Az Egyház álláspontja
A latin Orcus szó „alvilágot” jelent, átvitt értelemben az alvilág istenét jelöli a római mitológiában Plutót. A latin ex prepozíció/igekötő jelentése: -ból, -ből, ki(felé).
Valakit vagy valamit ex-orcizálni annyi, mint „kialvilágozni”, ad vocem: kibelezni (csirkét), kimagozni (cseresznyét). Vagyis: eltávolítani belőle az alvilági lényeket, kiűzni a démonokat. A latin Rituale Romanum a démonűzést Exorcismus néven tartalmazza, magyarul is gyakran használjuk az exorcizmus (= ördögűzés) szót.
A Ritualénak az exorcizmust tartalmazó, újonnan átdolgozva 1998-as évszámmal külön könyvként megjelent része pontosan ezt a címet viseli: De Exorcismis et Supplicationibus Quibusdam, „Az exorcizmusok és némely könyörgések”, ahol a „némely könyörgések” a démoni hatalmak elleni oltalom kérésére szolgáló, bármely hívő által végezhető imádságokat jelentenek, míg az „exorcizmusok” a megyéspüspök engedélyével rendelkező áldozópapnak vannak fenntartva.
A Katekizmus 1673. pontja így tanít az exorcizmusról (a magyar fordítás szövegén helyenként javítottam a francia és a latin szöveg alapján, tartalmi eltérés nélkül): Amikor az Egyház nyilvánosan és hatalma teljével Jézus Krisztus nevében kéri, hogy egy személy vagy egy tárgy védelmet élvezzen a Gonosz erőivel szemben, és hatása alól mentesüljön, akkor exorcizmusról van szó. Jézus ezt gyakorolta (vö. Mk 1,25 köv.), az Egyház az exorcizálás feladatát és erre a hatalmat tőle, Jézus Krisztustól kapta (vö. Mk 3,15; 6,7.13; 16,17). Az exorcizmus egyszerű formában jelen van a keresztelés szertartásában.
Az ünnepélyes, más néven „nagy” exorcizmust csak a püspök különleges engedélyével rendelkező pap végezheti. Óvatosan kell eljárni, valamennyi, az Egyház által fölállított szabályt szigorúan megtartva. Az exorcizmus a démonok kiűzését, vagyis a démoni befolyástól való szabadítást célozza, és ezt Jézus lelki hatalmával teszi, amit ő az Egyházra ruházott.
Más a helyzet a betegségek, főként a pszichikai betegségek esetében, amikor is a gyógyítás az orvostudományra tartozik. Fontos tehát az exorcizmus végzése előtt megbizonyosodni arról, hogy valóban a Gonosz jelenléte áll fönn és nem egy betegségé (vö. CIC, 1172. kánon).
Az ünnepélyes („nagy”) exorcizmus tehát az, amit a Ritualéban találunk a De Exorcismis stb. cím alatt. Az egyszerű („kis”) exorcizmus, mint a Katekizmus-idézet említi, szerepel a keresztelési szertartásban, éspedig a keresztelés előtt; de szerepel már a katekumenátusban is (Ordo Initiationis Christianae Adultorum 101.,156.), sőt több további szentelmény elemeként is előfordul (vízszentelés, sószentelés). Mind az ünnepélyes, mind az egyszerű exorcizmus szentelmény, vagyis az Egyház „nyilvános” (= hivatalos) imádsága. Az exorcisták egyházi rendje, amelyet VI. Pál pápa eltörölt, valamikor a keresztelendők előkészítésében végzett szolgálatot, de már nagyon régóta nem volt önálló funkciója.
Az Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, „CIC”) 1172-es kánona a szorosan vett vagy „nagy” exorcizmussal kapcsolatban a következőket mondja ki:
1.§. Senki sem végezhet törvényesen ördögűzést megszállottakon, ha a helyi ordináriustól külön és kifejezett engedélyt nem kapott.
2.§. Ezt az engedélyt a helyi ordinárius csak jámbor, tudós, józan és kifogástalan életű áldozópapnak adja meg.
A De Exorcismis ehhez még hozzáteszi, hogy a helyi ordináriusnak rendes körülmények között a megyéspüspöknek kell lennie (Praenotanda 13.).
Mindezek után tegyük fel a kérdést: lehetséges-e exorcizmus magánima keretében is? Ha egy hívő orvosnő vagy bőrdíszműves démoni támadást tapasztal, megmondhatja-e Jézus nevében az ördögnek, hogy menjen a pokolba, vagy előbb el kell mennie a plébániára, hogy a pap folyamodjék a megyéspüspök engedélyéért? Ha
egy gyóntató démoni befolyást észlel gyónóján, segíthet-e rajta azonnal, vagy előbb kérvényt kell írnia az ordináriusnak?
A kérdések fogalmazása sejteti a választ. De ez a válasz nem problémamentes. A magán-exorcizmust célszerűbb szabadító imának nevezni. (A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Hírlevele 2007.II. száma nyomán)
