Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért
Ne lopj
A hetedik parancsolatnál megint biztos voltam a dolgomban. Jó helyre soroltam magam, ebben igazán nem lehet semmit felróni nekem. De az Úristen keményen rámutatott, miként hagytam otthon a drágán összevásárolt élelmiszereket megromlani, penészedni, mert többet kívánt a szemem, mint amennyit meg tudtam enni. Amikor nálunk megromlott az élelmiszer, nem gondoltunk arra, hogy máshol a világon nagy az éhezés. Amikor az Úr ezt megmutatta, azt fűzte hozzá:
„Éhes voltam, és nézd, mit csináltál azzal, amit adtam neked. Fáztam, és nézd, te a divat és az öltözködés rabszolgája lettél. Mennyi pénzt áldoztál az injekciókra, hogy karcsú legyél. A tested rabszolgája is lettél, s a tested bálványoztad, engem pedig feledtél.”
És Urunk bemutatta nekem, hogy én magam is mennyire hibás vagyok abban, hogy országunkban nagy a szegénység, és bizony látható volt, hogy ennél a parancsolatnál is hibás voltam.
Aztán arra is felhívta a figyelmemet, hogy mindannyiszor, amikor valakiről rosszat mondtam, elloptam a tiszteletet tőle. Ezt pedig újra visszaállítani, visszaadni, szinte lehetetlen. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha pénzt loptam volna, mert az visszaadható. Egy ember „jó hírnevének” elrablása sokkal súlyosabb, mint egy tárgy vagy pénz ellopása.
Gyermekeimet is megloptam azzal, hogy számukra nem voltam a gyengéd anya, aki gondoskodik gyerekeiről, aki mindig ott van mellettük, aki számukra az önzetlen, odaadó szeretet példaképe.
Sajnos ma sok olyan anya van, aki miközben fölösleges hívságok után rohangál, a gyerekeit egyedül hagyja otthon a TV, a számítógép vagy a videó játékok előtt, mintegy pótmamára bízva őket.
Én, hogy annak idején megnyugtassam a lelkiismeretemet, drága, márkás holmikat vásároltam a gyermekeimnek, hogy az iskolában és a barátok között jó benyomást keltsenek, és irigykedjenek rájuk.
De számomra még ijesztőbb volt, amikor láttam, hogy maga szegény édesanyám is hányszor tett szemrehányást önmagának, felróva, hogy vajon ő jó anya-e? Pedig milyen jámbor és jó háziasszony, jó anya volt, aki mindig szeretve intett minket és gondoskodott rólunk. Mindenben a javunkat akarta, és ezzel a sok jótettel mégsem vált önteltté. A maga módján apám is mutatta, hogy szeret minket, és hogy mi vagyunk a legfontosabbak az életében.
Amikor gondolataimba merültem, olykor azt mondtam magamban: „Ha a gyerekeimnek semmit sem adnék, tán észre sem vennék, ha már nem leszek, valószínűleg nem is hiányoznék nekik!” Borzongás futott végig rajtam, és ez a fájdalom, mint egy kard, a szívembe fúródott. Szégyelltem magam minden vétkemért.
Tudniuk kell, hogy az „Élet könyvében” mindent úgy lehet látni, mint egy filmen. Én ott láttam, amikor a gyerekeim egy alkalommal beszélgettek, és azt mondták egymásnak: „Reméljük anya dugóba került és későn ér haza, mert addig is nyugtunk van. Annyit elégedetlenkedik és kritizál és ez már nagyon unalmas.” Ó, milyen lesújtó volt ezt egy 3 éves és egy valamivel idősebb lánytól hallani, ahogy ők a szívtelen anyjukról beszéltek.
Ismét tudatára ébredtem, hogy valamit nagyon elraboltam tőlük: az igazi anyát. Nem biztosítottam nekik békés otthont. Megakadályoztam, hogy gyermekéveikben példámon keresztül megismerjék Istent. Nem tanítottam meg nekik, hogyan kell a hozzátartozókat szeretni. Ha nem mutattam együttérzést és könyörületet senki iránt, így nem tanulhatták meg az Isten- és emberszeretetet.
Felnőtt életemben, valójában senkinek se tettem tanúságot Istenről, a hitről, a felebaráti szeretetről. Ez az adott körülményben az én kötelességem lett volna. Így aztán sokakat fosztottam meg a pozitív példáktól, melyek jobbra fordíthatták volna életüket. Megloptam őket!
/Gloria Polo Ortiz lelki vezetőjének címe és telefonszáma:
Wilson Alexander Mora G., (katolikus pap), plébános
/Calle 143, Nr. 65-57, Casa Blanca Norte, Telefon: 682 53 68 Bogotá D.C./
