Sőt napjainkban már világos színt vall, és emberi jogok címén olyat ajánl, melyre még a szodomaiak is elborzadtak volna! A végeredmény pedig a bűn lavinaszerű elhatalmasodása (vö. Róm 5,20).
A megtévesztő szellem, különösen fáradatlanul támadja a stabilnak látszó híveket! Akár fokozott imára is felhív, naprakész „látnokai” által.
Hogy miként kérhet a gonosz lélek imádságot? Úgy, hogy a nagyobb rosszért ‒ fogvicsorgatva ugyan ‒, de elviseli a kisebbet! A lényeg, hogy „mindent imádkozzunk, csak a szent Rózsafüzért ne”! Kér akár hét Miatyánkot is, meg kilenc szépen fogalmazott új imát, csak az Egyház által búcsúkkal ellátottakat ne mondjuk!
Értsük végre meg! Mária, anyaként figyelmeztet bennünket a bűn elhatalmasodásának veszélyére, mert ha a bűn elhatalmasodik, akkor annak következménye is elhatalmasodik, és társadalmi méreteket ölthet. Ez pedig a lelki és az evilági élet szempontjából végzetes lehet. Erre figyelmeztet Jakab apostol: ,,a bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után” (1,15). A bűn ‒ ha nem szállnak vele szembe ‒, átlépheti az országhatárokat, s földrészeken, vagy akár az egész világon elhatalmasodhat, és következményei pusztulással fenyegethetik akár az egész emberiséget is. Ám az kifejezetten súlyosbítja a helyzetet, ha az emberek az elhatalmasodott bűn elhatalmasodott következményeit, természetes okokra vezeti vissza, s ezeket csupán természetes összefüggésükben értelmezik, mert így nem veszik fel vele szemben a harcot, pláne ha erre nem figyelmeztetnek azok, akiknek szólniuk kéne!
Aki azt mondaná, hogy ez mindig is így volt, az féligazságot szól! Az ördögi harc és a megtévesztő hamisítások ugyan már Jézust követően elkezdődtek, de a médialehetőségek mára ezerszer nagyobbak, így hatalmas tömegeket tudnak elérni!
Források a II. részben! (folyt.)