Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért
Ne ölj – Az abortusz
Amikor „Életem Könyvében” Isten ötödik parancsolatához értünk - „Ne ölj” -, azt gondoltam magamban: végre, itt már nem tudnak mit felróni nekem, mert én nem gyilkoltam, s nem öltem meg senkit.
Rémületemre az Úr egészen másképp értékelt. Világosan megmutatta, milyen kegyetlen gyilkos voltam. És a gyilkosságok, amiket elkövettem, az ölési gaztettek azon csoportjába tartoztak, amik az Úr szemében a legaljasabbak. Ez pedig a „meg nem született magzatok” megöletése, az abortusz.
Egyik nap a barátnőm, Estela azt mondta nekem: „Hallgass ide! Te most 13 éves vagy és nem vették még el a szüzességed?” Teljesen elképedten néztem rá. Mit akart ezzel mondani?
Anyám mindig a szüzesség fontosságáról beszélt nekem. Azt mondta, ez a mennyasszony ajándéka a férjének, és ez igen kedves az Úr előtt. De a barátnőm nagyképűen és öntelten azt válaszolta: „Anyám elvitt a nőgyógyászhoz, amikor megjött az első menstruációm. Azóta szedem a fogamzásgátló tablettát.”
Én azt se tudtam miről beszél! Elmagyarázta nekem, hogy a fogamzásgátló tablettákkal meg lehet előzni, hogy valaki teherbe essen, miközben elmesélte, hogy milyen fiúkkal, férfiakkal aludt együtt. Azt mesélte, hogy ez nagyon szuper dolog.
Miután látta, hogy nem értek mindent, azt mondta, hogy elvisz egy olyan helyre, ahol tanulhatok valamit.
Aggódtam és féltem, mert nem tudtam, miről van szó. Tény, hogy egy új világ nyílt meg előttem, egy teljesen ismeretlen és undorító világ. Elvitt a városközpontba – engem, aki éppen 13 éves voltam – egy pornó moziba. El tudják képzelni, hogy megijedtem? Akkor még tévénk sem volt. Majd meghaltam az ijedtségtől és az undortól. Úgy éreztem magam, mintha a pokolban lennék. El akartam menekülni, de a barátnőim visszatartottak. Nagyon megrázott.
Azon a napon elmentem anyámmal a szentmisére. Mivel nagyon rosszul éreztem magam, gyónni mentem. Anyám az oltár előtt térdelt, és imádkozott. Gyónásomban elmondtam a szokásos dolgokat, hogy nem csináltam meg a leckémet, csaltam a dolgozatnál, engedetlen voltam – ezek voltak többé – kevésbé a bűneim. Mindig ugyanannál a papnál gyóntam, ő már szinte kívülről tudta, mit mondok.
De ma azt is elmondtam, hogy elszöktem otthonról, hogy moziba menjek. A pap meglepődött, és fennhangon kérdezte: ”Miért szökött el otthonról? Hova ment?” Borzalmasan megijedtem a reakciója miatt, és ijedtem néztem át anyámra, nem hallott-e meg valamit, de ő nyugodtan imádkozott. Elviselhetetlen lett volna számomra, ha meghallja. Természetesen egy szót se szóltam arról, hogy milyen filmet néztem meg. Gondoltam, ha attól kiakadt, hogy elszöktem a moziba, mit rendezett volna, ha mindent tudott volna? Tán még meg is ütött volna? Így aztán felálltam a gyóntatószékből, és mérgesen otthagytam a papot.
Ettől a perctől kezdve működni kezdett bennem a Sátán, mert többé már nem gyóntam őszintén. Kiválogatottam, hogy mit gyónok meg és mit nem. Ekkor kezdődtek szentségtörő gyónásaim, a szentségtörő áldozásaim – bár tudtam –, hogy nem őszintén gyóntam.
És az Úr megmutatta nekem, hogyan kezdett süllyedni az életem, s a lelki haldoklás folyamata egyre jobban felgyorsult. A zuhanás olyan következményekkel járt, hogy a végén már nem hittem az ördögben, sőt már semmiben sem. Sőt bűneimet egyenesen praktikus jócselekedetként fogtam fel.
Az Úr szomorúan mondta, hogy aki az ő Testét és Vérét érdemtelenül veszi magához, az elátkozza magát. Én pedig ettem és ittam az átkot! Láttam az „Élet Könyvében”, milyen csalódott volt az ördög, amikor 12 évesen még hittem Istenben, béke volt a szívemben és anyámmal mentem imádkozni. Az ördög dühöngött emiatt. Persze akkor a lelkiismeretem még így-úgy működött és lelkiismereti harc kezdődött bennem az őszinte szentgyónások hiánya miatt. De tétovaságomra, mit mondtak a barátnőim? „Micsoda? Gyónni menni? Bolond vagy, ez már teljesen divatjamúlt. És különben is, beavatnál a dolgaidba egy olyan papot, aki lehet, hogy még náladnál is sokkal bűnösebb?!”
Valóságos belső harc kezdődött el bennem aközött, amit a barátnőim mondtak, és aközött, amit anyám tanított, s tény, hogy az utóbbi közelebb állt a lelkiismeretemhez. Időnként azonban elbillent a mérleg, és barátnőim győztek. Tehát elhatároztam, hogy nem megyek többé gyónni. Nem akartam annál az öreg, nőgyűlölő papnál gyónni, és főleg nem olyannál, aki abban is kivetendőt talált, hogy moziba mentem.
Nos, itt és ebben láthatják a Sátán ravaszságát! Eltávolított a szentgyónástól, amikor még csak 13 éves voltam. Bizony, nagyon alattomos azzal a gonosz lélek, hogy meggyőző hamis elképzeléseket sugall az embereknek. Nekem már az is büszkeség volt, hogy barátnőim kis csapatához tartozhattam, ezekhez a finom, okos lányokhoz, akik persze azt képzelték magukról, hogy többet tudnak, mint a szüleik együttvéve. Tizenévesen végül is azt hittük, hogy már mindent tudunk, és az volt a véleményünk, hogy aki Istenről beszélt, az mind maradi és hülye. Az a modern, ami hasznunkra van, márpedig a haszon és az élvezet volt divatban.
Még nem mondtam el, de amikor a pokol szájánál álltam, és hirtelen meghallhattam az Úr hangját, ettől minden démon elmenekült. Mind eltűntek, csak egy maradt ott. Ennek megengedte az Úr. Ez egy óriási démon volt, aki szörnyű hangon üvöltötte: „Ő az enyém! Ő az enyém! Ő az enyém! Örökre az enyém!”
Ez a démon azért maradhatott, mert annak a hordának volt a vezére, akik befészkelték magukat hozzám, és mindent a bűnökre manipuláltak az életemben. Nagy ravaszul kihasználták a gyengéimet. Ez a démon távolított el a szentgyónástól, mellyel elvette a lehetőségét annak, hogy lelkem Jézus által meggyógyuljon, megtisztuljon. Most azért maradhatott, mert én ténylegesen halálos bűnökkel haltam meg, mivel 13 éves korom óta nem végeztem szentgyónást, sőt már korábban is egyszer-másszor érvénytelen módon gyóntam. Tehát minden elkövetett bűnöm rajtam maradt, így ezé a démoné voltam, aki lehetett jelen a vizsgámon. El tudják képzelni azt az őrjítő rémületemet, amikor minden bűnömet bemutatták előttem? Nagyon sok volt. És hozzá még az a kárörvendő, gúnyos szemrehányás! Elviselhetetlen volt, amikor újra és újra azt üvöltötte, hogy az övé vagyok, mert ahányszor vétkeztem, mindannyiszor ennek tényét erősítettem. A bűn ugyanis az ördög tulajdona, és fizetnünk kell érte, eladósodunk neki. Bűneimet az ördög beleégette a lelkembe. Az eredetileg csodálatos, fénnyel átitatott lelkem, mint amilyennek megfoganásomkor, sőt keresztségemkor láttam, egyre sötétebb, fénytelen, fekete és merő sötétség lett.
Ó jaj, a szentgyónások! Mielőtt a bűnbánat szentségéhez járulunk, mindig kérni kell a Szentlelket és őrangyalunkat, hogy világosítsanak meg bennünket, és mutassanak rá lelkünk sötét pontjaira. Az ördög ravaszkodásainak egyike, amit nagy élvezettel tesz, hogy elhomályosítja a lelkünket. Emiatt azt hisszük, hogy ez vagy az nem vétek magánélet, "egészségügyi szükséglet" és nem szükséges meggyónni. Különben is a pap is ember, s lehet hogy több a bűne, a gyónás meg amúgy is már elavult dolog. Milyen egyértelműnek tűnt akkor, hogy nagyobb nyugalmat találok, ha azontúl nem járok gyónni.
