„Ne féljünk nevén nevezni a gonoszságot és annak előidézőjét, a sátánt! – mondja II. János Pál a fiatalokhoz intézett apostoli levelében. – A stratégiája, hogy megpróbál elrejtőzni, ezért úgy ülteti el a gonoszságot az emberben, hogy az magából az emberből teljesedjen ki. Így hálózva be észrevétlenül az emberek közötti kapcsolatokat, a különféle társadalmi csoportokat és nemzeteket. Végül a 'személyes' bűn fogalma megszűnik létezni, s mára az emberek inkább csak 'kollektív' bűnösségről beszélnek. (…) Miközben a valóságban (egyénileg is) egyre jobban elmerül benne.”
Istentől kapott eszközeinkkel – bár harcok árán – kell száműznünk egyéni és közösségi sorsunk alakításából a démoni erőket, így valósítva meg egy egységes, egészséges és boldogabb földi életet, melyben „még az ég is kékebb”. Mindenkori legfontosabb álláspontunknak, az Egyházhoz való maradéktalan hűség kell hogy legyen! Az evangéliumi Krisztus ereje örök és töretlen, Egyháza pedig betölti üdvös világtörténeti szerepét, tehát a Tanítóhivatal általi tanítás mindig életképes! Ha mégis úgy tűnik, hogy környezetünkben nincs átütő ereje az Evangéliumnak, akkor ott a befogadó „talajjal”, vagy a „magvetőkkel” van probléma! Sajnos ebbe mocskolt bele a protestantizmus, a maga görcsös "másként gondolkodásával". És ez megint az egyéni és közösségi felelősség kérdése! Nem szabad, hogy bármi is eltereljen bennünket a Pápa iránti hűségtől és a Szentségekkel való élettől! A sötétség fejedelmének cselszövései ugyanis igen változatosak, ha kell krisztusias égi üzenetekkel csalja lépre a hiszékenyebb (vagy bizonytalanabb hitoktatásban részesült) híveket. Sajnos, ha a sátán munkálkodásának tipikus terepeire, módszereire továbbra sem hívjuk fel hatékonyan az embertársaink figyelmét, ha az evangelizációs tevékenységünk erőtlen, akkor természetszerűleg elhatalmasodik a bűn, ennek minden következményével, s fenn áll a tömeges elkárhozás veszélye!
A felvilágosodás nevében az európai filozófia elfordult Istentől: úgy építette fel gondolatmenetét, mintha Isten nem létezne, ezáltal a jó és rossz közötti különbségtétel alapvető viszonyítási pontjától szakadt el. Ha az ember nem számol Istennel, nem marad saját magán kívül álló erkölcsi mérőpontja, így maga dönti el, mi a jó és a rossz! Ennek veszélyeit, épp a totalitárius ideológiák mutatták meg! Ha az ember Isten nélkül dönthet, akkor úgy is határozhat, hogy az emberek egy bizonyos csoportját meg lehet semmisíteni, miként azt a kommunizmus és a nácizmus meg is tette! (…) Ma is folytatódik a megfogant, de még meg nem született emberi lények kiirtása, ráadásul erről választott parlamentek döntenek – melyek paradox módon –, éppen az emberi haladás nevében teszik ezt! (II. János Pál). Évente 50 millióra tehető az abortuszok száma a világban.
Amennyiben nincs megtérés, bizony a pusztulásra is sor kerülhet: Péter apostol drámai szavakkal figyelmeztet ugyanerre: "...a vétkes angyaloknak sem kegyelmezett Isten, hanem sötét alvilági mélységekbe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig. Nem kegyelmezett a régmúlt világnak sem..., amikor az istentelenek világára zúdította a vízözönt. A szodomaiak és gomorraiak városát is elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, intő például azok számára, akik a jövőben gonoszat tesznek" (2Pét 2,4-6). Ezek tehát "intő példák számunkra: az örök tűz lett a büntetésük" – írja Szent Júdás (Júd 5-7). Emlékeztetünk Jézus szavaira is, amikor a Siloéban ledőlt toronyról beszélt, amely tizennyolc ember halálát okozta: "Ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan." (Lk 13,4-5).
