HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

3. Szűz Mária korlátlan királynő Isten országában

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpg28. Szűz Mária a mennyben parancsol az angyaloknak és üdvözülteknek. Mélységes alázatossága jutalmául Isten megadta Neki a teljhatalmat, hogy az üres trónusokat, melyekről a lázadó angyalok kevélységük miatt lebuktak, szentekkel töltse be. Isten, aki az alázatosakat felmagasztalja, azt akarja, hogy az ég, a föld és a pokol, ha tetszik, ha nem, meghajoljon az alázatos Szűz parancsai előtt, akit az ég és föld uralkodónőjévé, seregei parancsnokává, a kegyelmek kiosztójává, az emberi nem helyreállítójává; az emberek közbenjárójává, Isten ellenségeinek elpusztítójává, dicsőségének és diadalainak hűséges társnőjévé tett.

4. Szűz Mária az örök Atya minden gyermekének Anyja

29. Az Atyaisten így szól Máriához: végy maradandó lakást gyermekeimben és lakozzál választottaimban a világ végezetéig.
30. Amiként a természetes (testi) nemzésben van atya és anya, úgy a természetfeletti (szellemi) származásban is van egy anya, ti. Szűz Mária. Isten minden igazi gyermekének és kiválasztottjának Isten az atyja és Szűz Mária az édesanyja. Akinek tehát, Szűz Mária nem édesanyja, annak Isten nem is atyja. Ezért a tévtanítóknak, az Egyháztól elszakadtaknak stb. akik a legszentebb Szűz iránt gyűlöletet, megvetést és közönyösséget táplálnak magukban, Isten nem atyjuk, mert Szűz Mária nem anyjuk.
A legcsalhatatlanabb és legkétségtelenebb ismertetőjel, amely az eretneket, a tévtanítót megkülönbözteti az igaz katolikustól az, hogy előbbi a Boldogságos Szűz iránt csak kicsinylést vagy közönyösséget tanúsít, amennyiben szóval és példával nyíltan és titokban, gyakran szép ürügyek alatt igyekszik az Iránta való szeretetet és tiszteletet kisebbíteni. Az Atyaisten nem mondta Szűz Máriának, hogy ezekben lakozzék, hiszen ezek nem Jákob gyermekei!kiralyno_001.jpg

Szólj hozzá!

A tét gigantikus: üdvösség vagy kárhozat
angeles-y-demonios13_4.jpg

     Fontos ráébredni (és ráébreszteni), hogy a bűn szerzője a megtévesztő szellem (vö 1Tim 4,1), „tévútra akarja vezetni az egész világot” (vö Jel 12,9b). A bűn következményei révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki valóságát: a család-, haza- és egyházhűségét. 


menny_vagy_pokol_2_1.JPG1) Véletlenül nem lehet elkárhozni!
2) Aki tudva és akarva elutasította magától Istent és az isteni Irgalmat és ezt még földi életében meg nem bánta, annak bizony nem lesz része Isten Országában!
3) Isten ítélőszéke előtt tisztánlátás van, nincs már bűnbánat (ami a földi élet kiváltsága) és sajnos az maradhat mindenkinek az álláspontja, amit egész életén át szajkózott! (Aki Istent következetesen elutasította, az nem lesz képes álláspontján változtatni!)
4) A lélek lényegében önmagát ítéli el és végtére is a kárhozattal a saját kívánsága teljesül!

   Az Úr színe előtt nincs már magyarázkodás, nem mondható, hogy "így neveltek, azt hittem, nem tudtam", mert Isten ugyanis mindenkinek megadja az üdvösségéhez szükséges kegyelmeket (még életében). Ezt azonban el kell fogadni és érvényesíteni kell életünkben! A felvilágosítás és az evangelizálás tehát nem csak egyéni-, de közösségi felelősségünk! Kozmikus méretű küzdelem folyik ugyanis külön-külön valamennyi lélekért, s e harcból mindenkinek részt kell vállalnia, nemre és korra való tekintet nélkül! Az ember rövid életének tétje: bizalommal megvívni a „jó harcot” (1Tim 1,18) és így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát. Az ember ugyanis kezében tartja örök sorsát, és tetteivel befolyásolhatja az üdvözültek s az elkárhozottak számát.

     A Szentírás tanítása nyomán kiviláglik, hogy a sátáni erő oly mértékben képes az emberek életét, sorsát és történelmét befolyásolni, amilyen mértékben az egyéni vagy társadalmi bűnök – pl. a felelőtlen választási szavazatok –, azt megengedik neki.
3142113160_4bd89a179d.jpg     Az ördög nem látja gondolatainkat, csupán tetteinkből, kijelentéseinkből következtet magas intelligenciájával! Amikor az egyén, nem tartja be Isten parancsait és a bűn útjára lép, akkor nemcsak rövidtávú tetteire, de egész életére, sőt, unokái életsorsára is teret nyer(het) a sátán – mi több –, az egyénen keresztül manipulálhatja az egész közösséget, a nemzetet, a világot. Ebből fakadóan következik, hogy az emberi akaratok és sorsok alakítása fokozatosan az ördög befolyása alá kerül, és mintegy szolgai eszközökké válhatnak istenellenes művének építésében. Ez a megtévesztésen alapuló ördögi taktika tetten érhető a magánszférától az államok életéig, a világpolitika alakításától az emberiség puszta létéig.      
egyeni felelosseg.cms.jpg     Aki a teremtményeket (akár saját magát akár a világot) Istennek elébe helyezte, annak meg kell tapasztalnia az istentelenség belső ürességét, kínzó tartalmatlanságát és összevisszaságát. Az a világ, mely az Istentől megállapított rendben sugározza az Ő bölcsességét, jóságát, békéjét és örömét; szent lelkesedést áraszt a végleges állapotú lélekbe ott, ahol megtörtént a jónak és rossznak teljes szétválasztása. A szent isteni buzgóság, mely az üdvözülteknek a szeretet lángoló tüzét árasztja, a kárhozottakat a maguk választotta "gyűlölet tüze" várja, az örök halál, a pokol emésztő tüzeként. Tűz emészti a bűnösöket. Akik a lét gyökerétől való elszakadottságukban, nemcsak az összevisszaság és lázadás borzalmaitól szenvednek, hanem a kárhozottak társaságától is! Az összes kínokat átjárja annak világos látása, hogy mindez önmaguk okozta kín, mert a lelkiismeret férge nem hal meg, és csak az állapotával szembeni tehetetlen fogcsikorgató düh tud magának utat törni.
Inferno_penas.jpg     Megjegyzés: A kárhozat kínjai nem ugyanazok mindenki számára, mert keményebb fenyítés vár a hatalmasokra. «És te, Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! Mert ha a csodák, amelyeket láthattál, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.» (Mt 11,23-24) «Akik felélik az özvegyek házait és színleg nagyokat imádkoznak (az irástudók), ezek súlyosabb ítélet alá esnek.» (Mk 12,40) Ezt kívánja az igazságosság is!

Szólj hozzá!

2. Szűz Mária a közbenjáró mindenhatóság Istennél

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpg27. Minthogy a kegyelem a természetet, s a megdicsőülés a kegyelmet tökéletessé teszi, bizonyos, hogy Jézus Krisztus a Mennyországban is épp annyira Szűz Mária Fia, mint a földön volt. Következőleg megőrizte a legtökéletesebb gyermek alárendeltségét és engedelmességét az anyák legjobbika iránt. Őrizkednünk kell azonban attól, hogy ezt a függést Jézus Krisztusban mint lealacsonyítást és tökéletlenséget fogjuk fel. Minthogy ui. Szűz Mária végtelenül alatta áll Fiának, aki Isten, nem parancsol tehát Neki úgy, mint egy földi anya parancsolna gyermekének, aki alatta áll. A kegyelem és a megdicsőülés által ugyanis − mely minden szentet Istenbe alakít át −, Szűz Mária teljesen átalakult Istenbe, így nem kér, nem is akar és nem is tesz semmi olyat, ami Isten örök akaratával ellenkeznék. Ha tehát Szent Bernát, Szent Bonaventura, Szent Bernardin irataiban azt olvassuk, hogy a mennyben és a földön minden, még maga Isten is, engedelmeskedik a legszentebb Szűznek: ezzel azt akarják érzékeltetni, hogy az az erő és hatalom, melyet Isten Neki adott, akkora, hogy kérései és imái Istennél oly mindenhatóak, hogy mintegy parancsnak számítanak Istennél, aki sohasem áll ellen drága Édesanyja esedezésének, mert az mindig alázatos és az isteni akarattal megegyező.
Ha Mózes imája erejével oly hathatósan tudta visszatartani az Isten, izraeliták iránt haragját, hogy a legfölségesebb és végtelenül irgalmas Úr nem tudott neki ellenállni és nem büntette meg a lázadó népet, mit gondoljunk akkor az alázatos Szűz Máriának − Isten méltó Anyjának − könyörgéséről, mely hatalmasabb, mint az ég és föld minden angyalának és szentjének imája és könyörgése?473.jpg

Szólj hozzá!

A pokol létezésében minden idők népei hittek 3
angeles-y-demonios13_4.jpg
     A görög és latin ókor is mesél a pokol borzalmas végnélküli büntetéseiről, többé-kevésbé pontos ábrázolásokban. A görögök és latinok Tartaroszáról mondja Szókratész fiatal tanítványának, Platónnak idézésében:
 
„Az istentelenek, kik a szent törvényeket nem tisztelték, a Tartaroszba fognak hajít-tatni, hogy soha vissza ne térhessenek, hogy ott borzalmas és örökké tartó szenve-dés legyen demotape.jpgosztályrészük". És Platón még ezt mondja: „Hitelt kell adnunk azoknak a régi és megszentelt hagyományoknak, melyek azt tanítják, hogy a lelket ez után az élet után el fogják ítélni és meg fogják büntetni, amennyiben nem úgy éltek e földön, ahogy kellett volna.” Arisztotelész, Cicero és Seneca ugyancsak azokról a tradíciókról beszél, melyek az idők végtelenjébe nyúlnak vissza. Homérosz és Vergilius halhatatlan költeményekben képszerűen örökítették meg ezeket.
     Ki nem olvasta az elbeszélést Aeneas leszállásáról az alvilágba, ahol Tartarosz és Plútó stb. neve alatt ezeket az eredeti nagy igazságokat találjuk meg, a pogányok által ugyan eltorzítva, de mégis megőrizve. A gonoszok szenvedései itt is örökké tartanak, és az író egyiküket, mint „örökké a pokolba szögezettet” ábrázolja.
Ezt az univerzális, meg nem cáfolt és megdönthetetlen hitet elsőként egy szkeptikus filozófus, Pierre Bayle állapította meg és ismerte el. A Voltaire-izmusban és istentagadásban társa, az angol Bolingbroke hasonló nyíltsággal erősítette ezt meg. Szó szerint ezt mondta: „A megtorlás és fenyítés eljövendő állapotának tana az ókor legrégibb időszakának távlataiban vész el: már abban az időben fennállt, mely ismereteink előtt létezett. Ahogy elkezdünk az ókor történelmének zűrzavarában vizsgálódni, biztosan megtaláljuk ezt a hitet a legrégibb népeknél is, akiket csak ismerünk.”
     Amerika, Afrika és Óceánia legdurvább babonáiban is találunk maradványokat belőle. Meglepő nyomai találhatók meg India és Perzsia pogányságában, míg a mohamedán vallás a poklot dogmáihoz számolja.
Le-Jugement-Dernier_detail_Fra-Angelico-Florence (1).jpg     Fölösleges hangsúlyoz-ni, hogy a kereszténység-ben a pokol dogmáját hangsúlyozottan tanítják, mint egyikét azon nagy alapigazságoknak, melyek a vallás egész tanrendsze-rének alapját képezik. Még maguk a protestánsok sem merészelték „a szabad vizsga” őrült tana ellenére sem a pokol tanát megin-gatni. Különös és érthetetlen dolog, nem!? Luthernek és Kálvinnak még annyi sok romlás közepette is meg kellett tartania ezt a szörnyű igazságot, mely pedig minden bizonnyal nagyon kellemetlen volt számukra!
Minden idők minden népe elfogadta tehát a pokol létezését. 
Forrás 

Szólj hozzá!

04.
május

tibor.  |  Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért

Valóban van ördög! 3

gloria-polo_1.jpgMost figyeljenek! Ne kezeljék lazán, ha kisebb bűnt követnének el, mert az ördög nem elégszik meg ennyivel és hatékonyan kényszerít a súlyosabb felé. Követelőzik, mint egy pénzbehajtó és meggyőző érvekkel áll elő, hogy nem szükséges mindjárt a gyóntatószékbe rohannunk

A legszomorúbb az, hogy a Sátán hozzánk intézett első megrendelése így hangzik: „Most menj, és hozzál ide mindenkit, aki téged körülvesz, és akivel kapcsolatban állsz!”

Az az anya, aki valakit gyűlöl és különböző dolgokat terjeszt embertársairól, vagy az az apa, aki erőszakos, aki gyakran részegen jön haza, az akaratlanul is közvetlen környezetét, a saját gyermekeit teszi tönkre. Visszaélés a szülői tekintéllyel, ha a szülők ezzel a magatartásukkal rossz példát adnak gyermekeiknek. Csak az egyház szentségeinek segítségével lehet összezúzni ezt az ördögi kört, mely generációkat köt össze. Csak a szentségek kegyelme és az ima ereje tudja kiszorítani és kizárni ezeket a bűnöket.

Folytatva borzalmaim sorát, a valószerűtlen sötétségben minden élt és mozgott. Miután tehetetlenül kicsúsztam az alagútból, hirtelen egy nyílt helyre értem. Kétségbe estem, s megpróbáltam vasakaratommal elmenni innen. Ugyanolyan határozott akarat volt ez, mint régen, amikor el akartam érni valamit. De ebben a helyzetben ez a vasakarat semmit sem ért. Fogoly voltam és nem tudtam szabadulni. Régi elképzelésemből és álmaimból semmi sem maradt. Hirtelen egészen kicsi, jelentéktelen lettem.

Akkor megnyílt a föld alattam. Úgy nézett ki, mint egy óriási száj, egy nagy pofa, egy torok. A föld élt és rengett!!! Mérhetetlenül üresnek éreztem magam és alattam olyan félelmetes szakadék tátongott, amilyet leírni sem lehet. A legszörnyűbb pedig az volt, hogy itt Isten jelenlétéből és szeretetéből semmi nem volt érezhető. A reménynek még szikrája sem volt jelen. Erre a szakadékra az volt jellemző, hogy megállíthatatlanul szippantott lefelé. Halálra rémültem ordítottam, amikor láttam, hogy nem tudom elkerülni a zuhanást, s szakadatlanul húz lefelé. Ösztönösen tudtam, hogyha lezuhanok, soha nem jutok vissza, lejjebb és lejjebb fogok esni. Ez a lelkem, a szellemi lelkem halála volt. Örökre elveszek!

A borzalmas horror közepette a szakadék szélén, megéreztem, hogy Szent Mihály arkangyal megfogja a lábamat. A testem lógott a szakadékba, de ő tartotta a lábamat. Szörnyen féltem. Amint a szakadék fölött lógtam rémülten, a démonokat még az a kevés fény is zavarta, amely a lelkemben maradt és rám rontottak. Ezek a csúf teremtmények olyanok voltak, mint a lárvák, a vérszívók, akik még ezt a kevés fényt is ki akarták irtani a lelkemből. Elképzelhetik az undoromat, amikor ezek rám másztak.

Ordítottam, mint az őrült! Ordítottam, ezek a szörnyek égettek. Ó testvéreim, ez valódi sötétség. Ez a gyűlölet amely éget, amely ránk tekeredik, kizsákmányol, kiszipolyoz! Ezt a horrort – melyet megéltem -, nem lehet szavakkal leírni.

/Gloria Polo Ortiz lelki vezetőjének címe és telefonszáma:

Wilson Alexander Mora G., (katolikus pap), plébános 

/Calle 143, Nr. 65-57, Casa Blanca Norte, Telefon: 682 53 68 Bogotá D.C./

 

 gloria01blanco.jpg

Szólj hozzá!

04.
május

tibor.  |  Szólj hozzá!

az_ars-i_plebanos_elete4_535_1.jpgA nép kereszténynek tartotta magát, de nem gyakorolta, a papjukat plébánosnak tartották, holott csak káplán volt!

     Az Ars-i lakosok sajnos 1818. táján egyáltalában nem imádkoztak. Szentünk így panaszkodott: „A családok elhanyagolták a közös ima annyira szép szokását”. Ám hála az isteni kegyelemnek, a szívek mélyén izzott némi parázs! Hihetetlen, de egy hajdani plébánoselőd által szervezett Oltáriszentségi Testvérü­let nyomokban megmaradt. Akadt még néhány ko­molyan gondolkozó keresztény, akik emlékeztek a benső lelki élményekre. És ez példa arra, hogy nem szabad semmi közösségi szent igyekezetet csüggedtségből abba hagyni! Vianney atya az erkölcsi megújulás, az „újraevangelizáció” céljából szövetségesekre talált, néhány egyszerű hívőn kívül a polgármesterben és a községi tanácsos személyében. Az ő családjaik, valamint a Lassayne Chaffangeon és Verehere-családok rendszeresen részt vettek a vasárnapi Szentmiséken és a közös rózsafüzér imádkozásokon. De szövetséges volt kastély lakója is, a garets_mademoiselle_d_ars-_b280.jpg64 éves Garnier Des Garets Mária­ Anna-Colombe kisasszony, vagy ahogyan a nép nevezte „Ars kisasszonya”, aki megosztotta idejét a szegények látogatása és a lelkiismeretes vallásgyakorlatok között. Anyja példáját követve ugyanis, mindennap elmondta a zsolozsmát. Tagadhatatlan, hogy a Garets-család olyan rokonszenvet élvezett Ars vidékén, hogy még a forradalom sem űzte el birtokáról a gróf­nőt és lányát.

Szerették a szegények. Kifizette a házbérüket, ruhát és élelmet vett nekik. Számadási-könyveiben aprólékos gond­dal jegyezte föl a legkisebb alamizsnát is. Mindezek ellenére, Vianney eljöveteléig­ a lakosság zömére nem volt képes hitbeli befolyást gyakorolni.

Bár Vianney hivatalosan csak helyi káplán volt Ars-ban, hívei a plé­bános címével tüntették ki. Hivatalába való iktatása február 13-án történt.

le-saint-cure-ars-056_280.jpgSzentünk nem törődött a paplak berendezésével, bár a kastély lakói kölcsön adtak neki bútort, de ezt nagyrészt visszautasította, amiként a pecsenyesütőt a nyárssal, és a többi konyhafelszerelést is. Csupán két öreg asztalt, egy könyvállványt, néhány szekrényt, szalmaszékeket, egy fazekat öntöttvasból, és más kis tárgyat fogadott el. Viszont megkérte a grófnőt, hogy hozassa el számára a néhai Balley plébános ágyát Écully-ből!

Magára vonatkozóan minden tervét és cselekedetét az önmegszentelődés igyekezete hatotta át, és nem másért, minthogy má­sokat is megszentelhessen. Egy szóval, vezekelni a bűnösök helyett.

Az új plébános nem a világot, hanem csak ezt a kis istenadta falut akarta megtéríteni.

És bizony a látványos egyszerűség, jó hatással volt a szegény népre. E jel­lemvonásáról felismerték benne az Isten emberét. Az emberek mindenütt kezdték dicsérni.

le-saint-cure-ars-097_80.jpgA lelkek megnyerése céljából, sorra látogatta a családokat. Kötelességének tartotta, hogy be­folyást gyakoroljon a rideg természetűekre, akiknél inkább tu­datlanságot, semmint rosszakaratot tételezett fel, ám a megnyerésük, már nehezebb volt.

Az Ars-i plébános nagy, háromszögletű kalapját hóna alá csapta – másképp nem hordta – délben útnak in­dult, mert akkor otthon talált mindenkit, ám a fogadtatás nem volt mindenütt szívélyes. Mégis egy 19 éves paraszt­fiúról, aki kedélyes és közlékeny volt, kiderült, hogy mélyen vallásos. Szentünk, e látogatások során, soha nem közvetlenül a hitről, hanem anyagi természetű dolgokról, és a folyó mezei munkákról beszélt. A vallás kérdését a beszélgetés végére hagyta, s az ekkor a kapott válaszokból tudott következtetni hitük fokára.

le-saint-cure-ars-076_280.jpgPersze összességében, nagy lelki nyomort talált. Vianney fájdalommal állapította meg, hogy vannak hí­vei, akik nem ismerik az alapvető hittant, különösen a 25 és 30 évesek, akik a forradalom alatt nőttek fel. De voltak olyanok, akik kifejezetten romboló példát mutattak, és pirulás nélkül dicsekedtek kihágásaikkal, vasárnapi italozásaikkal és a táncbeli „sikereikkel”. (Források a 2. részben!) (Folyt.)

Szólj hozzá!

SZENT FLÓRIÁN
Május 4.
stflorian_1.jpg+Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.Magas rangú katonatiszti családból származott, és ő is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, és megtért a keresztény hitre. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodtan teltek az Egyház számára, így Flórián békességben vehetett búcsút a hadseregtől. Mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban telepedett le.

Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Útközben a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak." A parancsnok először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent Nevedet.''

6401661711_955f10b1f5.jpgMiközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''

Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen kérik segítségét. Sok csoda történt általa.

A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. 

Szent Flórián, könyörögj értünk, siess segítségünkre!

/Forrás: katolikus szentek,   H.M. szerkesztésében/ albrecht-altdorfer-the-martyrdom-of-st-florian.jpg

Szólj hozzá!

II. FEJEZET

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpgSzűz Mária Krisztus misztikus Testének igazi anyja

1. Szűz Mária Isten összes kegyelmeinek kincstárnoka és közvetítője

22. A Legfölségesebb Szentháromság magatartását, melyet Jézus Krisztus megtestesülésekor és első eljövetelekor tanúsított, láthatatlan módon naponként folytatja az Anyaszentegyházban, és folytatni fogja az idők beteljesedéséig, Jézus Krisztus eljöveteléig.
23. Az Atyaisten egybegyűjtötte a vizeket és elnevezte őket Máriának*. Ugyancsak egybegyűjtötte minden kegyelmét és elnevezte Máriának. Így, e nagy Istennek van egy igen gazdag kincstára, amelybe elzárt minden létező szépséget, drágaságot, ritkaságot és értéket, sőt még a saját Fiát is; és ez a megmérhetetlen nagy kincstár nem más, mint Szűz Mária, akit a szentek az „Úr kincsének” neveznek és akinek teljességéből az emberek meggazdagodnak. (*A tenger latin neve.)
24. A Fiúisten közölte Édesanyjával az életével és halálával szerzett végtelen érdemeit és csodálatraméltó erényeit. Kincstárnokává téve őt mindannak, amit az Atya örökül adott Neki.
Általa fordítja Misztikus Teste tagjainak javára érdemeit, közli velük erényeit, és kiosztja nekik kegyelmeit. Ő a titokzatos csatorna, melyen keresztül szelíden és bőségesen árasztja irgalmasságának hullámait.
25. A Szentlélekisten Szűz Máriával, hűséges jegyesével, közölte kimondhatatlan adományait. Megválasztotta őt mindannak kiosztójává, aminek birtokában van, úgyhogy minden ajándékát és kegyelmét annak osztogatja, akinek akarja és akkor, amikor akarja.
Nincs mennyei adomány, mely ne az ő szűzi kezén menne át, mert egy az Isten akarata: azt akarja, hogy minden jóban Szűz Mária által részesüljünk. Így kell a Legfölségesebbtől meggazdagítva, felmagasztalva és megtisztelve lennie Máriának, aki alázatosságból egész életén át szegény, megalázott és elrejtett kívánt lenni és semmiségének mélységébe merült. Ez az Egyház és a szentatyák tanítása és véleménye.
26. Ha korunk „tudósaihoz” szólnék, akkor mindezeket, melyeket egyszerűen elmondtam, a Szentírásból és a szentatyáktól idézve hosszasan bizonyítanám. Hasonlóképpen felhoznék több megcáfolhatatlan érvet, melyeket P. Poiré „A legszentebb Szűz hármas koronájában” közelebbről kifejtett. Minthogy azonban főleg a jóakaratú szegényekhez és egyszerűekhez szólok, akiknek több a hitük a közönséges tudósokénál − s egyszerűbb és érdemszerzőbb is −, azért csupán arra szorítkozom, hogy nekik az igazságot egyszerűen adjam elő anélkül, hogy latin szövegeket, melyeket úgysem értenének meg, idézgetnék. Mindazáltal nem mulaszthatom el, hogy néhány szöveget be ne szőjek anélkül, hogy azokat nagyon keresném. Folytatom most a megszakított tárgyat.inmaculada_concepcion_la_colosal.jpg

Szólj hozzá!

      »Juttasd el kérésemet a Szentatyához, aki által kiosztani kívánom a nagy kegyelmekkel járó áldásomat, melyet azokra a szülőkre adok, akik a teremtés e nagy munkájában isteni tetszésemet és akaratomat elfogadják. (Rájuk) minden alkalommal különös áldást adjanak. Ez az áldás egyedülálló, s csak a szülők részére adható meg. Minden gyermek születésénél rendkívüli nagy kegyelmeimet árasztom a családokra. Te és minden családanya, kik az Én Szívem szerint cselekedtek, munkátok értéke nem kisebb még a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Értsétek meg ti édesanyák, azt a fenséges hivatást, melyet rátok bíztam. Ti vagytok hivatva benépesíteni az Én Országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése! Országom úgy növekszik, ahogy ti édesanyák munkálkodtok a teremtett lelkek között. Nektek van a legnagyobb és (...) a legfelelősségteljesebb munkátok. Legyetek (...) tudatában, hogy a ti kezetekbe adtam annak munkáját, hogy a lelkek sokaságát üdvösségre vezessétek.« (III/155) (Szeretetláng Lelki Napló, Egyházi jóváhagyása: Nihil Obstat 494-1/09)

Jezus_aldasa.jpg

Szólj hozzá!

A pokol létezésében minden idők népei hittek 2.
angeles-y-demonios13_4.jpg
     Ezer évvel a keresztény kor előtt, amikor még se a görögökről, se a rómaiakról nem volt szó, Dávid és Salamon gyakran beszélgettek a pokolról, mint egy létező nagy igazságról, mely olyannyira ismert volt mindenki előtt, hogy még arra sem volt szükség, hogy bizonyítsák. A Zsoltárok könyvében többek között ezt mondja Dávid a bűnösökről: „Térjenek az alvilágba a vétkesek.” (Zsolt 9,18)
tumblr_mpk0k2jpV51s2nkc5o1_1280.jpg     Máshelyütt a pokolbeli szenvedésekről, „az alvilág gyötrelmeiről” szól. (Zsolt 17,6) Salamon sem kevésbé formális. Miközben az istentelenek javaslatait – akik az igazakat félrevezetni és megsemmisíteni akarják – tárgyalja, így idézi őket: „Nyeljük el élve, mint az alvilág.” (Péld 1,12)
     És a Bölcsek könyvének ismert helyén, ahol az elkárhozottak reménytelenségét oly hatásosan ábrázolja, még hozzáteszi: „Így beszéltek a pokolban azok, akik vétkeztek”, mert „a gonosz reménye olyan, mint a szél hajtotta pehely, mint a könnyű hab, melyet vihar kerget.” (Bölcs 5,14-15) Másutt: „A bűnösök társasága kóccsomó, és végezetük tűzláng! A végén alvilág van, sötétség és bűnhődés.” (Sir 21,10-11)
     Két évszázaddal később, több mint nyolcszáz évvel Jézus Krisztus előtt a nagy próféta, Izajás maga ezt mondta Luciferről: „Hogy is hullottál le az égből, te fényes csillag? Azt gondoltad magadban: Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez! És lám! Az alvilágba zuhantál alá, a mélységes szakadékba.” (Iz 14,12-15)
     Ez alatt a szakadék, misztikus „tenger” alatt azt a rettenetes folyékony tömegű tüzet kell érteni, amely a föld mélyén elrejtve létezik, és amelyet az Egyház, mint a pokol helyét nevezi meg.
     Salamon és Dávid is erről az égő mélységről beszélnek. Próféciáinak egy másik helyén Izajás tűzről, a pokol örök tűzéről szól: „Rémület fogta el Sionban a bűnösöket, az istenteleneket félelem szállta meg: Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?” (Iz 33,14)
     Dániel próféta, aki kétszáz évvel Izajás után élt, miközben az utolsó feltámadásról és ítéletről beszél, ezt mondja: „És mindazok, akik a föld porában alszanak, feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.” (Dán 12,2) Ugyanezt a tanúságot megtaláljuk a többi prófétánál is, egészen a Messiás előfutáráig, Keresztelő Szent Jánosig, aki Jeruzsálem népének szintén úgy beszél a pokol örök tűzéről, mint egy olyan régóta ismert igazságról, amiben soha senki nem kételkedett. „Aki pedig utánam jövendő”, kiáltja, „majd megtisztítja szérűjét és összegyűjti búzáját a csűrbe, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Mt 3,12)
Forrás  42. 'Ítélet'.JPG

Szólj hozzá!

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpg19. Ha Jézus Krisztus további életét is szemügyre vesszük, azt látjuk, hogy csodatételeit Szűz Mária által kezdte meg. Amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat (Lk 1,41) és János megszentült. Ez volt Krisztus első és legnagyobb csodája a kegyelem rendjében.
Miként a kánai menyegzőn is Szűz Mária alázatos kérésére változtatta át a vizet borrá. Ez volt első csodája a természet rendjében. Csodatételeit a Szent Szűz által kezdte meg és folytatta, és továbbra is így tesz az idők végezetéig.
20. A Szentlélekisten, aki terméketlen az istenségben, vagyis nem hoz létre más isteni személyt, termékeny lett arája, Szűz Mária által. Ővele, Őbenne és Őáltala hozta létre remekművét, az emberré lett Istent, és hozza létre mindennap a világ végéig a kiválasztottakat s ennek az imádandó Fejnek tagjait. Azért minél inkább megtalálja szeretett, elválaszthatatlan menyasszonyát − Szűz Máriát − a·lélekben, annál serényebben és nagyobb erővel működik, hogy benne Jézus Krisztust és Jézus Krisztusban a lelket létrehozza és kialakítsa.
21. Ezzel nem mondjuk, hogy Szűz Mária közli a Szentlélekkel a termékenységet, mintha ez előbb nem lett volna meg a Harmadik Isteni Személyben; mert mint Istenben, megvan a termékenység − vagyis a létrehozó képesség −, miként az Atyában és a Fiúban, de e képességét nem váltja tettre, mert nem hoz létre más isteni személyt. Mindezzel csak azt akarjuk mondani, hogy a Szentlélek − aki semmiképp sem szorul feltétlenül a Szent Szűzre −, termékenységének tettre váltásában mégis Szűz Máriát választotta eszközül, mikor Őbenne és Őáltala Jézus Krisztust és annak tagjait létrehozta. Ez a kegyelemnek olyan titka, amely még a legnagyobb tudósok és lelki emberek előtt is ismeretlen.* (*Ti. ahogy azt Grignon előadja.)73melentroi01.jpg

Szólj hozzá!

Virágok Anyák napjára. Harmadik (befejező) rész

     A szentmise áldása után a szülők átvonultak a közösségi terembe, ahová a gyerekek nagy örvendezéssel sorra hordták a virágokat. Én is vártam a magamét, de az enyémek csak nem jöttek. Minden anya arca ragyogott a büszkeségtől, én meg tekintgettem jobbra-balra, nagy művigyorral...
Már a harmadik pogácsát majszoltam "lányos zavaromban", amikor végre megjöttek a drágáim egyetlen hervatag virággal – ráadásul –, ketten hoztak egyet! Majdnem sírtam és értetlenségemet nem kimutatva, megpróbáltam kedvesen megkérdezni tőlük, hogy "dúsabb levelű nem volt, és miért hoztatok csak egyet?". A válaszuk azonban életre szóló vigasz és éltető erő volt számomra:
– Megbeszéltük ketten, hogy ezt hozzuk teneked, mert ez az a virág, mely a leginkább rászorul a te gondoskodó anyai szeretetedre! – Majd átszellemült, ragyogó arccal folytatták – a másikat már odavittük a Szűzanyának azért, hogy édesapát ne hagyja bűnben élni és hogy visszatérjen hozzánk! 
     Nem bírtam tovább! Elkapott az a fájón édes és boldog zokogás, amit még soha nem engedtem meg érzelmeimnek! Meg se tudtam szólalni. A szívemet olyan melegség forrósította, hogy azt hittem, ott helyben elolvadok! Nem láttam senkit hármunkon kívül, szinte egyedül voltunk a világmindenségben. Ez a boldogság már természetfeletti volt! Megöleltem őket és most már tudtam, hogy helyesen nevelem őket és már az sem fájt, hogy egyedül! 
     A legrekkenőbb nyár volt már, amikor egy telefonértesítést kaptunk a Központi Kórházból, hogy a férjemet az intenzíven kezelik. Állítólag az utcán lett rosszul, többször volt már kórházban és régóta egy szűkös albérletben lakott betegen, magányosan. Áttétes rákja volt.

     Azonnal bementünk hozzá. Több mint három éve nem láttuk egymást és úgy dobogott a szívem, mint a legelső randevúnkon. Alig ismertem meg. Az arca sovány, beesett volt és sápadt, a szeméből azonban egyre csorgott a könny. Alig tudott beszélni de az a kevéske szó is egyfolytában bocsánatkérés volt. Én és a gyerekek, mélyen megbocsátottunk neki és efelől meg is nyugtattuk. Elhívtam a papunkat aki meggyóntatta és feladta neki a Betegek Szentségét és utána egészen megnyugodott. De a legmeglepőbb az volt, hogy mint aki iszonyatos tehertől szabadult, mindjárt fel is akart kelni. Ez a "csövei" miatt persze nem ment, a lényeg azonban, hogymorte_del_g.jpg csodamód erőre kapott egyszeriben. Másnap haza is adták és újra itthon volt. A gyerekek nem győzték "apukának" szólítani, alig tudtak betelni vele. Eredendően, jó betegbiztosítása volt, így heti kétszer megnézte egy orvos. Gyenge volt ugyan, de ellátta magát és a gyógyszereit rendesen beszedte, mint megtudtam morfium is volt közte. Később – másoktól tudtam meg –, hogy a "nagy románca" csak másfél évig tartott, amikor a betegsége jelentkezett utána őt hagyták el s még a munkahelyét is elvesztette. Becsületére legyen mondva, hogy szegénynek "nem volt képe" visszajönni családja "terhére". Valóban korrekt ember volt, most hogy mélységes bűnbánatot tartott, egyenesen szentként néztem rá!      

     Vasárnap, amikor elmentem a gyerekekkel a misére ő sírva fakadt, mert nem volt képes velünk tartani. Három hetet éltünk így megbocsátásban és valami hihetetlenül bensőséges szeretetben, amikor egy reggelre holtan találtuk a szobájában, kezében a rózsafüzérével.
cserepes. jpg.jpg     Isten és ember előtt ő volt a férjem, ő volt gyermekeim apja, ő volt a tékozló fiú, aki korrektül levezekelte a bűnét és lám, ő lett a Szűzanya bűnbánó gyermeke. Ez volt a legmegrázóbb, de mégis a legszebb Anyák Napjai "utójáték" számomra! Isten, a görbe vonalon is egyenesen ír, és számomra a sok szenvedés pozitív "eredménnyel" zárult! Laza hitéletem megerősödött és életem gyermekeimmel érdemszerzővé vált. Nekem is és férjemnek is, ez a megpróbáltatás és tragédia volt talán az egyetlen esély az üdvösségre.
     Az árva kis növénykét gondosan átültettem és az virágba borult. Máig is meg van! Áldott legyen az isten!


   

Szólj hozzá!

A pokol létezésében minden idők népei hittek 1
angeles-y-demonios13_4.jpg
     Azt, amit minden idők népei mindig hittek, a közös értelem igazságának nevezik – vagy ha úgy jobban tetszik –, általános és univerzális érzésnek. Ha valaki megtagadná ezen nagy igazságokat, ahogy helyesen mondják, aligha lenne a józan eszénél. Bolondnak kell lennie, ha azt hiszi, hogy a minden kor minden emberével szemben egyedül neki van igaza.
     Az igazság az, hogy minden időben, a világ kezdetétől napjainkig minden nép hitt a pokol létezésében. Ilyen-occd9eef203da.jpglyan néven, többé-kevésbé különböző formában, de hittek a gonoszok borzasztó és végnélküli büntetésében, amelyben a halál után a tűz mindig szerepel.
     Tehát egy biztos tényről van szó, amelyet nagy keresztény filozófusaink is oly világosan kifejtettek, hogy alapjában véve fölöslegesnek tűnik ennek bizonyításán fáradozni.
     Mózes könyveiben a kezdetektől fogva szerepel a tűz örök poklának képe. A „pokol” kifejezés szó szerint megtalálható itt: így például a Számok könyvének tizenhatodik fejezetében olvassuk, hogy három levitát; Korét, Dátánt és Ábiront elevenen nyelt el a pokol, mert Istent káromolták és Mózes ellen lázadtak. (ld. Szám 16,28-35)
     A Deuteronomium-ban Mózes szájával ezt mondja az Úr: „Tűz lobban fel haragomban s elhatol az alvilág mélyéig.” (MTörv 32,22)
     De a hellénizmus korában írt könyvek is képviselik azt a gondolatot, hogy a gonoszokra büntetés vár a túlvilágon (Dán 12,2; 2Makk 6,26; Bölcs 4,19; 5,3-13; vö. az ebből a korból származó un. Izaiás-apokalipszist: Iz 14,11; 24,21-22). Egyes próféták szerint a Hinnóm völgyébe jutnak, ahol férgük meg nem hal és tüzük ki nem alszik (Iz 66,24; vö. Jer 7,32; 19,6). Ez a völgy (Gé-Hinnóm, ebből származik a gyehenna szó) Jeruzsálemtől délre volt, és ott valamikor emberáldozatokat mutattak be máglyán elégetve; később a szemetet hordták ide és égették el.
     Jób könyvében olvashatjuk, hogy az istentelenek, kiknek élete anyagi javakban bővelkedett, azt mondták Istennek: „Hagyj minket békében, nem vagyunk kíváncsiak utaidra! Vajon ki az a Mindenható, hogy szolgáljunk neki, és mi haszonnal járna ha hozzá imádkozunk?” És ezek az istentelenek: „Békességgel szállnak az alvilágba". „Egy pillanat alatt szállnak az alvilágba.” (Jób 21,13-15) Jób a poklot a sötétség honának nevezi, „ahol nincs semmi rend, ahol a napvilág is fekete éjszaka” (Jób 10,22). Az egyházatyák már az első század óta kevés kivétellel azt írják, hogy a pokol nemcsak az utolsó ítélet után, hanem a halál után rögtön megkezdődik. A pokolnak mint büntetésnek létezését már az 500 körül keletkezett Damasus féle hitvallás (DS 72) is leszögezte, és ez vált dogmává.
Ezek a mondatok bizonnyal többek, mint csak tiszteletet érdemlő tanúságok.sodomites-botticelli.jpg

Szólj hozzá!

ELSŐ KÖNYV

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpgA MÁRIA-TISZTELET SZÜKSÉGESSÉGE

I. FEJEZET

Szűz Mária szerepe Jézus Krisztus első eljövetelében

14. Vallom az egész Anyaszentegyházzal, hogy Szűz Mária − mint puszta teremtmény −, aki a Legfölségesebb kezéből vette létét; összehasonlítva Isten végtelen nagyságával, a legparányibb porszemnél is kisebb,* vagy jobban mondva, egyáltalán semmi, mert Isten egyedül „az, aki van”. Az Úristennek, aki mindig független és önmagának elegendő, nem volt szüksége, hogy szándékait megvalósítsa és dicsőségét kinyilatkoztassa. Csak akarnia kell és minden megvalósul. (*Ez nem azt jelenti, hogy Szűz Mária magában véve a porszemnél is kisebb, hanem hogy Isten nagyságával összehasonlítva mintegy parányi porszem, vagy annál is kisebb.)
15. Azonban úgy tekintve a dolgokat, amint a valóságban vannak, azt kell mondanom: Mivel Isten a Szent Szűz megteremtése óta legnagyobb műveit Őáltala akarta megkezdeni és befejezni, azért feltételezhető, hogy cselekvésmódját az egész örökkévalóságon át sem fogja megváltoztatni, mert Isten, nem változik sem szándékaiban, sem cselekedeteiben.
16. Az Atyaisten Szűz Mária által adta egyszülött Fiát a világnak. Bármennyire vágyakoztak is utána a pátriárkák, imádkoztak négyezer éven át az ószövetség prófétái és szentjei, hogy e kincs birtokába jussanak, egyedül Szűz Mária érdemelte ki Őt, imádsága erejével és erényeinek nagyságával.* Egyedül Ő talált kegyelmet Istennél, mivel a világ méltatlan volt arra − mondja Szent Ágoston −, hogy az Isten Fiát közvetlenül az Atya kezéből fogadja, ezért az Atya Szűz Máriának adta Őt, hogy Mária által fogadja Őt a világ. A Fiúisten a mi üdvösségünkért emberré lett, de csak Szűz Máriában és Szűz Mária által. (* Méltányosság szerint, „de congruo” amint a hittudósok mondják.)
17. Az Atyaisten közölte tevékenységét Szűz Máriával, amennyire csak puszta teremtménnyel ez közölhető és így megadta neki a hatalmat, hogy Fiát és Titokzatos Testének minden egyes tagját világra hozza.
18. A Fiúisten mint új Ádám, leszállott az Ő szűzi méhe földi paradicsomába, és gyönyörűségét lelte, s a kegyelem csodáit művelte benne. Az emberré lett Isten abban gyakorolta szabadságát, hogy az Ő méhébe zárkózott. Hatalmát azzal ragyogtatta, hogy e gyenge Szűztől hordoztatta magát. Azzal magasztalta fel önmagát és mennyei Atyját, hogy dicsőségét e földön minden teremtmény előtt elrejtette és csak Szűz Máriának nyilatkoztatta ki. Azzal dicsőítette meg függetlenségét és fölségét, hogy a szeretetreméltó Szűztől függeni akart fogantatásában, születésében, a templomban való bemutatásában, harminc éves rejtett életében. Sőt haláláig, amelynél Szűz Máriának is jelen kellett lennie, hogy Krisztus Vele együtt bemutassa egy és ugyanazt az áldozatot, és beleegyezésével áldoztassék föl az örök Atyának, amint egykor Izsák is Ábrahám beleegyezésével.
Szűz Mária táplálta, ápolta nevelte és áldozta fel értünk az emberré lett Istent. Ó, mily csodálatos és felfoghatatlan függése Istennek! Habár a Szentlélek az Evangéliumban majdnem minden egyéb csodálatraméltó dolgot, melyet a testté lett Bölcsesség rejtett életében művelt, elhallgatott, mégsem mellőzhette hallgatással ezt a függést, mert meg akarta velünk értetni, hogy ebben a függésben mily érték és végtelen megtiszteltetés rejlik. Jézus Krisztus harminc évi alárendeltségével édesanyja iránt jobban dicsőítette mennyei Atyját, mintha a legnagyobb csodatételekkel az egész világot megtérítette volna.
Ó, mennyire dicsőítjük mi is Istent, ha Jézus Krisztus példájára és hasonlatosságára alávetjük magunkat Szűz Máriának, hogy Isten tetszésére legyünk!108murin.jpg

Szólj hozzá!

Virágok Anyák napjára. Második rész

     Egyre csak az járt a fejemben, hogyha a házasságomat nem is tudom megmenteni – pedig a férjemet szerettem –, legalább a családomat mentem meg, a két gyereket.
Ettől a naptól kezdve újra elkezdtünk templomba járni és a fiacskám még ministrálni is beállt.
Igen, világosan megállapíthattam, hogy a gyermekek sokkal fogékonyabbak még a kegyelmi élet iránt mint a felnőttek többsége! Valahogy nekik nem volt cseppet sem unalmas a Szentmise, mely nálam is elnyerte újra a lelki helyét.
art-amarconyuge23.JPG     A férjem, egyszerűen eltűnt az életünkből! Ez hatalmas csalódás volt nekem, mert jó apának és férjnek látszott és én abban a hiszemben voltam, hogy szeretjük egymást és ez így marad mindig, mert a jóság, kitörölhetetlen az ő emberségéből is.
Az ismerőseim folyvást azzal vigasztaltak, hogy örülhetek, hogy ilyen "rendes" férjem volt, aki nem pereskedik, hanem csak simán "lelépett". Én azonban féltem a későbbiektől, mert ha abból a nőcskéből is kiábrándul, egyszeriben kitörhet belőle az "apasági ösztön", minden jogi következményével együtt. Bensőmben folyvást szorongtam, mégha igyekeztem is ezt nem kimutatni, de kétségeim voltak, hogy meddig tudom ezt a közömbös, "fa arcot" mutatni? A gyermekeimben találtam meg valamennyi földi örömöm. Kőszobornak és csúfnak, esetlennek éreztem magam. Mi voltam én és mivé lettem?
     Férfi nélkül nem volt semmi önkontrollom, sem a megjelenésemet, sem a gyermeknevelésem helyességét illetően. Olyan borzasztó, hogy a problémáimat nem beszélhetem meg senkivel! Egyedül maradtam! Tele voltam komplexusokkal, mert minden az én hibám! Mégis volt valami, ami addig soha, esténként együtt imádkoztuk a rózsafüzért – érte is!
     Harmadik éve hogy elhagyott a férjem, jóllehet a formális válás nem történt meg. Nekem ez nem volt sürgős, mert férfire rá se tudtam nézni, és Istent a legkevésbé sem akartam megbántani! Valahol mélyen a tudatom alatt, még mindig reméltem.

     Beköszöntött a harmadik magányos május. Anyák napján, ott maradtunk a templom egyházközség rendezvényén. Az oltár két oldalán nagy mennyiségű cserepes virág illatozott egy-egy talicskában. Az atya szentbeszédben kitért arra, hogy az anyaság, nem csak a leggyönyörűbb hivatás a földön, de az egyik legkeményebb munka, felelősség és Istennek tetsző életáldozat, ezért érdemel minden édesanya elismerést és jutalmat. Kezével rámutatott a nagy halom virágra és hozzátette, hogy a mise utáni agapén a gyermekek választhatnak egy-egy cserép virágot az édesanyjuknak. (folyt.)

Szólj hozzá!

Schütz A.: DOGMATIKA, Szent István Társ. Bp. 1937 kiadása nyomán

A kárhozat kínjai 3

angeles-y-demonios13_4.jpg     Az örök kárhozat az Istennel való lázadó szembehelyezkedés. Ennek számos foka van. Kezdve azokon, akiknek annyi a személyes felelősségük, hogy szavazatukkal vagy más módon hatalomra segíthetik azokat, akik súlyos rombolást végezhetnek a lelkekben. Föl egészen amaz elvetemültekig, akik értelmüket és életüket az istenelleneség szolgálatába állítják. Éppen ezért a büntetések fokozatát illetőleg nem elég Szent Gergellyel azt mondani, hogy az csak az érzésbeli kínok különbözőségében nyilvánul majd meg. Sőt, kínálkozik az a gondolat, hogy minél magasabb tehetségekkel bírt a bűnös lélek, akinek az Istenség választott edényévé kellett volna lennie, ehelyett a pártütés tanyája lett. Nyilvánvaló, hogy annál fájdalmasabbnak és mélyebbnek kell éreznie azt a kínzó rettenetes ürességet, mellyel önmagát Istentől oly távolra taszította! 
Természetes, hogy a büntetések mértéke már a külön ítéletben meg van állapítva, újabb vétkek már nincsenek, melyek azt megváltoztathatnák. A halállal egyaránt lejár az érdemszerzés és a gonosz érdemek halmozásának ideje. Az Utolsó Ítélet, annyiban hoz változást, hogy akkor minden lélek ismét tulajdon testébe öltözik, és lényegileg csak ettől az időtől kezdve válik az összes érdem és érdemtelenség befogadására képes alannyá. 
    A kárhozottak szenvedései nem enyhülnek: ugyanannak az egyénnek bűnhődése az örökkévalóságon keresztül nem változik. A kárhozottak Istennek külön engedélye nélkül semmit sem vehetnek tudomásul, ami itt a földön történik; és teljességgel bizonytalan, sőt valószínűtlen, hogy Isten ilyen engedélyt ad. Ugyanezt kell mondani arra a régi hiedelemre, hogy bizonyos időkben csökkennek vagy éppen szünetelnek a kárhozat kínjai: Húsvét hajnalán, szombaton vagy vasárnap, amikor a szent nyugalomból és szentmisékről valami áldás kiterjed rájuk is. Ezek valótlanságok, melyeket csak a jámborság sugallt és amelyeknek a hit forrásaiban nincs alapjuk. A kinyilatkoztatás legkisebb kétséget sem hagy afelől, hogy aki egyszer átlépte az istenellenesség és Isten-harag birodalmának határát, annak kívül kell hagynia minden reményt.
     A szerk. megjegyzése: 
a) A pokolban nincs enyhület (sem Húsvétkor, sem szombatokon), mert a kárhozat épp a Megváltásból való önkizárás, az említett kegyelmek pedig, Jézus Krisztus Keresztáldozatának gyümölcsei!
b) A jámborság diktálta enyhületi lehetőségek, valójában a tisztítótűzbeli lelkekre vonatkoznak, melyet sokan kevernek a pokol szenvedéseivel!  
c) A páli kijelentés, hogy majdan „Isten lesz minden mindenben” (1Kor 15,28), nem a pokol cáfolata, hiszen a kárhozat helye épp attól az, hogy az Életen (Istenen) kívül van, mely az örök halál állapota (vö 2Kor 2,16)!Inferno Diabólico - 21.jpg

Szólj hozzá!

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpg
9. Az egész föld, különösen a keresztény világ tele van (Szűz Mária) dicsőségével. Némely ország, tartomány, püspökség és város védőjéül és oltalmazójául is választotta. Sok székesegyházat az Ő nevével szenteltek Istennek. Nincs templom, melyben ne volna oltára; nincs vidék, ahol ne tisztelnék a Szent Szűz valamely kegyképét, ahol az emberek bajaikra orvosságot találnak, s ahol egyéb javakat is nyernek. Hány egyesület és kongregáció létesült tiszteletére! Hány szerzetestársulat viseli nevét és áll az Ő oltalma alatt! Eme egyesületekben hányan és hányan hirdetik dicséretét és magasztalják irgalmasságát! Nincs gyermek, aki ne dicsérné, amikor az Üdvözlégyet gügyögi. Nincs bűnös, ha mégoly megrögzött is, aki szívében legalább szikrányi bizalmat ne érezne Iránta. Sőt az ördögök a pokolban is becsülik, noha félnek Tőle.
10. Mindezek után mégis azt kell mondanunk a szentekkel: hogy Máriát még nem dicsérték, magasztalták, tisztelték és szerették eléggé, s még nem szolgáltak neki eléggé. Mert ő sokkal több dicséretet, tiszteletet, szeretetet s szolgálatot érdemel!
11. Azt kell tehát mondanunk a Szentlélekkel: „A király leányának minden ékessége belül van.” Mindaz a tisztelet, amelyet az ég és a föld versengve helyez a Boldogságos Szűz lábaihoz, semmi ahhoz a tisztelethez, melyet bensejében Alkotójától nyer. És ez a tisztelet rejtve marad azok előtt a kicsiny teremtmények előtt, akik nem tudnak a Király titkaiba behatolni.
12. Kiáltsunk fel ezért az apostollal: „Szem nem látta, fül nem hallotta s ember szíve föl nem fogta még” (1Kor 2,9) Mária szépségét, nagyságát, fönségét, mert ő a csodák-csodája, a kegyelem, a természet és a dicsőség rendjében. Egy szent azt mondja: „Ha meg akarod érteni az Anyát, akkor értsd meg előbb a Fiát. Mária méltó Anyja Istennek”. Itt némuljon el minden beszéd!
13. Szívem különös örömmel sugallta mindazt amit leírtam, hogy rámutassak, mennyire ismeretlen volt* eddig Szűz Mária és hogy ez az ismeretlenség egyik oka annak, hogy Jézus Krisztust sem ismerik úgy, amint ismerniük kellene. Ha tehát eljön − és bizonyos, hogy eljön Jézus Krisztus ismerete és országa −, akkor ez csak annak lehet szükségképp következménye, hogy ismerik már Máriát és az ő országát. Ő ajándékozta Jézust első alkalommal a világnak, és másodszor is ő fogja kinyilatkoztatni. (* E tiszteleti mód nézőpontjából!)_08a_inmaculada_san_felipe_neri.jpg

Szólj hozzá!

Olvassuk el az Úr Jézus, személyesen hozzánk intézett NAGY FIGYELMEZTETÉSÉT:

figy2.jpgMiután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat.1 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék2. Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba,3 /akik/ szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét.4 Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek,5 hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek.6 Vigyázzatok tehát, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ti ne menjetek utánuk.7 Az utolsó időkben /ugyanis/ egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek.8 Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből 9. Csodálom, hogy (...) ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltatok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De ha akár egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen!10 Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.11 /Sajnos/, sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik.12 Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen.13 Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ra-gadjon titeket és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.14   Virrasszatok tehát és minden időben imádkozzatok, hogy meg-meneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhas-satok az Emberfia előtt.15 Íme, előre megmondtam nektek.162_2.jpg

1  Apcsel 20,29-30)
2  (Mt 24,24)
3  (1Jn 4,1)
4  (Róm 16,18)
5  (Jel 16,14)
6  (2Pét 2,1)
7  (Lk 21,8)
8  (1Tim 4,1-2)
9  (2Pét 1,20)
10 (vö Gal 1,6-8)
11 (2Tim 4,3-4)
12 (2Pét 2,2-3)
13 (1Pét 5,8-9)
14 (2Pét 3,17)
15 (Mt 24,25)
16 (Lk 21,36)

 

 

 

Szólj hozzá!

Virágok Anyák napjára. Első rész

     A házasságunk súlyos válságba került, pedig gyönyörű katolikus esküvőnk volt. Nem tudom hogyan történhetett, hiszen gyermekeink négy és hatévesek voltak már, amikor a férjem egyre inkább kimaradozott. Kezdetben természetesen nem gondoltam semmi rosszra, hiszen lelkiismeretesen dolgozott, mígnem egyszer be is jelentette, hogy elválik és elköltözik. A bejelentése teljesen lebénított. Nem emlékszem, hogy bármit is tudtam neki erre válaszolni.
11 éves házasság után, magunkra hagyott! A gyerekeket nyugtatgattam, de magam nem is tudtam, mit tegyek. A többségében már elvált barátok és "kapcsolatban élő" ismerősök, szinte önigazolásul vágták fejemhez az álságos kérdést, "hogyan lehet ez, hiszen nektek egyházi esküvőtök volt. Hát ennyit segített a "szentség"?". Ó ilyenkor, milyen jól ismerik a "dolgokat"!
     Mindazáltal, magam is elgondolkoztam ezen. Igen! A házasságkötésünk szentségi volt ugyan, de a mindennapi életünk az utóbbi években már egyre kevésbé, és erről magam is tehetek! 
Elmaradoztak a vasárnapi szentmisék, eleinte okkal, majd természetszerűleg. Nekem mint nőnek és anyának kellett volna figyelmesebbnek lennem e tekintetben is, mert a férjem bagó-hitű családban nevelkedett, így gyökértelen hitében, könnyebben hatott rá a világ "realitása". Most tehát egyre csak magamat vádoltam, fájt a szívem és sajgott a lelkem is, és szégyelltem magamat Isten előtt is a hűtlenségemért! Valahogy én is úgy voltam magamban, mint Éva ősanyánk, amikor próbálta engedetlenségét másra hárítani.
Elmentem tehát egy atyához gyónni és megkérdeztem tőle, hogy miként lehetséges, hogy Isten ilyen könnyen hagyja szétesni azt, amit Ő maga szentesített? – persze hebegtem össze-vissza.
matrimonio (1).JPG     A gyóntatónak szeme se rebbent, de a válasza rövid és velős volt.
– Leányom! A házasság szövetségének meglazulása, nem a Szentség 'hatástalanságának', hanem az együtt imádkozás, az életszentségre való törekvés ellanyhulásának vagy hiányának róható fel! Egyszerűen, ti kiléptetek a kegyelem "biztonsági köréből"!
     A lelkem, mindjárt megértette amit mondott, de az eszem tele volt lázongó gondolatokkal és kértem, hogy ezt fejtse ki bővebben.
– Nézze! Két ember együttélése egy életen át – emberileg –, csaknem lehetetlen! Isten épp ezért adta a Házasság Szentségét, hogy természetfeletti módon segítse a házasokat, egy boldogító szeretetben megélhető és üdvösségre vezető családi életre. Erre mondja Jézus, hogy így "többé már nem ketten vannak, hanem csak egy testként"! De kedves leányom, ez az „egy testben” való lelki életre is értendő! Ha az együtt imádkozást, a másik lelki üdvére való ügyelést, a misére járást, a gyónást és a szentáldozást elhanyagolják, akkor Isten segítő kegyelmeit a lélek nem tudja önerősítésére fordítani, tehát sorvadásnak indul, hiszen nem jut "táplálékhoz"! Hiába élnek akár milyen szépen, "egy testben", ha a lelkük meg külön-külön ténfereg az éhségtől míg egyszer csak észrevétlenül meghal. Ez történt önökkel is lányom! Míg a lelkük csendben haldoklott, az összetartó szeretet kötelékei foszladoztak, és a test vette át az uralmat a divatos értékek és vágyak felé. De kétségbe nem szabad esnie! Isten segítő kegyelmével ezt is visszájára lehet fordítani, persze ezerszerte több áldozattal, mint amit a rendszeres lelki élet jelentett volna!
     Azelőtt, amíg rendszeresen fogadtam a Bűnbánat Szentségét, ez mindig nagy megkönnyebbülést és felszabadultságot okozott számomra – most azonban, jóllehet évek bűneitől szabadultam meg –, mégis letörtebb voltam, mint akit fejbe vágtak! Önvád volt bennem, felelősnek éreztem magam amiért hanyagságom miatt a férjem lelki üdvét is veszélybe sodortam! Bántam már, nagyon bántam és nem tudtam a kiutat. (folyt.)

Szólj hozzá!

Schütz A.: DOGMATIKA, Szent István Társ. Bp. 1937 kiadása nyomán

A kárhozat kínjai 2
angeles-y-demonios13_4.jpg
     Az érzésbeli kín létezését az Írás szintén nyilván tanítja: Az Üdvözítő tanítása sze-rint ott jajgatás, sírás és fogak csikorgatása lesz; a kárhozottak a külső sötétségre vettetnek, hol férgük meg nem hal és tüzük el nem alszik. Ahhoz nem fér kétség, hogy a Szentírás a kárhozat tüzében összpontosítja és szemlélteti mindazokat a büntetéseket, melyek érzés, kínzatás jellegűek. 
     S itt a teológiának sokat vitatott kérdése, miképp kell érteni a pokol tüzét? A szenta-tyák állásfoglalása e tekintetben nem mindig határozott és nem egyöntetű.

Többen a tüzet főként a lelkiismeret furda-lásaként értelmezik. inferno003_1.jpgSokkal határozottabb Nagy Szent Gergely, aki szerint a kárhozat tüze anyagi tűz, jóllehet más tulajdonságai vannak mint a földi tűznek: éget, de nem éget el és nem világít. A skolasztikusok egyértelműen anyagi tűzről beszélnek és hivatkoz-nak Szent Gergelyre, akinek e tárgy-ban külön kinyilatkoztatást tulajdoní-tanak. A férget mindannyian átvitt értelemben magyarázzák. 
inferno80.jpg     Mindazáltal biztos, hogy a kárhozat tüze nemcsak átvitt, valós értelemben vett tűz (pl. a lelkiismeretfurdalás-, a szégyen- és belső elégedetlenség tüze),  hanem valóságos érte-lemben vett tűz, fizikai ágens. A Szentírás is egyértelműséggel való-ságos tűzre gondol, de megerősíti ezt észbeli megfontolás is, miszerint a pokol tüze fizikai hatékonysággal olyan kínokat kelt a lélekben, minők az égés fájdalmai a testi lényben. Tehát nem maga a tűz fizikai érintése váltja ki a kínokat, hanem a gondolata és intenciós hatása általában. 
     Szent Tamás alighanem helyes úton jár, amikor úgy véli, hogy a kárhozat tüze elsősorban az ördögnek és az ő angyalainak készült; ámde szellemi lényeket az anyag magától csak intenciós ráhatás révén kínozhat, vagyis azáltal, hogy elméjüknek és akaratuknak tartalmat nyújt. Minthogy azonban ez a tűz testi lényeknek (a kárhozott embereknek) is van szánva, fizikai-kémiai ingerhatással is kell rendelkeznie. 
     A kárhozat szenvedésének két fő mozzanata közül az elvetésnek van elsődleges és alapvető jelentősége. Isten nélkül élni és örökre szent haragját érezni, cél és remény nélkül örökre hányódni, oly súlyos dolog, hogy maga az Isten nélküliség a szenvedés lényege, tehát maga a kínok semmit sem csökkennének, ha ki is aludna a pokol tüze! Mindazáltal az érzésbeli kín szervesen kiegészíti az elvetés kínját.van pokol xl.jpg     XVI. Benedek pápa, Róma egy északi elővárosában tartott miséjén kijelentette, hogy a pokol márpedig létezik, a bűnösök pe-dig tényleg az örök kár-hozat tüzében égnek.
A pápa, aki korábban a katolikus dogmarend-szerért felelős egyházi testületet vezette, a bűn-bocsánatot nevezte a keresztény vallás alapkö-vének. Ugyanakkor, mint mondta, a keresztény-ség nem kötelező, valójában "ajándék, egy üdvös ajánlat az emberiségnek".

Szólj hozzá!

jozsef_489_o.jpg     Mint annyi katolikus keresztény értéket és ünnepet, Munkás Szent József ünnepét – május elsejét – is igyekezett megmásítani a materialista-kommunista ideológia. Az un. "munka ünnepe", a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, mely a nemzetközi munkásmozgalmak által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni, valódi eredetének megemlítése nélkül!
     Szent József, az Egyház, a munkások, a családok védőszentje és a férfi tisztaság példaképe, könyörögj érettünk!joseph_and_st_peter_s_sized.jpg

Szólj hozzá!

siena_cat-bio.jpg
     Sziénai Szent Katalinnak ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, kialakult körülötte egy tanítványi kör, melynek tagjait ő maga a ,,családom'' névvel illette. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. A vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé.084q06a1.jpg
     Rajmund ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt. Amikor visszatértek Sziénába, pestis tört ki a városban. Katalin életét is kockára téve felebarátait ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait.st_katalin_stimatizacioja.jpg
     1375-ben meghívták Pízába, ahol április 1-én a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Benső csodának szemtanúi is voltak. Később Katalin maga mondta el, hogy a Megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. Akkor ő – hogy a feltűnés kísértéseit elkerülhesse – azt kérte, hogy a sebeket kívülről ne lehessen látni. És az Úr meghallgatta, mert a vérvörös sugarak fehérré váltak, és úgy fúródtak a testébe. Attól kezdve a sebek gyötrelmét Katalin haláláig szenvedte.szemtanuk.jpg
     Júniusban tért haza Sziénába, ahol megtérítette Niccolo Tuldót, akit kémként halálra ítéltek. Katalin szavai hatására az ifjú meggyónt, megáldozott és olyan békével fogadta a halált, mint egy szent. Csak annyit kért, hogy Katalin legyen mellette a vesztőhelyen. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.
     A következő években fölsorolhatatlan a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért. A helyzetet azonban nagyon súlyossá tette az észak-itáliai városok lázadása a pápai legátusok ellen. Firenze egy olyan város-szövetséget akart létrehozni, amely fegyverrel támadt volna a pápai 125_catherine_gregoryxi.jpgállamra. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátal-kodottsága miatt. A meg-riadt vezetőség akkor megkérte Katalint, men-jen el Avignonba és köz-vetítsen békét a pápa és a város között. Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva és levelezve. A firenzeiek küldöttsége azonban nem a megegye-zésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, s a kibékülés ügye meghiúsult. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (Folyt.)catherinesienacommunion.jpg

Szólj hozzá!

HIÁBA AZ ÓVÓ SZÓ?  BIZONYTALAN HITELESSÉGŰ ÜZENETEKET NE OLVASS, MERT MEGKÖTÖZI A LELKEDET!  A JÉZUSIAS HAMIS SZAVAK MEG NE TÉVESSZENEK, MERT "A SÁTÁN IS A VILÁGOSSÁG ANGYALÁNAK TETTETHETI MAGÁT"! (2Kor 11,14) WARNING2.JPG

Szólj hozzá!

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpg
6. Azt mondom a szentekkel: Mária földi paradicsoma az új Ádámnak, melyben a Szentlélek közreműködé-sével megtestesült, hogy benne felfoghatatlan csodákat műveljen. Mária az Isten nagy és isteni világa, mely kimondhatatlan szépségeket és értékeket rejt magában. Ő a Magasságbeli dicsősége, melyben, mint akár saját isteni ölében, elrejtette egyszülött Fiát és benne mindazt, ami kiváló és értékes csak létezik. Mily nagy és titokzatos dolgokat művelt a hatalmas Isten e csodálatos teremtményében, amint mély alázatossága ellenére maga is megvallja: „Nagy dolgokat cselekedett velem a Hatalmas” A világ ezen igazságokat nem ismeri, mert erre képtelen és méltatlan.
7. A szentek ellenben csodálatos dolgokat mondtak Szűz Máriáról, Istennek e Szent Városáról; és miként be is vallották, sohasem voltak ékesszólóbbak és boldogabbak, mint amikor Róla beszélhettek. Róla, akinek lehetetlen megismerni érdemeit, mert ezek Isten trónjáig emelkednek, lehetetlen megmérni szeretetét, mert ez a föld határán túl terjed; lehetetlen felfogni hatalmát, mert ez az Istenre is kiterjed, és végül lehetetlenség alázatosságát, erényeit és kegyelmeit átkutatni, mert ezek örvényhez hasonlóak. Ó, felfoghatatlan magasság, szélesség és nagyság! Ó, átkutathatatlan örvény!
8. A föld egyik határától a másikig, az egek legmagasabb magasságában és az örvények legmélyén, minden magasztalja a Csodálatos Anyát. Az igazság ereje készteti az angyalok kilenc Karát, az emberek sokaságát, jókat és rosszakat, sőt az ördögöket is − ha akarják, ha nem −, hogy boldognak magasztalják Máriát. Szent Bonaventura mondja, hogy az ég angyalai szüntelen ezt kiáltják feléje: „Szent, szent, szent vagy ó Mária, Isten szülő Szűz Anya!” És naponként milliószor és milliószor mondják el Neki leborulva az angyali üdvözletet: Üdvözlégy, Mária! Esengve kérik Tőle a kegyelmet, hogy tisztelje meg őket valamely parancsával. Szent Ágoston kijelentése szerint Szent Mihály főangyal, az egész mennyei udvar fejedelme, fáradozik leginkább azon, hogy Neki a tisztelet minden nemét bemutassa és bemutattassa és lesve-lesi szájából a megtisztelő megbízatást, hogy valamely szolgájának segítségére lehessen.-_mary_serpent_oval.gif

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármerre utazol, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!legy_te_az_elso_p.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1  Forrás 2

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

(A beszéd folytatása)
0701m23b.jpg     A Szűzanya többek közt ezt mondta:
„Legyen hited, imádkozd a szentolvasót, mert ez lesz a világ leghatalmasabb fegyvere! Olyan bomba, amely összeszedettségre hívja azokat a lelkeket, akik szeretnek. Amikor beszédalkalmat kapsz én vagyok aki felszólítalak, hogy kiálts gyermekeimnek, akik hallgatnak. Három igazságot kell majd elmondanod, melyben feltétlen hinniük kell az embereknek. Ezt el nem hallgathatod, mert ez a három egybetartozik:
     1) Bensőségesen hinni a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, melyet a világ meg fog tagadni.
     2) Én Isten Anyja a Szeplőtelen Szűz vagyok az, aki az isteni Háromságban élek. Én vagyok a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, kezemben a Bibliával, melyet olvassatok és elmélkedjetek rajta, és ne hagyjátok kiforgatni!
     3) A pápa, az én isteni Fiam Helytartója. védjétek meg a támadásoktól és szeressétek őt!
     Brunó Cornacchiola így fejezte beszédét: Ezekben az időkben, amikor támadják a katolikus hitet, a Szent Szűz felhívja a teremtményeket, hogy térjenek vissza a bensőséges hithez. Az Egyházat három nagy veszély fenyegeti: a demoralizáció, az ateizmus és az iszlám! Ha az emberek figyelmen kívül hagyják a Szűzanya megtérésre szólító felhívását, akkor olyanok jönnek, akik távol vannak Istentől és azon lesznek, hogy elpusztítsák a legszentebb dolgokat. Isten Anyja szüntelenül azon munkálkodik, hogy megvalósítsa a földön az egy akolt és egy pásztort. Ezért a hitigazságokat, mindenek felett tartsuk szentnek! Áldozat, imádság: ez az üdvösség útja! Maradjatok meg mindig az élő hit, remény, szeretet és az irgalom igaz bensőségében! – Imádkozom értetek és ti is imádkozzatok értem! (vége!)

A megelőző 21 rész linkje:

  

A Kinyilatkoztatasbeli Szuz.jpg

Szólj hozzá!

Schütz A.: DOGMATIKA, Szent István Társ. Bp. 1937 kiadása nyomán

A kárhozat kínjai 1
angeles-y-demonios13_4.jpg
     Szent Tamás mélyen járó fölfogása szerint a kárhozat nem egyéb, mint a bűn legbensőbb mivoltának kibontakozása és végső gyümölcseinek megérlelése. A bűnben ugyanis az ember a teremtmények kedvéért elfordult Istentől; amit maga akart, azt megkapja a kárhozatban, még pedig teljességében, leplezetlen mivoltában és végső következményeiben. Elfordult Istentől, tehát Isten nélkül kell élnie és ez az elvetés kínja. Isten helyett a teremtmé-nyekben kereste életének célját és tartal-mát; tehát Isten áldása a számára átok és kín lesz. Az Üdvözítő szavai: «Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre!»              (Mt 25,41)
curiosities_hell_painting.jpg     Az elvetés a kárhozottak első és alapvető szenvedése.  «Távozzatok», ezt a szót kell először hallaniok. Nem ismerlek titeket, honnét valók vagytok; félre tőlem mindnyájan, ti gonosztevők. Ennek értelmében a kárhozottak ki vannak zárva Isten színelátásából; és mivel a jelen üdvrendben csak természetfö-lötti végcél van, ki vannak rekesztve Isten bárminő bírásából. 
Ez pedig büntetés, sőt az összes lehetséges kínok és büntetések közül a legnagyobb.
     a) Mert a szellemi teremtmény-nek legmélyén gyökerező létigénye Istenben élni; az egyetlen léttartalom, mely végleg ki tudja elégíteni: a föltétlen igazság, melyen megnyugszik örökké kutató elméje, a tiszta és teljes jó, melyet boldog célhoz jutással átölel lelke. Ha ettől elesett, elesett létének és tevékenységének természetszerű léttartalmától, s nem ér nyugvóponthoz legmélyebb igyekezete. Az örök homályban tapogatózó, a soha ki nem elégülő sóvár vágy, a törtető, de semmit el nem érő akarat, a folyton fürkésző, de semmit meg nem oldó elme gyötrődése, a teljes értelmi és szívbeli üresség: mind csak rendkívül halvány színek az elvetés kínjainak ábrázolására. 
midian_1.jpg     b) Akik személyes bűnökért kár-hoztak el, azok számára az istenlá-tástól való elesés nem csupán a jótól való lemaradás, mint az eredeti bűnben megholtak esetén, hanem egyben Istentől való elrugaszkodás, állandó istengyűlölet, mert ez a bűn-ben való megrögződés eredménye. Tehát, amit a lélek természet szerint minden pórusával és minden rostjával áhít mint létének alapját és tevékenységének egyedül kielégítő tartalmát, azt egyben a legteljesebb gyűlölettel és ádáz dühösséggel eltaszítja magától, mint sok szerencsétlen idegbeteg végzetes módon az ételt, az orvost, az ápolót. 
     Ha a földön Isten látásának vagy akárcsak természeti bírásának hiánya az istentelen emberre nézve nem is jelent állandó nagy kínt és bűnhődést, mégsem szabad feledni, hogy állapotunk próbajellegének megfelelően a jelen világ tartalmaz még jót (és rosszat is); itt a teremtés még nyújt Isten-ből valamit, ezért a földi vándornak pszichikailag lehetetlen teljesen lsten nélkül élni, még akkor is, ha szívében megtagadta. A másvilágon azonban a próba véget ért, a jó és rossz, az istenes és istenellenes tényezők, erők és irányok szétválasztása már teljes! A látszatokból kijózanodott bűnös lélek úgy látja, amint van, vagyis nem az Istent, hanem az istennélküliség sivár-ságát éli meg, teljes vigasztalanságában és reménytelenségében. Ez az elvetés bűne, a pszichológia nyelvére lefordítva: a lélek örök hazátlansága.screen-shot-.jpg

Szólj hozzá!

siena_cat-bio.jpg
     (Szent Katalin élettörténetének folytatása.) Ettől a látomástól a kis Katalin megváltozott. Imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában, kiválasztva egy rejtekhelyet, ahol senki sem zavarhatta és nem is hallhatta meg, hangosan kimondta fogadalmát. Térdre hullva, nagy áhítattal így imádkozott a Boldogságos Szűzhlivret-ste-catherine-de-sienne3.jpgöz:

»Ó, Boldogságos és Szentséges Szűz, aki az összes asszonyok között elsőnek szentelted ma-gad Istennek azzal, hogy örök szüzességet fogadtál neki, és Ő annyira kedvelt téged, hogy Fiának Anyjává tett; határta-lan jóságodhoz folyamodom, és kérve kérlek, ne érdemeimet nézd, és ne gyöngeségemre tekints, hanem légy hozzám annyi kegyelemmel, hogy jegyesemül adod nekem Őt, kire szívem-lelkem minden erejével vágyakozom, a te szentséges Fiadat, a mi egyet-len Urunkat, Jézus Krisztust. És én megígérem Neki és Neked, hogy soha más jegyest nem engedek magam közelébe, hanem szüzességemet a magam gyöngeségében sértetlenül megőrzöm neki mindörökké!«

Az imádság, amelybe fogadalmát foglalta, mutatja, hogy részéről ez nem meggondolatlan gyermekjáték volt, hanem a leendő szent komoly siena_st_kat_848.jpgmegnyilatkozása.
     A család mindezt – ha egyáltalán látott belőle valamit – nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. A család – látván hajthatatlanságát – zaklatni kezdte, remélve, hogy kiverik fejéből jámbor ,,rögeszméit'': egész nap dolgoztatták, a legalantasabb szolgálatokat végeztették vele, s összeesküdtek, hogy sohasem hagyják, hogy egyedül legyen. Ő türelemmel viselt mindent tizenhat éves koráig. Ekkor közölte övéivel, ha kell, levágja saját orrát, ha kell inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Látva eltökéltségét, az édesapa hatására a család elfogadta szándékát.
68_berbe5_03.jpg     Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Sziénában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére – mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját – változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.
     Ez 1363-ban történt. Katalin ekkor visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi eledeleket is, s csak kenyeret és zöldségféléket evett; élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, Őbelőle táplálkozott.
     Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet kizárólag csak Katalin látott állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.)1_lensini2.jpg

Szólj hozzá!

warning_danger3.JPG

Szólj hozzá!

BEVEZETÉS

a_tokeletes_maria-tisztelet.jpg1. Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Őáltala kell eljönnie másodszor is. Szent Fia első eljövetelében Szűz Máriát nagyon kevéssé ismerték, de második eljövetelében nagyon meg kell Őt ismerni. Az üdvözítés csodálatos rendje ugyanis azt kívánta, hogy az első eljövetelben rejtve maradjon, hogy így egyedül Fiát, Jézus Krisztust ismerjék, de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni.
2. Szűz Mária nagyon rejtett életet élt. Azért nevezi Őt a Szentlélek és az Anyaszentegyház „elrejtett és titokzatos Anyának”. Mélységes alázatosságában az volt állandó és legforróbb vágya, hogy önmaga és a teremtmények előtt rejtve maradjon, s csak Isten vegyen róla tudomást.
3. Isten, hogy Édesanyja kérését teljesítse, melyben elrejtettségért, szegénységért és megaláztatásért esdekelt Hozzá, elrejtette Őt majdnem minden emberi teremtménye elől szeplőtelen fogantatásában, születésében, életében, titkaiban és mennybemenetelében. Még szülei sem ismerték igazán, és az angyalok gyakran kérdezték egymástól: „Ki ez?” A Legfölségesebb ugyanis előlük is elrejtette Őt, vagy ha kinyilatkoztatott is Róla valamit, végtelenül többet titkolt el.
4. Az Atyaisten beleegyezett, hogy életében csodát, legalábbis nyilvános csodát ne műveljen, noha megadta neki a csodatevés hatalmát. A Fiúisten beleegyezett, hogy alig szóljon, noha közölte Vele bölcsességét. A Szentlélekisten beleegyezett, hogy apostolai és evangélistái csak nagyon keveset mondjanak Róla − épp csak annyit, amennyi Jézus Krisztus ismeretéhez szükséges −, noha hűséges Arája volt.
5. Mária a Legfölségesebb mesterműve, ismeretét és birtoklását Isten önmagának tartotta fönn. Mária csodálatos anyja a Fiúnak, akinek úgy tetszett, hogy Édesanyja alázatosságát azzal jutalmazza, hogy földi életében elrejtse és mint valami idegent megalázza amikor „asszonynak” szólította*, jóllehet szívében többre becsülte és jobban szerette minden angyalnál és minden embernél. Mária a legszentebb Szentháromság szentélye és nyugvóhelye, ahol Isten fényesebben és istenibb módon trónol, mint a nagy teremtés bármely más helyén, még a Kerubok és Szeráfok fölötti trónját sem kivéve. Egyetlen teremtménynek sincs megengedve − bármily tiszta legyen is −, hogy ebbe a Szentélybe belépjen. konyv0002.JPG(* A Szentírás újabb magyarázói szerint ebben a kifejezésben Jézus részéről nem volt semmi megalázó Anyjára nézve, hiszen a kor szokása szerint így kellett szólítania, mivel Szent József halálát követően ő volt a családfő. Szentünk e vélekedésében régebbi, de kevésbé helyes magyarázatot követ. A megalázásról legfeljebb azt lehet mondani, hogy látszat szerint.)

Szólj hozzá!

Forrás 1  Forrás 2

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Magyarországon 2
Érd-Tusculanum.png     Ugyancsak 1974. májusában Érden mondott beszédet Kisberk székesfehérvári püspök jelenlétben az Érd-Tusculanu-mi plébánia temp-lom Kinyilatkozta-tásbeli Szűz szob-rának beszentelé-sénél. Ebből a be-szédéből közöljük az elejét és a végét, tekintve, hogy közben élettörténetét adta elő, mely sorozatunk része!
Cornacchiola Bruno 360 col liv Cornacchiola.jpg „Püspök Úr, Testvéreim! A Szent Szűz megjelené-sekor ezt mondta nekem: Te maradj csak nyugod-tan, majd Én késztetlek, hogy mikor szólj. Bárhova hívnak majd én akarom, hogy elmenj.
Íme itt vagyok előttetek is! Nem akarok előadást tartani nektek, hanem néhány szavas nyilvános gyónást.

Miért jelent meg a Szent Szűz nekem, szegény bűnösnek? Azért, mert támadtam az Egyházat. Ellene voltam az Oltári-szentségnek, a Boldogsá-gos Szűzanyának, a Pápának, és igyekeztem meggyőzni másokat is, hogy kövessék a kárhozatosság ezen útját.
Ekkor jelent meg nekem és három kisgyermekemnek a Szent Szűz Tre Fontane-ban, ahol egy óra húsz percet beszélt velem. (...) (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Schütz A.: DOGMATIKA, Szent István Társ. Bp. 1937 kiadása nyomán

A kárhozat dogmatikai valósága
 
angeles-y-demonios13_4.jpg     Akiket a különítélet halálos bűnben megátalkodva talál, örökké szenvedik a kárhozat kínjait. (Hittétel!!!) 
A gnosztikusok és az újabb protestánsok egy része azt tanítják, hogy az istentelenek valaha megsemmisülnek. A racionalisták, különösen a transzcendens evolucionizmus modern hívei (teozofisták, spiritiszták) sokan úgy gondolják, hogy a kárhozatban is van helye megtérésnek; sőt hogy valaha minden elkárhozott Istenhez tér; persze többnyire csak azért, hogy új próbánál újból elpártoljon. Az 543-i konstantinápolyi zsinat, a tételben kifejezett dogmát ünnepélyesen kimondotta a IV. Laterán-i és kivált a II. Lyon-i zsinat; «Akik tényleges halálos bűnben vagy pusztán eredeti bűnnel terhelten múlnak ki, azoknak lelke nyomban a kárhozatra jut, ahol azonban büntetésük nem lesz egyforma». 
     Bizonyítás. Az ószövetség könyvei csak burkoltan juttatják kifejezésre azt az igazságot, hogy az istentelenek nem állhatnak helyt Istennel szemben. A prófétáknál biztosabb körvonalakban bontakozik ki a kárhozat tana: beszélnek az isteni harag örök tüzéről, forma szerint is: «Azok közül, kik a föld porában alusznak, sokan fölébrednek; némelyek örök életre, mások pedig hogy örök gyalázatot lássanak). Nincs tehát alapja az új racionalista vallástörténeti iskola ama tételének, hogy «az ószövetség nem ismer örök kárhozatot; azt a későbbi zsidóság a parszizmusból vette át». Ennek ellene mond, hogy az örök kárhozat az újszövetségnek egyik sarkalatos tanítása. Márpedig az tanítása a lehető legvilágosabb és leghatározottabb. «Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült.» (Mt 25,41) De már előbb is gyakran szólott az olthatatlan örök tűzről, a gyehenna tüzéről (Mt 5,22) hol az istenteleneknek férge meg nem hal és tüzük ki nem alszik (Mk 9,48); óva int azoktól, akik mind a testet mind a lelket gyehennára vethetik (Mt 10,28); szól bűnről, amelyek számára nincs bocsánat sem a jelen sem a másvilágon (Mt 12,31-32). Ugyanezt nyomatékozza példabeszédekben: a balga szüzek kívül rekednek a menyegzős házon a külső sötétségben (Mt 25,10-12); a haszontalan szolga is oda kerül a külső sötétségre, ahol sírás leszen és fogak csikorgatása (Mt 25,30); beszél az aratásról, melyen a gazt tűzre vetik, és a meddő szőlőtőkéről, mely tűzre kerül (Jn 15,6). Ugyanígy tanítanak természetesen az apostolok. Szent Pál azt mondja: Akik nem ismerik az Istent és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának, ezeket a kárhozatban örök büntetéssel sújtja az Úr színe (2Tessz 1,7-9)
     Szent Péter írja második levelében: «Hiszen Isten még a vétkező angyaloknak sem kegyelmezett, hanem a pokol bilincseibe zárva a mélységbe taszította őket, hogy ott gyötörjék és fogva tartsák őket az ítéletre. És nem kegyelmezett a régi világnak sem, csak Noét, az igazság hirdetőjét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelenek világára rázúdította a vízözönt. Szodoma és Gomorra városát is hamuvá égette, pusztulással büntette, példát állítva azoknak, akik gonoszul fognak cselekedni» (2Pt 2,4-6); «Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem részesülnek Isten országában? Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában» (1Kor 6,9-10). «A gyáváknak és a hitetleneknek, az elátkozottaknak, gyilkosoknak, paráznáknak, varázslóknak, bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz. Ez a második halál» (Jel 21,8).copiademortedojustoedopecador12.jpg

Szólj hozzá!

Gyermekkora
siena_cat-bio.jpg     A 14. században az egyetemes Egyház két nagy bajtól szenvedett, melyek elcsúfították és meggátolták a Krisztus felé vezető úton. A római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a törökök terjeszkedésének csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez társult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
     Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus Menyasszonyáért (az Egyházért) és a 'földi Krisztusért', ahogy ő Pápát nevezte.
raimondo_da_capua2.jpg     Sziénai Szent Katalin életraj-zát egy olyan ember írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter. Hat éven át állt mellette mint gyón-tató és lelkivezető, mégpedig Katalin életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385-1395 között írta.
     A kritikus olvasóban fölme-rülhet a gondolat: vajon hite-lesnek tekinthető-e Rajmund tanúságtétele? Vajon nem egy elfogult, jámbor, öreg szerze-tesről van szó csupán, aki már a rend szempontjai miatt is min-dent elkövetett lelki gyermeke életszentségének bizonyítása érdekében? – Ha csak maga Rajmund tanúskodnék, talán jogos lehetne ez a föltételezés. Ő azonban fejezetről fejezetre – mert ismerte az embert – megnevezi azokat a tanúkat, akiktől a leírt anyagot hallotta, és gondosan megjelöli a tényeket, melyeket ő maga látott, elkülönítve azoktól, melyeket Katalin beszélt el neki vagy más szemtanúktól hallott. Ez utóbbiakat mindig név szerint említi, kezdve az édesanyján, Lapa asszonyon. Sziénai Szent Katalin személye történelmi tény, rendkívüli (tanulás nélküli) tudásával és diplomáciai érzékével, nem véletlen, hogy az "egyházdoktori címre emeltetett"!
     Ettől a nagy körültekintéssel dolgozó ,,krónikástól'' tudjuk a következőket:
fig1_1.jpgA sziénai Benincasa Jakab kelmefestő mes-ter és felesége, Lapa asszony házassága rendkívül termékeny volt: huszonöt gyerme-kük született. Utolsó előtti gyermekeik ikrek voltak, két kislány. Egyikük, akit Giovan-nának kereszteltek, születése után hamaro-san meghalt. A másik kislány Katalin volt, akit Lapa asszony jobban szeretett a többieknél (talán mert a legkisebb gyermek lévén sokáig tudta szoptatni).
     Katalin egész kicsi korában a nagy család és a széles rokonság kedvence lett. Már három éves korában megmutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, akin a jámborság szokatlan jelei látszottak. Szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet, sőt olykor levitálva haladt fel a lépcsőkön! Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett -- ez a templom a házuk közelében állt, és Katalin nagyon szerette -- megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.) oratorio_camera_parete2.jpg

Szólj hozzá!

A szerkesztő előszava 3

    Szólni kell a 201-től 212-ig való kihagyás indokáról! Ez a rész, az ószövetségi Rebekát egyféle előképként példázza Máriára. Ezt hamiskásnak találtam, hiszen Rebeka végső soron csalárd módon szerezte meg az elsőszülötti áldást Jákobnak Ézsauval szemben, kvázi becsapva az idős, vak Izsákot. Valahol persze érthető a jó anyai gesztus, de Szent Lajos szemléletes példáihoz képest úgy vélhető, hogy ez az ószövetségi történet (különösen a Szent Szűz példázatára) fölösleges! Szép, de félreérthető (félremagyarázható). Mindamellett van tanúsága a mai ember számára, hiszen a Szent Szűz fáradatlan közbenjárónk Szent Fiánál és az Ítéletkor minket is csekélyke érdemeinket mutatva „forgat” majd, hogy elnyerjük az isteni Irgalmat! II. János Pál pápa is a grignoni tanításból vezeti le, hogy a keresztény ember Mária-tisztelete nem valami „különleges jámborság”, hanem egy könnyű, rövid, tökéletes és biztos út a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal való egyesülésre, melyben a keresztény ember tökéletessége rejtezik (vö. 152), a keresztény ember magára értelmezve Jézusnak a szeretett tanítványhoz intézett szavát: „Íme, a te Anyád!” (Jn 19,27).
    Az evangelizáló keresztények élethivatása nem zárul le a sírral, hanem sokszor századokon át, sőt egészen az idők végezetéig éreztetik hatásukat. Egyesek hősiességük, mások példájuk, írásaik vagy alapításaik által élnek tovább és kamatoztatják kegyelmi értékeiket. Ezen nagyok közé sorolhatjuk Montforti Grignon Szent Lajost is aki 47 évet élt, de képes volt évszázadokra kitágítani földi tevékenységének korlátait. Talán már küszöbön van az a kor, melyről jövőbelátón írt: „Mikor jön el a boldog idő, Mária aranykorszaka, amikor azok a lelkek, akiket az Istenanya kiválasztott és saját számára kiesdett, teljesen beléje temetkeznek, hogy az Ő hasonmásává váljanak Jézus Krisztus szeretetében és megdicsőítésében? Ez az idő csak akkor fog felvirradni, ha azt a Mária-tiszteletet, melyet én tanítok, megismerik és gyakorolják!” (ld 217)
   Ez a feltétel már teljesedésbe ment, mert a szentünk által tanított Mária-tiszteletet a pápák nemcsak jóváhagyták, hanem élték és forrón ajánlották Isten népének. Ezért Mária aranykorszaka már nem lehet messze! 
Úgy legyen!

(A fentiekben több helyütt idéztem 
saját, a Montforti szent életéről szóló 
"Szűz Mária Apostola" c. könyvemből, 
melyet a Zarándok kiadó adott ki 2004-ben!)papa_y_san_luis.jpg

Szólj hozzá!

IGAZ VAGY HAMIS? (Döntsd el magad!)

     Az ördög, az emberét magasan meghaladó intelligenciájával, jól ismeri az emberi gyengeségeket. Elsősorban az érzékszerveken át a test vágyaira próbál építeni, másodsorban a szellemi kíváncsiság, a "többlettudás" vágyára és csak harmadsorban a lelki tunyaságra, a figyelmetlenségre.
     Manapság általános támadásnak lehetünk elszenvedői és bizony igazak az Úr evangéliumi szavai, miszerint: "Ne hűtlenkedjetek, hanem tanúsítsatok mindenben igaz hűséget (Tit 2,10), amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, amíg el nem jövök! (Jel 2,25) Mert aki mindvégig kitart, az üdvözül. (Mt 10,22)"

Mit tegyünk tehát?
     Óvakodjunk a kíváncsiságtól és takarjuk el szemünket az újdonságokat kínáló írásoktól! Ne fürkésszük tovább azt, amitől az Egyház óva int! Legyünk hűek a Pápához és hallgassunk a krisztusi Egyházra! Ne ajánljunk másoknak olyat, amelyben magunk is bizonytalankodtunk kezdetben! Ne feledjük, hogy kezdeti kételyeinket nagy eséllyel az ördög füstje is elhomályosíthatta! Sokak hiszik magukat felvilágosultnak, holott a sötétség foglyai. Ne olvassuk a "nagyfigy" üzeneteket, mert ennek tartalma észrevétlenül megmételyezi, megkötözi a lelket és pusztulásba taszíthatja az érdeklődőket! A "nagyfigy" lélekromboló "hatásmechanizmusa" úgy működik, hogy OLVASSÁK! Nem lenne szabad még csak belenéznünk sem, mert felzaklat, meggyőző és fenyegetőző hangnemével érezhető módon hatalmába kerít, RENDKÍVŰL SÚLYOSAN FERTŐZŐ!!! Ne legyünk tehát kíváncsiak, mert még a legcsekélyebb kapcsolatfelvétel is "szellemi átvétellel" járhat! Alap kiindulásunk legyen mindig és mindenben az óvatosság! Nem lehetünk hiszékenyek, mert a lelkünk kárát vallja!

Olvassuk az Evangéliumot, mert csakis ebben ismerhetjük fel Isten Igaz Szavát!nagyfigy07287.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Magyarországon 1
BRUNO CORNACCHIOLA TOCADO.jpg     Bruno Cornacchiola a megtéréséről szívesen beszélt. Mondanivalója világos, őszinte és nyílt volt. A klérus meghívásainak mindig eleget tett, bíborosok, püspö-kök hívták meg szónoknak. Mélységesen meg-világosult lelkével és bensőséges ihletével meggyőzően védte a katolikus hitet. Soha nem támadólag beszélt, inkább derűsen, határozottan és következetesen. Olykor úgy tűnt fel, mintha nem is ő beszélne. A rózsafüzér nagy apostola volt, mindig hangsúlyozva, hogy imádkozása békét, megértést és szeretetet visz a családi otthonokba.
     Bruno egyházi meghívásra Bejrutban és Jeruzsálemben is tanúságot tett a Szent Szűz jelenése mellett.
Volt időközben Ausztriában, Svájcban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban és Ausztráliában is.
Bruno Cornacchoila 112.jpg     A Szűzanya országában – Magyarországon – kétszer is járt.
Először 1969-ben Cserháti püspök meghívására Pécsett tartott előadást, Budapesten járt, ahonnan Hévíz-Szentandrásra utazott, ahol részt vett a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepségén. Klempa_Sándor_Károly.jpgA szentelési szertartást Klempa Sándor püspöki adminisztrátor végezte.
     1974. májusában Varsádon vett részt a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepén. Íjjas József érsek jelenlétében Bruno Cornacchiola beszédet mondott. Az érsek a tömeg ünneplése közben boldogan ölelte meg korunk nagy megtérőjét. Ekkor járt Máriaremetén is. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 22
angeles-y-demonios13_3.jpg     Most pedig egy olyan tanúságtételt idézek, melyről egyesek azt állítják, hogy II. János Pál pápa íróasztalára is eljutott.
     Az eset Carmine de Filippis atya ördögűzése során történt  2002. december 17-én. Ezt írja: "Az ördögűzés szertartásnak vége felé jártam, amit már sokadszorra végeztem egy, a gonosz lélek által jó ideje megszállott női személyen, amikor az illető személy ‒ de nem az emberi teremtmény, hanem a szóban forgó szellem ‒ hirtelen, hangosan és nagyon határozottan imádkozni kezdte az Üdvözlégy Máriát, s aztán hozzátette:
‒ Hirdetnem kell, hirdetnem kell az ő dicsőségét, Máriáét. Kénytelen vagyok! Soha nem lennék képes kimondani a Nevét és azt sem, amit mondani fogok, ha nem kényszerítenének rá. Te, római fráter, mondd el, mondd el mindenkinek. Írd meg, írd meg a Pápának is, beszélj, beszélj, beszélj Róla, a leghatalmasabbról, aki mindig legyőz minket, mindig a segítségetekre siet, mindig megsemmisíti Belzebub terveit s a mi terveinket, hogy agyonnyomjon és tönkretegyen. Ott van nektek Ő, Mária, bárhova elmegy, állandóan, csakhogy támogasson és segítsen titeket. Egy hittel elimádkozott Üdvözlégy hatásosabb, mint számtalan rosszra vivő kisértésünk, pedig sokkal intenzívebben műveljük, mint eddig bármikor hogy ‒ különösen a mágusok és politikusok segítségével ‒ mindenhová halált és kárhozatot vigyünk. Írd le és mondd el mindenhol, hogy Ellene, akit ti Szep-lő-te-len-nek hívtok (hihetetlen erőfeszítésébe került a démonnak kimondania!), az én főnököm, sőt az egész Pokol sem tehet semmit...; és ezzel szemben sem tudtam semmit tenni itt, most pedig mennem kell...; s miért? Mert Ő és az anyja a segítségét kérték, s mert szeretik Őt ... Hívjátok segítségül, kérjétek őt ... beszéljetek Róla és imádkozzatok hozzá. ‒
     Végül, zaklatottabb hangon és erős izgatottsággal hozzátette:
‒ Ne essetek kétségbe! Ne essetek kétségbe! Ne essetek kétségbe! ‒
     Ekkor az illető személy szájából hangos kiáltások és rángatózások közepette fehér hab tört elő (ez gyakori jelenség ilyen esetekben), majd úgy nézett ki, mintha meghalt volna. Miután magához tért, csodálkozva kijelentette, hogy jól érzi magát, bár egy kissé fáradt. Mint mindig, most sem volt tudatában, mi történt vele az ördögűzés alatt. A démon, mondhatnám »felszólalásában«, feltárta a megszállottság miértjét és hogyanját is: bosszúból történt (egy sátáni szertartás alatt előzőleg) megrontott ital lenyelése révén, amiről az egyébként ártatlan személy mit sem sejtett. Az »üzenet«, nyilvánvalóan semmi újat nem tartalmazott! Mégis »élő« megerősítése volt az egyetlen szabaddá tevő és megmentő Igazságnak és Szeretetnek, tanúságtétel a »Kegyelemből Mindenható« Mária mellett."
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 201-202. oldalak nyomán.) (folyt.)medagliatt2.jpg

Szólj hozzá!

A szerkesztő előszava 2

    E sorok írójaként, 1983-ban került kezembe ez a kis remekmű, mely annyira megihletett, hogy megfogalmazódott bennem a „mindenkinek olvasnia kéne” lelkesítő vágya. Tekintve, hogy némi kapcsolatom volt az illegális könyvkiadás felé, igazában csak az anyagi finanszírozást mutatkozott kemény akadálynak, jóllehet abban az időben ez volt a kisebb gond!
    Egy ismerős atya − akinek elmondtam ötletem − lelohasztotta lelkesedésemet válaszával, miszerint „túl régies a hangvétele, különösen a rabszolgaság szóhasználata idegen a mai embernek!”
    A kiábrándító válasz, nem csillapította a kiadás gondolatát. Elolvastam tehát az egészet még egyszer és kijelöltem azokat a részeket, melyeket valóban „barokkosnak vagy rabszolgásnak” találtam. Aztán, egy óvatlan pillanatban ollóval és ragasztóval, „átmontíroztam” az egész könyvet, a kihagyások miatt „átpaginázva” az oldalakat. Így lett a 296 oldalból 236! A szöveganyagon azonban nem tudtam változtatni, és bizony nagy szó volt, hogy sikerült előszót szedetni az „új kiadás” elé. Abban az időben a szedés (szövegszerkesztés) a leginkább ellenőrzött terület volt a BM részéről, persze a nyomdászat sem kevésbé!
    Egy hónap alatt elkészültem az „új tördeléssel”, melyet a nyomdászok dicsértettel illettek! Higgye el a mai olvasó, hogy imádkozhattam untalan, mert bizony szó szerint a fejemmel játszottam, ráadásul családos tokeletes_maria-tisztelet.jpgemberként! Így, 1984-ben jelent meg ez a remekmű 1000 példányban. El kell mondanom, hogy a csodák sorozata történt e kis könyvecske kapcsán, a nyomtatásától kezdve, egészen a terjesztésig. És nem csak a pénz tekintetében, de a szép külcsíny és a tartós kivitel vonatkozásában is. (A gerince keresztbe lett megtűzve, ami kötészetileg nem szokás ugyan, de ragaszkodtam hozzá, hogy majdan a lapok szét ne essenek a sok-sok olvasástól!) Ez a naivitás, bizonyára elnéző anyai mosolyt fakasztott a Szűzanya oltalmazó tekintetén és bizonyára Szent Lajos is helyeslőn derült a gyermeki bizalmon. Az azonban bizonyos, hogy Ők tudták, én meg csak hittem, hogy eljön az az idő, amikor igenis nagy keletje lesz ennek a kis műnek és nem nevezhető majd bensőséges hívőnek az, akinek nem lapul a zsebében (még inkább a szívében) a Tökéletes Mária-tisztelet.
    Végül is két kiadásban, összesen 3000 példány került piacra, nagyrészt az akkor „volt Kordás nővérek” áldozatos kegytárgyárusítása folytán.
    Későbbi legális kiadások már az én szövegváltozatomat közölték. Talán most érett meg az idő, hogy némileg a stílus és mondatszerkezet is korrekción essen át, messzemenően elismerve Csávossy Elemér jezsuita atya korrekt fordítását. Korunk olvasói igénye a könnyen érthetőség felé hajlik, így helyenként a lényeget nem sértve egyszerűsítettem néhány nehézkesebb mondatot. A korrekciók természetesen mértéktartóak és akár figyelmetlenségből is, de nem terjed ki teljes a szöveganyagra. Fő szempontom volt a grignoni gondolatok épsége, mely e könyvecske igazi szépsége. 
Az előző kihagyások figyelmes újraértékelése eredményeként ez a kiadás (ahhoz képest) „bővített változat”. Hajdan, egy kicsit szigorúbb voltam. (folyt.)

Szólj hozzá!

Lépre ne menjetek!

1st_sun_of_advent_pic.jpg     Az Úr szavai az Evangéliumban: Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. (Kol 2,8) Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok a Krisztus', és sokakat félre fognak vezetni. (Mk 13,5) Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene. (Tit 1,10-11) Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik. (2Pét 2,2-3) Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek. (2Tim 4,3-4) Akkor, ha valaki azt mondja nektek: 'Íme, itt a Krisztus, íme, amott', ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek. (Mk 13,21-23)
     Azután így szólt tanítványaihoz:
     Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! (Lk 17,1-3) Izraelita férfiak, vigyázzatok mit tesztek ezekkel az emberekkel! (Apcsel 5,35)
(Papjaim) vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek... (Apcsel 20,28-30) Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. (1Kor 8,12) A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot (Jn 16,33). Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13) Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor szolgáljátok egymás és mindenki javát! Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. (1Tessz 5,15-18) Vigyázzatok testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, (...), nehogy közületek valakit is megkeményítsen a bűn csalárdsága. (Zsid 3,12-13) Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, cselekedjetek férfiasan és legyetek erősek. (1Kor 16,13) Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, az csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra! El ne veszítsétek, amit fáradozásotokkal elértetek, hogy teljes jutalmat kapjatok! (Jn 2,7-9) Ne akarjatok sokan tanítók lenni, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet veszünk magunkra. (Jak 3,1) Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek. (Jel 16,14) Az (antikrisztus) érkezését pedig – a sátán hatalmából – mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek. (2Tessz 2,9-10) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen... (1Pét 5,8-9) Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. (Jak 4,7)00_159_167_transp5931.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

XII. Piusz pápa hozzáállása
     Arra a mozgalomra, amivel a Kinyilatkoztatásbeli Szűz megbízta Cornacchiólát, 1948-ban XII. Piusz pápa áldását adta ARDITI di CHRISTO (Krisztus bátrai) címen. A Mozgalom fő célja az Egyház három sarkpontját védelmezni: a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, a Szeplőtelen Fogantatást és a pápaságot kívánja a frontális támadásokkal szemben védeni. A tagokat, a SACRI Társulat tagjait ünnepélyesen avatják fel: hitvallást tesznek, pap kezéből veszik át a feszületet és a rózsafüzért. Cornacchiola_Cancello_Grotta (1).jpg
     Szentírással a kezükben mennek a hitetlenek és az istentelek közé, hogy meggyőzzék őket a Katolikus Egyház igazságairól. Működésük eredményeképpen 1950-től ezrek térnek vissza nyilvánosan az Egyházba.
     1949. október 9-én egy rózsafüzér zarándoklat alkalmával Bruno Cornacchiolát személyesen fogadta XII. Pius Pápa. A Szentatya beszélgetést kezdeményezett Brunóval, aki könnyezve mesélte el megtérésének történetét és ajándékként két dolgot nyújtotta át a Szentatyának e szavakkal: »ez a protestáns Bibliám, amelyet hibásan értelmeztem – és ezáltal sok lelket öltem meg, ez pedig az a tőr amelyre révéstem: „Halál a pápára”« – és sírva kért megbocsátást, hiszen ezzel a tőrrel kívánta megölni a Szentatyát. A Szentatya megáldotta Brunót és mosolyogva így szólt: „Ily módon adtál volna még egy mártírt az Egyháznak, most pedig Krisztusnak még egy győzelmet a szeretetben.” (folyt.köv.) (Bruno ajándékát, lásd alább!)3Fontane05.jpgcornacchiola-coltello.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 21
angeles-y-demonios13_3.jpg     Az ördögűzések alatt Cipriano atya egy napon így szólt: "Tudni szeretném, melyek a sátánnal kötött szövetség főbb pontjai. S bár a démon nem akart válaszolni, mégis rákényszerült:
‒ Esküvel ünnepélyesen megtagadni a Keresztséget, az Oltáriszentségbe vetett hitet, az engedelmességet Isten iránt és igent mondani a Sátánnak, Lucifernek és Belzebubnak. Elutasítani Szűz Máriát. ‒
     A pap azonnal kérte a jelenlevőket, hogy imádkozzák el a Salve Regina-t, mire a gonosz lélek még hozzátette:
‒ Elutasítani a szentségeket. ‒
Cipriano atya: "Ezek szerint minden szépet, amink csak van, ünnepélyesen meg kell tagadni". A démon újult dühvel folytatta:
‒ Lábbal kell tiporni a keresztet. ‒
     Erre a pap így felelt: "Éljen Jézus, a Megfeszített". S a jelenlevőkkel többször is elismételtette ezt az imát.
Msgr Ferruccio Sutto meséli, hogy amikor egy alkalommal az ördögűzés latin és olasz szövegét, illetve a Szűzanya segítségül hívását váltogatva végezte egy megszállott női személyen a szertartást, az ördög így reagált rajta keresztül:
‒ Azt ott [Máriát] hagyd békén... mi köze Neki hozzá? ... ne mondd ki a nevét! ‒
     Mivel az ördögűző tudta, milyen bosszúságot okoz a démonnak, ha a Szűzanyáról hall, így bosszantotta: "Ha a Szűzanya neve Mária, te miért mondod mindig »Az ott«, amikor róla beszélsz ahelyett, hogy nevén neveznéd és Máriának szólítanád?" Az ördög, dühödt válaszában nyersen és durva kifejezéssel reagált:
‒ Mert ez a név égeti a számat! ‒
     Mi a gondod vele ‒ kérdezett rá az atya, nemde mindig a Pokol tüzében égsz? Ismét dühödt és pimasz válasz érkezett:
‒ Igen, de az ő neve jobban éget. ‒
     Az ördögűző meghökkent, miszerint Mária neve az ördög számára égetőbb, mint a Pokol tüze, detovább kérdezett: "Mit vált ki bennetek, ha ismételten halljátok, hogy buzgón kiejtik Mária nevét?" Az ördög, szinte kirobbant:
‒ Ez a név rettegésben tartja a Poklot! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 197-199. oldalak nyomán.) (folyt.)medaille-miraculeuse1_1.jpg

Szólj hozzá!

27.
április

tibor.  |  Szólj hozzá!

1-95kilenced_cim_535.jpgA Szent Család, mint követendő példa

     Míg Ádám és Éva házassága a bűn forrásává vált, amely elárasztotta a földet; Mária és József házassága azt a csúcspontot jelenti, ahonnan a szentség szétárad az egész világra. Üdvösségünk szerzője ezzel a szűzi és 2b2941de_300.jpgszent szövetséggel indította el megmentésünk művét, hogy megtisztuljon és megszentelődjék a család, a szeretet szentélye és az élet bölcsője. A házasság lényege és hivatása, hogy földi visszatükröződése legyen a Szentháromságnak. Példája legyenek Isten jóságának, amiként Krisztus szereti az ő Egyházát, a jegyesét. Ezért a Szent Család, vagyis az első „családegyház” életének kell tükröződnie minden keresztény családban. 

A Szent Család fölöslegesen nem beszélt. A szeretet és a kölcsönös szolgálat átható szent csöndje hatotta át a názáreti házat. Mária és József minden figyelmét és tettét, fiukra összpontosította. Figyelték tetteit, gesztusait kéréseit. A Szűzanyának a legkevésbé sem kellett úm. megértenie Fia “dolgait”, mert szívükben szinte egyek voltak! Jézus minden cselekedete és szava átjutott Anyja lelkébe, és ő mélyen megőrizte szívében (Lk 2, 51). És ebben is társ volt József, minden családfenntartó szerepében. Tehát csend volt Jézus környezetében, mert tudjuk, hogy Isten csendes.

Isten titokzatos rendelése szerint a Megtestesült Istenfiú családban nevelkedett. A Szent Család ennek következtében őskép és minta valamennyi keresztény család számára.

„Ez utolérhetetlen módon érvényesült Szent Józsefben, Urunk, Jézus Krisztus nevelőatyjában, a világ Királynőjének és az angyalok Úrnőjének igaz jegyesében, akit az örök Atya arra választott ki, hogy az ő két legértékesebb kincsének, tudniillik saját Fiának, valamint Máriának, jegyesének hűséges gondozója és őre legyen. Szent József ezt a feladatot a lehető leghűségesebben teljesítette. Ezért szól hozzá így az Úr: Te hűséges, derék szolga, menj be Urad örömébe! (Mt 25, 21)” (Szienai Szent Bernát)

XIII. Leó pápa már száz évvel ezelőtt felszólította a katolikus világot, hogy kérje és szüntelenül esdje Szent Józsefnek, az egyetemes Egyház védőszentjének oltalmát.

A Quamquam pluries kezdetű enciklikában arra az „atyai szeretetre” hivatkozott, amellyel József a „gyermek Jézust szerette” és „a Szent Családot gondosan őrizte”. Szent József oltalmára bízta azt a drága örökséget, amelyet „Jézus Krisztus a vére árán szerzett”, oltalmat kérve azokkal szemben, akik az emberi családot szüntelenül fenyegetik. 

6. NAP 

Bevezető ima: Köszöntünk téged József, akit az isteni kegyelem betöltött. A Megváltó a te karjaidban pihent és láthattad növekedését. Áldott vagy te a férfiak között és áldott a te szűzi jegyesed isteni Gyermeke, Jézus. Szent József, az isteni Fiúnak atyja, imádkozz értünk családi békénk és munkahelyi gondjaink közepette, oltalmazz minket az alattomos járványoktól, egészen életünk végéig, és légy mellettünk halálunk óráján. Ámen.

Napi ima: Szent József, pártfogó a betegségben – Szent József, rád bízzuk betegeinket. Segíts nekünk, hogy megpróbáltatás és betegség idején ne roskadjunk önmagunkba, s ne keseredjünk el. Bátoríts minket, hogy megnyíljunk az Atya akaratának befogadására a nyolc boldogság útján.

Üdvözlégy és Miatyánk

szent_csalad_3_535.jpg

Szólj hozzá!

27.
április

tibor.  |  Szólj hozzá!

Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért (Az eredeti mű Regreso de la Muerte – Bogota, Kolumbia) A kolumbiai fogorvosnő Dr. Gloria Polo Ortiz, sikeres, és a társasági életben is elismert asszony volt. Váratlan balesete után felismerte, hogy az élet több mint pénz, siker és szórakozás.gloria-polo_1.jpg 

A személyes tanúságtétel

Nagy öröm, hogy megoszthatom azt az ajándékot, amit Isten adott nekem. Amit elmondok, 1995. május 5-én a Bogotai Nemzeti Egyetemnél történt, délután 16,30 körül.

Fogorvos vagyok. Én és 23 éves unokaöcsém, aki szintén fogorvos, a disszertációnkon dolgoztunk. Ezen az esős pénteki napon együtt mentem vele és férjemmel a fogorvosi fakultásra, hogy elhozzuk a szükséges könyveket.

Csak egy esernyő volt nálunk, ezért unokaöcsémmel szorosan egymás mellett mentünk. Férjemen vízhatlan kabát volt, és közvetlen a könyvtár fala mellett haladt. Mi pedig, hol az egyik, hol a másik oldalon haladtunk, hogy kikerüljük a tócsákat. Egy fasor közelébe értünk, ahol belénk csapott egy villám, ami olyan erős volt, hogy unokaöcsém ott a helyszínen azonnal meghalt.

Fiatal és mélyen vallásos volt, különösen a kis Jézust tisztelte. Nyakában egy kvarckristályba helyezett Kisjézus képet viselt. A törvényszéki szakemberek azt mondták, hogy a villámot a kvarckristály vonzotta. A villám közvetlenül a szívébe hatolt. Azonnal leállt a szíve. Belső szervei a magas feszültség következtében elégtek, aztán a villám a lábán keresztül távozott a testéből. Az újraélesztési kísérletek eredménytelenek maradtak. Teste külsején nem voltak égési nyomok láthatók.

Engem a karomon keresztül ért a villám, külsőleg is és belsőleg is megégett a testem. Most látható felépült testemet, Isten irgalmának köszönhetem. Ez a mi jóságos és mindennél jobban szerető Istenünk kegyelmének a bizonyítéka.

A hatalmas erejű villám elégetett rajtam minden húst, a mellem is eltűnt, különösen bal oldalamon. Bordáim, hasam, altestem, lábaim és a májam is elszenesedett.

Jobb lábamon keresztül távozott belőlem a villám. A vesém, tüdőm és a petefészkem is erősen megégett. Sajnos, spirállal védekeztem a gyermekáldás ellen, s ennek réz anyaga jól vezeti az elektromosságot. Ezért égett úgy meg a petefészkem. Oly kicsi lett, mint két összeszáradt szőlőszem.

Leállt a szívem és gyakorlatilag teljesen élettelen voltam. Testem rángott és vibrált, és mivel nedves talaj elektromos töltés alatt volt, ezért abban a pillanatban senki nem tudott segítségemre sietni. Hozzám érni hosszú ideig szinte lehetetlen volt.

akit_villamcsapas_ert_ujsagcikk.jpg

Szólj hozzá!

Csalárd eszmék, hamis üzenetek

derechos_humanos2.jpg     Hova is jutott a keresztény Európa? Valamikor a reneszánsz idején elindult egy me-rész és gondolkodásra késztető – de szilárdan istenhívő – folyamat. Ez, sajnos olyan nagy-szerű szellemek révén siklott félre, mint Eras-mus, Luther, Zwingli, Kálvin – és lám – bele is torkollott abba az isten-telen felvilágosult XVIII. századba, mely a legis-tentelenebb, legvéresebb forradalmat szülte meg, ennek ellenére (máig ünnepelve) “Nagynak” nevezik. Teljesen abszurd, hogy ezt a kort a felvilágosodás korának kell neveznünk, holott soha nem köszöntött akkora sötétség a világra, mint épp a “felvilágosodás” által! A felvilágosodás "fénye", Lucifertől a "fényhordozótól" nyeri hamis ragyogását! Józan ész ide, ráció oda, ettől kezdve a szavakat (az addig egyértelmű) fogalmakat sorra megmásították, annak szabadosságával, hogy nem lehet semmi tabu, sem pedig dogma a vizsgálódó értelem előtt! Így aztán a józan gondolkodónak már körültekintőbben kellett minden igazságot értelmeznie, hangoztatnia. Érdekes, hogy a kezdetben lelkendezve hirdetett "szólásszabadságba", valahol mára törés állt be. Egyfelől egyirányú lett, Pl. szabad az Egyházat, a nemzetet gyalázni, másfelől meg léteznek határozott tabuk, amelyeket sem megkérdőjelezni, vitává tenni nem szabad, mert komoly retorziót vonhat maga után. 
      A szabadosságban tobzódó új világrend fiait, egyetlen iránymutató közös szándék egyesíti, hogy gyengítsék az egyéni – a lelkiismeret által szabályozott – öntudatot, a nemzettudatot és hiteltelenítsék (lerombolják) a Katolikus Egyházat! (És ami a legérdekesebb, ezen igyekezetet sem illik észre venni, pláne szóvá tenni!)
Korunkban, amikor az internetnek köszönhetően minden ismeret és titok gyorsan fényre kerül, az ezt hitelteleníteni kívánók részéről két új taktika került bevezetésre. Egyfelől az igazság vélelmét „összeesküvés elméletnek” minősítik, másfelől teljesen hamis összeesküvés elméleteket dobnak a köztudatba! Ilyenek a manipulált hírek, a rágalmak, a kiszivárogtatott, késleltetett vagy felnagyított információk, a hamis üzenetek és az áltudományos hírek terjesztése is! (Ilyenek Pl. fehérjeláncot találtak a Marson = persze tudományos cáfolatot nyert; ilyen a nagyfigyelmeztetés.com = a helyi püspök kivizsgáltatta és elítélte; ilyen volt a XVI. Benedek pápa elleni esedékes per = az ellenkezője sem volt igaz; Jézus vérének vizsgálata /Ron Wyatt/ = abszolút szamárság, stb) 
      Tisztelt Olvasóm! Tudnunk kell, hogy a sátán is ad hatalmat híveinek. Ő a hazugság és a megtévesztés atyja, így olykor e hatalmak (adományok) birtokosai nem fogják fel azonnal, honnan származik a képességük, mert túlontúl boldogok az "ingyenes" adományokkal. Így előfordulhat, hogy valakinek jóstehetsége van, mások, ha kapnak egy fehér lapot és egy tollat a kezükbe, több kötetnyi üzenetet írnak mintegy diktálásra maguktól (?). Általánosan elterjedt, hogy bizonyos emberek „hangot” hallanak, amely olykor imádságokat sugall, máskor egészen más dolgokat. (…) Vajon mi a forrása ezeknek a sajátos adományoknak? Talán a Szentlélek karizmái volnának? Vagy talán ördögi eredetűek? (vö. D.G. AMORTH, Egy ördögűző tapasztalatai /A sátán adományai/ ECCLESIA 2005)
     Ne féljünk tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. (...) Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani... (vö. Mt 10,26-28) Keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, arra világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. (Ef 5,10-14) Ami pedig túlontúl szépnek látszó, aziránt legyetek óvatosak!home_final2.jpg 

Szólj hozzá!

Montforti Grignon Szent Lajos

A TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET
Csávossy Elemér SJ fordítása nyomán,
stilizálta és szerkesztette Begyik Tibor OCDS

Szerkesztői előszava 1

szuz_maria_titka.jpg    Montforti Grignon Szent Lajos (1673-1716) Értekezés a tökéletes Mária-tiszteletről szóló művét 1714-ben írta. Valamennyi írása, szerzőjével együtt folytonos üldöztetésnek volt kitéve és életében egyik sem jelenhetett meg. Írásai különösen nagy veszélynek voltak kitéve a Véres Francia Forradalom idején, amikor is a Saint Laurent sur Sèvre-i kolostor padlására menekítették.
    1842. áprilisában egy apáca épp a padlásra vitt néhány szükségtelen holmit, amikor az egyik porlepte ládából – legnagyobb riadalmára – hangot hallott: „Engedjetek ki!” A nővér, lélekszakadva rohant az elöljárójához, aki többedmagával, kétségek közt ment fel a padlásra. A ládából azonban újfent elhangzott a grignon_altal_faragott_szobor.jpgsegélykérés, mire szívdobogva felfeszítették. A szentünk által faragott gyönyörű festett máriaszobor volt benne, karján a Kisjézussal. Ezt követően a főnöknő lakatost hivatott, az ott lévő többi láda kinyittatására, s ekkor találtak rá alapító atyjuk Montforti Grignon Szent Lajos elveszettnek hitt ezen kézirataira! Írója, maga is pont ekként jövendölte meg: „hány ragadozó állat jön majd nagy dühvel, hogy ördögi fogaikkal szétszakítsák ezt a kis iratot és azt, akit annak megfogalmazására a Szentlélek felhasznált, vagy legalább, hogy valamely ládának elrejtettségébe és hallgatagságába temessék, nehogy nyilvánosságra jusson.” (ld 114)
    E csodálatos kézirat 126 évig hevert egy poros ládában, elzárva a világtól, de talán épp a legjobbkor került napvilágra, hiszen 1830-ban a Csodásérem megjelenésével elkezdődött az a Mária Korszak, melyhez a grignoni mű lett a vezérkönyv. E jelző méltán illeti ezt az értekezést, mert lapjain a legnagyobb Mária-tisztelőket idézi az egyházatyákon túl, Szent Bernátot, Szent Domonkost, Alan de Rupét, Szent Bonaventurát stb.
    1862-ben F. William Faber teológiai professzor így méltatta Grignon Szent Lajost és műveit:  „Szentbeszédei, írásai, értekezései jövendölések, előre láttatják az Egyház végső dolgait (…) A Szentlélek örvendeztessen meg minket, az Egyház dicső kora eljövetelének meggyorsításával, amely Mária kora lesz!”* (*Mária Kora c. folyóirat 99/4. szám)
    Hazánkban 1930; 1939 és 1944-ben jelent meg a Szalézi Művek kiadásában, majd ezt követően 1984- és 1987-ben szamizdatként. Legális kinyomatása csak a 90-es években valósult meg egy érdi plébánia-, valamint 2000 után a Pax esztergomi kiadó részéről. (folyt.)

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

(folytatás)
     1956 májusában a kapott területet körülkerítették. A barlang elé ideiglenes kápolna és fedett imaterem épült és egy otthon a ferences atyák számára, akik a barlangra vonatkozó emléktárgyakat és írásokat őrzik.CELEBRAÇÃO GRUTA DE TRE FONTANA.jpg
     1980. április 12-én, pontosan harminc évvel az első megjelenés után, több mint háromezer ember volt tanúja a Tre Fontane-i napcsodának. A Nap 30 percig „forgott”. Ezt a csodát a Szűzanya öt hónappal előtte már jelezte, megjelenve Brunonak. A tanúk láthatták, ahogy a Nap a jelenések barlangja felett „függött”, elkezdett forogni egy M betűt formázva, s csillagok és egy változó fényű ragyogás vette körül. Egy idő után az M betű egy „IHS” feliratú Szentostyává alakult át, valamint később még Jézus és Mária alakja is megjelent – a Napbaöltözött Asszonyé –, aki az emberek közül elsőként vétetett fel testestül-lelkestül a Mennybe, és részesül Isten Szentháromságos életében. 

     A Szent Szűz 1982. február 23-án ismét megjelent Brunonak és beszélt neki a II. János Pál pápa ellen készülő következő merényletről.
Ez a jövendölés 1982. május 12-én következett be Fatimában – amikor is sikerült meghiúsítani a Szentatya elleni merényletet. Tre Fontaneben a „Napcsoda” többször is megismétlődött, többek között 1982. május 12-én, utoljára pedig 2006. április 12-én. Egy szemtanú, Daria P. így írja le a jelenséget: „A Tre Fontane–i kegyhelyen, a szentmise után Genovából kaptunk egy telefont, melyben megkérdezték: »Láttátok a Napot?«. Kimentünk a teraszra, ahonnan teljesen jól volt látható a Nap. Forgott, egyre csak változtatva színeit, s volt benne zöld, fehér, rózsaszín. Időnként a fehér szentostyához volt hasonló. Úgy lüktetett, mint egy szív. A jelenség kb. 20 percig tartott és nagy lelki örömöt s megnyugvást adott számunkra.”
grotta4.jpg     1982-ben megépült az új kápolna.
     1987. április 12-én a Szűzanya megjelenésének 40. évfordulóján Ugo Poletti bíboros tartott szentmisét.
     1997-ben, II. János Pál pápa megerősítette e hely nevét: „A Harmadik Évezred Tre Fontane-i Szűz Máriája” névre.
     A Tre Fantane-i barlang, mára igazi szentély. Még az Osservatore Romano, a Szentszék hivatalos lapja is a legismertebb Mária-kegyhelyek közé sorolta.Tre_Fontane_Roma_fc28.jpg
     A jelenés óta a barlangnak olykor liliom illata van. A Szent Szűz ígérete szerint „a bűnnek földjével rendkívüli csodákat művelek a hitetlenek megtérítése érdekében” ‒ és íme, valóra is vált, mert amint Lourdes-ban a forrás vize, úgy Tre Fontane-ben a bűn szennyezte föld révén műveli Isten a csodákat az Istenanya közbenjárására, aki itt önmagát a kinyilatkoztatás által megjövendölt és az angyali üzenet által üdvözölt Szűznek mondja. (Iz 7,14 - Lk 1,26-38)
     A Tre Fontane-i jelenésről eddig több mint 300 könyv jelent meg. Az 1960-as évek végén jelent meg az első olyan püspöki körlevél, amely bejelentette, hogy Olaszországban templom épül a Kinyilatkoztatásbeli Szűz tiszteletére. (folyt.köv.)Roma  2013 080.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 20
angeles-y-demonios13_3.jpg     Cipriano De Meo atya egy másik könyvében, melynek címe: Il servi di Dio padre Matteo da Agnone, cappuccino (1563-1616) e il suo carisma di esorcista [Isten Szolgája Matteo da Agnone kapucinus atya (1563-1616) és ördögűzői karizmája], a további tapasztalatokról számol be:
     Egy nap, még az ördögűzés megkezdése előtt kértem a személyt, hogy lélekben menjünk el a barlanghoz és kérjük hitünk növekedését. Ezt mondtam: "Milyen csodaszép voltál, ó Mária, amikor megjelentél Bernadettnek".      A démon idegesen felkiált:
‒ Ki mondta neked, hogy szép volt? ‒
Az ördögűző: "Szent Bernadette mondta, s nem is lehetett más, csak szép". Erre az ördög:
‒ Rettenetes volt, mindent fényt borított, undorító, az alázata miatt soha nem bírtam elviselni! ‒
     Cipriano atya így válaszolt: "Te a gőgöd miatt lettél ilyen szánalmas, míg ő, alázatának köszönhetően, Isten Anyának magasztos szerepét kapta, ezért Őt kérem, fényével vakítsa meg ezt a szellemet". A démon rögvest nagy undort mutatott.
‒ Te átkozott, képtelen vagyok ránézni, nem bírom elviselni, könyörögve kérlek. ‒
     Egy másik alkalommal, mivel az előző napokban a pap nem érezte jól magát, ördögűzés közben ezt mondta: "A Szűzanyának ajánlom e napok szenvedéseit". A démon, dühösen és hangosan felkiáltott:
‒ Mihez is kezdene Mária a te átkozott szenvedéseiddel? Miért csinálod ezt? ‒
     Az atya válasza: "Ő tudja, mihez kezdjen vele"! A démon, még mindig ingerülten:
‒ Ne adj szabad kezet neki. ‒
     A pap: "Mindig szabad keze van, a legkisebb szenvedéseimet is felajánlom Neki". Az ördög:
‒ Épp ez nem tetszik. Az ott [Mária] mindent tönkretesz nekem.‒ [arra utal, hogy a Szűzanya a felajánlott szenvedéseket a lelkek javára fordítja].
     Cipriano atya újra elimádkozta az Üdvözlégy Máriát és a gonosz panaszkodva kérlelte:
‒ Ne hívjad, hagyd abba, fájdalmat okozol. ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 195-197. oldalak nyomán.) (folyt.)img_0531_filtered_cop_1.jpg


Szólj hozzá!

26.
április

tibor.  |  Szólj hozzá!

az_ars-i_plebanos_elete4_535.jpg„Egy napon, mégis pap leszel!” 

     Vianney Szent Jánosnak, a szemináriumból való eltanácsolása volt éle­tének legkeservesebb megpróbáltatása. Később, ha beszélt is nyomorúságairól, de az elbocsátásról soha­sem emlékezett meg.

Iskolatársai közül sokan szomorkodtak, látva amint elhagyta a szemináriumot.

Most mihez kezdjen? A szentély ajtaja bezárult előtte. Térjen vissza a világba ő, akinek csak egy vágya volt: magát Isten szolgálatára adni? Már-le-saint-cure-ars-046_280.jpgmár arra gondolt, hogy elmegy szerzetesnek, de néhány napra mégis az Écully-i plébániára tért vissza.

Balley plébános szívére ölelte, és meghallgatta sírva elmondott keservét. Az atya biztosította védencét, hogy legyen nyugodt lelkében, mert a Jóisten őt az oltár szolgálatára szemelte ki, és nem szabad feladnia!

Tanító és tanítvány, az együtt imádkozás után, újra a könyv le-saint-cure-ars-045_280_1.jpgfölé hajolt. A szertartáskönyv ismét előkerült­, s Balley plébános felváltva használta a latin és a francianyelvet, hogy Jean-Marie legalább a lényegesebb tudnivalókat tudja értelmezni az Egyház nyelvén! A Szentlélek, aki benne lako­zott, majd kitölti az üregeket, pótolja a hiányt. De miként fog ez megtörténi?

Szerencsére jámborsága ébren tartotta benne a bizalmat, és maga a jó Isten sietett a segítségére. „Amikor tanultam ­beszélte később, a tanácstalanság levert engem, de lelki szemeimmel még most is látom azt a helyet Écully-ben, ahol mintha a fülembe súgták volna: Menj, légy nyugodt, egy napon pap leszel!”

Eközben a szentelés ideje közelgett, s ehhez a kánoni vizs­gálat május végén kezdődött: Balley plébános megkockáztatta a szerencsét, és tanítványát a vizsgára bocsátotta. Az egyházmegyének nagy szüksége volt papokra. A jelölt 29. életé­vébe lépett, tonzórája már 3 év óta volt, és ideje volt hogy legalább a kisebb rendeket felvegye. Elégséges ok volt ez arra, hogy tovább ne késlekedjen.

Így alig 3 hónap múltával, Vianney ismét megjelent növendéktársai körében, akik felettébb örültek a viszontlátásnak. Az utolsóként várt a sorára. Miután belépett a terembe, maga előtt láthatta a vizsgabizottságot, Bochard kanonok-érseki helynökkel, és a Lyon-i egyházmegye legtu­dósabb tagjaival. A jelölt azonban kiesett az összeszedettségéből, amint a latin kérdéseket feltették, zavarában tökéletlen feleleteket adott.

A vizsgáló bizottság teljesen elhűlt. Balley plébános tudását és kép­zettségét ismerték, amiként elismerő szavait is, melyekkel tanít­ványa kitartását s jámborságát magasztalta. Mit tegyenek?

Véglegesen utasítsák-e el ezt a jóindulatú ifjút, vagy halasszák ké­sőbbre a vizsgát? Nos, hogy a nehéz esetben a felelősséget elhárítsák magukról, jobbnak találták ha úgy határoznak, hogy Vianney szabadon kérhesse fölvételét más egyházmegyébe, ha vala­mely püspök beleegyezik a fölvételébe.

Még aznap este visszatért Jean-Marie az Écully-i plébá­niára. Balley le-saint-cure-ars-047_280.jpgplébános látta a veszedelmet. Másnap Lyon-ba sietett. Mindenekelőtt annak a lelkésznek tanácsát kérte ki, aki­nél Vianney Jean-Marie első gyónását végezte és aki először megáldoztatta. Groboz, aki időközben az érsekség első titkára lett, elkísérte Balley plébánost annak a helynöknek a hivatali helyiségébe, aki előző nap Vianney-it vizsgáztatta. Az Écully-i lelkipásztor megismételte növendéke dicsé­retét, aki talán a legkevésbé képzett, de egyike a legerényesebbnek a Lyon-i szeminaristák közül, Groboz is előnyösen vélekedett róla. Bochard érseki helynök engedett a kérésnek s megígérte, hogy az ügyet tanulmányozza. Majd Balley plébános ismételt kérésére beleegyezett, hogy másnap az Écully-i plébániára megy a nagyszeminárium igazgatójával.

A jó­indulat láttára másnap Jean-Marie bátrabb lett s nagyon jól felelt a feltett kérdésekre, a vizsgáztatók pedig ‒ szinte meglepve ‒, nagyon meg voltak elégedve a feleletekkel. (Források a 2. részben!) (Folyt.)

Szólj hozzá!

De miért is kell imádkoznunk?
babypray2.jpg     Mert az ember, test és lélek! Ha csak a testnek tulajdonítunk elsőbbséget, elsorvad a lélek, tehát a lelketlenség fog felülkerekedni! Ez a "féloldalasság", korunk és világszemléletünk betegsége.
     "Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. (...) imádkozzatok tehát egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése." (Jak 13-16)
     "Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!" (Fil 4,6)
"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Mt 26,41)
     "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel." (1Tim 2,1-3) "Azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Mt 5,44)
     "Testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié." (2Tessz 3,1-2)
     Nehogy aztán csak az óvóhelyen, vagy a végső veszélyek közt kezdjetek el imádkozni!
Sőt! "Szüntelenül imádkozzatok" (1Tessz 5,17) a békéért, egymásért, a szeretet diadalmaskodásáért a világban! Ehhez pedig különös hangsúllyal bír a közösségi ima! "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) A közös imádság, fokozott hatással van másokra is, megérinti a lelküket, összeköti őket, és közösséget alkot egy szívvé-lélekké. A közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik!
     Ne vegye a kedves Olvasó "Móricka-komplexusnak", de megint csak a Szeretetláng lelkiséggel példálódzhatom! A Szűzanya ugyanis kiemelkedő szerepet tulajdonít a családi közös ima hatékonyságának!
A Lelki Naplóban kért heti engesztelő szentóra megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit az Istenanya ajánl azoknak, akik figyelnek rá. Csakis így valósulhat meg az a béke, melyet az emberiség annyira vár! Erre kaptunk útmutatást Fatimában. Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: "Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" (FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006 . 127-128.)

(folyt.)ima_praying_hands_2.JPG

De miért is kell imádkoznunk?
babypray2.jpg     Mert az ember, test és lélek! Ha csak a testnek tulajdonítunk elsőbbséget, elsorvad a lélek, tehát a lelketlenség fog felülkerekedni! Ez a "féloldalasság", korunk és világszemléletünk betegsége.
     "Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. (...) imádkozzatok tehát egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése." (Jak 13-16)
     "Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!" (Fil 4,6)
"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Mt 26,41)
     "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel." (1Tim 2,1-3) "Azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Mt 5,44)
     "Testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié." (2Tessz 3,1-2)
     Nehogy aztán csak az óvóhelyen, vagy a végső veszélyek közt kezdjetek el imádkozni!
Sőt! "Szüntelenül imádkozzatok" (1Tessz 5,17) a békéért, egymásért, a szeretet diadalmaskodásáért a világban! Ehhez pedig különös hangsúllyal bír a közösségi ima! "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) A közös imádság, fokozott hatással van másokra is, megérinti a lelküket, összeköti őket, és közösséget alkot egy szívvé-lélekké. A közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik!
     Ne vegye a kedves Olvasó "Móricka-komplexusnak", de megint csak a Szeretetláng lelkiséggel példálódzhatom! A Szűzanya ugyanis kiemelkedő szerepet tulajdonít a családi közös ima hatékonyságának!
A Lelki Naplóban kért heti engesztelő szentóra megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit az Istenanya ajánl azoknak, akik figyelnek rá. Csakis így valósulhat meg az a béke, melyet az emberiség annyira vár! Erre kaptunk útmutatást Fatimában. Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: "Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" (FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006 . 127-128.)

(folyt.)ima_praying_hands_2.JPG

De miért is kell imádkoznunk?
babypray2.jpg     Mert az ember, test és lélek! Ha csak a testnek tulajdonítunk elsőbbséget, elsorvad a lélek, tehát a lelketlenség fog felülkerekedni! Ez a "féloldalasság", korunk és világszemléletünk betegsége.
     "Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. (...) imádkozzatok tehát egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése." (Jak 13-16)
     "Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!" (Fil 4,6)
"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Mt 26,41)
     "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel." (1Tim 2,1-3) "Azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Mt 5,44)
     "Testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié." (2Tessz 3,1-2)
     Nehogy aztán csak az óvóhelyen, vagy a végső veszélyek közt kezdjetek el imádkozni!
Sőt! "Szüntelenül imádkozzatok" (1Tessz 5,17) a békéért, egymásért, a szeretet diadalmaskodásáért a világban! Ehhez pedig különös hangsúllyal bír a közösségi ima! "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) A közös imádság, fokozott hatással van másokra is, megérinti a lelküket, összeköti őket, és közösséget alkot egy szívvé-lélekké. A közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik!
     Ne vegye a kedves Olvasó "Móricka-komplexusnak", de megint csak a Szeretetláng lelkiséggel példálódzhatom! A Szűzanya ugyanis kiemelkedő szerepet tulajdonít a családi közös ima hatékonyságának!
A Lelki Naplóban kért heti engesztelő szentóra megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit az Istenanya ajánl azoknak, akik figyelnek rá. Csakis így valósulhat meg az a béke, melyet az emberiség annyira vár! Erre kaptunk útmutatást Fatimában. Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: "Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" (FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006 . 127-128.)

(folyt.)ima_praying_hands_2.JPG

De miért is kell imádkoznunk?
babypray2.jpg     Mert az ember, test és lélek! Ha csak a testnek tulajdonítunk elsőbbséget, elsorvad a lélek, tehát a lelketlenség fog felülkerekedni! Ez a "féloldalasság", korunk és világszemléletünk betegsége.
     "Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. (...) imádkozzatok tehát egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése." (Jak 13-16)
     "Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!" (Fil 4,6)
"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Mt 26,41)
     "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel." (1Tim 2,1-3) "Azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Mt 5,44)
     "Testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié." (2Tessz 3,1-2)
     Nehogy aztán csak az óvóhelyen, vagy a végső veszélyek közt kezdjetek el imádkozni!
Sőt! "Szüntelenül imádkozzatok" (1Tessz 5,17) a békéért, egymásért, a szeretet diadalmaskodásáért a világban! Ehhez pedig különös hangsúllyal bír a közösségi ima! "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) A közös imádság, fokozott hatással van másokra is, megérinti a lelküket, összeköti őket, és közösséget alkot egy szívvé-lélekké. A közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik!
     Ne vegye a kedves Olvasó "Móricka-komplexusnak", de megint csak a Szeretetláng lelkiséggel példálódzhatom! A Szűzanya ugyanis kiemelkedő szerepet tulajdonít a családi közös ima hatékonyságának!
A Lelki Naplóban kért heti engesztelő szentóra megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit az Istenanya ajánl azoknak, akik figyelnek rá. Csakis így valósulhat meg az a béke, melyet az emberiség annyira vár! Erre kaptunk útmutatást Fatimában. Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: "Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" (FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006 . 127-128.)

(folyt.)ima_praying_hands_2.JPG

De miért is kell imádkoznunk?
babypray2.jpg     Mert az ember, test és lélek! Ha csak a testnek tulajdonítunk elsőbbséget, elsorvad a lélek, tehát a lelketlenség fog felülkerekedni! Ez a "féloldalasság", korunk és világszemléletünk betegsége.
     "Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. (...) imádkozzatok tehát egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése." (Jak 13-16)
     "Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!" (Fil 4,6)
"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Mt 26,41)
     "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel." (1Tim 2,1-3) "Azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Mt 5,44)
     "Testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié." (2Tessz 3,1-2)
     Nehogy aztán csak az óvóhelyen, vagy a végső veszélyek közt kezdjetek el imádkozni!
Sőt! "Szüntelenül imádkozzatok" (1Tessz 5,17) a békéért, egymásért, a szeretet diadalmaskodásáért a világban! Ehhez pedig különös hangsúllyal bír a közösségi ima! "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) A közös imádság, fokozott hatással van másokra is, megérinti a lelküket, összeköti őket, és közösséget alkot egy szívvé-lélekké. A közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik!
     Ne vegye a kedves Olvasó "Móricka-komplexusnak", de megint csak a Szeretetláng lelkiséggel példálódzhatom! A Szűzanya ugyanis kiemelkedő szerepet tulajdonít a családi közös ima hatékonyságának!
A Lelki Naplóban kért heti engesztelő szentóra megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit az Istenanya ajánl azoknak, akik figyelnek rá. Csakis így valósulhat meg az a béke, melyet az emberiség annyira vár! Erre kaptunk útmutatást Fatimában. Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: "Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" (FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006 . 127-128.)

(folyt.)ima_praying_hands_2.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

18590IMG_1315_1000.jpg

Szólj hozzá!

Nincs új a nap alatt! (Mire megy ki a "játék"?)

     A Katolikus Egyházzal nem lehet nemzetet építeni, az új vallásnak a szekularizmusnak kell lennie – nyilatkozta még 2008-ban a jelenlegi francia szocialista oktatásügyi miniszter, Vincent Peillon, akkor megjelent könyvének bemutatóján, amelynek címe: A francia forradalom még nem ért véget.

     A politikus hozzátette: nem csak az anyagi javak terén van szükség forradalomra, hanem az agyakban is. Szerinte eddig csak politikai értelemben használtuk a forradalom szót, ezentúl erkölcsi és spirituális értelemben is használni kell. „El kell hagynunk a Katolikus Egyház erkölcsét és spiritualitását, és le kell cserélnünk.”
 „Sosem tudsz szabad nemzetet építeni a Katolikus Egyházzal. Úgyszintén nem tudod azonnal behozni a protestantizmust, amint más demokráciákban csinálták, ezért egy köztársasági vallást kell kitalálni. Ez az új vallás a szekularizmus, ami együtt kell járjon a materiális forradalommal, ami igazából mentális forradalom” – mondta az akkor megjelent interjúban Peillon. 
     A legfontosabb intézmények az iskolák, ahol polgárt lehet nevelni a gyerekekből, akiknek ott újjá kell születniük. Szerinte az iskola az „új egyház az új papokkal, az új liturgiával”, és az új olvasnivaló a jog. 
     A miniszter ennek megfelelően keresztül is vitte, hogy az általános iskolában a gender ideológiának (nemiség eltörlése) megfelelően folyjon az oktatás. A politikus „szekuláris etikát” kíván megvalósítani a kötelező közoktatásban. A cél, hogy a diákok „fel tudják szabadítani magukat”, minthogy a köztársasági gondolatkörben az oktatás célja a „szabad egyén”. 
     Vincent Peillon 1960-ban született, a szocialista párt tagja. Nagyapja Leon Blum volt, egykori francia szocialista politikus és miniszterelnök (1936-38). Nagybácsija, Baulieu.jpgEtienne-Emile Baulieu (Etienne Blum) az abortuszhatású RU486 tabletta egyik feltalálója. Peillon apja kommunista bankár volt, a „szovjetek bankjának” hívott Banque Commerciale pour l'Europe du Nord egyik igazgatója. Peillonnak 2010-ben jelent meg a Vallás a köztársaság számára – Ferdinand Buisson szekuláris hite című könyve.

vö. Magyar Kurír

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A jelenési barlang életéből
     1947 tavaszán a Tre Fontane barlang öt-hat méter széles és ugyanilyen mély volt. A jelenés után a Monte Celio katonai kórház lakói hozták rendbe némileg a környéket.
     A barlang és környéke hamarosan népszerű zarándokhellyé vált. Gyógyíthatatlan betegek is eljöttek, s közülük jó néhányan gyógyultan távoztak. Gyorsan terjedtek a hírek a csodás gyógyulásokról és a „forgó Nap” megismétlődő természetfeletti jelenségéről – ami még jobban vonzza a zarándokokat.
     Idővel, az illetékes egyházi hatóság nem csak engedélyezte a Kinyilatkoztatásbeli Szűz kultuszát, de megbízta a minorita atyákat a kegyhely ellátására. 3Fontane01.jpg
A kezdetleges kis szobor helyébe Domenic Ponzi színes szobra került. A Kinyilatkoztatásbeli Szűznek e szobrát a Szent Péter térről a jelenési barlangig több mint 100.000 ember kísérte.Santuario-VdR-2.jpgPROJETO DE CONSTRUÇÃO.jpg


Szent Pál Bazilikájától kezdve három meggyógyult vitte a szobrot: MANCUSE Carlo, Giorgio LUZZI és Maria CUCUGLIATA. Azóta a barlang a béke, az ima és a bűnbánat helye.
     Az 1953-54-es Mária-évi ünnepségek alkalmára a barlang körül 25.000 m2 területet ajándékozott Róma önkormányzata a püspöki helynökségnek és kiépítette a barlanghoz vezető utakat. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 19
angeles-y-demonios13_3.jpg     Amikor az ördögűző atya egy alkalommal a Tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkozott, különösen az utolsó pillanatában megtértekért, a démon képtelen volt tovább elviselni az imát és felhorkant:
‒ Ezek az utolsó pillanatban árultak el. Kicsúsztak a markomból, megszöktek, hála Annak [Máriának] (itt káromkodik), aki egy szempillantás alatt ezt mondogatta: könyörülj, könyörülj, könyörülj! ‒
     Majd máskor:
‒ Ahányszor csak imádkozik, Ő [Jézus] mindig közbelép. ‒
     Az ördögűző tovább folytatta az imát, a démon pedig így szólt:
‒ Ne hívd segítségül [a Szűzanyát], ne beszélj Róla, ez nekem maga a kárhozat, a végemet jelenti, megvadulok, ha a Nevét hallom. ‒
     Egyik alkalommal, két ördögűzés között, Cipriano De Meo atya ezt a kérdést tette fel: mi bosszant jobban: az Evangélium vagy a Rózsafüzér? A démon üvöltve:
‒ Dehát a kettő ugyanaz, te idióta! A Rózsafüzér Evangélium kicsiben, aminek a megismerését Ő [Mária] tette lehetővé, mint ahogy azt is, hogy segítségül hívhassátok Őt. Azt akarja, hogy ti, szerencsétlen szegény bolondok, Tőle kérjétek az erőt, hogy aszerint élhessetek, ami abban az aljas szövegben (az Evangéliumban) van leírva. ‒
     A pap hozzáfűzte: "Mi élünk is ezzel a fegyverrel, amit Ő adott a kezünkbe. De mondd meg, mi a különbség az Evangélium és a Rózsafüzér között?" 
‒ Hogy te milyen ökör vagy. Ő megértette, hogy az Evangélium nincs mindig ínyetekre, ezért kiskanállal adogatja a szátokba és megerősít benneteket, hogy képesek legyetek a gyakorlatban is megvalósítani. ‒
     Az ördögűző hozzátette: "milyen csodálatos Mária anyai gondoskodása irántunk!" Erre az ördög, a legyőzöttek megadásával:
‒ Mindig az a célja, hogy mindenkit Krisztushoz vigyen, és hogy azok az Ő [Jézus] disznóságait valósítsák meg Ezért adta a kezetekbe ezt az undorító fegyvert, ami a legjobb eszköz, hogy ti is azt tegyétek, amit Ő! ‒
     Mikor az ördögűző egyik alkalommal a papokért imádkozott, különösen egy nehézségekkel küzdő atyáért, a démon megértette a dolgot és így szólt:
‒ Mária ( ritka alkalom, amikor kimondta a nevét) úgy kering a papok körül, mint egy döglégy, soha nem fárad bele, mindent kitalál, csakhogy megmentse mindegyiküket. ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 194-195. oldalak nyomán.) (folyt.)_szivesen_fogadom_rozsafuzeredet.JPG

Szólj hozzá!

72659010_1.jpg     Szent György, 270 körül született, és 303. április 23-án halt meg. A világegyházban április 23-án ünneplik, országunkban április 24-e az ünnepe. Egyházunkban sajnos a történelmi létezését kétségbe vonták, de a liturgiai naptárból nagy népszerűsége miatt nem törölték!
     Római kori katona volt. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri, de a katolikus egyház majdnem törölte a szentek sorából, mert kilétét nem látta egészen bizonyítottnak.
Azonban a nevéhez fűződő számos csoda elegendő bizonyosság létezésére. Nem véletlen állíttattak tiszteletére számos templomot, Magyarországon, és külföldön. Anglia, Oroszország és emellett több ország, város védőszentjeként tartját számon. Különösen is az ortodhox egyház tiszteli, sok ikon örökíti meg alakját.
Egyike a leghíresebb katonai szenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismerik, főképpen festményeken, szentképeken ábrázolják így. A tizennégy segítő szent soraiban ott van Szent György is. Rendkívül sok legenda fűződik személyéhez. Úgy tartják számon, mint a hit védő pajzsát, aki legyőzi a démonok uralmát, és a gonoszt mindennemű alakjában megsemmisíti.
     A legismertebb legenda szerint egy várost sanyargató sárkány karmaiból mentette meg a királylányt. Először egy keresztet vetett, majd lándzsájával átszúrta a sárkányt. Hatására a király és az egész város megtért.
     Előkelő kappadókiai családból származott. Diocletianus császár alatt lépett katonai szolgálatba. Kiváló kardforgató képességének és sok más tulajdonságának is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. Ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, György már mint keresztény, lemondott hivataláról, és a császár ellen fordult. Emiatt börtönbe vetették, és miután a legkegyetlenebb kínzások ellenére épen maradt, és nem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban lefezték.

Sárkányölő Szent György, könyörögj érettünk!sz_gyorgy_vertanusaga_1.jpg

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóm!

keresztenyuldozes.jpg      Sikerült követnie az interneten az üldözött keresztényekről szóló konferenciát? Igazi lelki élmény volt. Tanúságtétel a hit erejéről és a reményről a tragédiákkal övezett öldöklés közepette.
Üldöztetést szenvedő keresztény testvéreink igazi kincset jelentenek számunkra. Rejtett kincset. Az európai társadalmak csendjében gyilkolják meg őket. De haláluk nem hiábavaló. A mártírok vére az egyház magja. Ez a mag erősíti hitünket a hitetlenségben.
Mielőtt bővebb beszámolót kapunk a konferenciáról, néhány sorban összefoglalom a fontosabb mozzanatokat.
- Doeme püspök (Nigériából): "Amikor püspök lettem, tudtam, hogy ki írta alá a halálos ítéletemet."
- Őboldogsága III. Ignác Juszuf Junan, Antióchia pátriárkája: "Jobb egy olyan diktatúra, amely egyenlőként kezeli a polgárokat, mint a totalitárius Iszlám Állam, amely elpusztít minket."
- Doeme püspök (Nigériából). "Nigériában a Boko Haram szelleme kísért. Nyugaton a Boko Haram az abortuszokat, a meleg álházasságokat és az elvilágiasodást jelenti."
- Joseph Fadelle, iszlámról kereszténységre tért hívő: "Egy nap meg fognak ölni!"
- Luis Montes, Irakban élő argentin pap: "Az egyházközségem tagjainak 80%-a útra készen áll."
- Edward Awabdeh lelkész (Szíriából): "Nem adjuk meg magunkat az dzsihádista sötét erőknek."
- Juszuf Mirkis Thomas, Kirkuk érseke: "A keresztények inkább mindent elveszítenek, mintsem feladják hitüket."
- Mireille Al Farah (Barcelonában élő szír fiatal) "Mártírjaink temetését esküvőként ünnepeljük, mert Krisztussal kötik össze magukat."
- Magobiri püspök (Nigériából) "Az erőszakra a békéltetésen kívül más válasz is van: a védelmi erők szintén megoldást jelenthetnek a feltámadás teológiája alapján: Krisztus értünk szenvedett a kereszten, hogy mi megszabaduljunk a szenvedéstől."
- Angaelos püspök (Egyiptomból) "Egy keresztény megöléséért nagy árat kell fizetni, mert mi hiszünk a reményben."
- Mireille Al Farah (Barcelonában élő szír fiatal) "GPS-szel bemérik a keresztény közösségeket, és célponttá válunk. Tizenhárom embert veszítettem el, köztük az unokatestvéremet Shami-t, akit egy bomba talált el."
- Kaylla Muller (fiatal amerikai segítő, a dzsihád áldozata) "Ahol szenvedés van, oda kell mennem."

     Szívszorító, nemde? Micsoda erő rejlik ezekben a vallomásokban! A hit és az ima ereje sugárzik a szavakból.
     Sokan kérdezik, hogy mit tehetünk az üldözött keresztényekért. Ez többször felmerült a konferencián is. Első lépés az ima: kérjük Istent, hogy védelmezzen minket. A második lépés a tudatosítás. Beszéljünk róla, ismerje meg a világ az áldozatok szenvedéseit. Törjük meg a cinkos csöndet, amellyel országaink hozzájárulnak a keresztény népirtáshoz. Harmadik lépésként pedig nyújtsunk anyagi támogatást. Vészhelyzet van.     Százával gyilkolják a keresztényeket, nem hagyhatjuk őket cserben.
     Az utóbbi napokban újabb mészárlások voltak. 30 etióp származású keresztényt öltek meg Líbiában, néhányukat fejbe lőtték, másokat a tengerparton fejeztek le. A keresztek, oltárok és szentképek elpusztítását mutató képeken láthatjuk, hogy mennyire gyűlölik a keresztényeket. Gyűlölnek minket, és gyűlölik a hitünket. És a gyűlölet embertelenné teszi őket...
     Még mindig a fülemben csengnek Kaylla Muller szüleinek mondatai: "Nem gyűlölhetjük őket, nem lehet szívünkben bosszúvágy. Ha így lenne, akkor legyőztek minket, elérték céljukat, megölték a szívünket." Megdöbbentő látni ezt a lelkierőt.

     Köszönöm együtt érző támogatását! Szombaton átadtuk nekik a világ minden pontjáról érkező személyes üzeneteket, több mint 130 ezren írták alá eddig a támogató levelünket. Ilyen sokan mondjuk egyszerre: nem vagytok egyedül, lelki egységben vagyunk veletek... A résztvevőket meglepte ez a hatalmas "szolidaritási hullám". Tudniuk és érezniük kell, hogy nincsenek egyedül. Ez a kis gesztus számukra nagy jelentőséggel bír.
Ha aláírta már a levelet, köszönjük a püspökök és papok nevében, akik ellátogattak a konferenciára. Ha még nem tette meg, de szeretne csatlakozni, még van ideje. Az üzeneteket PDF formátumban továbbítjuk részükre.

http://citizengo.org/hu/21336-mi-nazareti-kovetoi-vagyunk

Köszönjük, hogy lépéseket tesz az üldözött keresztények felé!86935074_1.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Hiszékenység vagy hitetlenség?

hiszekenyseg_d695d.jpg     A hiszékeny ember: a megtéveszthető lélek! Az ilyenek, nem csak saját hóhéraikat képesek (demokratiku-san) maguk fölé megvá-lasztani, de majdan az Antikrisztus megté-vesztő 'észérveit' is követendőnek találják majd (Jel 13,3-4)! Itt van például ez a "nagyfigyelmeztetés" mánia! Hányan bedőltek és tanításai nyomán, saját egyházukat bírálgatják, mi több megtagadják a megválasztott Pápát! Ha ezt valaki csak öt évvel ezelőtt mondja, azt bizonyára "összeesküvés-elmélet" kreálásával vádolták volna! Sajnos okkal aggódik az evangélista: „amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8) Nem csodálkozhatunk azon, ha az Égi Édesanya aggódva tekint gyermekeire!
A Szeretetláng üzenetéből: „...a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94) 
     Az igaz Mária-jelenések és üzenetek alapvető célja: minél több embert (a Szent Szűz szóhasználata szerint minden embert) megszabadítani attól a halálos ítélettől, ami La Salette-ben és Fatimában oly világosan meg lett fogalmazva. Ennek feltétele pedig a megtérés. „Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el.” (III/130) Jézus mondja a Szeretetláng üzenetében:„Az Isten ügyét nem tudja semmi keresztülhúzni! Az igaz, hogy megváltó munkámhoz szükségem van a ti erőtökre is, hisz értetek kell megtennem. Egyet sem akarok elveszíteni közületek. A sátán olyan harcot indít az emberek felé, amilyen még nem volt soha.” (I/95) A fatimai üzenet szerint végül a Szent Szűz Szeplőtelen Szíve győzelmeskedik. Ám nem lehet közömbös számunkra – akik folytonos szorongattatásban vagyunk –, hogy mikor következik be az Egyház megjövendölt végső diadala! Nekünk ebben a végső diadalban kell bíznunk, nem pedig a végső idők épp aktuális megpróbáltatásaiban! Legyünk hűségesek az Egyházhoz, a Pápához, kövessük az Evangélium tanítását és úgy imádkozzunk, mintha már holnap megvalósulnának azok a "végső idők"! Az üdvösség egyik feltétele a HŰSÉG! Mert meg vagyon mondva: "Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül." (Mt 10,22)altar_frontal_from_durro.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Újra a Katolikus Egyház közösségében
vergen_dela_revelacion2.jpg     Cornacchiola és családja Katolikus Egyházhoz történő hivatalos visszatérését május 8-ára tűzték ki. Két nappal előtte Bruno elment a jelenési barlangba Tre Fontenébe azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy a valódi, az igazi utat választotta. Másnap Cornacchiola és felesége a gyónás szentségéhez járultak és megvallották hitüket. Ily módon tértek vissza gyermekeikkel együtt a Katolikus Egyház közösségébe. Bruno nagyon megkönnyebbült. Jézus felmentette a bűnök súlya alól, melyek éveken keresztül nehezedtek rá; végül megtapasztalta 21.jpgbelső szabadságát, leírhatatlan öröm és nyugalom árasztotta el. Ettől kezdve már rendszeresen járt gyónni és áldozni, mert már tudta, hogy a bűn állapota a kegyelem hiánya, a legtragikusabb helyzet, melyben az ember élhet.
     Cornacchiola továbbra is kalauzként dolgozott, de nap, mint nap imádkozta a rózsafüzért, olvasta a Szentírást, misére járt, rendszeresen gyónt és részt vett a plébánia életében. Gyakran ellátogatott a Tre Fontane-i barlanghoz imádkozni, és elmesélni történetét a zarándokoknak. Bruno hamar rájött, hogy a megtérés nem egy egyszeri folyamat, hanem a szív átváltozása, amely egy életen át tart. E megtérés kiváltója maga Jézus, amelyet az ember beleegyezésével és állandó együttműködésével hajt végre. A mindennapi problémákkal teli életben hitéért küzdő Bruno rájött, hogy mennyire aktuálisak Jézus szavai: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem!” (Mk 8,34), valamint „De milyen szűk a kapu és milyen keskeny az út – bizony kevesen találják meg azt”. (Mt 7,14).
     Bruno Cornacchiolát orvosok és pszichológusok elé rendelték. E vizsgálatok kedvező eredménnyel zárultak.
Rino Fisichella.jpg

     Egy ember, aki a legmélyebbről jött és a világ egyik legnagyobb megtérője lett.

     2001. június 24-én. 88 éves korában hívta magához a mindenható Isten, a Tre Fontane-i jelenés kiválasztottját. Temetésén Rino Fisichella egyházmegyés főpásztor mondott búcsúbeszédet.
Bruno Cornacchiola Rómában született 1913. májusában és Rómában halt meg 2001. júniusában. Isten nyugosztalja! (folyt.köv.)Bruno Coracchiola a Szuzanya apostola.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 18
angeles-y-demonios13_3.jpg     Don Gabriele Amorth hasonló történetekről számol be az Egy ördögűző tapasztalatai című könyvében. Meséli, hogy barátjától, don Faustino Negrini ördögűző atyától hallotta, hogy amikor ez egy ördögűzés során megkérdezte a gonosz lélektől, hogy miért remeg annyira, amikor kiejti Szűz Mária nevét?, ezt a választ kapta:
– Mert minden teremtmény közül ő a legalázatosabb, én pedig a leggőgösebb; ő a legengedelmesebb, én pedig a leglázongóbb; ő a legtisztább, én pedig a legmocskosabb. –
     Egyik ördögűzése alatt, Don Gabriele Amorth később, a fenti kérdéssel kapcsolatban, további válaszadásra kényszerítette az ördögöt:
– Ő az egyetlen teremtmény, aki maradéktalanul képes legyőzni, mivel a bűnnek soha, még az árnyéka sem érintette meg. –
     Olaszország veterán ördögűzője, Cipriano De Meo atya, aki 58 éve megszakítás nélkül gyakorolja szolgálatát, és jelenleg az Ördögűzők Nemzetközi Egyesületének olaszországi küldöttje, a 2007-ben kiadott Il divino e l'umano nel mio apostolato di esorcista [Az isteni és az emberi ördögűzői apostolkodásomban -- Centro Grafico Francescano. I trav., Via Manfredonia. 71100 Foggia) könyvében az alábbiakat írja Máriára vonatkozóan.
     Egyik alkalommal, amikor az ördögűző megnevezte a Szűzanyát, ezt hallotta:
– Ki ne ejtsd a nevét, eltipor, különben lerombolnám az egész világot. –
     Szűz Mária Mennybevételének ünnepén, ezt mondta az ördög:
– Ez a legátkozottabb napok egyike. –
     A szentek állítása szerint Mária maga a könyörgő mindenhatóság – a kapott kegyelmeknek köszönhetően mindenható. Egy napon ezt mondta az ördögűző a démonnak: hogy érzed magad, amikor a Szűzanya imádkozik?
– Ennek az Asszonynak a mindenhatósága félelmetes – válaszolta a démon. (Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 192-193. oldalak nyomán.) (folyt.)virgo_mater_adoratrix_33.jpg

Szólj hozzá!

Szent Adalbert püspök /április 23./

wojciech_adalbert.jpg     Más néven Prágai Adalbert (csehül: Svatý Vojtěch, lengyelül: Święty Wojciech) 957 körül született, a kelet-csehországi Libicében.
     Ereiben főúri apja részéről szláv-, anyja, Adilburg részéről pedig szász vér folyt. A jóeszű kis Vojtechet világi pályára szánták, de Isten áthúzta az emberi számításokat, mert magasztos apostoli hivatásra választotta ki. Súlyos betegség támadta meg a fiút, és a szülők ebből fölismerték, hogy gyermeküket Isten szolgálatára kell adniuk és a szülők, oltár előtt tettek ez irányú fogadalmat.
Így került a csodás módon fölgyógyult fiú 972-ben a magdeburgi dóm iskolájába, hogy itt készüljön a papi hivatásra. Vallásosságával és okosságával kitűnt társai közül. Bérmáláskor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből. Az érsek halála után, 981-ben visszatért Prágába, ahol az első prágai püspök, Dietmar szentelte pappá.
     Kezdetben a jómódú egyháziak könnyed életét követte, mígnem 983-ban a haldokló Dietmar prágai püspök ágyánál határozottan felismerte Istentől való hivatását és vezekelni kezdett.
     II. Boleszláv cseh fejedelem őt jelölte Dietmar utódául és Prága püspöke lett. Látva azonban a világi környezet pogányságát, többnejűségét, a főurak hatalmaskodását, a papok engedetlenségét, 989-ben Szent Nílus hatására elvonult Rómába és ott öt évig, 994-ig az aventinusi Szent Elek és Bonifác-apátságban élt bencés és bazilita szerzetesek között.
     994-ben II. Boleszláv és Willigis mainzi érsek visszarendelték Rómából Prágába.
Adalbert engedelmeskedett. Ott azonban ismét összekülönbözött a cseh világiakkal pogány életük és a templomi menedékjog véres megsértése miatt.
     995-ben Szászországba ment, ahol a Sziléziáért dúló küzdelemben Adalbert kompromisszumot kötött a Piast-dinasztiával, ez azonban a csehek érdekeit sértette. Ennek következményeként II. Boleszláv cseh fejedelem lemészároltatta Adalbert püspök egész családját és rokonságát! Nem csoda, ha maga is vértanúságra vágyott. Ekkor Magyarországon és Ravennán keresztül ismét visszatért Rómába, az aventinusi monostorba, ahol örömmel fogadták.
     996. májusában koronázták Rómában császárrá III. Ottót, akire mély benyomást tett Adalbert őszinte és komoly vallásossága, jámborsága. Barátok lettek.
     A pápa, a császár és a Mainz-i érsek erélyesen sürgette, hogy a szerzetesi elvonultság helyett, folytassa prágai tevékenységét. Hazafelé menet elkísérte III. Ottót Németországba, és hosszabb ideig nála maradt Mainzban. Innen nem Prágába tért vissza, hanem Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem udvarába ment. Megalapította a meseritzi apátságot, Anasztáz-Asztrikot tette apátnak, aki később Esztergom érseke lett.
saint_adalbert.jpg     Magyarországon Géza fejedelem udvarába került. Kettejük lelkületi szövetsége mind külpolitikai, mind egyházpolitikai szempontból jelentős volt. Ezt támasztja alá, hogy Szent István nagylegendája is, mely István megkeresztelését is Szent Adalbertnek tulajdonítja, mely bizonyítja Szent Adalbert magyarországi munkájának egyháztörténeti jelentőségét.
     997-ben Boleszláv fejedelem Adalbertet és az egyetlen életben maradt féltestvérét Gaudentiust a pogány poroszok térítésére küldte. Április 22-én útban voltak, szomorú hangulatban voltak úton a tenger felé, ahol hajóra akartak szállni.
     Gaudentius egy Gdansk környéki tisztáson Szentmisét mutatott be a szabad ég alatt. Adalbert megáldozott, majd lepihentek a földre és elnyomta őket az álom. Pogány porosz lovasok érkeztek, akik épp őket adalbert_vertanusaga2.jpgüldözték. Szent Adalbertet megkötözték és hét dárdával döfték át. Kötelékei azonban megoldódtak, és ő széttárt karokkal, keresztalakban földre zuhant. Egyetlen jajszó nélkül halt vértanúhalált.
     Adalbert püspök tevékenységének is köszönhető, hogy az ezredforduló táján teret nyert a nyugati kereszténység Magyarországon és Lengyelországban, míg az ebbéli konfliktusok vesztesei a csehek lettek.
     A lengyel herceg kiváltotta testét a gyilkosoktól, és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába iktatta őt Szilveszter pápa. Sokan elzarándokoltak csodatévő sírjához, többek között barátja, III. Ottó császár is (1000), aki élve az alkalommal, Gnieznót a szent iránti tiszteletből érsekséggé avatta. És ami életében nem adatott meg Adalbertnek, azt megadta az utókor azzal, hogy földi maradványait 1030-ban a csehek Prágába vitették és hazájuk védőszentjét tisztelik benne.
     Ünnepe a katolikus liturgiában április 23.
     Máig is ő az esztergomi egyházmegye védőszentje. Az esztergomi Nagyboldogasszony Bazilika tövében felépült papnevelde épülete is a Szent Adalbert Központ nevet kapta.
     Szent Adalbert püspök, könyörögj érettünk!

(Horváth Mária irása és a http://www.katolikus.hu/szentek/0423.html nyomán)adalbert_skanowanie0002.jpg

Szólj hozzá!

Olvassuk el az Úr Jézus, személyesen hozzánk intézett NAGY FIGYELMEZTETÉSÉT:
– „Miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat.1 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék2. Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba,3 /akik/ szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét.4 Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek,5 hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek.6 Vigyázzatok tehát, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ti ne menjetek utánuk.7 Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak egész házakat, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene.8 Az utolsó időkben /ugyanis/ egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek.9 Az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene.10 Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből.11 Csodálom, hogy (...) ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltatok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De ha akár egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen!12 Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.13 Akad néhány ember, aki megzavar titeket.14 /Sajnos/, sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik.15 Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen.16 Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja.17 Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.18 Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.19 Virrasszatok tehát és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.20 Íme, előre megmondtam nektek.”21

1 (Apcsel 20,29-30)_pantokrator_0002.jpg
2 (Mt 24,24)
3 (1Jn 4,1)
4 (Róm 16,18)
5 (Jel 16,14)
6 (2Pét 2,1)
7 (Lk 21,8)
8 (Tit 1,10-11)
9 (1Tim 4,1-2)
10 (2Tim 2,17)
11 (2Pét 1,20)
12 (vö Gal 1,6-8)
13 (2Tim 4,3-4)
14 (Gal 1,7)
15 (2Pét 2,2-3)
16 (1Pét 5,8-9)
17 (Jn 8,44)
18 (Mt 25,13)
19 (2Pét 3,17)
20 (Mt 24,25)
21 (Lk 21,36)

 

Szólj hozzá!

Elközelgett-e a végső idő?

10304773_680789091_530.jpg     Évről-évre, hónapról-hónapra hallhatjuk a végidős károgást, melyek eleddig annyiszor nem "jöttek be", hogy a végén, az igazi eseményekre figyelmeztető IGAZ jelekre már fel sem figyelnek majd az eddigi "napra-készek", és készületlenül lepi meg őket! És ez bizony katasztrófális lehet a lelkükre! Sokak, hallván valamely „hajánál fogva előrángatott" hamis és ismeretlen hitelű üzenetet, nyomban buzgón terjesztik azokat, „nehogy az Úr számon kérje majd rajta, hogy nem adta tovább"! Nos, az Úr az Evangélium terjesztését fogja számon kérni majd mindenkitől  (lásd 2Tim 4,2)! Azt az Evangéliumot, melyben az Üdvözítő világos óvatosságra való intését olvashatjuk: "Van ugyanis sok engedetlen-kedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak egész házakat, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene.(Tit 1,10-11); Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek.(1Tim 4,1-2); ...a gonoszságban haladnak előre: tévelyegnek, és tévelygésbe vezetnek.(2Tim 3,13); Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanító-kat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.(2Tim 4,3-4); Őrizd meg a rád bízott kincset, kerüld a profán, újdonsághajhászó fecsegést, az álságos 'ismeret' ellenvetéseit, amelyet némelyek elfogadtak, és a hittől elszakadtak.(1Tim 6,20-21) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen.(1Pét 5,8-9); Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.(2Pét 3,17); Virrasszatok tehát és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.(Mt 24,25); Íme, előre megmondtam nektek.(Lk 21,36)!"1-sacred-heart-of-jesus-smith-catholic-art.jpg

 

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 17
angeles-y-demonios13_3.jpg     A nyolcvanas évek elején jelent meg Olaszországban Domenico Mondrone SJ. atya műve: Tu per tu con il maligno [Szemtől szemben az ördöggel] valamint az Interviste con il maligno [Interjúk a gonosszal] c. könyve, a La Roccia kiadónál. Ezekben az általa és más exorcisták által végzett ördögűzések során hallott kijelentéseket gyűjtötte össze, amelyeket a démonok tettek. Íme, egy rövid válogatás a Szűzanyára vonatkozó kijelentések közül.
Az atya elmeséli, hogy amikor egy alkalommal kezébe vette az íróasztala sarkán heverő rózsafüzért, a démon ezt mondta:
– Hajítsd el az a kacatot, mert számomra ez guillotine! –
     Egy másik alkalommal, miután az ördög a Szűzanyát csak így nevezte meg "Az ott", az ördögűző, bár tudta, hogy kire utalt, mégis rákérdezett: "Ki az Az ott?" Rögtön jött a válasz:
– Soha nem fogom kimondani azt a nevet! –
     Az ördögűző: "Annyira éget?" A démon, a szavakat rágva, dühösen felelt:
– Véghetetlenül gyűlölöm, mert a legmagasztosabb és legszentebb teremtmény. Ő [Isten] akarta ilyennek, hogy engem bosszantson és a lehető legmegalázóbb módon eltiporjon! – 
Ismét más alkalommal, a démon e szavait hallatta:
– Az az asszony terveim legrettenetesebb felforgatója. Birodalmam tönkretevője. Megakadályozza, hogy győzelmet arassak, és már a vereségemet készíti elő. Szüntelenül rajtam tipor. Állandóan azon fáradozik, hogy keresztezze utamat és ne sikerüljön fanatikusokat szereznem, akik segítenének elragadni a lelkeket. Minél lármásabbak hódításaim, Ő, mindent betöltő csöndben, megsokszorozza a sajátjait. – (Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 191-192. oldalak nyomán.) (folyt.)maria_mater_ecclesia_1.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Az ígéret beteljesedése
001 - spirito_santo.jpg     Aggódó felesége egyik nap megkérdezte tőle:
‒ Mi van veled? Szemmel láthatólag egyre csak fogysz!
‒ 17 nap telt el a jelenés óta és én továbbra sem találom azt az atyát, akire Madonna utalt” – válaszolta Bruno.
     Csak a beszélgetés után jött rá, hogy a közeli templomukból eddig még nem beszélt senkivel. Azonnal elindult hát a plébániájukra. Amikor észrevett egy fiatal atyát, aki éppen a sekrestyéből lépett ki, megragadta reverendáját és megkérdezte: „Elbeszélgethetnék az atyával? És akkor végre megérkezett a várt válasz, melyet Mária adott át neki:
‒ Ave Mária, fiam!
‒ Protestáns vagyok, de szeretnék katolikus lenni – mondta Bruno. A fiatal pap egy idősebb atyára mutatott a sekrestyében, mondva:
‒ Ő a segítségedre lesz!
don Gilberto Carniel.jpg     Bruno majdnem sírva fakadt. Íme a pap, akiről a Szűzanya beszélt. Ez
az atya Gilberto Carniel volt, aki már sok protestánsnak segített a Katolikus Egyházhoz való visszatérésben, annál is inkább, mert egykor maga is protestáns volt!
     És évekkel ezelőtt, pont ezt az atyát dobta ki házából, amikor az vízkereszti házszentelést ajánlott fel a családnak.
     Most letérdelt előtte és röviden elmondta átalakulásának történetét. Gilberto atya vdr.jpgmeghatódva ölelte át és segítségét ígérte Cornacchiolanak, feleségének és gyermekeinek, hogy néhány hittanóra segítségével előkészíti őket a Katolikus Egyház közösségébe való visszatérésükre. Ettől kezdve, hogy a Szűzanya szavai beteljesedtek, Bruno visszanyerte nyugalmát. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

15746PICT72191.JPG

Szólj hozzá!

A tévedésben való megmaradás végzetes következményei

Isteni Irgalmasság Máriája (MDM) és követőinek automatikus kiközösítésérőlmdm-2009.JPG

Ronald L. Conte teológus írása nyomán szerkesztve! Forrás 

     1.) A római katolikus egyház törvényei szerint minden katolikust, aki hitehagyást, formális eretnekséget, vagy formális egyházszakadást (schisma) követ el, automatikusan kizárnak az Egyházból.
751. kán. - Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása.
1364. kán. -1.§. A hitehagyó, az eretnek vagy a szakadár, önmagától beálló kiközösítésbe esik.     

     Formális szakadás: akkor történik, ha egy katolikus elutasítja a pápa megfelelő jogosultságát az egyetemes Egyházra vagy saját magára nézve. 
A „pápának való alávetés elutasítása” különböző formát ölthet, beleértve a hamis érvelést Pl., hogy a jelenlegi, érvényesen megválasztott római pápa nem az igazi pápa, illetve a jelenlegi pápa valamilyen okból nem rendelkezik teljes hatósággal a doktrínákat és a fegyelmet illetően, mint Szent Péter minden utóda.
     Formális eretnekség: akkor történik, amikor egy katolikus makacsul tagadja vagy makacsul kételkedik a Római Katolikus Tanítóhivatal valamilyen tévedhetetlen tanításában. 
A szükséges hit elutasítása különböző formákat ölthet, beleértve a ragaszkodást az elítélt eretnekséghez, vagy a pápa, az Ökumenikus Tanács, illetve a rendes és egyetemes Tanítóhivatal tévedhetetlen tanításának elutasítását és a tévtanok terjesztését.  

     2.) A nevezett látnok, aki az Isteni Irgalmasság Máriájának hívatta magát (Maria Divine Mercy), az állítólagos "nagyfigyelmeztetés" álpróféciáinak hirdetésével, számos eretnekséget hintett szét a világban, mellyel káoszt, megosztottságot, a pápa tiszteletének megtagadását, félelmet és aggodalmat eredményezett. Ezzel több eretnekséget is megvalósított, mely mind önmagától beálló kiközösítésbe esik:

MDMtomeges karhozat.JPG* A millenarianizmus eretneksége (vö. kiliazmus)
* Eretnekség, mely tagadja az Egyház maradandóságát
* A sola Scriptura eretneksége (elutasítja mind az írott hagyományt /Szentírást/, mind a Tanítóhivatalt)
* Eretnekség, mely elutasítja az első Vatikáni Zsinat tanítását a hitről és az értelemről
* Eretnekség azt állítani, hogy egy különleges ima megmenthet valakit, aki halálos bűnében megátalkodva hal meg, annak tényleges megbánása nélkül.

     Ha a Maria Divine Mercy fedőnevű "látnok" üzenet-dömpingje meg is szűnt a weblapjának megszűnésével (ebben a formában legalább is!). És követői felül nem bírálják tévedéseiket, sőt, továbbra is terjesztik azokat, a kánonjog szerint automatikus kiközösítés alá esnek! Nincs szükség tehát külön rendelkezésre, személy szerint címzett dokumentumra vagy nyilatkozatra az egyházi hatóság részéről az ilyen esetekben a kiközösítés automatikusan bekövetkezik!

Akik nem lennének tisztában az egyházi kiközösítés (kizárás) fogalmával, annak sommásan így foglalható össze: A KIKÖZÖSÍTETT SZEMÉLYRE NEM VONATKOZIK A KRISZTUSI MEGVÁLTÁS! A szentségekhez (mint kívülállók) nem járulhatnak! Ha mégis Szentáldoznak, a kárhozatuk súlyosbítására teszik! Egyedül a töredelmes bűnbánat és a Szentgyónás lehetősége marad meg számukra – ezzel élhetnek –, AMÍG ÉLNEK!

A veszély tehát óriási, tartsunk töredelmes bűnbánatot – a Bűnbocsánat Szentségéhez járulva –, és maradjunk hűek az Evangélium- és az Egyház tanításához!GONDOLKOZZ, AMIG NEM KESO.JPG

Szólj hozzá!

Megtévesztés magas fokon

aa_2_2.jpg     A sátáni manipuláció megnyilvánulása szünet nélküli az egyén, a közösség és a társadalom életében. Nagyon fontos lenne mindenkiben tudatosítani, hogy a bűn szerzője, a megtévesztő szellem „tévútra akarja vezetni az egész világot'' (vö Jel 12,9b), ezzel-azzal, a végidők riogatásával, a bűnök és az emberi hiszékenység kihasználásával igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki jövőjét, konkrétabban, végleg eltávolítani a Teremtőjétől.
      És mivel kezdi? Először is megpróbálja a felvilágosodás "észérveivel", esetleg különféle magánykinyilatkoztatások jólértesültségének a látszat-hihetőségével "bombázni" a lelkeket! Tekintve, hogy hiszékenységükben egyre kevesebben ismerik fel a sátáni pusztítás szervezett voltát, kevesen látják át a bűn szerzőjének taktikáját, sőt, nemegyszer tekintélyes tanítók az ördög puszta létét is tagadják, vagy éppen bedőlnek az egyházias szóhasználattal fogalmazott hamis üzeneteknek. Emiatt, sokan a kellő körültekintés hiányából esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedésének. Ez annak is betudható, hogy semmit nem tanultak a demonológiáról, így azt sem tudják, hogy az ördögnek csupán annyi hatalma van felettük, amennyit megengednek neki! Egyre inkább hallunk katolikusoktól olyan nézeteket, miszerint "ez a pápa nem pápa, mert nem szabályosan lett megválasztva"! Nocsak!? Na ezek aztán igazán jól értesültek lehetnek! Forrásuk azonban nem a belső értesülés, hanem nagyon is külsős álhírek és manipulált, "épp most" előkerült iratok, a III. Fatimai Titoktól, Szent Pio atya soha nem látott leveléig, vagy Assisi nagy Szentjének írásos "hagyatékáig"! Pedig esetükben nem másról van szó, mint kifinomult ördögi praktikákról, melynek célja az EGYETEMES (katolikus) hit végzetes bomlasztása!

    Bizonytalan üzenetek és igazolatlan források (előkerült "apokrif" iratok) követése soha nem ajánlott, mert óhatatlanul démoni erők kelepcéjébe eshetünk, ez pedig elhomályosítja még az addigi tisztánlátást is! A jólértesültség "többlettudása", az emberi gőg forrása! Amiként a paradicsomi Kísértő – nyájas szavával –, ma is elhangolhat az evangéliumi útról, beépülhet az akaratba, s az egyén már észre sem veszi magán, hogy nem képes tudatosan felvenni a keresztjét (Mt 16,24)! Ennek tudható be, hogyha a bűn és a hiszékenység elburjánzik egy társadalomban, akkor óhatatlanul megnövekszik a részvétlenség és az önzés, előrevetítve a tömeges elkárhozás veszélyét! (Folyt!)darfur_child_starving.JPG

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 16
 angeles-y-demonios13_3.jpg    Egyik alkalommal Jézus nevében megparancsoltam a gonosz léleknek, hogy mondjon dicsőítő szavakat a Legszentebb Oltáriszentségben jelenlevő Jézus tiszteletére. Ezt mondta:
‒ Hagyjál békén. Nekünk ez csak egy vértől fröcsögő húsdarab. Még mi sem értjük, hogyan csinálja, hogy egyszerre, mindenhol, minden apró kis ostyadarabban ott legyen. Még az sem hiszi el, aki konszekrálja! ‒
     Erre én: "Korántsem mindenki!" Egy másik alkalommal ezt mondta:
‒ Nincsenek tudatában, de Ő [Jézus] ott van, ott van, Ő ott van! Ez az elképzelhető legnagyobb ajándék: önmagát ajándékozza barátainak; Ő önmagát adta, s azóta is mindennap önmagát ajándékozza, mindenhol, szakadatlanul. A Kereszt csupán a legnyilvánvalóbb jel volt, az igazi ajándék az Eucharisztia. Ő tudta, hogy soha nem fog elhagyni titeket, ezért mondta: »Én veletek maradok«. ‒
     Egy másik napon, miközben kitartóan hívtuk a Szűzanyának, az "Eucharisztia Anyjának" segítségét, jelentkezett a gonosz lélek és így szólt:
‒ Ők ketten elválaszthatatlanok. Fogalmatok sincs róla, milyen mértékben hívjátok Őt [Jézust] is segítségül, amikor Hozzá [Máriához] imádkoztok; ők ketten teljesen egyek; Ő [Jézus] mindenestől magával ragadta [Máriát]. A Fiú testében és vérében ott van az Anya teste és vére. Nem lehetett másképp, hiszen belőle képződött. Ismeritek a biológiát? Tudjátok, mi az a DNS? Ők ketten egy. Ő [Jézus] tőle [Máriától] született, Ő [Mária] pedig tőle [Jézustól]. Soha nem váltak el. Mindig egy voltak. Mielőtt [Mária] megfoganta volna, Ő [Jézus] már Benne volt; mielőtt [Mária] megszületett volna, Ő [Mária] Benne volt. Ő [Mária] volt az első, aki odaajándékozta magát. Ő [Jézus] magában hordta a testét és vérét ama csodálatos Asszonynak, aki túlságosan is bámulatos ahhoz, hogy képesek lennénk elviselni, és semmit nem tudunk tenni Ellene. Amikor az általatok Misének nevezett eseményt ünneplitek, Ő ott van Vele. ‒
     Majd ezt mondtam neki: "Imádd Jézust a Legszentebb Oltáriszentségben. Imádd drágalátos Testét és Vérét!" Végül hozzátettem: "Mi meghajlunk a Szentségi Jézus előtt". Erre rögtön így válaszolt:
‒ Mi pedig gyűlölünk titeket ezért! Ezért akarunk tönkretenni titeket! Ezért akarunk tönkretenni titeket! Nem csak azért, mert gyermekei vagytooook! Mindent elvesztettünk, mindent elvesztettünk! Ti még Eléje járulhattok, ám mi ezt nem akarjuk, hogy megtegyétek, legyetek olyanok, amilyenek mi vagyunk! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 173-174. oldalak nyomán.) (folyt.)a_legtokeletesebb_tabernakulum2.JPG

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Keresés és csüggedés
     A Szűzanya megjelenését követően Bruno Cornacchiola élete egyre több nehézségbe ütközött, nagy megpróbáltatásokkal.
Image130.jpg     A lelki megrázkódtatás és a természetfeletti élmény továbbra is tükröződött a tekintetén, egész külsején és viselkedésén. Ugyanakkor Bruno, valóságosan a lélek sötét éjszakáit élte meg, mivel egyre csak arra a jelre várt, amelyet a Szeplőtelen ígért neki.
     Bár már nem volt protestáns, de a Katolikus Egyház közösségéhez sem tért még vissza hivatalosan. Ezért nem is gyónhatott, hanem szívében hordozta bűnei súlyát, a fájdalmat, a lelkiismeret furdalást, a bizonytalanságot.
     A Szűzanya utasítása alapján minden papot, akivel találkozott megkérdezett – utcán, villamoson vagy a templomban, azonnal feltette a kérdést: „Beszélhetnék az atyával?” De a válaszok különböztek attól, mint amit a Szeplőtelen adott át neki. Múltak a napok és Bruno egyre inkább magában kereste a hibát, hogy képtelen megtalálni azt a papi személyt, akiről a Szűzanya beszélt neki. Frusztráltan, kedvetlenül, egyre rosszabbul érezte magát, végül már munkába sem ment.kepkivagas2_300.JPG

Május 6-án elment  a jelenési barlangba azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy reménykedhet és az igazi utat járja. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

cherrytrees_18may2010.jpg

Szólj hozzá!

A végjáték (amely csak főpróba volt?)

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

     A "nagyfigyelmezetetes" weboldal néhány héttel azután szűnt meg, hogy az Irish Mail on Sunday című lap nyilvánosságra hozta, hogy a névtelen internetes „látnok” valójában egy Mary Carberry nevű, Dublinban élő, kapcsolati (PR) tanácsadóként működő üzletasszony.
     Elsőként blogszerzők fedték fel a titokzatos „látnok” kilétét: 2013-ban üzleti dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyekből kiderült, hogy Carberry kapcsolatban áll a nagyfigyelmeztetés-vállalkozás két kulcsszereplőjével.
     A gyanú alapján az írországi lap szakértői vizsgálatot végeztetett, melynek során két hangmintát hasonlítottak össze: Mary Carberry hangját egy 2015 januárjában készült felvételről, valamint a „látnok”, az Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Mária hangját egy 2011 októberében elhangzott rádióinterjúból. A vizsgálat megállapította, hogy a két hang azonos.
mary_carberry_n2.jpg    feb8-ios3.jpg A februári lapszám megjelenésének reggelén biztonsági kamerák rögzítették, amint Carberry több mint 300 felvásárolt példányt cipel az autójához. A képek a következő vasárnapi szám címoldalára kerültek.irish-mail-inside-2-feb-8-1.jpg
     2014 áprilisában Diarmuid Martin dublini érsek hivatalosan kinyilvánította, hogy az Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Mária közlései nem felelnek meg a katolikus tanításnak, és megtiltotta terjesztésüket.
     Carberry üzlettársa, a milliomos Breffni Cully az egyházi tiltás és a leleplező újságcikk ellenére tovább szervezte a nagyfigyelmeztetés-szemináriumokat: februárra Lengyelországban, márciusra pedig a Fülöp-szigeteken hirdetett meg egy-egy kurzust.
     Az Irish Mail on Sunday munkatársa, Michael O’Farrell idézi Mary Carberry kijelentését: „megbízásból csináltam”! 
     Felmerül a kérdés, hogy vajon kinek vagy kiknek a megbízásából keltett hamis üzeneteivel zavart MDM? Talán bizony az „összeesküvés elméletek”, nemlétező vezetőitől? Esetleg magától a sátántól?
Ám az sem kizárt, hogy a „megbízók” Mary Carberry lelepleződését követően, nem fognak-e újabb „látnokkal” előállni, hogy fenntartsák egyfelől a jövedelmező üzleti vállalkozást, másfelől a lelkek szüntelen mételyezését?
„Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok, és elérkezett az idő! – De ne kövessétek őket.” (Lk 21,8) Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok!” (1Pét 4,7) Ezen evangéliumi intelmek, vajon hatékonyak lesznek-e, ha majd az Antikrisztus hirdeti meg „jézusiasnak” mondott tanait, minden médiában? Vajon, akik ilyen hamar bedőltek (behódoltak) az Atikrisztus szálláscsinálójának, meddig lesznek képesek kitartani az Evangélium igazsága mellett? „Vajon, amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet még a földön?” (Lk 18,8) (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt ittkep1.JPG

Szólj hozzá!

Az idők jeleit magyarázók közül, kinek higgyünk?

     Álságos kérdés az: hogy melyek az „igazi jelenések” és ki hivatott ezt egyértelműen eldönteni? Nos, a válasz kétezer éves! „Uram, kihez mennénk?” (Jn 6,68), mint a kétezer éves Egyházadhoz?
     Igaznak tehát azt tekinthetjük, amelyet az egyház megvizsgált és az Evangélium tanításával ellentétesnek nem ítélt. Hozzá kell azonban fűznünk, hogy a magánkinyilatkoztatásokat, még ha egyházilag jóváhagyottak is, a kiválasztott (látnok) személyén kívül senkinek sem kötelező figyelembe venni! – Ám (jó esetben) az evangelizációs szerepük mégsem hagyható teljesen figyelmen kívül (lásd a Szent Szűz gyermekeit segítő édesanyai szerepét)!
     De bizalomra méltó lehet-e egy üzenet, melyet pl. előző nap 17 óra 35-kor "kaptak" és minden kivizsgálás nélkül már közzé is van téve az interneten?? Követhető-e egy olyan un. "Tan" vagy 'Isten Szent Szava" (nem az Evangélium!) mely merőben különbözik az evangéliumi Krisztus tanításától és a megválasztott Pápa ellen uszít? Ráadásul még fenyegetőzik is: Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava ismertté váljon a világban (MDM 2013. 06. 27). Nem arról beszél, hogy meg lesznek büntetve, akik akadályozzák az Evangélium terjesztését, hanem valami új "Isten Szavának" akadályoztatásáról beszél, mely valószínűleg Isten "Végső Szövetségének" meghirdetése (uo)? Tehát még ez is! Nem Ószövetség, nem Újszövetség, hanem Végső Szövetség, mely persze az "Igazság Könyvében" van leírva (és nem az Evangéliumban)! Ó ja, mi végett is? Nos nem másra, mint a Második Eljövetelre készíti fel az emberiséget. Ugyan bizony az Egy Igaz Isten felülírná önmagát? És lám-lám mi az eredménye? Egy "Pesti Cecília" nevű 'nick' ezt írja a nagyfigyun: "nekem azt mondták itt a múltkor, hogy lesznek igaz papok akik miséznek". – A felszentelt krisztusi papságnál "igazabbak"? Ejnye no, ez már valóban a sötétség ideje! (És nem csak a szellemi sötétségé...!)hamis_uzenetek.jpg  É mindez, még akkor is így van - a veszélyeit illetően -, ha a "névtelen MDM" lebukott feketén-fehéren! Már több mint egymillió követője van, és többségüket a hajthatatlanság gőgjével megkötözve!                                         T. Olvasóim figyelmébe ajánlom cikksorozatomat "ZAVARKELTÉS, VAGY EZ MÁR AZ ANTIKRISZTUS KAMPÁNYA?" címmel, mely 2013. április 7-től május 30-ig, foglalkozik a fenti témakörrel, miként a most folyamatban lévő sorozat: "Amiként előre megmondatott"! (Ez a blog, mindenesetre időben igyekezett figyelmeztetni!)
     Vigasztaló tényei is vannak az idők jeleiként, miszerint ebben a kaotikus veszélyben az  Egy Igaz Üdvözítő időben elküldte Édesanyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel is segítségünkre legyen és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot. „Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel.” (Grignion: A tökéletes Mária-tisztelet, 1944. 50/f.) A nagy harcra és gyermekeinek erre való felkészítésére a Szent Szűz sereget igyekszik gyűjteni Szent Fia zászlaja alá, egészen új kegyelmi fegyverzettel felruházva őket (Fatimai Engesztelés, Szeretetláng), hogy minél kevesebb veszteséggel (vagy veszteség nélküli) győzelemre segítse gyermekeit! „Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni (…) ez Szívem Szeretetlángja! (I/37-38) Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja.” (I/39) Még mielőtt rávágná szkeptikus olvasóm, hogy "miféle eszközt" – gyorsan megválaszolom – az elfásult csüggeteg embereknek az engeszteléshez és a lélekmentő munkához való a "lánglelkűséget"!
echeverria_ruiz_1_.JPG      A Szűzanya, a papság és a családok lelki újjászületésén fáradozik, „A Szeretetlángnak égnie kell minden keresztény megmentésére, hogy megmentse a családokat..., hogy segítse a papok megszentelődését.” (Bernardino Echeverria Ruiz guayaquili érsek – későbbi bíboros –, a Szeretetláng Lelkinapló 1988-as kiadásához írt ajánlásából). Jézus a Szeretetláng Naplóban: „Az Ő közbenjáró nagy hatalma az, amellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a földre árasztani. Ahogy Ő is mondja, ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Ő azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáját a lelkek mélyén. Szívről-szívre járva kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja.” (III/140) Ez a reményteljes győzelem azonban nem következhet be személyes és kollektív áldozatok és harcok nélkül! (Folyt.)

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Az események nyilvánosságra kerülése
     1947. május 22-e és 30-a között Bruno Tre Fontanébe ment. A rózsafüzér imája alatt megjelent neki a Szűzanya. Cornacchiola szomorúan észlelte, hogy a barlang elhanyagolt, és újból tisztátalan találkák és bűnbeesések helyszíne lett. Ezért írt egy felszólítást, melyet a barlang előtt függeszt ki. „Ne szentségtelenítsétek meg ezt a helyet tisztátalan bűnökkel! Aki bűnben él, bűnét hagyja a Kinyilatkoztatásbeli Szűz lábánál, menjen gyónni és töltekezzen irgalmasság forrásából! Mária minden bűnösnek jóságos anyja. Ez az, amit velem, bűnös emberrel is megtett, holott a Sátán harcos szolgája voltam, egy protestáns szektában, az Egyház és Szűz Mária ellenségeként élve.
TESTEMUNHO POR ESCRITO.jpg     Ezen a helyen 1947. április 12-én nekem és gyermekeimnek megjelent a Szűzanya azt kérve, hogy térjek vissza a Római Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház kebelébe, amelynek törvényeit aztán Ő maga ismertette velem. A Végtelen Isteni Irgalmasság így nyerte meg engem, elszánt ellenfelét, aki most lábaihoz borulva esdeklek megbocsátásért és a kegyelemért. Szeressétek a Szent Szüzet, mert Ő mindannyiunk szerető édesanyja és szeressétek az Egyházat is gyermekeivel együtt! Védő köpenyét Ő tárja fölénk s véd meg bennünket az ördögi tettek elburjánzásától a világban. Imádkozzatok sokat, és akkor el tudjátok hessegetni magatoktól a test csábításait. Imádkozzatok!”
     Pár napon belül ez a felszólítás a rendőrségre került, és hamarosan megkeresték a szerzőt. Kihallgatták Brunót és gyermekeit, megállapítva, hogy igazat beszélnek. Az Il Messaggero, Il Popolo, Il Giornale d’Italia napilapokban megjelent, jelenésről szóló cikkek után tömegével kezdtek jönni a zarándokok a jelenés barlangjához Tre Fontanéba. (folyt.köv.)MATÉRIA PUBLICADA.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 15
angeles-y-demonios13_3.jpg     Az ördögűzések alatt leginkább az döbbent meg a démonok viselkedésében és szavaiban, hogy mennyire félnek és mily rettenetesen gyűlölik, ha szeretetből teljesen Istennek szenteljük magunkat, saját magunk és mások bűneinek engesztelésére, előbb Mária kezeibe téve felajánlásunkat, hogy ő vigye Isten elé.
     Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Mária kezei által, az engesztelés szándékával, nagy-nagy szeretettel, Istennek adjuk életünket, az őt és a Szent Szűzét érő megbántások miatt; hogy jóvátegyük saját magunk és mások bűneink következményeit; illetve elnyerjük a megtérést azok számára, akik bűneik miatt az örök kárhozat rettenetes veszélyének teszik ki magukat! A bűnöknek ugyanis, súlyosságuktól függően, soha nem maradnak el a következményei: mindig kárt okoznak, úgy a bűnt elkövetőnek, mint az egész társadalomnak.
A legsúlyosabb kár a Pokol, mert semmiféle ellenszere nincs azok számára, akik az utolsó percig kitartanak bűneikben.
     Gyakran tapasztaltam e felajánlás erejét. Gyakran megesett ugyanis, úgy az ördögűzések alatt, mint pedig papi szolgálatom teljesítése során, hogy amikor a megszállott személlyel beszélgetve őt arra tanítottam, hogy hogyan kell megélni önmagunk felajánlását, az addig rejtőzködő gonosz lélek hirtelen, tombolva megmutatkozott, mert képtelen volt elviselni a katekézist. Ekkor világosan megértettem, hogy az Istennek tett önfelajánlás által nemcsak a megszállottak testét lehet nagyon hatékony an kiragadni a gonosz lélek karmaiból, hanem ‒ s főképp ‒ számtalan bűnben élő lelket is. Ezt, mint látni fogjuk, maguk a démonok voltak kénytelenek nagy ellenszenvvel megerősíteni.
     A Szűz közbenjárása nem merül ki a megszentelő és a szükséges, aktuális kegyelmek elnyeréséért, velünk és értünk végzett imádban, hanem Isten elé veszi mindazt, amit neki felajánlunk.
     Egy napon, mialatt így imádkoztam: "Uram, imádunk téged a Legszentebb Oltáriszentségben" a gonosz lélek felkiáltott:
‒ Amikor letérdeltek Előtte, mi rettegünk. ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 158-172. oldalak nyomán.) (folyt.)souls-in-hell-s.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A lelki átalakulás 2
Tre_Fontane_Roma_fc1.jpg     Amikor beléptek a templomba, egy pillanatig mindnyájan döbbent hallgatásba burkolóztak, majd a csendet Bruno oldotta fel, rámutatva a tabernákulumra és így szólt: „A Gyönyörű Asszony a barlangban azt mondta nekem, hogy itt van Jézus, aki az emberiség Megváltója! Korábban azt mondtam, ebben ne higgyetek, ezért tiltottam meg nektek, hogy imádkozzatok. Nagyot hibáztam, most már biztosan tudom és tudjuk, hogy Jézus itt van. Imádkozzunk és imádjuk Őt, némán!”
     Erre Isola csendesen így szólt:
‒ Ha Jézus valóban itt van, akkor imádkozzunk!
     Az apa bűnösségének tudatában szorongva kérdezte:
‒ Hát miféle imádságot tudsz?
     Isola erre így felelt:
‒ Én tudom az Üdvözlégy Máriát.
‒ Hol tanultad? ‒ kérdezte az apja.
‒ Az iskolában! Te otthon megtiltottad, de az iskolában mindig együtt imádkoztam a többiekkel. Így én is megtanultam.
     Bruno megindultan felelte:
‒ Ha tudod, akkor csak mondjad kislányom és mi majd utánad mondjuk!
     Ezt követően együtt imádkoztak.
     Az ima végezetével Cornacchiola gyermekeivel hazatért, otthon felesége Jolanda észrevette, hogy férje sápadt és szeme könnyes a meghatottságtól. Rákérdezett: „mi történt veled?” „Láttuk a Szűzanyát” – válaszolta Bruno.
     Valahogy ekkor döbbent rá, hogy eddigi életében milyen fájdalmakat okozott a feleségének. Gyakran verte, csalta őt, még a Szűzanya megjelenése előtti éjszakát is házon kívül töltötte, a barátnőjével.
     Szörnyű bűneit felismerve, Cornacchiola térdre esett felesége előtt és sírva kérte a bocsánatát. A meglepett és elérzékenyült Jolanda szintén térdre esett, Bruno pedig így szólt: „Tiszta szívből kérem, bocsáss meg a hűtlenségemért, és a neked okozott szenvedésekért, a megaláztatásokért, melyeket elkövettem. Nagyon sok rossz dolgot tanítottam neked, káromoltam az Eucharisztiát, a Szűzanyát, a pápát, a papságot és a Szentségeket. Egy ilyen hitvány bűnösnek jelent meg a Szeplőtelen Szűz Mária.”
     Összeölelkezve mindketten sírva fakadtak és életükben először megpróbálták közösen elimádkozni a rózsafüzért. Így, a közös ima és a kölcsönös szeretet egységében maradtak egészen reggelig. (folyt.köv.)Bruno C.1.jpg

Szólj hozzá!

Az idők jelei óvatosságra intenek!

(Jelen sorozatomhoz, több helyütt felhasználtam  Dr Antalóczi Lajos prelátus munkáit! A római szám/arab szám hivatkozások, a Szeretetláng Lelki Napló kritikai kiadásából valók!)

201107151405517d695d.jpgAz utóbbi évtize-dekben feltűnő mértékben meg-sokasodtak a „végidőkről", az „idők végéről", a „nagy figyelmez-tetésről" sőt, a vi-lágvégéről (2012) való próféciák! Ezeknek a közeli időkben való meg-történtét nem zár-hatjuk ki, hiszen akkor mi is hasonlatos prófétai szerepben tetszelegnénk, mert mondva van, hogy „azt a napot és az órát senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.” (Mk 13,32)

A világ sorsával kapcsolatos próféciák egybehangzóan, súlyos próbatételeket jövendölnek, ez tény! A Szentírás egyes helyei azonban kifejezetten arra utalnak, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (1 Tim 4,1; 2 Tessz 2,3-4) és teljes hatalmával igyekszik a lelkekben pusztítani. És valóban, történelmünk utolsó századában a sátáni erők minden tekintetben példátlan rombolást végeztek a lelkekben és az Egyházban, melyet most már belülről próbálnak szétbomlasztani! Parttalanul használják fel a megtévesztés, a csábítás- és a technika minden eszközét, de legfőképp az emberi hiszékenységet! Hamis üzenetekkel, előkerült hamisított iratokkal, ál- és valós imakésztetésekkel csalják lépre a lelkeket, így vagy úgy ellenszenvet ébresztve az egyházi hierachia, legfőképp a Pápa személye iránt!

Az emberek sokaságának figyelmét már oly mértékben kötik le a burjánzó próféciák, hogy az Evangélium igazságai már nem jelentenek hitükre és értékrendjükre aktuális útmutatást! A megtévesztő szellem (a sátán), a krisztusi tanítás tisztaságáért felelős Egyház óvatosságát, ügyesen a hierarchia iránti ellenszenvvé formálja a méltatlankodó hívek lelkében! Mi több, egyesekben oly konok ellenszenv alakul ki az apostolutódok (püspökök) iránt, hogy túl a bírálatukon, elhagyják az Egyházat és óhatatlanul a szekták felé sodortatják magukat és "saját kívánságaik szerinti tanítókat szereznek maguknak" (vö 2Tim 4,3). Holott nyilvánvaló, hogy az egyházi illetékesek óvatosságát épp a hamis üzenetek, a hamis tanítók, a megtévesztő szellem inspirálta „végtelenített naplók” és ezek alig nyomon követhető terjedése teszi szükségessé. Jézus intelme számukra és számunkra is világos: „hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek.” (Mk 13,21-23)bacb2e1_z_1.jpg

Tudom-tudom, hogy untalan idézgetem Marie Julie Jahenny-t, ezt a minden tekintetben fedhetetlen francia misztikust, aki 1850-1941 közt élt és figyelemreméltó üzeneteket jegyzett le a Háromnapos Sötétségről, az Egyház válságáról, az emberiség hitehagyásáról és a jelenések, üzenetek jövőbeni mértéktelen elburjánzásáról: ,,Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokol-ból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.”

     Napjaink szóhasználatával szólva "nem semmi", de láthatjuk, hogy igaz!east_west_3_1.JPG

 

 

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 14
angeles-y-demonios13_3.jpg     Egyik nap, a gonosz lélek, ordítozva ezt mondta:
‒ Tudod hogyan harcol ellenem [Mária]? Az alázatával! Még mindig ő a legalázatosabb, habár ő az első! Még mindig a leghaszontalanabbnak gondolja magát, habár ő az egyedül hasznos, az egyedül szükséges mindegyikőtöknek, ti mocskos emberi lények! Por vagytok, de ő még inkább pornak érzi magát! Gyűlölöm az alázatot és gyűlölök mindenkit, aki alázatos, Őt különösképp! Az ő alázata jobban megaláz, mint a Másik [Jézus] hatalma. ‒
     Máskor ezt mondta:
‒ [Mária] lelke ragyog alázatosságában. Ha ti alázatosak lennétek, ti is mindenki számára látható módon ragyognátok, ezért meg kell győznöm titeket, hogy legyetek gőgösek, így a Mennyország fényessége helyett mindenki a Pokol sötétségét fogja látni". "Ahányszor meggyőz titeket, hogy lemondjatok valamilyen gőgös dologról, mindannyiszor megnyer egy ütközetet". "Soha senki, soha, soha, soha nem tanúsított olyan mély benső alázatot Isten iránt, mint Ő. Soha senki. Annak, aki követni akarja, elég ennyi". "Egy pillanatra sem hagyott fel azzal, hogy ilyen ostobán alázatos legyen. Mennyire képtelen vagyok elviselni! Mennyire képtelen vagyok elviselni!" "Most is, hogy megkoronázták és Királynő, Angyalokkal, Arkangyalokkal, Szeráfokkal van körülvéve, mégis Ő a legalázatosabb közülük". ‒
     Egy másik alkalommal, miközben Mária szeplőtelen Szívét dicsőítettem, a démon így szólt:
‒ Az ő Szíve a mi fájdalmunk; minél jobban átdöftük Szívét, annál elevenebb volt, minél inkább ősszetörtük, Ő annál inkább eltiport minket, minél inkább szenvedett, annál nagyobb fájdalmat okozott nekünk. »Ujjongani« akartunk, de sírásával megölt minket; könnycseppjei olyanok, mint a tűz, »elpusztítanak« minket". ‒
Egy másik napon, miközben segítségül hívtam Mária Szeplőtelen Szívét, a belészúrt tövisekről beszélt (melyek az emberiség bűneit jelképezik) és azokról, akik engesztelnek e Szív megbántásáért. Ezt mondta:
‒ Az emberek segítettek ezermilliárd tövist belészúrni; ti segítettetek minden tövist belészúrni, ti segítettetek; de a több tövis nagyobb erő, a több vér nagyobb hatalom, a több fájdalom nagyobb dicsőség; bűneitek dicsőséggé változtak, mert ugyanannyi lélek szentelte magát engesztelésre és minden lélek kitép belőle egy tövist, s minden kitépett tövis tüzes dárda az »agyunkba«. Ütjük, verjük, perzseljük, karmoljuk, vagdossuk őket, ők meg rögtön földre vetik magukat és imádkoznak. Sértegetjük, rágalmazzuk őket, ők meg rögtön földre vetik magukat és imádkoznak. Soha nem lesz vége e gyötrelemnek, soha nem lesz vége e gyötrelemnek! Túl sok, túl sok! Hány eszement szenteli magát engesztelésre, és csak arra várnak, hogy meghallhassanak Érte (káromkodás következik) és Fiáért! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 143-158. oldalak nyomán.) (folyt.)

Szólj hozzá!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetés”-üzenetekről 3

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

diarmuid_martin_001.jpg     A Dublini Főegyházmegye érsekének állásfoglalása 2014 nagyhetében jelent meg a főegyházmegye honlapján.
     A Hittani Kongregáció Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez című dokumentumában leszögezi: „elsősorban a helyi Ordináriusé a feladat, hogy felügyeljen és eljárjon” a magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban.
     A „nagy figyelmeztetésről” szóló írországi próféciák esetében a döntés a Dublini Főegyházmegye érsekét illeti, akinek alábbi állásfoglalása 2014 nagyhetében jelent meg a főegyházmegye honlapján:
archbishop2.jpg     A DUBLINI FŐEGYHÁZMEGYE KÖZLEMÉNYE
     AZ „ISTENI IRGALMASSÁG(RÓL NEVEZETT) MÁRIA”
     ÁLLÍTÓLAGOS LÁTNOKKAL KAPCSOLATBAN
     A Dublini Főegyházmegyébe folyamatosan érkeznek a kérések, hogy nyilatkozzék azoknak az állítólagos látomásoknak és üzeneteknek a hitelességéről, amelyeket egy magát „Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Máriának” nevező és feltehetően a Dublini Főegyházmegye területén élő személy kap.
     Diarmuid Martin érsek megállapítani kívánja, hogy ezek az üzenetek és állítólagos látomások egyházi jóváhagyással nem rendelkeznek, és számos olyan szöveget tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a katolikus teológiának.
     A Katolikus Egyházhoz tartozó közösségekben nem szabad terjeszteni és használni ezeket az üzeneteket.
A közlemény a Dublini Főegyházmegye honlapján olvasható. (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt ittigaz_vagy_hanis.jpg

Szólj hozzá!

 Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!00003_ramszakadek01.jpg

Szólj hozzá!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetés”-üzenetekről 2

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

codex_iuris_canonici-06.jpg     4. Az állítólagos látnok a dublini régióban él, így a Dublini Főegyházmegyénél kellett volna egyházi teológiai, pszichológiai és tudományos vizsgálatra jelentkeznie. Ennek elutasítása kizárja a második kritérium (a hiteles természetfeletti közléseket jellemzően kísérő jelenségek) figyelembevételének lehetőségét.
Jézus a világ Világossága, aki a világosságra hívja szolgáit; ellensége viszont a sötétségben működik.
     5. Teológiai tévedések
     Az üzenetekben számos zavaros megfogalmazás található. Egyetlen példa: ellentmond a klasszikus szentháromságtani megfogalmazásnak, hogy a mennyei Atya „Jézus nevében” jön, nem pedig a saját nevében, vagy fordítva, Jézus az Atya nevében. A zavarosságot igazoló állítások, pl. „a szeretet összezavar” (45. üzenet,
2011. február 6.) szintén ellenkeznek a hiteles prófécia jellegével. Jézus nagyon egyszerűen és világosan beszél; a Sátán zavart kelt.
     6. Nem következett be a 2011-re ígért „nagy figyelmeztetés”.
     A 2011. május 31-i üzenet felszólítja az embereket, hogy készüljenek a „figyelmeztetésre” (Istentől eredő „lelkiismereti megvilágosodás”, amelyről egyébként más Szűzanya-üzenetek is szólnak), melyre „néhány hónapon belül” sor kerül. Ez azóta sem következett be.
     7. Hiányoznak az igazi keresztény gyümölcsök, a lelki béke, az öröm, a remény, a szeretet; helyettük félelem, szorongás, erőteljes negatív szemlélet jellemző.
     A mennyei Atya és Jézus állítólagos üzenetei, melyek fő témái az isteni megtorlás, a harag, az igazságtétel, a katasztrófák, tele vannak a bosszúállás és az ítélet rettegést keltő kifejezéseivel (Pl. aki Isten ellen fordul, megvakul, kivágják a nyelvét, levágják a lábát – 2013. május 4.) Olykor a hiteles magánkinyilatkoztatások (pl. az Isteni Irgalmasság üzenetei vagy a fatimai üzenetek) is tartalmaznak erős kifejezéseket a megtisztulás feltételesen bekövetkező, nehéz időszakáról, ám a szövegek hangnemét összességében béke, szeretet, biztatás, sőt öröm jellemzi. A nagy figyelmeztetésről szóló üzenetekből mindez hiányzik, és ez sok esetben az üzenetek terjesztőiről is elmondható.
hqdefault001.jpg     Miért veszélyesek ezek az üzenetek?
     A legnagyobb veszély, hogy rájuk hivatkozva egyes katolikusok fontosabbnak tarthatnak egy hamis magánkinyilatkoztatást, mint a pápa Istentől kapott tekintélyét. Különös, hogy a prófécia egyházszakadást jövendöl, ami akár önbeteljesítő jóslattá is válhat. Sátáni cél és stratégia, aminek megvalósulásához
részben éppen az vezethet, ha az emberek az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Máriáéhoz” hasonló, veszélyes és megosztó próféciákat kezdenek követni.
hiszekenyseg_d695d_1.jpg     Az Egyház és a világ jelenlegi, kihívásokkal teli időszakában reálisan számíthatunk további, igaz elemekkel kevert hamis üzenetekre, me-lyek sátáni célja, hogy elfordítsanak a hiteles egyházi tekintélytől és tanítástól, valamint ko-runk hiteles égi üzenete-itől. Ezt csakis Ferenc pápa és az egyházi tekintély iránti engedelmessé-günk megerősítésével védhetjük ki. Imádkozzunk a Szentatyáért, szent Katolikus Egyházunkért, az Isteni Irgalmasság és a Szűzanya Szeplőtelen Szíve győzelméért – amelyről hiteles kortárs üzenetek szólnak –, valamint azért, hogy az állítólagos látnok és követői békében megtérjenek és vissza-térjenek az Egyház szívébe, egységébe és az iránta való engedelmességbe! – zárja elemzését Mark Miravalle. (folyt.)     A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itthamis_uzenetek_1.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 13
angeles-y-demonios13_3.jpg     Szintén 2009 Nagypéntekén, a gonosz lélek, mintha ellenállhatatlan erő kényszerítené, így folytatta:
‒ Az [Mária] egész idő alatt ott állt, arcán szakadatlanul csordogáló könnyekkel és Fia arcára szegezett tekintettel, hogy felfogjon minden apró, minden apró, minden apró szenvedést. Szívében átélte az Ő szenvedését. Tőr járta át a Szívéééét! Vért csordult ki a Fiúból és az Anya Szívéből. Egész idő alatt ott állt, fájdalomtól meggyötörten, de fájdalmában is csodaszépen. Ahhh! Ragyogott fájdalmában és imáiban. »Legyen meg a te akaratod. Legyen meg a te akaratod«. Egy percre sem vette le róla tekintetét. Csak amikor Ő [Jézus] elment, amikor megrengett az egész világ. Ő ekkor is szilárdan állt, nem mozdult, tudta mi történik: tudta, hogy Isten ki fogja mutatni Fia iránti fájdalmát. Azok a Fia arcára szegezett szemek, azok a rászegezett szemek, amint nézi, nézi sebeit, nézi a fejéből ömlő vért és szeretné arcát letörölni, a haját megsimogatni, a sebeket, eltört orrát, feldagadt arcát megcsókolni, s így szól: »Mit tettek veled kincsem? Veled, aki mindenkit szeretsz! Legyen meg a te akaratod, Atyám! A te akaratod, Atyám! De adj erőt, Atyám! Adj erőt, Atyám ... a szegek! Azok a gyönyörűséges kezek imádkoztak, gyógyítottak, áldást osztottak, Atyám, azok a szent kezek! Szegény kezek! És karjai... Látod, Atyám, micsoda fájdalom! Ő a te Fiad, Fiaaad...: Atyám, legyen meg a te akaratod! Azok a lábak, melyek annyit vándoroltak, annyit vándoroltak, milyen szépek voltak fajdalmas_anya_1_1.jpggyerekkorában! Hányszor összecsókolgattam őket! Hányszor összecsókolgattam. Add, hogy így is megcsókolhassam! Csurom véresen, Atyám! Mondd meg neki, hogy itt vagyok! Mondd meg neki, hogy szeretem! Hogy megértem! És hogy vele vagyok, vele szenvedek!« (Itt a gonosz lélek hátborzongatóan ordított és ezt mondta): Tűnj el, tűnj el, ne égess el! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 137-138. oldalak nyomán.) (folyt.)

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A lelki átalakulás 1
     Carlo kiáltott fel elsőnek: „Apa, nézd, még látszik a zöld palástja” – és kitárt karokkal szaladt a barlanghoz a távolodó Szűzanya után; azonban neki ütközött a sziklának és fájdalmában sírva fakadt.
     Amikor a gyerekek érzékei visszatértek normális állapotukba, mindegyik azt kérdezte apjától: „Ki volt ez a Gyönyörű Asszony?” Miről beszélt veled?
– Ő volt a Szűzanya. Később mindent elmesélek nektek – mondta Bruno sápadtan, mert még mindig a mennyei élmény hatása alatt volt.
     Aztán, mintha szeretett volna még egyszer megbizonyosodni róla, hogy mindez nem volt álom, elkezdte kikérdezni gyerekeit arról, hogy mit láttak. Elbeszélésükből kiderült, hogy ugyanúgy látták a „Gyönyörű Asszonyt”, de ők a beszélgetésből nem hallottak semmit. Cornacchiolának mindez azért is jelentett fokozott bizonyságot, mert egyáltalán nem értette, hogyan részesülhetett ilyen bűnös létére, a Szűzanya megpillantásának isteni kegyelmében.
Cornacchiola-Grotta 3Fontane2.jpg     Az első dolga az volt, hogy gyerme-keivel elkezdték a barlangot alaposan kitakarítani. Később így emléke-zett erre: „Hirtelen, ahogy tisztogattuk a barlangot, a föld illatossá vált. Még a felszálló por is illatozott. Milyen csodálatos, inten-zív illat volt! A föld illatozott, még a barlang falai is – egyszóval minden illatossá vált. Ez az élmény sírásra késztetett, a gyerekek pedig örömmel hangoztatták, szinte énekelték, hogy »láttuk a Gyönyörű Asszonyt«!”
     Amikor befejezték, így szólt a gyerekeihez: „Mindig azt hangoztattam, hogy a tabernákulumban nincs ott Jézus, és hogy ez csak a papok által kitalált hazugság. Márpedig, nem mondtam igazat! Most megmutatom nektek, hol van Jézus.”
     Aztán mindannyian lementek a dombról a közeli Tre Fontanéban lévő trappista apátsághoz – Szent Pál apostol mártírhalálának helyszínére. (folyt.köv.)Tre_Fontane_-Paolo.jpg

Szólj hozzá!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetés”-üzenetekről 1

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

denis_j_hart_es_mark_miravalle.jpg   Az üzeneteket, amelyeket 2012-ben egy szlovák püspök, majd 2013-ban Denis J. Hart ausztrál érsek hivatalo-san elítélt, ugyancsak 2013-ban Mark Mira-valle teológiaprofesszor, neves mariológus kiértékelte a Hittani Kongregá-ció irányelvei alapján.
     Az alábbiakban a Hittani Kongregáció által 1974-ben megfogalmazott irányelvek alapján, a hivatalos egyházi vizsgálatok módszerét követve értékelte az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által az interneten terjesztett, illetve könyv formában árusított próféciákat:
rene-laurentin_2444.jpeg     A neves francia mariológus, Fr. René Laurentin szerint a magánkinyilatkozta-tások egyházi elbírálásának normái a következő három alapkérdésre vezethetők vissza:
• Megegyezik-e az állítólagos üzenet tartalma a Katolikus Egyház hivatalos hitbeli és erkölcsi tanításával?
• A kísérő jelenségek (extázis, az üzenetközlés módja stb.) beleillenek-e az Egyház misztikus hagyományába?
• Megvannak-e az állítólagos üzenetnek azok a lelki gyümölcsei, amelyek minden hiteles természetfeletti megnyilatkozást kísérnek, Jézus szavai szerint: „Gyümölcséről lehet a fát felismerni” (Mt 12,33) megtérés, lelki béke, lelki öröm, új vagy megújult hit, remény, szeretet; nagyobb hűség az Egyházhoz, teljesebb egység az Egyházzal?
     Sajnálatos módon – írja Miravalle – az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” üzenetei számos súlyos teológiai, történelmi és tárgyi tévedést tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a Katolikus Egyház tanításának, a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás misztikus hagyományának, sőt saját jövendöléseinek is, és nem hozzák az igazi égi üzenetekkel járó béke, szeretet, öröm lelki gyümölcseit. Csupán néhány példa:
     1. Azt állítja, hogy XVI. Benedek volt „az utolsó igaz pápa a Földön”, és „a következő pápa” a „hamis próféta” lesz. (2012. április 12.)
     E kijelentés, hogy érvényes konklávé „antipápát” emelhet trónra, a katolikus tanításnak nyíltan ellentmondó, eretnek állítás. Az is következik belőle, hogy Ferenc pápa csaló, „hamis próféta”. Mindez a katolikus zsinatok (Lumen Gentium 25), a katekizmus és a kánonjog törvényes pápaválasztásra vonatkozó szakaszainak elítélendő elutasítása. Emellett rendkívül veszélyes téveszme, mert egyes katolikusokat az Egyháztól való elszakadásra késztethet, ami nem más, mint „a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség codex_iuris_canonici-06.jpgmegtagadása” (CIC 751. kánon). A katolikus hívő, amennyiben így dönt, „önmagától beálló kiközösítésbe esik”, és nem járulhat szentségekhez (vö. CIC 1364.1). Az üzenet egyébként nemcsak Ferenc pápaságát kérdőjelezi meg, hanem XVI. Benedeket sem tartja tiszteletben, aki önkéntes lemondása (nem pedig az üzenetekben előrevetített „elűzetése”) napján, 2013. február 28-án, majd március 23-án ismételten feltétlen engedelmességet fogadott Ferenc pápának.
     2. Az állítólagos próféciákban számos helyen megjelenik a millenarizmusnak nevezett eretnekség egyik formája
     A millenarizmus szerint Jézus ténylegesen ezer évig uralkodni fog a Földön (2012. április 9-i üzenet). Ez idő alatt nem lesz pápa, hanem lelki pápaság valósul meg, melyben Szent Péter kormányozza az Egyházat a mennyből valamiféle „földi paradicsom” körülményei között (vö. 89., 124., 141.; 88., 109., 111., 251., 258. sz. üzenetek). A Katolikus Egyház elutasítja a jézusi uralom alatt álló ezeréves földi mennyország elképzelését (KEK 676). A látható pápa nélküli évezred gondolata ellenkezik Jézus péteri ígéretével (Mt. 16,15–20), emellett sehol sem igazolja a kinyilatkoztatás.
     3. Az egyházi értékelés elutasítása
mdmtomeges_karhozat.JPG     Az állítólagos prófécia tagadja, hogy szükség volna az üzenetek hitelességének egyházi vizsgálatára és megítélésére. „Nem fontos, hogy az Egyház jóváhagyja-e ezeket az üzeneteket, mert az idő nem az ő oldalukon van” (2011. július 9-i üzenet). Ezzel szemben a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás mindig az illetékes egyházi hatósághoz irányítja a látnokot, még akkor is, amikor az égiek tudták, hogy nem fogják azonnal elismerni (mint pl. Guadalupei Szent Juan Diego vagy Lourdes-i Szent Bernadette esetében). (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt ittsaints_apparitions_mariales_3.JPG

Szólj hozzá!

life-and-death-study-iv_535.JPGCsalfa dolog a báj, a szépség mulandó...  [Péld 31,30]

[…] hamarább megfeledkeznek rólad az emberek, mint hinnéd.
[Krisztus követése, I. 23.]

      Itt igen hamar véged lesz; lásd azért, miképp végzed dolgaidat. Ma él az ember, holnap elenyészik. Mikor pedig szem elől eltűnik, hamar feledésbe megy. Ó, mily nagy az ember szívének tompasága és keménysége, hogy csak a jelenről gondoskodik és a jövendővel jobban nem törődik! Minden cselekedetben és gondolatban úgy kellene viselkedned, mintha még ma meg kellene halnod. Ha tiszta volna lelkiismereted, nemigen félnél a haláltól. Jobb volna a bűntől óvakodnod, mint a haláltól futnod. Ha ma nem vagy készen, holnap hogyan leszel? Bizonytalan a holnap és honnan tudod, hogy a holnap reád virrad? […]
      Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy azon az úton te is átmégy. Reggel azt gondold, hogy az estét nem éred meg. Ha pedig beesteledik, a reggelt ne merd magadnak ígérni. Készen légy tehát mindenkor és úgy élj, hogy a halál soha készületlenül ne találjon. Sokan hirtelen és váratlanul halnak meg: „az Emberfia abban az órában jő el, melyben nem is sejtjük”. (Mt 24,42) Mikor az utolsó óra eljön, egészen másképp kezdesz majd ítélni teljes lefolyt életedről és nagyon megbánod, hogy oly rest és tunya voltál. Mily boldog és okos, aki életében olyan igyekszik lenni, amilyennek halála óráján találtatni kíván. Mert nagy bizalmat ad a boldog kimúlásra e világ tökéletes megutálása, az erényekben való előmenetel buzgó kívánsága, a fegyelmezett élet szeretete, a bűnbánat sanyarúsága, az engedelmesség gyorsasága, kívánságaink megtagadása és Krisztus szeretetéért minden viszontagság elviselése. […]
     Ó, esztelen, mit ígérsz magadnak hosszú életet, mikor egyetlen biztos napod sincs? Mily sokan csalatkoztak és váratlanul költöztek el az életből. Hányszor hallottál ilyen szavakat: azt levágták, emez vízbehalt, amannak a nyaka tört ki, az evés közben halt meg, amannak játék közben lett vége; ki tűz, ki fegyver által, ki döghalál, ki rabló által veszett el. Így mindennek a halál a vége és az ember élete, mint az árnyék, hirtelen elröpül. Ki emlékezik meg rólad holtod után, vagy ki imádkozik majd éretted? Rajta, édes testvérem, most tedd, amit tehetsz, mert azt sem tudod, mely órában halsz meg és mi lesz veled holtod után. Míg időd van, addig gyűjts magadnak halhatatlan gazdagságot. Üdvösségeden kívül semmivel se gondolj, csak az isteni dolgokkal törődjél. [Krisztus követése, I. 23.]

ugyanaz 1.jpg
ugyanaz 2.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatain Szűz Mária közbenjárásáról 12
angeles-y-demonios13_3.jpg     2009 Nagypéntekén, egyik ördögűzés alatt, a gonosz lélek dühödten hirtelen így kiáltott:
‒ Amikor "Az" így szólt »Asszony, íme a fiad«, a másiknak pedig: »Íme, a te anyád«, hogy mondta! És miképp! A legelfajzottabb teremtményeinek is betöltötte volna a szívét. Leírhatatlan szeretettel mondta (a démonnak kocogtak a fogai, mintha fázna); fény és szeretet áradt a tekintetéből. »Íme, ő a te fiad«. Az Ő [Mária] szíve pedig megtelt örömmel, hogy tudsz örvendeni? Fiad a Kereszten haldoklik, hogy tudsz örülni? Hogyan? Legalább egyszer, egyetlen egyszer kételkedett volna! (még dühödtebb hangon mondta). Nem kételkedett soha, soha! Szenvedett a Fiú fájdalmai miatt, de soha nem kételkedett! Ha csak morzsányi ilyen hitetek lenne! ‒
     2006. szeptember l5-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján, mivel a gonosz lélek erősen szidalmazta a Szent Szüzet, megparancsoltam, hogy csokorba fűzve, a Szűzanya dicséretét zengje. Miután megvetően elutasította, ismételt parancsomra, nagy viszolygással ezt mondta:
‒ Szent és Szeplőtelen, felemelt fejjel áll a Kereszt lábánál, megtámadhatatlan, megingathatatlan, a legtisztább érchez hasonlóan, szeplőtelenül, a kétely legcsekélyebb árnyéka nélkül. Akkor sem tántorodott meg, amikor látta, hogy Fiát megostorozzák, Keresztre feszítik. Soha nem kételkedett szavaiban. Mindig tudta, hogy Ő az igazat mondta, és minden az Írás beteljesítésére szolgált, amit ő [Mária] olyan jól ismert, s amit átadott és követett, s aminek a beteljesüléséért olyan sokat imádkozott születésétől fogva. ‒
     Mária beleegyezése Jézus feláldozásába nem passzív elfogadást jelent, hanem valódi szeretetaktust, mellyel engesztelő »áldozatul« felajánlja Fiát az emberiség bűneinek engeszteléséért. Joggal mondható tehát, hogy Mária, szenvedő és haldokló Fiával együtt szenvedve és majdhogynem meghalva, "Jézus Krisztussal együtt" váltotta meg az emberiséget.
     Jézus és a Fájdalmas Anya közös mártírhalálának köszönhetjük az üdvösséget és minden jót. A megváltó Jézus után tehát, Mária joggal tart igényt az egész emberiség elismerésére, mely nem alaptalanul hirdeti őt boldognak. Nyilvánítsuk ki hálánkat azáltal, hogy Szeplőtelen Szívének ajánljuk minden szenvedésünket és fáradozásunkat, amit Isten és embertársaink iránti szeretetből teszünk.
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 135-137. oldalak nyomán.) (folyt.)fajdalmas_anya_o1.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Minden kétséget kizárva
mennybevetel2.jpgMária tudatosította Brunóban, hogy sok lelki kínlódással teli nehézségen fog átmenni, sokan nem értik majd meg – de félnie nem kell, mert Ő maga fogja körülvenni anyai gondoskodá-sával. Így tanította: „A rózsa-füzér kis Evangélium, a rossz erők betörését megakadályozó bástya. Imádkozd, és erős leszel. Én veled leszek. Ez az Anyai ígéretem. Imádkozzatok és vezekeljetek. Az igazi vezeklés a kölcsönös szeretet és megbocsátás, a felebaráti szeretet parancsolatának megélése.” – Kérte –, hogy imádkozzon sokat, minden nap mondja el a rózsafüzért, olvassa a Szentírást, vegyen részt szentmisén amilyen gyakran csak tud, imádja az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust és rendszeresen részesüljön a bűnbánat szentségében. Arra is kérte, hogy imádkozzon a bűnösök megtéréséért, a hitetlenekért, és a keresztények egységéért az Egyházon belül. Azt mondotta: „Minden egyes hittel és szeretettel elmondott Üdvözlégy Jézus Szívéig ér.”

     Hogy minden kételkedésnek elejét vegye, a Szűzanya már akkor – 3 évvel a Mennybevételéről szóló dogma kihirdetése (1950. november 1.) előtt – kimondta: „A testem nem romolhatott meg és nem indult bomlásnak. Halálom pillanatában Fiam és az angyalok eljöttek értem, hogy magukkal vigyenek”.
     Mária megszerette volna szabadítani Brunót a vele való találkozás realitásának kételyeitől, ezért így szólt: „Olyan bizonyítékot adok át neked, mely megmutatja, hogy amit most átélsz, az valóban az Isteni valóság megtapasztalása, és nem a rossz lélek aljas játéka – mint azt majd cornacchiola-don-sfoggia.jpghangoztatni fogják neked. Valamennyi paphoz, akivel mostanság találkozni fogsz, fordulj ezzel a kérdéssel: „Beszélhetnék Önnel, atyám?” – Ha azt válaszolja: »Ave Maria fiam, mit óhajtasz?« – ez lesz a jel, hogy ezt az atyát választottam ki számodra. Tárd ki előtte szívedet, s ő majd egy másik atyára mutat, mondván: Ő fog jönni megsegítésedre! Ez lesz az, aki előkészít téged az Egyházzal való kibékülésre.” Utána a Szűzanya könnyedén meghajolt, elfordult és eltűnt a barlang falán keresztül, lassan távolodva a Szent Péter-bazilika irányába.
grotta1 (1).jpg      Bruno így mesélte el: „Testem könnyűnek és súlytalannak éreztem. A barlang előterében még mindig csak azt a lapos tufa-követ néztem, amelyen sarutlanul ott állt a Szépséges Úrnő! A környezetünket olyan csodálatos illat hatotta át, mintha magában a Paradicsomban lettünk volna. Mindazáltal, a legkisebbnek és a leggonoszabbnak éreztem magam és tudom, hogy nem érdemeim miatt jelent meg nekem a Szűzanya, hanem mert egyszerűen eszközként akar felhasználni mások számára. Egy mondattal: felém fordult Isten irgalmassága!” (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Valaki  megkérdezte Jézustól: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, s ti kint rekedtek...” (Lk 13,23-24)

227268dscn0032.jpg

Szólj hozzá!

A „prófétai háttér” (az ördögi társulat)

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

mary-at-wedding-may-31-2014_1.jpg     MDM, a Joe Coleman az ír médium odaadó híve és követője volt. Marynek addig nem voltak látomásai, míg nem találkozott a démoni befolyás alatt álló Joe joe_coleman_praying2.JPGColemannal, aki min-den bizonnyal megfer-tőzte Mary Carberryt így hamarosan ő is "égi" hangokban részesült. Valójában a Coleman médiummal kapcsolat-ban állók közül sokak-nak lett látomásuk. Az emberek ugyanis, ha nincsenek kegyelmi állapotban és médiu-mokkal és hamis christina_gallagher_002.JPGpró-fétákkal kerülnek kapcsolatba, akkor nem meglepő, hogy őket is megfertőzi a démoni hatás, ami gyakran látomásokhoz, próféciákhoz stb. vezet, de ezek nem Istentől valók, hanem a megtévesztő szellemtől vagyis, teljesen HAMISAK!
     Végül az MDM körül kialakult egy okkultista tanácsadói társaság, akiknek vezető tagjai Joe Coleman, Denis O’Leary (1988 óta vannak látomásai), Christina Gallagher (okkultista látnok) és William Kamm a „Kis Pebble” aktivizálódásával kerekedett ki. Már valamennyien hatalmas vagyonokra tettek szert látnoki little_pebble_portrait_200x.jpgképességeikkel és könyvkiadásaikkal (amelyek egy része MDM kiadójánál jelent meg). Mellesleg, a 64 éves Kis Pebble (Kamm), börtönbüntetését tölti két kiskorú lány ellen elkövetett bűntette miatt, 2015-ben várható szabadon engedése. Mindazáltal a börtönbeli internetjén igen agresszív formában reklámozta az MDM üzeneteit saját weboldalán. Állítása szerint ő – Kamm, lesz az utolsó Pápa. 1981-ben, 32 éves korában, mielőtt „Kaviccsá” vált volna, gyakran ellátogatott Bayside-ba Veronica Luekenhez, egy állítólagos jelenési helyre, lányokat csókolgatva és csupasz mellkasát o_bayside_1.jpgmutogatva. Egy kanadai újságírónő a „Bayside Backstage” c. lapban [Archangel Press, 1986] azt írja, hogy szólt Kammnak, hogy „morális szempontból nézve egy katasztrófa, vagy elmész, vagy pedig kirúgunk... Ekkor az ajtóhoz sétált és szexis pózban a csípőjére tette a kezét, és a következőket mondta: „Nos, úgy vélem, itt az ideje, hogy Ausztráliának saját látnoka legyen.”
     Ezt követően Kamm visszatért Ausztráliába, Szent Charbel rendjeként indítva el szektáját. Az 1983-ban alapítás virágkorában mintegy 100.000 követője volt. 2003 júniusában az ausztrál Peter William püspök kiközösítéssel fenyegette meg azokat a katolikusokat, akik a William Kamm által alapított ún. Szent Charbel rendi lelkiséget követik! Kis Pebblének 16 gyereke van, 8 „feleségtől”! Saját égi üzeneteit többé nem tette közzé MDM látnoki pályafutása megkezdését követően. Látomásai azonban, figyelemre méltó azonosságot mutatnak az Isteni Irgalmasság Máriája üzeneteivel.
     A „látnoki társulat” teológiai hátterét egy Marie-Paul atya biztosította, akiről egyhamar kiderült, hogy soha nem volt pap, sokkal inkább a William (a kavics) Kamm kultusz tagja. (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itt-scjtm_jpg_w_794_h_281.jpghamis_uzenetek2_1.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 11
angeles-y-demonios13_3.jpg     Egyik október 7-én, a Rózsafüzér Királynőjének napján, rögtön így szólt a démon, mihelyt elővettem zsebemből a Rózsafüzért:
‒ Fájdalmat okoztok nekem azokkal a szemekkel, ti nyavalyások! (...) Mert annyi ütést kapok. Hagyjátok abba! Nem adok én nektek eleget? ‒
     Ekkor ráhelyeztem az illető személyre a füzért, a démon pedig ordított:
‒ Súlyos, összenyom, vegyétek le, összenyom! ‒
     Mire tanítanak minket a mindennapi életben a gonosz lélek ezen reakciói? Arra, hogy a Rózsafüzér, ha helyesen imádkozzuk, annyira "ránehezedik" az ördögre, hogy nem tudja elkövetni ellenünk mindazt a gonoszságot, amit szeretne, mert a Szűzanya, épp a Rózsafüzér által, növeli bennünk az Istenbe vetett hitünket, és megvéd az ellenség cselvetéseitől.
     Egy másik alkalommal, amikor a megszállott személy nyakába akasztottam egy Rózsafüzért, a gonosz lélek rögtön ezt kiáltotta:
‒ Meg akarsz ölni'? Gyilkos! Azok a szemek rosszabbak Krisztus koronájának töviseinél! Eleven tűz! Minden szeme egy megszentelt szív! Mindnyájunkat megöl! Megfojt! A biztos halál számunkra! ‒
     Más kifejezések a Rózsafüzérről, különböző ördögűzések alkalmával:
‒ "E füzér minden szeme, amivel imádkoztok, ostorozás nekünk, éget". "Amikor azt az átkozott füzért használjátok, fájdalmat okoztok, mert amikor Ahhoz fohászkodtok (az Üdvözlégy Máriával) Annak az életére emlékeztettek (utalás az Evangélium titkainak szemlélésére a Rózsafüzér alatt, ami gyötrelmet jelent neki és elgyengíti)". "Aki ebbe kapaszkodik, soha nem fog elveszni (s próbálja letépni a megszállott személy nyakába akasztott Rózsafüzért)". "Rosszul vagyok, amikor annak a füzérnek a titkait szemlélitek. Ütlegeltek vele. Annyi, de annyi lelket elragad tőlem. Mert az övé. Mert Azé [Máriáé]". "Gyűlölöm (a Rózsafüzért), mert szeretetfüzér, amely mindenkit Velük [Jézussal és Máriával] egyesít". "Ha mindegyikőtök tudná, azonnal végem lenne. Ha mindnyájan hittel mondanátok a Rózsafüzért, ezt a nyavalyatörést! Tudod, mit csinál [Mária], amikor azt a füzért imádkozzátok? (itt gyalázkodva hosszan sérteget): fogja a kezeteket és megnyújtja az Ég felé, majd fogja az Istenetek kezét és ezen az imán keresztül, ezen a (káromlás) füzéren keresztül, egymáshoz közelíti őket, míg össze nem érnek. Amikor a két kéz találkozik, ujjong, ujjong, ujjong, letérdel és imádkozik. Csak kevés ember éri el azt a kezet, mert kirántják Annak [Máriának] a kezéből, nem akarják, nem akarják, hála nekem, akik az istenük vagyok, de akiknek sikerül (s megismétli), de akiknek sikerül, ennek teljesen tudatában vannak, és Ő ujjong. Látod, ahogy letérdel és megcsókolja a Fiú átlyukasztott lábait, és azt mondja, hogy azért adta meg neki ezt a kegyelemet (vagyis valamelyik személynek), mert megérintette azt a kezet, és amikor ez megtörténik, az egész Paradicsom ujjong. Undorító, undorító! És örömkönnyeket hullat (káromkodik). Undorító, undorító, undorító, undorító, undorító, undorító! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 123-126. oldalak nyomán.) (folyt.)jesus_christ_receiving_the_virgin_in_heaven.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Imádkozzátok a rózsafüzért!
= Imadkozzatok a rozsafüzert_2.JPG     „A Gyönyörű Asszony” – aki egy Bibliát szorított a melléhez, úgy mintha Szent fiát ölelné gyengéden, így szólt Brunóhoz: „Én vagyok aki a Szentháromságban vagyok, a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, a Kinyilatkoztatás pedig Isten Szava, mely rólam is hírt ad. Te üldözöl engem, de már eljött a legfőbb ideje, hogy véget vess ennek. Térj vissza a Katolikus Egyház szent közösségébe és kövesd az Evangéliumot!”
     A Szűzanya a pápáról és az Egyházról beszélve egyúttal arra is felhívta Bruno figyelmét, hogy a kinyilatkoztatás nem korlátozódik csupán a Szentírásra, de tetten érhető az Egyház Hagyományában is, amit az Egyház Tanítóhivatala kijelentett és nemzedékről- nemzedékekre átadnak, Krisztus ígéretének megfelelően: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” (Jn 16, 13); „Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből.” (2Pét 1,20) A Szentírás szövegének végleges hiteles értelmezését csak az Egyház Tanítóhivatala adja. A kinyilatkoztatás értelmezésére tehát két forrás áll rendelkezésre, a Szentírás és az Egyház Tanítóhivatala.

     A Szűzanya hangja olyan volt, mint a legfinomabb muzsikaszó, gyönyörű alakja pedig a mennyei szeretet fényének sugarait árasztotta. Mária egy óra és húsz percen keresztül tanította Brunót. Egyfelől személyes, csak Brunót érintő dolgokról, másfelől az Egyház egészét érintő, különösen a papokra vonatkozó ügyekről, valamint a Szentatya részére is hagyott egy külön üzenetet.
     Egyszer csak a Szent Szűz kezével a lábainál heverő fekete reverendára és egy a közelben fekvő összetört keresztre mutatva ezt mondotta: „Ez a jel utal arra, hogy hatalmas egyházüldözések jönnek majd és ennek következtében nagyon sokan kényszerülnek megválni reverendájuktól. Nagyon sok pap kényszerül ledobni. Az összetört feszület az általad összetört családi feszületet szimbolizálja.
      Isten ellenségei, különösen három dogmát támadnak:
1. Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben.
2. A Legszentebb Szűz Istenanyaságát.
3. A pápa csalatkozhatatlanságát.”
      A Szűzanya szavait így foglalhatjuk össze: Te tarts ki hitedben! Ha ez a három dogma él szívetekben, ezt valóságos hitként, szeretetben kell megélnetek. Hozz létre egy új közösséget, egy újabb társulatot, ez az én akaratom. Cselekedetekben éljétek és imádságban erősítsétek a hiteteket. Három kristálytiszta pont ragyogjon előttetek: Az corpuschristi2.jpgEucharisztia, a Szeplőtelen Fogantatás és a Pápa fősége! Imádkozzatok és mindennap mondjátok el a szentolvasót a bűnösök és a hitetlenek megtéréséért, valamint a keresztények egységéért, hogy egy akol legyen és egy pásztor.
      Tudd, hogy földi testem romolhatatlan volt, mert bűn nélkül fogantattam. Isteni Fiam és az angyalok halálom óráján értem jöttek.
      Az eretnekségek elszaporodnak a világban, és ez majd sokakat megzavar. Hűtlenek lesznek az Evangélium tanításához és szembehelyezkednek a pápával! Természeti csapások, soha nem látott járványok és háborúk fogják súlytani az embereket, mert nem tartanak bűnbánatot. De én minden jószándékot és imát javatokra fordítok, és a bűn szennyezte földdel rendkívüli csodákat művelek, az eltévelyedettek és hitetlenek megtérése érdekében. Mint kértem, a szentolvasót imádkozzátok, melynek óriási az ereje és cselekedetekkel bizonyítsátok a hiteteket! Ettől vagytok keresztények! (folyt.köv)

Szólj hozzá!

A megtévesztő szellem praktikája

Felhasznált források:  Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

mary-at-wedding-may-31-2014_1.jpg     A sokáig rejtettségben működő Mary Carberry üzleti sikersorozatát az „MDM konszern” un. „Az élő Isten [33. számú ima védelmi] pecsétje” [2013. nov. 30] koronázta meg. Ezt formailag, egy vállalkozó szel-lemű kaliforniai grafikus tervezte pergamen színű papírlapon, rajta az imával, a vonatkozó szöveggel, gra-fikus elemekkel és a piros pecsét kiemelkedő képével. A pecsét, MDM „Jézusa” szerint az Ő „megváltás-ígérete” [a katolikus doktrínával való világos szakítás]. A „pecsétes oklevél”, természetfeletti erejével megvédi mindazokat, akik elfogadják ezt Krisztus második eljöveteléig. A 16 nyelvre lefordított pecsétes-papír a TheWarningSecondComing.com oldalról letölthető, hogy az olvasók kirakhassák otthonaikban. Ráadásul sigillo.jpgminden régi és jövőbeli pecsétet az MDM kérésére „Padre Domi-nic La Fleur” – az Irgalmasság Királya (Kanada), előre megáld. Ez a bizonyos La Fleur atya, az internetgebetskreis.com-on a következőket írja: Ha a papság megtagadja [a pecsétek megál-dását], én segítek neked! Jézus jóváhagyja a pecsétet, és mél-tányolja a művész jó munkáját.
     Mellesleg az ima nem tesz említést „Jézusról” vagy az „Úr-ról”, vagy „Krisztusról”, -medallion-of-york-rite-knights-templar-degree-order-of-the-templer_jpg_w_233_h_301.JPGnem beszélve arról, hogy a piros szí-nű pecsét, valójában egy ismert szbdkmves szimbólum. [A szbd-kmvesség 33 fokozatú, és ez épp a 33. ima. Kell még több vélet-len?] Mindenesetre követői-nek lelkén súlyos pecsétet hagy! (A képen az eredeti szbdkmves kitüntetés.)
    Tény, hogy a "nagyfigyu" hon-lap a valaha létező „prófétai” weboldalak legnézettebbjei közé tartozott, amely óriási marke-tinges hasznot hajtott az isme-retlenségbe burkolózó látnok-nak! Közvélemény kutatók szerint, a névtelen üzenetközlő népszerűbb volt, mint Anglia uralkodója Erzsébet királynő!
mary_carberry-on-irish-mail-.jpg     A weboldal néhány héttel azután szűnt meg, hogy az Irish Mail on Sunday című lap nyilvá-nosságra hozta, hogy a névtelen internetes „látnok” valójában egy Mary Carberry nevű, Dublinban élő, (PR) tanácsadóként működő üzletasszony. A valójában az 59 éves Mary Carberry, az írországi Dublinban él, és Mary McGovern leánykori nevén folytat üzleti tevé-kenységet.

     Négy gyermeke van. Kettő a sarah-pic.jpgMcGovern PR nevű cégénél dolgozik, 28 éves lánya, Sarah Carberry és a 27 éves weboldal-tervező fia, aki marketinges termékek és ötletek szakértőjeként nemzetközi díjakat nyert. Carberry két másik vállalata a CultureLink élén férjével, és a Digital Future Link. (folyt.)267674_226088807421867_7468695_n4.jpg                                                                                                                          A blogunk megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itt
ik_1.jpg

Szólj hozzá!

Látni és hinni

10_maij01.jpg     Amikor először pil-lantjuk meg a manop-pellói Arcot, valamiféle csalódást érezhetünk, mivel nem olyan szép, amilyennek várnánk. Ám tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez az ikon a halottaiból éppen feltámadó, tehát még nem a teljesen megdi-csőült Jézus Arca! A feltámadt Jézus szépsé-ge végtelenül felülmúl-ja minden elképzelé-sünket. Majd csak a mennyben láthatjuk meg Őt, és lesz az örömünk teljes!
turin-manop.JPG   A Manoppelló Arc fóli-aként való ráhelyezése a Torinói Lepel arcára egy grafikus-matematikus bizonyíték arra, hogy ugyanarról beszélünk. Tudományos szemszög-ből nézve nincs semmi kétség, hogy a két Arc ‒ a manoppellói és a tori-nói ‒ 100%-ban meg-egyeznek egymással ka-rakterileg és méretileg. Az egyezés szembetűnő! Egy szembetűnő különb-ség azonban van: a Tori-nói Leplen erőteljesen szakállas-bajuszos a mi Urunk, míg a Manoppel-lói Kendőn már gyérebb arcszőrzetű, mely meg-dicsőülés "megfiatalító" előpillanata! A két „Iste-ni Arc” mindenképpen a világ legnagyobb csodái közé tartozik, melyeknek tudományos szempontból nem lett volna szabad létrejönniük, miként az egész világon nincs még hasonló sem, amely jellemzőiben összeegyeztet-hető lenne a kettővel (kivéve persze a Guadalupe-i Szent Szűz képét).
     Odanyújtva nekünk saját arcképét a Torinó-i leplen és a Manoppelló-i leplen Krisztus hív megtérésre minket, hogy személyes kontaktust vegyünk fel Vele a megbánás és az Eucharisztia Szentségében, a mindennapi kitartó imára, valamint az evangéliumi életre. De ne feledkezzünk meg arról, hogy: „A kereszténység nem a kultúra egy formája, nem ideológia és nem valamiféle fennkölt törvények és érdekek rendje. A kereszténység az egy Személy. A kereszténység egy Jelenlét. A kereszténység egy Arc: Jézus Krisztus!” (II. János Pál pápa, Berno, 2004.06.04.).face-of-jesus6_1.jpg

Szólj hozzá!

     A rosszak gyakran rendeznek összejöveteleket, összefognak, hogy ármánykodjanak és gonoszkodjanak; sőt az  ördöggel is egyesülnek, hogy elpusztíthassanak bennünket. Miért ne fognánk össze hát mi is keresztények, Krisztus jogainak és az Isten országának hathatós védelmében!? Fogjunk össze mi is, és imádkozzuk közösen a rózsafüzért! (Montforti Grignon Szent lajos: Szentolvasó c. műve nyomán. 100.)

A rózsafüzérhez, miként minden Szűzanyához intézett imához fűzzük hozzá az Általa kért könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Az Istenanya ígérete szerint már csak az egész emberiség – értsd a küzdő-, a szenvedő- és a megdicsőült egyház – együttes összefogása mentheti meg a világot, és teljesítheti be Szent Fia vágyát, hogy: Megújuljon a föld színe és Anyám mosolya beragyogja a földet! (szóbeli feljegyzés 1971. VII. 26) 

De "Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti (számára). Ó, gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben.” (Szeretetláng Napló IV/30) "Ne halogassátok!" (uo)

"Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs senki aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!" (A Szűzanya fatimai figyelmeztetése 1917. augusztus 17-én!)

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A jelenés
aprilis 12 tre font.jpg     Bruno Cornacchiola próbálta újra és újra valahogy felvenni a kapcsolatot a gyermekeivel, eléjük állt, de azok nem reagáltak az apjukra, mire ő elveszítve önural-mát sírva fakadt, mint egy gyámol-talan gyerek és felkiáltott: – Mi folyik itt? 
Tehetetlenségében és félelmében karját az égre emelve segítséget kért: – Istenem, csak te tudsz nekem segíteni!
     Amikor e szavakat kimondta, hirtelen két hófehér, áttetsző kezet látott arca felé közeledni. Az ujjak megérintették a szemét fényben.jpgés mintha szeméről valami fátylat vagy hályogot húztak volna le.
Ekkor Brunó átmenetileg rosszul lett, de érzékelte, hogy valamilyen titokzatos fény vette körül. Egy másfajta valóságot tapasztalt, mintha a lelke kiszabadult volna a testéből, vagy legalábbis valamitől nagyon megszabadult volna. Térdre esett.
     Ezzel egyidőben, leírhatatlan öröm és békesség szállta meg, valami olyan gyönyörűség, amilyet eddig sohasem érzett.
     Kisvártatva Bruno visszanyerte rendes látását és észrevette, hogy a különleges fényárból egy fiatal, középtermetű, kreolos bőrű, szemi-ta arcvonású női alak bontakozik ki, akinek gyönyörűségét emberi szavakkal nem lehet leírni.
Virgem da revelação.jpgA Hölgynek mélysötétbarna haja volt, 20-25 évesnek nézett ki és kb. 165 cm magas volt. Mezítelen lábáig érő zöld palástban állt. A palást alatti ruhája tündöklő hófehér volt, rózsaszín övvel átkötve, s az egész jelenséget aranyló sugárkoszorú vette körül. Jobb kezében a Bibliát tartotta mellén, bal kezét is ráhelyezve.
     Első reakcióként Bruno örömében fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Időközben a helyszínen, csodálatos virágillat áradt.
     Bruno Cornacchiola ekkor a gyermekei mellé térdelve, összekulcsolt kézzel ő is ismételte: „Bella Signora!”. 

A Szűzanya megszólalt és megfedte Brúnót azért, mert üldözte őt, és hogy az eretnekekhez való csatlakozásával, Isten ellenségévé vált. Szeretettel kérte őt, hogy térjen vissza a Katolikus Anyaszentegyházba! Megígérte, hogy áldást és gyógyulást esd ki mindenkinek, aki eljön a jelenési barlangba és meghinti magát e helynek a porával. Buzgó és kitartó imát kért a hitetlenekért.

A Jelenést a gyermekek is látták, de a Szűzanya szavait nem hallották!
     Évekkel később Bruno, így mesélte a történetét: „Ha valaki az égi csoda különleges kegyelmében részesült, nem kívánhat semmi mást, mint hogy halála után az örökkévalóságig élvezhesse azt”. Mint elmondta, bizonyára ez a fehér ruhás hölgy volt az, aki a spanyol polgárháborúban egyszer megmentette az életét. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 10
angeles-y-demonios13_3.jpg     Egy nap megparancsoltam a gonosz léleknek: "Írd le a Rózsafüzér csodálatra méltó dolgait!" Azt felelte:
‒ Én undorodom tőle! ‒
     "Számunkra csodálatos" ‒ válaszoltam. "A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki mindnyájunk Anyjául rendelte Máriát, megparancsolom, írd le mindazokat a dolgokat, amelyektől te undorodsz, számunkra azonban hasznosak". A démon:
‒ Bemutatja a szenvedés teljes útját, amelyet Ő [Jézus] felajánlott értetek, hogy mindegyiketeket megmentsen és megnyissa nektek a Paradicsom ajtaját, és amely nemcsak neki okozott sok fájdalmat, hanem Anyjának is. Ő [Mária] is annyit, annyit szenvedett, mint Fia, és vele együtt kiengesztelte bűneiteket. Ezért [a Rózsafüzér] minden szeme azon Asszony egy-egy könnycseppje, aki három éven át vele [Jézussal] együtt szenvedett, attól kezdve, hogy a ti érdeketekben útra kelt, hirdette az örömhírt, gyógyított, kinyilvánította magát. Mindent megtett a három év során, beleértve azt is, ami abban az öt tizedben szerepel, amit a Pápa csatolt a többihez (nyilván a "Világosság Rózsafüzérének titkaira" utal, amelyeket II. János Pál csatolt a Rózsafüzérhez). Mindenünk fáj, amikor azt az átkozott koszorút imádkozzátok, mert azt szemlélitek, amit Ő [Jézus] tesz ellenünk. Mindent (...) különösen, ha úgy szemlélitek a titkokat, hogy (magatokban) újraélitek és felajánljátok az ő szenvedéseit (...) Ha e fegyver (a Rózsafüzér) titkain elmélkedtek és szenvedéseiteket az Övékével (Jézuséval és Máriáéval) és mindazok szenvedésével egyesítitek, (...) akkor igen nagy fájdalmat okoztok nekünk. ‒
     Egy másik ördögűzés alkalmával ezt mondta a gonosz lélek:
‒ Amikor az Üdvözlégy Máriát (...) te befejezed, elkezdi valaki más; amikor ő befejezi, ismét rákezd másvalaki, ...befejezi ő, megint kezdi egy másik. Mindig, mindig van valaki, aki imádkozza. Nincs egy pillanat sem, amikor ne imádkoznák. Szakadatlanul dúdolják a világ minden részén. Halálos háttérzaj ez nekünk. Azokkal a (káromkodás) titkokkal, minden egyes alkalommal emlékeztettek rá, mit tett Ő, és ez fááááááj! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 122-123. oldalak nyomán.) (folyt.)engesztelo_szentolvaso_1.JPG

Szólj hozzá!

Felhasznált források: Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7; forrás 8

A névtelen „próféta”

mary-at-wedding-may-31-2014_1.jpg     2010. novembere óta a működő és 2011. márciusától önálló weblappal bíró, magát az Isteni Irgalmasság Máriájaként (Mary Divine Mercy=MDM) névtelenségébe burkoló látnok kiléte lelepleződött! Az „Isten utolsó prófétájaként” óriási népszerűséget szerzett hamis látnok, Jézus, Mária, az Atyaisten és a Szentlélek szózataként (heti 3-4 esetben), tett közzé „égi” üzeneteket a TheWarningSecondComing.com nevű weboldalon. A dátummal ellátott, óra és percre pontos „közlések” 2015 márciusáig „érkeztek” folyamatosan – több mint 1200. Szerzőjüknek több millió híve lett, világszerte számtalan imacsoporttal és több mint 425 ezer Facebook-követővel, akik a fordító aktivisták révén, különféle nyelveken olvashatták üzeneteit az egész világon.
     Megtévesztő üzenetei a végidőkről, katasztrofális pusztításokról, a sátáni befolyásoltságokról és a katolikus egyházon belüli szakadásról szólnak, isteni átokkal fenyegetve azokat, akik ellenzik az „igaz” üzeneteket! Az Evangéliummal olykor kifejezetten szembe haladó „kinyilatkoztatások”, reakciók egész sorát váltották ki a katolikus hierarchia, vallásos kommentátorok és teológusok körében.
     Hihetővé az tette, hogy jelentős spekulatív érzékkel, a János Jelenések könyvét átmagyarázva és a hiteles magánrevelációkból összeollózott „próféciák” figyelmeztetéseit, adta közzé az „Jézusotok” üzeneteként. Ehhez a raffinált szellemi tevékenységhez, komoly hátteret nyújtott a hamis látnokok egész serege. Ennél fogva, az „MDM-féle üzenteket”, egy „nagyfigyelmeztetés-group” szerkesztette! Tevékenységük „gyümölcsét”, vita-őrületek-, imaközösségek- és családok megosztása, vallási közösségek- és netes-fórumok felbomlása jellemezte világszerte.
     Mi lehet az oka annak, hogy sok jó szándékú, mélyen hívő katolikus hitelt adott az üzeneteknek?
Az, hogy sok igaz elemet is tartalmaztak: a gazdaság, a társadalom, a hit és az erkölcs globális válsága, háborús konfliktusok, természeti katasztrófák, nukleáris fenyegetés Észak-Koreában, Iránban, Pakisztánban stb. Mindezekben „az idők jeleit” látni valóban indokolt és elfogadható. Azonban teológiai tévedésekkel és egyházellenes engedetlenséggel átitatott, állítólagos üzenetekben való hit súlyos és veszélyes tévedést hordozott magában! Egészen más dolog észrevenni a világban a megtérésre sürgető jeleket, és hűségesen válaszolni Jézus és a Szűzanya hiteles felhívásaira – és más olyan kivizsgálatlan hamis üzeneteket elfogadni, amelyek a hitelesség látszatával, Ferenc pápával szembeni engedetlenségre, a katolikus dogma és a hiteles misztikus hagyomány elutasítására uszítanak és rettegésből fakadó cselekvésre ösztönöznek.
     Mary Carberry (MDM), mint rendkívül tehetséges "PR-os" felismerte, hogy az ügyes online tartalom leköti olvasóit az őket érdeklő témákkal, és a „többlettudás” vélelmével megnyeri érdeklődésüket. A "jólértesültség" megelégedettségével mindenkit online és offline vitákra serkent. Legfőbb trükkje, hogy az olvasóknak sokféle „mézesmadzagot” mutogatott, de sohasem az egészet, hogy folyamatosan visszatérjenek az oldalra. Persze MDM azt állította, hogy szinte naponta kapott üzeneteket Jézustól, aki egy szentképen keresztül beszélt hozzá, és azt mondta neki, hogy ő -bot2-255x255_2.jpg(mármint MDM) az utolsó próféta. A dollármilliós vagyon, nem volt elég az irgalmasság Máriájának, ezért kiadta 3 kötetes „Igazság Könyvé”-t, és ezzel is óriási haszont söpörve be. (folyt.)

    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itt
az_antikrisztus_eloharcosai.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

 

Szólj hozzá!

Ugyanaz a személy

valtorta002.jpg     Maria Valtorta híres olasz misztikus (írásait XII. Pius pápa kérésére kinyomtatták) 1942. február 22-én a következőket írta le, melyeket Jézus mondott neki: „Veronika kendője gyógyír a ti szkeptikus lelketekre. Ti racionalisták, közönyösek, hitben megingók, akik lélektelen vizsgálatokat folytattok; íme hasonlítsátok össze a kendőn levő arcot a lepel visszaverődésével. Az első arc Élő, a második a Halott, viszont a hosszúság, a szélesség, a szomatikus jellemzők és a karakter ugyanazok. Vegyétek magatok elé a két reflexiót. Meglátjátok, hogy ez Én vagyok. Emlékeztetni akarlak titeket arra, hogy ki voltam és ki lettem értetek szeretetből. Azért, hogy ne vesszetek el, ne váljatok vakokká, mert elegendő ez a két visszaverődés, hogy elvezessen titeket a szeretethez, a megtéréshez, az Istenhez” (Maria Valtorta: L’Evangelo come mi e stato rivelato, Centro Editoriale Valtoriano, 2003, s. 414).
     A manoppellói Kendő, ellentétben a Torinói Lepellel, nem testi kontaktus révén jött létre, hanem kifejezetten isteni beavatkozással! Hogyan értendő ez?eccezionale.jpg
     Amikor Jézus testét levették a keresztről, először egy több mint 4 m-es lenvászonra fektették, amely alul és felül is takarta. Ezt követően körbetekerték egy másik vászonnal (mint egy széles fáslival), miközben a vászon alá és fölé is bőségesen hintették a különféle olajokat, fűszereket. Jézus így „bábként” bebugyolált testét helyezték a sírba, a fejére egy értékes selyemkendőt terítve, különleges tiszteletből (ez a Manoppelló-i relikvia). Ez magyarázza, hogy amikor az Úr feltámadását követően Péter a sírboltba lépett, a lepleket érintetlenül látta „és hitt” (Jn 20,7)! Ugyanis, nem levetett lepleket látott, hanem a beburkolást ugyan úgy "fáslizva", melyből csak "kitűnni" – FELTÁMADNI – lehetett! Ez győzte meg Pétert azonnal! Egyedül a (később manoppellóinak nevezett) "arc-kendő" volt gondosan összehajtogatva! Ez utóbbi viszont azt is bizonyította, hogy a Testet nem valamiképp ellopták, hiszen akkor a kendőt a nagy sietségben aligha hajtogatták volna össze!sudaria001.jpg
     A nevezetes kendő nem érintkezett Jézus arcával, hiszen a vásznakon kívül volt. A Feltámadás „második” pillanatában már az élő Krisztus arckifejezése látható pozitív képként, de még a megdicsőülés folyamatának vége előtt, mert ezen még láthatóak a sebek és duzzanatok nyomai. (Az „első” pillanatot a Torinói Lepel arcmása ábrázolja!)
(Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 9
angeles-y-demonios13_3.jpg     A Szűzanya közbenjárása nem merül ki az értünk és velünk azért végzett imában, hogy elnyerje nekünk úgy a meg szentelő-, mint pedig az aktuális kegyelmeket, hanem arra is kiterjed, hogy bemutassa és felajánlja Istennek, amit mi neki adunk. Egyik alkalommal, amikor éppen felajánlottuk a Szűzanyának imáinkat, örömeinket, fájdalmainkat és egész életünket a megszállott személy gyötrelmeivel együtt, a démon, nyilván Isten parancsára, engedelmes és megalázkodó hangon ezt mondta:
‒ Minden öröm, minden fájdalom, szenvedés, amit annak a Szívnek (Mária Szívének) ajánlotok, a mélységes szeretet és gyöngédség édes jelei. Ő pedig elfogadja és kezeivel a Teremtőnek ajánlja, hozzá emeli azokat. ‒
     Ördögűzői tapasztalatom során észrevettem, hogy az ördög számára egyetlen nem-liturgikus ima sem annyira gyűlöletes, rettegett és ellenszenves, mint a Szent Rózsafüzér.
     Egyik nap, mikor kézbe vettem a Rózsafüzért, a gonosz lélek felkiáltott:
‒ Ezt képtelen vagyok elviselni, képtelen vagyok elviselni! Az a vén bolond jól elnevezte, helyesen mondta »fegyvernek«, mert valóban az. Valódi fegyver ellenünk. ‒
     Pietrelcinai Szent Pio atya egyszer ezt mondta: "A sátánnak az a célja, hogy lerombolja ezt az imát, de soha nem fog sikerülni: ez az az ima ugyanis, amely minden és mindenki fölött diadalmaskodik. Ő (a Szűzanya) tanította meg nekünk, ahogy Jézus a Miatyánkot". ‒ Majd hozzátette: "Tartsátok mindig szorosan a kezetekben Mária Fegyverét, s mindig, mindenhol, győzelmet fogtok aratni a pokoli ellenség fölött". (Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 117-121. oldalak nyomán.) (folyt.)ros_02.bmp

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A gyermekek extázisban
GRUTA EM TRE FONTANE.jpg     A lányka sietve oda is szaladt a barlanghoz és meggyőződött, hogy a barlangban nincs senki. Visszafelé jövet azonban hirtelen térdre esett, összekulcsolta kezeit és a barlang felé nézve ő is elkezdte mondogatni: „Bella Signora!” (Szépséges Úrnő!)
     Apjuk teljesen elképedt és idegesen azt gondolta, hogy a gyerekei tán gúnyt űznek belőle. Magához hívta Carlót, aki még mindig a labdát kereste és megkérdezte tőle:
‒ Miféle játékot űztök ti itt, talán összebeszéltetek?
     Ám a fiúnak csak annyi ideje volt, hogy rávágja: ‒ Nem! ‒ és máris térdre esve, ugyan olyan magasztosan ismételgette „Bella Signora!”
     Cornacchiola ettől már kikészült és ingerülten felkiáltott:
‒ Na most aztán elég a hülyeségből, azonnal álljatok fel! – de a gyerekek meg se mozdultak a szavára.
     Erre aztán dühösen megragadta Carlót és durván fel akarta állítani, de mintha egy több tonnás szobrot próbált volna megmozdítani. Ugyanezt próbálta a másik két gyerekkel is, de ők is mozdulatlanul és mozdíthatatlanul térdepeltek.
     Ez a hihetetlen esemény egészen megrémisztette az apát. Úgy érezte, mintha rontás érte volna a gyermekeit. Azt hitte, hogy talán valami varázsló vagy katolikus pap van a barlangban, aki meghipnotizálta őket.
Kiabálni kezdett, hogy hagyja el a barlangot akárki van is ott, de csak saját hangjának üres visszaverődése volt a válasz.
     Ekkor Cornacchiola berohant a barlangba, hogy öklével űzze ki a rejtőzködőt. A barlang azonban üres volt, poros, ürüléktől mocskos és szemetes. Még egyszer megpróbálta a térdeplő gyerekeket lábra álltani, de lehetetlen kísérlet volt.
TheLostForest.jpg     Kétségbeesésében segítségért kezdett el kiabálni – de senki nem válaszolt. Elkeseredve visszatért a térdeplő gyerekekhez, akik összekulcsolt kezekkel egyfolytában ugyanazt ismételgették, mintha transzban lennének: „Bella Signora! Bella Signora!...” (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása