Amikor Carrel átnézte a Lourdes-i Orvosi Iroda iratait a csodás gyógyulásokról, felfigyelt az orvosok vezetékneveire: többen közülük a barátai és munkatársai voltak, akik féltek bevallani, hogy Lourdes-ban jártak, nehogy a többiek eszement ütődöttnek tartsák őket. A tömegkommunikációs eszközök akkoriban azt a nézetet terjesztették, hogy ami Lourdes-ban történik, az egy nagy hazugság, melyet a papok találtak ki. Lourdes iránti érdeklődése Carrel számára is akadályt jelenthetett a tudományos karrierje útján, de nem hagyta magát megfélemlíteni. Elszánta magát, hogy a következményekkel nem törődve tanúságot tett az igazságról. Dr. Carrel határozottan aláírta az orvosi leletet a 21 éves haldokló Marie Bailly teljes és azonnali gyógyulásáról. Hazatérése után cikkeket közölt erről a helyi újságokban. Az egyházellenes politikusok és egyetemi professzorok a sajtóban azonnal ádáz harcot indítottak ellene. Közvetlen felettese egyenesen megmondta neki, hogy a csodáról szóló sajtóhír után már nincs keresnivalója az egyetemen, hacsak nem vonja
vissza mindazt, amit Lourdes-ról írt. Dr. Carrel azonban rendíthetetlen volt: inkább félbeszakítja tudományos karrierjét, de nem enged a zsarolásnak, és nem tagadja meg az igazságot. (Ld. a liberális újságokban a "tolerancia" szellemében megjelent gúnyrajzot!)
Carrelt elbocsátották az egyetemről 1904 májusában, majd a rákövetkező évben, kizárták a francia orvosi karból is csupán azért, mert megállapította orvosként, hogy egy áttétes tbc-s beteg csodás módon meggyógyult Lourdes-ban.
Kanadába utazott, majd 1906-ban New Yorkba költözött, ahol hamarosan az egyik legnevesebb tudós lett a Rockefeller Intézet kutatócsoportjában. Állatokon kísérletezett, új műtéti technikákat dolgozott ki, melyek nagyon sikeresek lettek. Megoperálta egy gyermek ereit, és ezzel megmentette őt a haláltól. A Journal of the American Medical Association (1910. 05. 14.) rendkívüli eseményként írta le ezt a műtéti beavatkozást.
Carrel állatokon egész szervek átültetésével kísérletezett. Állati embriókból olyan anyagot nyert ki, mely a szervezeten kívül is lehetővé tette a szövetek, szövettenyészetek és a szervek életben maradását.
Különböző sejteket szaporított steril edényekben, és ezeken a különféle fizikai és kémiai behatások hatását figyelte meg. A sejteken vért vagy tápoldatot áramoltatott át. A módszerrel például egy csirkeembrió szívsejtjeinek tenyészetét évtizedeken át sikerült életben tartania, ami a bakteriális fertőzés veszélye miatt az antibiotikumok felfedezése előtt csodának számított.
Ezek a kísérletek nagy áttörést hoztak az orvostudományban, alapul szolgáltak az emberi szervek átültetéséhez, a szív- és érműtétekhez.
Mélységesen meg volt lepve, amikor 1912. október egyik napjának reggelén egy New York-i napilapban azt olvasta, hogy megkapta az orvosi Nobel-díjat. Amerika mint saját fiát ünnepelte.
(folyt.)
