Spanyolország
Spanyolországban is a bevált szovjet recept szerint alakultak az események, zavargások kezdődtek.
1931. december 9-én kihirdették az új alkotmányt. A dokumentum reformista, liberális és demokratikus irányultságú volt, és a republikánus-szocialista koalíció üdvözölte azt. A jobboldali ellenzéket azonban, köztük főleg a földtulajdonosokat, gyáriparosokat, az egyházat és a tisztikart megrémítette. Az új alkotmány ugyanis az egyház jogait minden szinten megvonta.
Az általános feszültség növekedett, amikor Manuel Azaña a köztársaság elnöke olyan kijelentést tett, miszerint Spanyolország megszűnt katolikus állam lenni, ami sajnálatosan alátámasztható volt statisztikailag, hiszen az emberek kétharmada nem gyakorolta a vallását. Politikailag viszont rossz lépés volt, mivel így a spanyol katolikusok óhatatlanul a jobboldali ellenzék mögött sorakozott fel.
1935-ben Azaña és a szociáldemokraták hozzáláttak a szétforgácsolódott baloldal egyesítéséhez, hatalmas népi felvonulásokat rendezve, létrehozva a Népfrontot. Minden igyekezetük ellenére, a kommunisták gyorsan átvették a hatalmat a szocialista szervezetekben, és ez nem kis riadalmat keltett a középosztályban. Több tábornok elhatározta, hogy a kormányt meg kell dönteni, megakadályozandó Spanyolország felbomlása. Az ő akcióik vezettek végül a spanyol polgárháború kitöréséhez. – Íme a cél és az eszköz! (Források az első részben!)