359. Fatimában a Szűzanya megmutatta a poklot a 3 kis pásztorgyermeknek. Lúcia így ír: „Egy lángtenger tárult a szemünk elé. Láttuk a tűzbe merült, áttetszően parázsló fekete vagy barna színű ördögöket és az emberi lényekhez hasonló elkárhozott lelkeket. Súlytalanul ide-oda hánykolódtak a belőlük előtörő lángnyelveken és füstfelhőben. Kiáltoztak és sóhajtoztak a fájdalomtól és a reményvesztettségtől. Az ördögöknek iszonyatos alakjuk volt, mintha félelmetes, ismeretlen állatok lettek volna, melyek átlátszóan izzottak, mint a fekete szén. Mi reszketve és segélykérően emeltük tekintetünket a Szűzanya felé, aki jóságosan és szomorúan mondta: 'A poklot láttátok, ahová a szegény bűnösök lelkei jutnak. Az ő megmentésükre akarja Isten megalapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét'...”
360. „Tágas a kapu és széles az út, mely a kárhozatba visz és sokan mennek be rajta. De szűk a kapu s keskeny az út, mely az életre visz és biz' kevesen találják meg azt” (Mt 7,13-14): „Mivel pedig nem tudjuk sem a napot sem az órát, az Úr intelme szerint állandóan virrasztanunk kell, hogy amikor befejezzük földi éltünk egyetlen futamát, beléphessünk Vele az áldottak közé s ne kelljen az örök tűzre, a külső sötétségre távozni, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz!” (LG 48) (vö. ÚK 1036)
361. Az előzőhöz hasonlót Dante ír az 'Isteni Színjátékban', ahol a pokol kapujára ez van írva: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” (III. ének)
362. Szent Fausztina naplójából: „ma egy angyal levitt a pokol mélyére, mely hatalmas térség, a kínok helye. A szenvedések fajtái, melyeket láttam, a következők: az első kín, mely a poklot alkotja – Isten elvesztése. A 2. a szüntelen lelkiismeret furdalás. A 3. az, hogy a lelkek sorsa itt már sohasem változik meg. A 4. kín a tűz, mely átjárja a lelket anélkül, hogy elpusztítaná. Az 5. az állandó sötétség és az iszonyú, fullasztó szag. Bár sötét van, az ördögök és az elkárhozottak kölcsönösen látják egymást, látják mások és a maguk gonoszságát. A 6. fajta szenvedés – a sátán szüntelen társasága. A 7. a szörnyű kétségbeesés, a gyűlölet Isten ellen, istenkáromlások, átkok, gyalázkodások. Ezek azok a fájdalmak, melyeket az összes kárhozott lélek közösen szenved. De ezzel nincs vége! Különleges lelki fájdalmak is léteznek, nevezetesen az érzékek kínjai. Amivel az egyes lelkek vétkeztek, az által szenvednek leírhatatlan irtózatos módon. Rettenetes barlangjai és mélységei vannak a gyötrelemnek, ahol az egyik fájdalom különbözik a másiktól. Látva ezen szörnyű gyötrelmeket, meghaltam volna, ha Isten mindenhatósága nem tart fenn. A bűnösöknek tudniok kell, hogy az örökkévalóságon át az általi érzékük által fognak gyötrődni, amellyel vétkeztek! Isten parancsára írok ezekről a dolgokról, hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott. Én Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanúsítsam a lelkeknek, létezik a pokol. Amit leírtam az csak halvány árnyéka a valóságnak amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el a pokol létezését!” (N. 741)
