A beteljesül élet
Most, hogy élete vágya teljesült, így szólt: „Ó mily nagy dolog, papnak lenni! ‒ mondta egyszer ‒, mindazáltal egy pap csak a mennyországban fogja megérteni méltóságának fönségét. Ha ugyanis már itt a földön megértené szörnyethalna, ám nem az ijedtségében, hanem a szeretet átérzésének következtében!”
Abban a kápolnában, ahol előző napon papi kenetben részesült, augusztus 14-én, a Boldogságos Szűz mennybevételének vigiliáján mondta első Szentmiséjét, de ott maradt a másnapi nagy ünnepre is.
16-án utazott vissza Écully-be ahol öreg tanára türelmetlenül várta őt, és nyomban térdre esett előtte, hogy elnyerte az elsőmisés áldását. Balley plébános tudtára adta az örvendetes hírt, hogy az érseki helynök, segédlelkésznek Écully-be helyezte, úgyhogy együtt szolgálhatnak.
Nagy volt az öröm a Dardilly-i házban is, amikor az újmisés megjelent övéi között. Ó, ha édesanyja megélhette volna! De öröme határtalan lehetett a mennyben is, hiszen szeretett fiacskája nem csak hosszasan imádkozott a sírjánál, de Újmiséjét is érte mutatta be.
Szentünk tehát Écully-ben maradt, ahol első papi szolgálata egy keresztelés volt.
A szószéken röviden, de világosan beszélt. Az erkölcsök szépségéről, és a keresztény élet tökéletességéről beszélt, gyakran a saját életéből vett példákat. A gyóntatási engedélyt csak fél év múltán engedélyezte az érseki helynök. Első gyónója Balley plébános volt.
Écully népe egészen felbolydult. Tömegek vettek részt a Szentmiséin, és szinte megostromolták a gyóntatószékét. Mindez sok idejét vette igénybe és megtörtént, hogy az étkezéseket is elhanyagolta. Valamivel később ez a böjtölése, szokásává vált. Papi munkája nem is maradt eredmény nélkül, mert sokan, újra felismerték istengyermekségüket, pedig a lélekmérgező forradalom Écully-ben is kárhozatos nyomot hagyott az emberek gondolkodásában.
1815-ben egy szép októberi napon délben, az Écully-i plébánián megjelent egy parasztasszony Forez-i népviseletben. Vianney Jean-Marie káplánt kereste. A szolgáló azt felelte, hogy a plébános és vendégei ebédelnek. Nem tesz semmit – mondta ‒ és belépett az ebédlőbe. Vianney felismerte benne Foyet asszonyt a pót-mamáját Noäs-ből. Az örömtől kipirultan ölelték meg egymást.
Balley plébános nem volt gazdag és egy segédlelkész eltartása komoly terhet jelenthetett volna, ha a hívek nem segítettek volna rendszeresen az élelmezésbe. A derék emberek ezt nemcsak kötelességüknek, de megtiszteltetésnek tartották. A jó segédlelkész, nagylelkű volt a szegényekhez, még a ruháit is nekik adta.
Bizonyára az Isteni Gondviselés terve volt, hogy szentünk Balley plébános mellett szolgálhatott, mert tőle sajátította el a bensőséges, Istennek felajánlott vezeklő papi életet is. Pelletier kanonok-plébános szerint: „Écully-ben két szent élt egymás mellett! Később maga Vianney vallotta megható szerénységgel: „Még jobb is lehettem volna, ha mindig Balley plébánossal szolgálhattam volna. Tőle tanultam meg, hogy a lélek miként tud emberi érzékeitől elszabadulni s mennyire képes megközelíteni az angyalit. Hogy az ember kedvet kapjon a fokozott istenszeretetre, elég volt hallani, amint sóhajtotta: „Istenem, teljes szívemből szeretlek Téged”.
És bizony Balley plébános szöges ciliciumot hordott és a napi táplálkozása is igen szűkös volt. Bort nem ittak, és rendszerint csak néhány darab főtt burgonyát ettek barna kenyérrel. A dolog vége az lett, hogy ez kitudódott, s a hívek jelentést tettek erről Courbon érseki helynöknek. Ő azonban így válaszolt: „Szerencsések vagytok, hogy oly papjaitok vannak, kik helyettetek vezekelnek!” (Elgondolkodtató!) (Források a 2. részben!) (Folyt.)
