Az imádság a mi hatalmas eszközünk † P. Róna Gábor jezsuita atya tanúságtétele az ima erejéről.
Jelen kis írásommal szeretnék eleget tenni egy kedves felkérésnek, hogy mondjam el a KALÁSZ kedves olvasóinak, hogyan imádkozott jó édesapám azért, hogy én pap legyek. A másik pedig egy hatalmas imameghallgatás, melyről, megvallom, magam már rég megfeledkeztem, de most felelevenítette bennem Bartalné Veronka kedves édesanyatársatok, aki kérte, hogy osszam meg veletek. Mindkét tanúságtétel az ima hatalmas erejéről szól.
Első tanúságtételem: Tanítócsaládból származom. Édesapám Kiskunhalason volt tanyai iskolák igazgatója, édesanyám tanítónő volt egy városi iskolában.
Édesapám munkabeosztása kötetlenebb volt, így minden nap elment a templomba. Napi-áldozó volt, az egyházközség világi elnöke. Tanítói nagyon szerették.
Édesanyám nagyon szerette tanítónői hívatását. Csak idős korában hagyta abba a tanítást. Ő is mélyen vallásos volt. Édesapám olykor elvitt magával iskolalátogatásaira, ilyenkor eljött hozzánk a városi kocsi, télen a szánkó...
Nagy élmény volt számomra suhanni szánkóval a havas tájakon. Máskor meg hozott "madárlátta kenyeret", ami megmaradt az útravalójából, amit láttak a madarak! Annak különös íze volt!
Már több mint húsz éves voltam akkor és már a Jezsuita Rend novíciusa, amikor édesapám és jó édesanyám meglátogattak. Ez volt egyike utolsó találkozásaimnak édesapámmal. Pár percre egyedül maradtunk csak mi ketten. Láttam, hogy ő valami nagyon fontosat akar mondani nekem. Megszólalt: "Gabi, amióta megszülettél, egy nap sem múlt el a nélkül, hogy ne imádkoztam volna azért, hogy te pap légy, és Loyolai Szent Ignáchoz, hogy jezsuita légy." Ekkor az én hivatásomnak a kulcsát tette le a kezembe. Áldja meg érte a Jóisten! Papi és jezsuita hivatásomat a Jóisten után... neki köszönhetem!
† Róna Gábor S.J. (Forrás) (folyt.)