkényesen ezt-azt nem hinni, vagy „nem egészen úgy”, mert ez résnyitás a katolikus hitvalláson, és óhatatlanul hittagadásba fordulhat. Ez, még ha nem is a saját hitehagyásaként mutatkozik meg, de a családjában, a környezetében bizonyosan! A sátán ugyanis mindig a leggyengébb ponton (vagy nyitott résen) támad és nyilván ott, ahol a hitbeli érvek kevéssé határozottak a lélek aktivitásában.
Ha a sátánról, ördögről, a bűn szerzőjéről, vagy a megtévesztő szellemről szólok, akkor nem az általánosító „-ság-ség” (gonoszság, békétlenség) értelemben beszélek, hanem mint személyes és intelligens létezőről! Előre 
kell bocsátanom az 1215-ös IV. Lateráni zsinattal, hogy „Az ördögöt és a többi démont Isten természetüknél fogva jónak teremtette, de aztán önmaguktól lettek rosszakká” (DH 800).
Az újszövetségi Szentírás közel 150-szer említi a bűn szerzőjének nevét különböző formában. Tanításában világosan felismerhető a sátán alakja (Mt 4,1), az ellenség, a kísértő, a gonosz, e világ fejedelme, vádló, kígyó stb., akit Jézus „kezdettől fogva gyilkosnak nevez” (Jn 8,44). Jézus harca a sátánnal Lukács 4,1-13-ban olvasható, és tanulság számunkra, hogy a gonosz lélek − aki még Jézust is megkísérti −, s megpróbálta eltéríteni megváltói küldetésétől − ugyan bizony, miért hagyna ki bennünket kárhozatos próbálkozásaiból?! „Isten Fia azért jelent meg, hogy az ördög műveit lerombolja” (1Jn 3,8). (vö. még KEK 394).
Jézus Krisztus világosan és valós tényezőről beszél! Igehirdetéséből, miként a a teljes kinyilatkoztatásból is világosan látható, hogy az ördög esetében az ember és társadalom létét, alapjaiban fenyegető lényről van szó! (Források az első részben!)
(folyt.)
